Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-16 / 15. szám

Csütörtöktől drágább a benzin (4. oldal) Isztambulba még repül a Malév A Malév keddtől ideig­lenesen felfüggeszti kairói és larnacai járatait is - tájékoztatta az MTI-t o Malév. A veszély-övezetbe köz­lekedő járatok 'közül így már csak az isztambuli re­pül, a megemelt biztosítá­si dijat a Malév azonban e járatán is kénytelen az utasokra áthárítani: az irányonkénti 2 ezer forin­tot a repülőtéren, indulás előtt kell befizetni. A hadsereg készen áll a támadásra Békemenetek, háborúellenes tüntetések 415 000 fős amerikai és további 265 000 fő­nyi szövetséges haderő áll készen az Öböl­ben, várva a támadásra szóló parancsot, ame­lyet George Bush elnök jelent majd be az amerikai közvéleménynek, mondotta kedden a védelmi minisztérium szóvivője. A tájékoztató nem kívánt válaszolni a kér­désre, hogy milyen fokozatú riadókészültség­ben vannak a haderők, de hangoztatta, hogy azok - bár Európából változatlanul érkeznek az erösitések - máris készek bármely feladat ellátására. A Pentagon adatai szerint jelen­leg összesen mintegy 680 000 főnyi szövetsé­ges haderő áll szemben az 545 000 főre be­csült iraki csapatokkal. Az utóbbiak száma a hadműveleti területen növekszik, védelemre rendezkednek be, visszavonulási tervekre sem­mi jel nem utal, közölte o Pentagon szóvivője. Hétfőn és kedden, az ENSZ BT által Iraknak kiszabott ha­táridő lejárta előtti napokon világszerte tízezrek vettek részt a békemenetekben és a hábo­rúellenes tüntetéseken. A négy földrész világvárosaiban tartott megmozdulásokon a tüntetők leiszavai nem is annyira Irak, mint inkább az Egyesült Álla­mok ellen irányultak. Hétfőn Washingtonban, o Fehér Ház előtt tízezrek tün­tettek ,,Ne folyjon vér oz olaj­ért !"-feliratú transzparensekkel. virágokkal és gyertyákkal. Há borúellenes jelszavakkal vonul­tak fel Washington központjá­ban is: o menetben ötezren voltak. A rendőrség o tüntetésekben való részvétel miatt letartózta­tott három ismert békeaktivis­tát, Dick Gregory komikust, Caro/ Fennell y ügyvédet és Daniel Ellsberget. Az Egyesült Államok más városaiban is háborúellenes tüntetések voltak. Így Seattle- ben 30 000-en vonultak fel. Minneapolisban amerikai zósz lót égettek el, San Francisco )ban pedig a Golden Gate hid gépkocsiforgalmát állították le o tüntetők.- Londonban kedden a ,,Ligo az Dböl-háboru Megelőzésé ért" képviselői levelet adtak át John Major brit miniszter- elnöknek. A levél szerzői azt Írták: - A világ lakosságo nagy részének a szemében a (Folytatás n ?. oldalon) Merénylet palesztin vezetők ellen Meggyilkolta a Paleszti­nái Felszabadítósi Szerve­zet két vezetőjét egy pa­lesztin testőr a hétfőről keddre virradó éjszakán Tuniszban, a PFSZ székhe­lyén. A merénylet egyik áldozata Szaleh Khalal, mozgalmi nevén Abu Ljad, a PFSZ legerősebb tag- szervezetének, a Fatahnak alapitó tagja, JasszerAro- fat után a palesztin szer­vezet második embere. A másik Hajéi Abdel-Hamid, mozgalmi nevén Abu al-Hol, a PFSZ biztonsági szolgálatának vezetője, „belügyminisztere". A me­rényletnek volt egy har­madik áldozata is, még­pedig Hajéi Abdel-Hamid testörgárdájának parancs­noka. (Folytatás a 2. oldalon) Tiltakozó demonstrációk Moszkva a litván vezetést okolja Moszkva visszafogottságra intette a nemzetközi közvé­leményt a vilniusi események megítélésében. A szovjet ve­zetés „kiegyensúlyozott, építő­szellemű és g tények objek­tív elemzésén alapuló" hoz­záállást vár a világtól a vil­niusi események kapcsán. Ezt a szovjet külügyi szóvivő kö­zölte keddi moszkvai tájékoz­tatóján. Vitalij Csurlán a litvániai eseményekkel kapcsolatban nyilatkozatot olvasott fel, amelyben Moszkva egyebek (Folytatás a 2. oldalon) LENINGRAD: „A szabadságot o harckocsik nem fojthatják meg" felirattal vonultak fel a tüntetők a Palota terén ja­nuár 14-én, amikor több vá­rosban Is tiltakozó megmoz­dulásokat tartottak az előző napi vilniusi vérengzés miott. A társadalombiztosítóssal kapcsolatos két törvénytervezet részletes vitájával kezdte ked­di munkáját az Országgyűlés plenáris ülései Napirend előtt Szabod György, az Or­szággyűlés elnöke felolvasta dr. Témák Gábor levelét. Az MDF-es képviselő tagja ón­nak az orvoscsoportnak, amely hétfőn Szaúd-Arábiába uta zott. A személyes hangú Írás ban a képviselő kifejezésre juttatta: erkölcsi kötelességé­nek érezte, hogy részt vegyen a küldöttségben, reményei