Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-14 / 13. szám
2 aj Dunántúli napló 1991. január 14., hétfő NAGYVILÁGBAN Az amerikai szenátus a háborúra szavazott BAGDAD: Békeküldöttségének célállomására érkezett Perez de Cuellar, az ENSZ-fötitkára. Az iraki főváros repülőterén Tarik Aziz iraki külügyminiszter fogadta a világszervezet vezetőjét. MTI Telefotó Véres katonai akció Vilniusban Igazságosabb nyugdíjemelést (Folytatás az 1. oldalról.) A B-vóltozot arányosan növelőié a nyugdíjakat, a C-válto- zat az első kettő ötvözete, s ez fokozottabban támogatná az alacsonyabb nyugdíjakat, de figyelembe venné a szolgálati időt és a nyugdíjba- menetel időpontját is. Ezért azt javasolták, hogy a nyugdíj- emelés mértékének megállapításánál vegyék figyelembe mind a jelenlegi nyugdíj ösz- «zegét, mind a szolgálati időt, mind a nyugdíjba menetel -időpontját. Ennek a javaslatnak megfelelően a bizottság szombaton este 9 órakor egy negyedik indítványt fogalmazott meg, s azt a C-változat- hoz kapcsolódva saját indítványként terjeszti a parlament elé. Szükségesnek vélték, hogy a társadalombiztosítás ez évi költségvetésében a nyugdíjak emelésére előirányzott összegből mintegy 45 milliárd forintot a januári emelésekre fordítsanak. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II, törvény módosításával kapcsolatban a bizottság egyetértett azzal, hogy vezessék be a résznyugdíj intézményét. Ez kedvező azok számára, akik valamilyen ok miatt nem érték el a 20 évi szolgálati időt. Vagyis aki 10 évi szolgálati idővel rendelkezik, de a 20 évet nem éri el, résznyugdíjat kaphat. A Zöldek kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ben hozott, hat alapító tag kizárásával kapcsolatos határozatukat, megvitatták a környezetvédelmi törvény koncepcióját, s idei programjukat, valamint új vezetőséget választottak. A Magyarországi Zöld Párt elnökévé Brezovits László budapesti mérnök közgazdászt, társelnökeivé pedig llosvay György szegedi biológust, Gyulai Iván miskolci ökológust és Medveczky Zoltán verőcei erdészt választották meg a küldöttek. A küldöttkongresszus második napján felszólaló Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter a tárca és a ,,zöldek" folyamatos párbeszédét igényelte. A rövidesen az Országgyűlés elé kerülő környezetvédelmi törvénytől azt várják a Magyarországi Zöld Párt taglói — hangzott el a tanácskozáson —, hogy a piacgazdaság viszonyai között a valós értékrend megteremtésével biztosítsa az élettér aktív védelmét, s a természetes mechanizmusok érvényesülését. (Folytatás az 1. oldalról) zai közvélemény előtt. Sok demókratapáfti törvényhozó mindenesetre így is szenvedélyesen szállt szembe a háborús tervekkel a kétnapos, komor, feszült hangulatú vitában. A törvényhozási vitában sokan rendkívül keményen bírálták Washington szövetségeseit, elsősorban Japánt, amiért nem hogy katonailag, de még az ígért anyagiakkal sem segítik az erőfeszítéseket, amelyek legalább annyira szolgálják az ő érdekeiket is, mint Amerikáét. A bagdadi rádió jelentése szerint Tárik Aziz iraki külügyminiszter és Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár részletesen áttekintette az arab térségben kialakult helyzetet. Az ENSZ főtitkára szombaton érkezett Bagdadba, hogy az ENSZ BT határozatában megjelölt január 15-i határidő lejárta előtti utolsó erőfeszítésként megpróbáljon békés megoldást találni a Kuva.it le- rohanáso nyomán kialakult konfliktusra. Az amerikai szenátus szombat éjjel, de imég órákkal a vilniusi véres eseményekről érkező első hírék élőtt, határozatban szólitotto fel Mihail Gorbacsovot, hogy tartózkodjék