Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-13 / 12. szám

Olvasószolgálat Hire*, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig o 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: SZÍJÁRTÓ JÓZSEF O Autós bevásárlóközpont Keszthelyen. A keszthelyi ön- kormányzat és a zalaegerszegi Fundament Mérnök Kft. autós bevásárlóközpont építésére társultak. A bankhitellel támo­gatott, 500 milliós beruházás a hévízi út városi betárkolló szakaszánál fog létesülni. Az önkormányzat által biztosított hatvanhat millió forint értékű, három hektárnyi területen az autós bevásárlóközpont 1992 nyarára készül el. O Dél-dunántúli találkozóra gyűltek össze az amatőr írók és költők tegnap Pécsett, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A találkozót az Amatőr Költők és írók Szövetsége szervezte, amelyen a több tucat előadó mellett nagy szómban vettek •részt az érdeklődők is. O Korabeli újsághír szerint a harmincas évek közepén két mecsekszabolcsi tanító egy Zögling típusú vitorlázógépet épített, amelyet a volt Kato­likus Körben ki is állítottak. Később repültek is vele, azon­ban a leszálláskor a gép összetört. Aki bővebbet tud az eseményről, netán szemtanúja ■volt a repülésnek, jelentkezzen a 30-206-os telefonszámon, vagy a Pécs, Szalai út 10/B, dr. Pagáts Pál címen. O Kaposvári kamaraelnök. •Balatonföldváron, a múlt hét •végén, a Magyar Ifjúságvédel­mi Kamara országos elnökévé választotta dr. Orbán Istvánt, a kaposvári Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Intézet igazgatóját. O Dombóvári újság. Az ed­dig Dombóvár és vidéke né­ven megjelenő havi lap anya­gi lehetőségek hiányában megszűnt, pedig az újságba ingyen írtak, és a helyi Pát­ria Nyomda is díjmentesen nyomtatta azt. A nyomda ezt tovább nem tudta vállalni, így a dombóvári önkormány­zat a környékbeli önkormány­zatok bevonásával kívánja a lapot újraindítani. Az újság elnevezése nem fog megvál­tozni, amennyiben Dombóvár kisebb szomszédai is áldozni kívánnak majd a helyi lapra. vnn KRÓNIKA vnn „Ugye, csak botlás volt ez a tábla?” - kérdez hetnénk a Pécsi Városgondnokságtól. A Kossuth Lajos utca elejére néhány nappal ezelőtt kihe lyezett figyelmeztető tábla ugyanis oly mérték­ben Ízléstelen, (a történelmi városképbe nem illő), hogy a csöppnyi szépérzékkel is rendel­kező járókelőnek azonnal megakad rajta a szeme. így hát a fotósnak nem kell sokáig les­ben állnia, hogy elkapjon egy, a képünkön lát ható pillanatot: A „randa” tábla ugyanis ép­pen arról, a gépkocsik behajtását meggátló vasszerkezetről vonja el a figyelmet, amire fel­hívni szeretné... Fotó: Balog Nándor Várható időjárás az ország terü­letére vasárnap estig: többnyire erősen felhős, illetve borult lesz oz ég, soicfelé várható eső, ame­lyet vasárnap napközben egyre többfelé havas eső, havazás vált fel. Az északira forduló szél meg­erősödik, főként a Dunántúlon időn­ként viharossá fokozódik. Köd már csak északkeleten valószínű. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, plusz 3, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap 1 és 6 fok között alakul, majd délutántól jelentősen csökken a hőmérséklet. O Zalaszentgróton az őszi önkormányzati választások után decemberbein is tartottak sza­vazást, mivel a polgármester lemondott. Azonban ez a vok­solás érvénytelen volt. A pol­gármester-választás második fordulóját a múlt hét végén tartották meg, a szavazáson a részvételi arány mindössze 22,4 százalékos volt. A két je­lölt közül a kormánypártok ál­tal támogatott Császár József, a Zalatour helyi irodavezetője győzött. O Leállt a tabi Videoton. A Videoton tabi gyáregysége 350 alkalmazottját küldte kényszerpihenőre, mivel nincs a vállalatnak megrendelése. A dolgozóknak fizetésük nyolc­van százalékát folyósítják a kényszerszabadság ideje alatt. A leállás január 21-ig tart, de