Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-04 / 3. szám
1991. januór 4., péntek aj Dunántúli napló 3 a lakosság Kiegészítő parancsnoksági képviselet érdekében: a megye városaiban Január 7-től nem kell Pécsre utazni a Baranya Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságra a katonai igazgatási ügyek intézése, illetve a bejelentési kötelezettség teljesítése végett. Mint Dancsházy Gusztáv, alezredes, a hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka elmondta január 7-től Siklós, Mohács, Szigetvár és Komló polgármesterei hivatalaiban megnyílik a kiegészítő parancsnokság képviselete, ahol minden, a katonai igazgatással, illetve a bejelentési kötelezettséggel összefüggő témában segítséget adnak, tájékoztatják a lakosságot, a sorköteles fiatalokat. A területi főelőadók a kiegészítő parancsnokság állományába tartozó polgári alkalmazottak, akik az adott területen élnek, ismerik a környező települések problémáit. Az ügyfélfogadási rendnek megfelelően várnak minden érintettet, Siklóson minden hétfőn 8-16 óráig. Mohácson minden kedden 8.30-15.30-ig, Szigetváron minden hétfőn és szerdán 8—16 óráig, és Komlón szintén minden hétfőn és szerdán 8—16 óráig. Pécsett továbbra sincs külön főelőadó a polgármesteri hivatalnál, hanem változatlanul a Perczel utcai parancsnokságon várják az érdeklődőket, bejelentőket, hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön 7.30-16 óráig, és pénteken 7.30—15.30-ig. A megyei városokban csak egy-két nap van ügyfélfogadás, a többi napon a katonai jellegű ügyek kivizsgálásával, a szociális problémák megismerésével, a sorkatonák, illetve a katonai szolgálat előtt állók ügyes-bajos dolgaival foglalkoznak. A főelőadók folyamatosan tartják a kapcsolatot a városkörnyéki polgármesteri hivatalokkal, katonai igazgatási témákban segítséget nyújtanak az önkormányzatoknak. H. Zs. Nyolcvanöt évesen is dolgozik a szakmájában Horváth Károly műlakatos- Van ennél szebb? - kérdi a gyérülő, fehér hajú mester, míg olajos-kérges kezével lapozgatja a hár- tyapapirra ceruzával rajzolt díszes zárcimkék, kétkarú gyertyatartók, lámpák, bútor- és épületvasalások, szalonnasütők tervrajzait. - Hát van ennél szebb, mint életet adni az élettelen vasdarabnak? Mit felelhetnék? Vajha én beszélhetnék így, a nyolcvan ötödik évemben, - szellemileg és fizikailag ennyire frissen - az én szakmámról, az újságírásról, mint ahogy ő, Horváth Károly a műlakatosságról, ömit immár hatvanöt esztendeje művel! Ezt a kort idézi minden Pécsett, a Doktor Sándor utcai műhelyében, melyet fél évszázada bérel, s az utcaiudvari kapubejárót ugyanennyi ideje ékesíti az általa készített kovácsoltvas cégér: az üllőnél álló kovács kalapál valamit. (Talán hosszú munkáséletet a készítőjének, Horváth Károlynak?) öreg itt a táqas, piszkosfalú, itt-ott már korhadt olajospadlójú műhely, akár benne a matuzsálemi korú kézihajtású állványos fúró és az érces-csengő muzsikájú üllő (melyeket még a lakatos nagybátyjától örökölt). Talán csak a maga készítette eszterga az új, melyet nemrég állított munkába, a pincekulcsok készítéséhez. „Már nem bírta a csuklóm a sok reszelést" - mondja szinte mentegetőzve. Itt minden öreg, a mestert kivéve. — Ha valami csoda folytán visszafiatalodhatnék, megint csak ezt választanám - állítja határozottan. Hogyan lett lakatos? Ügy beszél minderről, mint ahogy jóságos nagypapa mond mesét kedvenc unokájának.- Nagybácsim lakatos volt a Duna Gőzhajózási Társaságnál, otthon se volt nyugta, örökösen fúrt, fabrikált, és folyton győzködött: legyek lakatos, mert szerettem körülötte téblábolni, nézelődni. Akkor még erdész szerettem volna lenni. Egyszer elvesztettem a kapukulcsot és anyám elküldött a Pölczbauerhez, újat csináltatni, ő hátravitt a műhelybe a Steiberhez, aki megkérdezte: megvárom, vagy másnap jövök az új kulcsért. Megvártam és ottragadtam. . . Dolgozott iparosoknál, ezermester lakatosként a vasútnál, s örült, hogy egyre több mindenhez ért. Aztán kezdett maga is spekulálni: önállónak kellene lenni. A maga urának.