elfogadhatatlan elnyomó intézkedésektől a balti köztársaságaikban. Pérez de Cuéllar megbeszélése Szaddám Huszeinnel Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár vasárnap két és félórás megbeszélést tartott Szaddám Húszéin iraki elnökkel Bagdadban. Ez volt az ENSZ utolsó erőfeszítése a háború elhárítása céljából. A főtitkár elutazása előtt a bagdadi repülőtéren kijelentette: „Csak az isten tudja, béke lesz, avagy háború az Öbölben. Személy szerint nem vagyok sem borúlátó, sem derülátó, de mint főtitkár, optimistának kell lennem". Izrael és az öböl Teljes titoktartástól övezett tárgyalásokat folytatott vasárnap Izraelben Lawrence Eagle- burger amerikai külügyminiszter-helyettes, helyi és amerikai sajtójelentések szerint annak érdékében, hogy rávegye vendéglátóit: ne avatkozzanak bele az öböl menti válságba. Még iraki támadásra se válaszoljanak ellencsapással, mert az megingatná az Irákellenes koalíció építményét, kiváltképpen annak arab pillérét. Hazaérkezett az előkészítő csoport Vasárnap hazaérkezett Sza- úd-Arábiából az az előkészítő csoport, amely az öböl térségébe kiutazó magyar katonai -egészségügyi kontingens munkáját készítette elő. Mint Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta: az egészségügyi küldöttség felkészítése az előkészítő csoport információi alapján folytatódik. (Folytatás az 1. oldalról) hatalmat Litvániában. A bizottság kérésére a szovjet katonai parancsnokság kijárási tilalmat rendelt el. A katonaság által ellenőrzött rádióban felolvasott közlemény szerint a kijárási tilalom este hat órától reggel hat óráig van érvényben. A vasárnap reggeli órákig nem indult támadás a vilniusi parlament épülete ellen, ahol a litván törvényhozás és a kormány az éjszakai órák óta folyamatosan ülésezik. Az épületet önkéntesek őrzik, a parlament felé vezető utcákat autóbuszokkal és teherautókkal torlaszolták el.. A TASZSZ szovjet hírügynökség vasárnap moszkvai idő szerint 9 óra után néhány perccel adott ki közleményt a véres vilniusi eseményekről. „A szovjet belügyminisztérium alegységei az elmúlt éjjel ellenőrzésük alá vették a Litván SZSZK Állami Rádió és Televízió Bizottságának épületét. Összecsapásra került sor a katonák és az épületet védelmezni próbáló erők között. Mindkét részről lőfegyvereket használtak. A litvániai Nemzeti Meg- mentési Bizottságtól kapott adatok szerint két ember meghalt, körülbelül harminc megsebesült. A halottak egyike katona" — olvasható a TASZSZ jelentésében. A szovjet hírügynökség vasárnap délután erősítette meg, hogy Vilniusban és Kau- nasban kijárási tilalmat léptettek életbe, s lényegében lezárták a várost. Hivatalosan egyelőre meg- nem erősített hirek szerint, a nadsereg őrizetbe vette Albertas Simenas kijelölt litván kormányfőt. A TASZSZ közlése szerint Vlagyimir Uszhobcsik vezérőrnagyot, a vilniusi helyőrség parancsnokát kinevezték Vilnius katonai kormányzójává. A jelentés ugyanakkor nem közölte, hogy ki nevezte ki Usz- hobcsikot. Vilnius a déli órákban elérhetetlenné vált Moszkvából telefonon. Egyelőre nem tudni, hogy a város telefonösszeköttetését elvágták, vagy csupán a rendkívüli túlterheltség miatt vált lehetetlenné a telefonösszeköttetés Vilniusszal. A hivatalos szovjet hírügynökség megfogalmazása szerint a köztársaság vezetése a végletekig kiélezte a helyzetet Litvániában. A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a szövetségi tanács küldöttsége vasárnap Vilniusba érkezett, s a parlamentben kezdett tárgyalásait megelőzően, a litvániai Nemzeti Megmentés Bizottságának tagjaival találkozott. A delegáció tagjai déltájban Vytautas Landsbergis