a Videoton munkásainak 10-15 százalékára március végéig továbbra sem lesz szükség. A tabi gyáregység dolgozói közül még az év vége előtt 270 ember kérte ki a munkakönyvét. O Katolikus gimnázium in­dul Kaposváron. A következő tanévtől kezdődően katolikus gimnázium is működhet Ka­posváron, amennyiben a je­lentkezők meg tudnak tölteni egy osztályt. Az egyház a volt irgalmas rendi zárdát igényli vissza a gimnáziuma la pítá'S céljából. Az önkormányzat nem zárkózik el a tervtől, előbb azonban az eddigi bérlőt, a pedagógiai intézetét kell el­költöztetni. Várhatóan egy vagy két első osztályt indíta­nak be, de ha igény lesz rá, második osztály is tanulhat a jövő tanévtől. Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudomány! Kara Agrár-szakközgazdász és agrár-mérnökközgazdász szakot indít 1991. február 1-jével Jelentkezhetnek agrártudományi, kertészeti, erdészeti egyetemet és közgazdaságtudományi egyetemet végzettek. Jelentkezési határidő: 1991 .január25-e. A végzett hallgatók agrár szakközgazdászi és agrármérnök-közgazdász diplomát kapnak. A képzés időtartama 4 félév. A hallgatók a képzés keretében mélegképes könyvelői oklevelet is szereznek. Érdeklődni: Adonyi Jánosnénál 11 -433/121 -es telefonon. (147) Kiraboltak egy postása utót Súlyos bűncselekmény történt ja­nuár 11-én, pénteken este 19 óra körül az Oroszlány és Környe kö­zötti útszakaszon. Két ismeretlen fegyveres férfi megállásra fcénysze- ritette a posta Oroszlányból Tata­bányára közlekedő, csukott Robur gépkocsiját. Az elkövetők egy zöld színű, La­da személygépkocsival keresztbe áll­tak az úttesten a postásautó előtt, majd az egyik támadó a Ladából kiszállva, a postai alkalmazottakra géppisztolyt fogva arra kényszeri- tette a postás gépkocsivezetőt, hogy a Csákvár felé vezető útra hajtson. Néhány kilométer megtétele után, az útról félreállva, a szállított pos­tai zsákokat a Ladába pakolták, majd a helyszínről elhajtottak. A becsült adatok szerint a kár meg­haladja az 1 millió forintot. A bűncselekmény során az elkövetők nem használtak fegyvert, a postai dolgozóknak nem esett bántódásuk. Az egyik elkövető körülbelül 175 —180 centiméter magas, közepes testalkatú, feltehetően katonai, sor- állományú gyakorló mikádót, téli katonai szörmesapkát és fehér kesz­tyűt viselt. Társa körülbelül 160 centiméter magas férfi, arca, fe­je lepelszerű anyaggal volt be­csavarva, és feltehetően katonai, téli kerek sapka volt a fején. A rendőrség kéri, hogy aki az eseménnyel, az említett személyek­kel, ruházatukkal, a fegyverekkel vagy a személygépkocsival kapcso­latban bármilyen jellegű felvilágo­sítást tud adni, értesítse a Komá- rom-Esztergom Megyei Rendőr-főka­pitányságot a 34/10-777 telefonszá­mon, vagy bármely rendőri szer­vet. Ugyancsak segítséget várnak azoktól, akik az említett térség­ben — elsősorban Oroszlány, Majk, Csákvár közelében — a mellék- és erdei utakon a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható gyanús körül­ményeket észleltek vagy ilyen sze­mélyeket láttak. ♦ O Erdélyi tájak, képek cím­mel tárlatot rendezték a szom­bathelyi művelődési és sport- házban Péter János és Szent- iványi Árpád munkáiból, akik a Somogyi Fotó- és Filmklub tagjai. A kiállítás január 25-iq látogatható. KRÓNIKÁI MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A víg (du. 3 és este 7 órakor). FILM Uránia: Bújj, bújj, ördög! (f4, fő, f8). Kossuth: Ürkalózok (10, 12), Top Gun (f3, f5). Acél magnóliák (f7. f9). Apolló terem: Pacsirták cémaszá Ion (fő). Park: Szemenszedett szenzáció (f5 f7, f9). Ifjúsági Ház: Chatran cica kaland jói (3), Marslakó a mostohám (5) Nevelési Központ: Vadászat a Vörös Októberre (f5, f7). Ságvári Endre Művelődési Ház: Legény búcsú (fó). Komló: Shaolin harc­művészet (5, 7). Mohács: A kis hableány (4), Vissza a jövőbe III (6, 8). Siklós: Dick Tracy (5. 