- Viháncolás helyett inkább mindig egy-egy szerszámot vettem magamnak, és 1940- ben kibéreltem ezt a műhelyt. Azóta itt vagyok. . . (Rágyújtanék, kérdem, le- íhet-e? Látja, hamutartó után nézek, közli velem: „Szórja csak le a hamut a padlóra, majd az inas összesöpri. . . Az is én vagyok.") Szerencsés. Megúszta a háborút, az államosítást („Eléggé szegényes volt a felszerelésem, így meghagyták a műhelyemet."), a ktsz-be szervezést, igaz, a négy inasról és a hat segédről végképp le kellett mondania. De megmaradhatott önálló iparosnak. Mindkét fia mellette tanulto ki a lakatos szakmát.- A kisebbik, Laci fiam itt van velem a műhelyben, immár második éve önálló iparosként. Ö veszi majd át tőlem a kalapácsot — közli elégedetten.- Mikor ment nyugdíjba?- öt éve, 4800 forinttal, ami mostanra már 6500 forint. Kénytelen vagyok tovább dolgozni. Mondanék valamit, ha megírja. . . Nem értem, miért állapítják meg: egy nyugdíjas iparosnak mennyit szabad még dolgoznia, hogy még ne nyúljanak az adóval a nyugdíjához? Hát nem a saját egészségemet viszem a vásárira a munkáért és a megélhetésért minden nap? (Megírtam, mert magam is sérelmesnek tartom mindezt a nyugdíjasok - kényszerű - munkavállalásával és az adózásával kapcsolatban.) Napjában reggel nyolctól délután négyig répáról, pincezárat, díszes lámpát, fémvirá- qot, gyertyatartót, gyöngyöskorsót, zárcimkét készít.- Meddiq dolgozik még, Karcsi bácsi?- Ameddig van megrendelőm és ameddiq bírom. Lehet, hooy innen visznek ki a Su- ránviba? Ahogy elnézem, ez még odóbb van. Murányi László A cégér közel ötven éve hirdeti az idős mester műhelyét Az amerikai Getty-alapítuany támogatása Újabb segítség a Román kori Kőtárnak Az ötvenes évek elején nyílt meg Pécsen a Román kori Kőtár, ahol a Székesegyház XII. századi kőfaragványait, kőszobrászati együtteseit mutatták be. Az Európában is páratlan értékű gyűjteményt azonban 1974-ben be kellett zárni, mert a faragványok fokozatosan gombósodtdk, salét- romosodtak. A gyűjtemény megmentéséért tavaly augusztus végén létrehozták a Dómmúzeum Alapítványt. Az ala- pitványtevői a Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Püspökség a Baranya Megyei Tanács, az Országos Műemlékfelügyelőség, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium voltak, s támogatást nyújtott az alapítványnak a volt Pécsi Városi Tanács. Az alapítvány nyitott, vagyis cégek és magánszemélyek egyaránt csatlakozhatnak hozzá, s a kitűzött célok mellé állhatnak: megvalósítani a kőtár új épületét, a faragványok rekonstrukcióját és az újonnan megnyíló bemutatóhely fenntartását. Augusztus óta már némi előrelépés is történt, hiszen elkezdődött a kőtár új, hatszáz négyzetméteres alapterületű, galériás épületének az alapozása. A kőtár egyébként a régi helyen, a Székesegyház szentélyétől keletre eső részen épül föl. Az alapozó-* son kívül a kőszobrok restaurálása is folyik. Segítséget nyújtott számukra* a Magyar Hitelbank Művészeti Alapítványa, s a napokban érkezett meg az újabb örömteli hír: az amerikai Getty-alapítvány- tól hetvenötezer dolláros támogatásra számíthatnak a kőtár újjáépítéséért fáradozók, A Getty-alapítvány Paul Getty kaliforniai milliárdos nevéhez fűződik, s az egyik legnagyobb művészeti alapítvány az Egyesült Államokban. Angyal Magyar Lenin, moszkvai szegfű, kanadai hólapát... Gondolatok a piacról A közelmúltban sokat Vitatkoztam a legkülönbözőbb helyzetű és korú emberékkel arról, vajon a világpiacon emelkedő olajárakat indokolt volna-e áthárítani a lakosságra. Érdekes módon, még olyanok is, akiknek nincs gépkocsijuk, azt ajánlották, hogy inkább az üzemanyag- árakban lévő adót csökkentsék. Azt tapasztalom, egyszerűen nem tudatosul az emberekben, hogy amit valaki nem fizet meg, azt másnak kell megfizetnie, amit valakinek adóban elengednek, azt valaki másnak kell adóban, illetve pénzének romlásával megfizetnie. Mitől van infláció? Azt én is elismerem, hogy hasznos társadalmi reflex, ha az emberek sajnálják az államtól a pénzt. Hiszen minden rendszerben, minden állam azt szeretné, ha a lakosság és a vállalatok minél többet adnának neki, hogy abból aztán ö jótékonykodhasson. Az is igaz, vannak esetek, amikora monopóliumok visszaélnek a helyzetükkel. De e két tényező jelentősége, szerepe sokkal kisebb a valóságban, mint a közvélemény tudatában. A pártállam már hosszú évek óta gyenge volt ahhoz, hogy a kiadásait adókból fedezni tudja. Az „élete” meghosszabbítása és népszerűtlensége romlásának fékezése érdekében osztogatta az adókedvezményeket. Inkább eladósodott kifelé és befelé, inkább nyomatta a fedezet nélküli pénzt, mintsem adókból fedezze