elnökkel és más litván képviselőkkel folytattak megbeszéléseket. * Vasárnap délben rendkívüli ülést 'kezdett a csehszlovák szövetségi kormány, hogy megvitassa a litvániai helyzetet -, jelenti Kárpáti János, az MTI tudósítója. * John Major brit miniszter- elnök vasárnap hivatalos nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, amiért a szovjet csapatok erőszakot alkalmaztak Litvániában. John Major sürgette a szovjet kormányt, hogy azonnal állítsa le a katonai akciót és tartózkodjék a többi balti állam fenyegetésétől is. A további erőszakos lépések arra kényszerítik Nagy-Britanniát és EK-partnereit, hogy felülvizsgálják a Szovjetuniónak ígért segélyeket —, áll a brit kormányfő vasárnapi nyilatkozatában. Hárommillió forintot raboltak el Forrónyomon a rendőrség Az első gyorsjelentéssel ellentét* ben nem egy, hanem több mint hárommillió forintot raboltak el a géppisztolyos támadók péntek este Oroszlány és Környe között, a posta Robur gépkocsijából. Amint az már ismertté vált, a Bakony vidékét járó, a pénzt és az egyéb postai küldeményeket Összegyűjtő gépkocsit Oroszlány elhagyása után egy zöld Zsiguli megelőzte, majd előttük keresztbe fordulva elzárta az utat. A Robur nem tehetett mást, megállt. Két géppisztolyos férfi szállt ki a Zsiguliból. Az ogyik beült a Roburba, s fegyverrel kény- szeritette a postásokat, hogy kövessék a Zsigulit. Csákvár irányába fordultak, s nem messze a majlri csárdától, az erdőbe kanyarodtak. Jtt rakták át a Roburba nem csupán a pénzt, hanem a többi postai küldeményt is. Amikor a rablók elhajtottak Zámoly irányába, a postások kifeszitették a gépkocsi ajtaját. A nyomok rögzítése érdekében a Roburt a helyszínen hagyták, s gyalog, majd stoppal az oroszlányi rendőrkapitányságra mentek. A rendőrség forrónyomos akciócsoportja azonnal megkezdte a nyomozást. Feltehetően a gengszterek a zöld Zsigulit lopták. Véavári István őrnagy, a Koma- rom-Esztergom Meqyei Rendőr-föka- pitánvság bűnüldözési osztályának vezetőie elmondotta, hogy amióta a rádióban és a televízióban a rablás híre megjelent, a rendőrségre folyamatosan érkeznek a bejelentések a lakosságtól. Minden nyom fontos elem a nyomozásban. Mivel géppisztollyal felfegyverkezett bűnözőkről van szó, a rendőrség kéri. hogy egyéni akciót senki ne kezdeményezzen. Arra van szükség, hoqy aki a rablás időpontja körüli időben az említett térségben közlekedett, tehát Oroszlánynál és a maiki eláaazásnál, vagy Majk és Csákvár között, az jelentkezzen a rendőrségen. Fontos volna a nyomozás szemoontiából, hogy aki a Bakony vidékéről származó, eldobott postai küldeményt, vagy piros- fehér-zöld csíkkal és postakürttel jelzett postazsákot talál, haladéktalanul jelezze bármely rendőri szervnél. A rendőrség javasolja, hoqy aki a Bakony térséaéből pénteken fontos postai küldeményt adott fel, az ismételje meg, mivel nemcsak a pénzt, hanem a leveleket és az egyéb küldeményeket is elrabolták. AustriaLotto A Lottó Unió Kft. Vöz’ése szerint a 2. játékhét eredményei o következők : Leadott szelvény összesen 4 014 279 darab. Ez 173 922 703 schilling AustriaLotto fogadási dijat jelent. A teljes AustriaLotto nyeremény- összege 113 944 008 schilling. Ebből a 6-osra 34 371 061 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 8, 12. 