7) Szigetvár: Beat shot — Legjobb lövés (6, 8). RÁDIÓ PÉCSI RADIÚ O Rendőrállomás Bátaszé- ken. A lakosság kérését fi­gyelembe véve, a bátaszéki önkormányzat rendőrállomás létesítését kezdeményezi. Bá- taszéken eddig ugyanis csak körzeti megbízotti iroda műkö­dött. A tervvel a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányspg egyetért, és támogatja is an­nak megvalósítását. O Lábakéit harangok. Nem mindennapi ügyben nyomoz a kaposvári rendőrkapitányság. Ismeretlen tettesek ellopták a szentbalázsi szőlőhegy ha- ranglóbjának és a csornai ká­polnáinak a harangját, majd ■eltörték az attalai plébániát. A harangok értéke megköze­lítőleg hetvenezer forint. A tolvajok feltehetően valamelyik magán színesfém-kereskedőnél próbálják majd értékesíteni a lopott harangokat, ha a ke­reskedő tisztában van a holmi eredetével, és mégis átveszi azolkat, az orgazdaság bűn- cselekményét fogja megvaló­sítani. Megnyílt­az Olympia söröző Több hónapos szünet és át­építés után magánüzemeltetés­ben szombaton nyílott újra a pécsi Olympia sörözője. Kul­turált körülmények között a másodosztályú, de mérsékelt árú sörözőben csapolt Szalon és üveges Szalon, Gilde és Pilsner mellett minden más­fajta ital is kapható, s hogy ne csak igyák a vendég, házi disznótorost, hideg és meleg szendvicseket is falatozhat, va­lamint töltött káposztát és babgulyást is kanalazhat. Az Olympia söröző naponta 8—22 óra között várja a vendé­geket. 9.00: Vasárnapi magazin. 10.00: Hírek. 10.05: Zenés kívánságok a hallgatók kérésére. 11.00: Műsor­zárás. 13 00: Szerbhorvát nyelvű műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora (közben: hí­rek: 16.00, 17.00, 18.00 regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyel­vű). 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsora. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.25: Esti zene sport, információk. 20.00: Német nyelvű műsor. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGVAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. Óvodások filmműsora. 8.25: Csalá­di torna. 8.30: Orrom krumpli, hajam kóc! 5. rész. 8.40: Én is voltam gyerek. 9.15: Kerek világ. 9.30: Muzzy in Gondoland. Angol nyelvlecke kicsiknek. 9.35: Mese­mondó. Angol mesefilm. 10.00 Ebadta ebek. Angol gyerekfilm 10.10: Az öreg téglagyár. Cseh­szlovák kisfilmsorozat. 10.40: Síbe- nik, ahol együtt játszik a világ I. rész. 11.15: Corbusier nyomó bon Indiában. Indiai—magyar do kumentumfilm-sorozat. IV/2. rész II. 50: Képújság. 14.55: Képújság 15.02: Műsorismertetés. 15.05: Üszó világbojnokság. Közvetítés Perth bői, felvételről. 16.35: Műsoraján lot. 16.40: örömhír. Az evangé likus egyház negyedórája. 17.00 Walt Disney bemutatja. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Modern Pimpernel. Angol film. 22.15: Egy este B. Nagy Jánossal. 22.55: Tele­sport. Caola Kupa női tőr Világ Kupa-verseny. Közvetítés a Hilton Szállóból. 23.55: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A mű velődési főszerkesztőség műsora 14.00: Képújság. 14.15: Tv2. Ben ne: Riportok — Időjárás — Zene Röntgen. Szociális és egészségügy híradó. 15.00: Humberto cirkusz Csehszlovák tévéfilmsorozot. XU/1 rész. 15.52: Tv2. 16.10: Álljunk meg egy szóra! 16.20: Tv2. Benne Nótaszó. Wurlitzer. 17.45: Gyere keknek. Wrungel kapitány kaland jói. Minden napra egy káposzta Bóján medve. 18.08: Tv2. Benne Mi történt a jövő héten? 19.00: Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi Zenés vígjáték. 20.15 Dávid Cooperfield varázslatai. An­gol bűvészfilm. 21.04: Tv2. 21.30: Napzárta. Kb. 22.15: Éjszakoi tűz. NSZK tévéfilm. Kb. 24.00: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hí­rek. Időjárás. 9.35: •Rajzfilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius, 12.00: Jó ebédhez szól a zene. 13.00: Lakatlan vidékek. 