kiadásait. Ez az infláció alapvető oka. Az a másik tény, hogy voltak területek, ahol az állam többet költött az indokoltnál, ahol pocsékolás volt, az eladósodás és az infláció szempontjából csaknem elhanyagolható, mert ezekkel párhuzamosan az állam egy sor feladatát nem finanszírozta megfelelően. Tehát nem elsősorban azért van nálunk infláció, nem azért van óriási külső és belső államadósság, mert sok volt a klasszikus értelemben vett állami kiadós, hanem azért, mert kevés volt a bevétel. Ezt bizonyítja az is, hogy a korábbi bevételi szinten a mostani kormányzat is tovább adósodik, az infláció tovább nő, az indokolt állami kiadásokra most sincs megfelelő pénzügyi fedezet. A költségvetési kiadásokat már alig lehet tovább csökkenteni, mert már igy is megengedhetetlenül kevés jut az elesettek támogatására, családi pótlékra, nyugdíjra. Ezzel szemben a bevételek a jelenlegi elvonási I rendszerben még szinten sem tarthatók. Nem tarthatók, mert a bevételek elsősorban onnan származnak, ahol csökken a termelés, csökken a jövedelem, és alig vannak bevételek onnan, ahol nő a lakossági jövedelem, tehát a fekete gazdaságból. A Skála esete a paradicsommal Az sem igaz, hogy az áraik emelkedésének jelentős öka számos vállalat monopolhelyzete. A monopóliu- : máknak ugyanis nálunk nem az a fő hibája, hogy indokolatlanul magasak az árai. Ha ez volna a helyzet, nagy volna a nyereségük. De a valóságban a többségük veszteséggel dolgozik. Vagyis az önköltségüket még a magas árak sem fedezik. Az viszont valóban sokba kerül, hogy nagyvállalati formában működik az is, aminek kis- és középvállalkozások formájában kellene működnie. Ezért ezek termékei túl drágák, és magas áraik ellenére is veszteségesek. Végül az sem igaz, hogy a jellemzett közfelfogás csupán az elmúlt negyven év tapasztalatatival magyarázható. Az áremelkedéseket a közvélemény a legliberá- lisabb tőkés országokban is gonosz mesterkedésnek tartja. Kanadában pár éve egy közvéleménykutatós kimutatta, hogy a lakosság 82 százaléka elítéli, ha a kereskedelem hófúvások idején drágábban adja a hólapátokat. Azt viszont ott is mindenki természetesnek tartja, hogy gyenge telek esetén és nyáron leárazottan lehet ezeket megvenni. Én mint közgazdász jobbnak tartom a „lelketlen" kanadai üzletemberek módszerét, mint a szocialisták rögzített hólapátárait. Nyáron azért olcsó a hólapát, mert nagy teleken sokat lehet keresni rajta. Ez a kanadaiakat is jellemző szemlélet hasonló ahhoz, amikor pár éve azon háborodott fel a hazai sajtó biztatására a közvélemény, hogV februárban nagyon drága volt a paradicsom. Sőt azok is hábo- rogtak, akiknek soha nem volt pénzük arra, hogy februárban paradicsomot vegyenek. Arra még a szakmai körök sem mertek figyelmeztetni, hogy februárban nem is lehet olcsó a paradicsom. Ezért hát annak idején a Skála vezetői elhatározták, hogy importtal verik le az árát. Ez pár napra sikerült, de ennél nagyobb volt az az „eredmény”, hogy onnantól kezdve kevesebben láttak ió üzletet a korai paradicsomtermelésben. Ezért aztán azóta kisebb a kínálat, és még drágább a korai paradicsom. Ne szóljon bele az állam! A közelmúltban engem is meglepett, hogy a magas szezonárakat a liberális Amerikában éppen úgy elítélik, mint a 70 évig szocializmust építő Szovjetunióban. Egy kérdésre, hogy elfogadhatónak tartja-e, ha ünnepek előtt magasabbak a virágárak, a szovjet lakosság 66 százaléka nemmel fefelt. Az Egyesült Államokban viszont ennél is magasabb, 68 százalék volt a nemmel válaszolók aránya ugyanerre a kérdésre. Az amerikai és a szovjet közvélemény között azonban már világosan mutatkozik a különbség egy másik kérdésre adott válasz esetében. Ez igy hangzott: helyesnek tartja-e, ha az állam beavatkozik a virágárak alakításába. Erre a szovjet megkérdezettek 74 százaléka igennel válaszolt, az amerikaiaknak azonban csak 28 százaléka. Nálunk a közvélemény valahol az amerikai és a szovjet között van, tehát nem sokkal maradhat el a többség mögött még a szabod virágárak ellenzéke sem. Márpedig az ilyen közvéleménnyel a hátuk mögött, aligha várható el a pártoktól, hogy merjék vállalni a gyors piacosítást. E téren a késlekedés azonban tragikus következményekkel járhat. Aligha van tehát fontosabb közvéleményformálási feladat, mint a piac előnyeiről meggyőzni a lakosságot. Kopátsy Sándor