30, 32, 33, 43, pótszám: 23. A teljes joker fogadási díj 33 221 264 schilling. Ez az első nyerőosztály a joker 4 983 189 schilling- gel való dotációját jelenti. Az e heti jokerszám a következő: 897116. Megállapodás az éjszakára A litván parlament képviselői és a szovjet hadsereg között megállapodás jött létre vasárnap este arról, hogy a katonák az éjszaka folyamán nem indítanak semmilyen akciót, ha a tüntetők távoznak a parlament előtti térről. A megállapodás litván képviselők és szovjet katonatisztek közötti kétórás tárgyalás eredményeként jött létre. A találkozót a Szövetségi Tanács Vilniusban tartózkodó küldöttsége szervezte. Egyben megállapodtak, hogy a litván képviselők és a hadsereg illetékesei hétfőn beható eszmecserét folytatnak. Siklós: polgármesteri pótszilveszter „Hazai" a minisztertől Vélemény a somogyhatvani lakásfoglalóról Családias hangulat a batyubálon. Együtt a miniszter és a te lesége. (A szerző felvétele) V égre egy alkalom, ahol a hivatalos személy „fél- hivatalos" lehet, ahol nem a késhegyre menő politikai csatározások jellemzik a haingulatot. Egy alkalommal, ahol megkóstolhatják az egybegyűltek a (még) földművelésügyi miniszter rizlingszilvániját, ahol a miniszter felesége megígéri: a férje is csak a lapunkból tudhatja meg, hogy ő mit nyilatkozott. Mindezek a lehetőségek dr. Szepesvári Zsolt siklósi polgármester eredeti ötletének köszönhetőek, aki január 12- re pótszilvesztererni hívta a környező települések polgár- mestereit, Nagy Ferenc lózsel földművelésügyi minisztert, (aki a már megszellőztetett kormányátalakítási tervek szerint tárcanélküli miniszterként, a privatizációs ügyek első számú felelőse lesz), dr. Bőgner Miklós köztársasági megbízottat, továbbá Toller Lászlót, a Baranya Megyei Közgyűlés népiképviseleti és önkormányzati irodájának vezetőjét.- Mennyiben változott meg életük azóta, hogy lérje pártelnök és miniszter egyszemélyben? - kérdeztük Nagy Ferenc Józsefnét.- Nagyon sokban, hisz azóta az uram 15-16 órát dolgozik naponta. És persze alapvető változás, hogy a fővárosba kellett költöznünk, s hogy csak hetente-kéthetente térhetünk haza KisharsánytJa. Budapesten egy II. kerületi társasházban lakunk, rajtunk kívül még négy család él abban az épületben.- Megtudhatnánk, hogy ikik?- Az egyik az a gomb- nyomkodós, no, hogy is hívják ... A hfámori Csaba. A másik a Pécsről fölkerült volt KB-titkár, a Lukács János, aztán aki a munkaügyi miniszter lesz, a dr. Kiss Gyula. A negyedik lakás a gondnoké. Csupán beszélőviszonyban vagyunk a többiekkel, ennél többre nem is futná a férjem idejéből ... A miniszter felesége szerint egyébként férjét és őt sem érte csalódásként a kormány- átalakítással kapcsolatos változás. Mint mondotta, még örültek is neki, hisz Így talán valamivel csökkennek Nagy Ferenc József munkaterhei, és a konkrét feladatokra, a privatizációs ügyekre több figyelmet tud majd fordítani. Az éjfél közeledtével, (amikor éppen lecsengtek a ,;Megáll az idő" utolsó taktusai), sikerült szót váltanunk a miniszterrel is. Szemmel láthatóan meglepte, hogy veretes politikai kérdések helyett arról érdeklődtem, mennyi bort hozott a batyubálra. — öt litert, de ha elfogyna, haza tudok ugrani utánpótlásért. Közel van Kisharsány. Ez egyébként az 1990-es rizling- szilvá nim. — Miniszter úr! Ma délután Somogyhalvanban, egy pécsi liatalember nyilvánosan visszafoglalta szülei egykori lakását, amelyet annak idején törvénytelen államosítással vettek el tőlük. Mint a privatizációs ügyek várható telelése, miként értékeli az esetet? — Attól függ, hogy mi volt az épületben. — A négy szobából egyben a posta üzemel, a többi üresen állt. Ez utóbbiakról verték le a lakatot. — Ebben az esetben egészen biztosan meg tudja védeni álláspontját, ha bíróság elé kerül az ügy. Meg fogják neki ítélni a visszafoglalt házrészt. Az más kérdés lenne, ha lakna az épületben egy jóhiszemű lakás használó. Ilyenkor lesz szükség a kártalanítási jegyekre. Balog N.