szerint a csoport az elváró soknak megfelelően, a Mb- gyar Köztársaság által rájuk ruházott megbízatást az or szág érdekéhez híven fogják teljesíteni. Ugyancsak napirend előtt kért szót Gyarmati Dezső (MDF), és emlékeztette a képviselőket a magyar úszó­sport napokban elért ausztrá­liai sikerére. Felhívta a fi­gyelmet arra, hogy bár az úszók mostoha viszonyok kö­zött készültek a világverseny­re, mégis sikerült bizonyítani­uk, hogy igenis lehet ered­ményt produkálni az ország­ban, teljesítményük példaér­tékű. Annak a reményének adott hangot, hogy amikor majdan a sport és a testne­velés anyagi támogatósáról dönt az Országgyűlés, kép­viselőtársai nem lesznek szűk- ma rk úák. Az ezután megkezdődött, a társadaiom biztosításról szóló (Folytatás a 3. oldalon) Ma várható döntés a nyugdíjról és a családi pótlékról Elindult Litvániába a Magyar Vöröskereszt gyorssegélye Elindult Litvániába a Ma­gyar Vöröskereszt gyorssegélye kedden, a kora délelőtti órák­ban. A küldemény mintegy 200 ezer forint értékű, elsőse­gélynyújtáshoz alapvetően szükséges anyagokat - orvosi felszereléseket, gyógyszereket, kötszereket - továbbá takaró­kat és élelmiszereket tartól-' máz. A magyar segélyszerve­zet képviselőjének tájékoztatá­sa szerint, a Vöröskereszt se­gélyküldeményét a Magyar Egyházak ökumenikus Taná­csának egytonnás, mintegy 100 ezer forint értékű élelmi­szersegélye egészítette ki. Gyógyulást remélők a harkányi fürdőben. Ezentúl számlát kopnak a beutaltak? írásunk az 5. oldalon. Fotó: Kóródi Gábor Svéd-magyar kft. lett a Kaposvári pécsi telepe Svéd—magyar kft.-ként fog működni április 1-jstől a Ka­posvári Ruhagyár pécsi telepe. Egy svéd magáncég delegá­ciója tegnap járt a pécsi egy­ségben és közölték, hogy áp­rilistól csak férfiöltönyöket ké­szítenek, amelyek svéd piacra kerülnek. Biztosítják a folya­matos munkát, a biztos piacot egyebek között a nagyobb ter­melékenység és a hamorosan Ruhagyár kezdődő technológiai korszerű­sítés révén. A jelenleginél ma­gasabbak lesznek a bérek, de ezért cserében nagyon komoly és alapos munkát követelnek meg. Szigeti Miklós, a Kapos­vári Ruhagyár műszaki igaz­gatóhelyettese elmondta, hogy nem kerül sor munkáselbocsá­tásra, de aki nem birja a tem­pót, attól megválnak. Ezekben a napokban még angol bérmunkában készülnek a fér- fizakók Fotó: Läufer László Szövetkeztek a lánycsóki gazdák üfM ■ yjr m Termelői áron mérik a tejet A lánycsók kik máris elő­kereshetik a kamrák mélyéről a tejeskannákat!- Megelégel­ték a tehéntartó gazdák az alkudozást az átvevőkkel és határoztak: a kereskedelmi forgalomba hozott 2,8 száza­lékos zsírtartalmúnál olcsób­ban, maximum 19 forintért maguk mérik ki naponta a 3,8-4 százalékos zsírtartalmú tejet a községben. Erre, a termelők és fogyasz­tók számára egyaránt kedve­ző értékesitési módra a na- ookban alakult parasztszövet­ség közbenjárásával nyílik le­hetőségük a gazdáknak. Gödi György, a Kisgazda Párt helyi elnöke törekvéseikről az aláb­biakban tájékoztatott.- Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a paraszt- szövetség minden párttól, Így a kisgazdáktól is független. (Folytatás a 3. oldalon) Trieszti és pécsi iparosok együttműködése — Bízom benne, hogy önök lesznek oz oszlopai a leen­dő pécsi ipari zónának - mondta Roberto Cosolini, a négyszázezer olasz kisvállal­kozót tömörítő kézműves ka­mara, a CNA trieszti titkára, tegnap Pécsett, az Iparos Ház nagytermében összegyűlt pécsi iparosoknak. Az olasz vendégek - dr. Mauro De Biasi és Stelano Arbanassi, a kézműves szövetség két mégyei titkára is ott .volt a találkozón - a pécsiek üzle­ti, gazdasági kezdeményezé­seire, elképzeléseire voltak kíváncsiak, hogy tolmácsolják és összehangolják azokat trieszt tartomány vállalko­zóiéval. A pécsi iparosok választ kaphattak a közel 4000 mun­kahelyet ígérő pécsi ipari zónára vonatkozó kérdéseikre Somogyvári Attilától, a pol­gármesteri hivatal ipari osz­tályának vezetőjétől, Borsós Istvántól, az Ipartestület ügy­vezető igazgatójától. A kö­zeljövőben létesülő ipari zó­na szervezésében a megyei és a városi önkormányzat, illetve az ipartestület mel­lett a VOSZ helyi csoportja és a Dél-Dunántúli Gazda­sági Kamara is részt vesz. Az olasz üzletemberek pedig az 1949 óta működő, Euró­pa legnagyobb ipari park­jává fejlődött trieszti gazda­sági zónáról is beszéltek. (Folytatás a 2. oldalon) lesz munka és piac

Next

/
Oldalképek
Tartalom