14.00: Hí­rek. 14.05: Délutáni hangulatok 16.00: Felfedezések. 18.45: Rajz filmek. 19.10: Tévéfortuna. 19.30 Tévénapló I. 20.00: Ráadás. Zene mindenkinek. 21.35: napló II. 21.55: Sportszemle Hírek turistáknak. 21.05: Tévé* 22.25: 2. MŰSOR 7.30: Műsorkezdés, műsorismerte­tés. 7.35: Tévénaptár. 7.45: Hírek. 7.50: Hogy volt? 13.00: Körkapcso­lás. 19.30: Tévénapló. 20.45: Hí rek. 20.50: Határtalan játék. 22.55: Határtalan álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 11.00: Európai sálgerlista. 11.30: Egyveleg. 13.30: Halló. Ausztria — halló, Bécsi 15.00: írva vagyon. 16.00: Turiszti­kai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 18.00: üzleti hét. 18.35: Belföldi tudósítások. 19.30: Videódivat 20.00: SPIN — slágerlista. 21.00: San Angelo harangjai — utána Egyveleg. MUSIC TV 13.30: XPO. 14.00: Pip Dann, 18.30: Rivaldafény. 19.00: Amerikai top 20. 21.00: 120 perc. 23.00: XPO. 23.30: MTV-klub. 24.00: Headbangers Bal. 1.30: Ray Cokes. 3.00: Éjszakai videók. SKY EUROSPORT 10.00: Nemzetközi sport. 11.00: Kosárlabda. 12.00: Úszú-vb, utána sí: férfi műlesiklás. 15.00: Billiárd. 19.00: Nemzetközi motorsport. 20.00: Billiárd. 23.00: Párizs—Dakar rali. 23.15: Üsz-vb. 1.15: Párizs— Dakar rali. 1.30: Sí. összefoglaló 2.30: Műsorzárás. RTL 6.00: Rajzfilm. 6.20: Holidayék Rómából. 6.45: Jetsonék. 7.10: Maci Laci. 7.35: Rajzfilm. 8.00: Gyer­mekműsor. 9.30: Az ördög három aranyhajszála. NDK mesefilm. 11.00: Fiatalon és szabadon (am. kalandfilm). 12.30: Klasszikusok a la carte. 13.00: Az apám földön­kívüli. 14.15: Hellasi rablóhalak. NSZK film. 16.00: A lövés (am. thriller). 17.45: Művészet és külde­tés. 17.50: Zenés revű. 18.45: Hír adó. időjárás. 19.10: Különleges nap — játék. 20.15: Hazai dalla­mok. 21.55: Tévétükör. 22.25: Ké­sői kiadás. 22.45: Dr. Westphal főorvos (sor.). 23.35: Vérfagyosztó éjszaka. 24.00: Harc a maffia el­len (am. sor.). 0.45: Szürkület (am. sei -f i sor.). 1.10: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimi- sor.). 1.35: Aerobic. 1.50: A jövő őrei (kanadai film). SAT1 8.05: Zapp. 8.30: Neon Rider. 9.30: Rajzfilm. 10.00: Autómagazin. 10.30: .A hegyek varázsa. 11.00: így láttuk. 11.05: Lámpaláz. 12.45: Egészségügyi magazin. 13.10: Ho­tel (am. sor.). 14.00: Műsorismer­tetés. 14.05: Videóklipek. 14.30: Sport. 17.10: A törött lándzsa (am. western). 18.45: Híradó, időjárás. 18.50: Sport. 19.30: Népzene. 20.00: Majdnem tisztességes lány (NSZK— spanyol film). 22.00: Beszélgetés. 23.15: Valentina (olasz erotikus so­rozat). 23.45: Nem várt érzelmek (olasz film). 1.20: Bobby gróf édes élete. Panoráma-sorsolás - itt a kilenc nyertes! Végkifejletéhez érkezett a játék, melyet az Új DN Pa­noráma magazinunkban tavaly meghirdettünk. Olvasóinkat arra kértük, gyűjtsék össze a Panoráma középső oldalain havonta megjelenő — 1-től 9- ig számozott - Rejtvény-szel­vényt, azt levelezőlapra fölra­gasztva 1990. december 28-ig küldjék be szerkesztőségünkbe. Szabályaink szerint a levelező­lapok közül kilenc ikerül kisor­solásra, ezelk vesznek részt a fősorsoláson, mélynek főnyere­ménye a Magyar Hitelbank Rt. Pécsi Igazgatósága 100 000 fo­rint értékű letéti jegye. Szombaton szerkesztőségünk­ben a szerencsekerékből ki­húztuk azt a ‘kilenc levelező­Fősorsolás a I00000 forint értékű letéti jegyért az üszögpusztai Kastély-fogadóban lapot, melyeknek beküldőit meghívunk a Pécsi Állami Gaz­daság üszögpusztai Kastély­fogadójába, hogy újabb sor­soláson eldőljék, ki nyeri a 100 000 forintot. A tegnapi húzásra bizottsá­got alakítottunk, melynek el- nölke Szomor Rózsa, az Új DN szerkesztőségi titkárnője. A bizottság tagjai: Miklósvári Zoltán főszerkesztő-helyettes, Molnár György irodavezető, Villái Elemér főkönyvelő. A kilenc nyertes, akik meghívót ■kapnak a fősorsolásra: Bala­toni Jakabné (Mágocs, Dam­janich u. 36.), Biró lános (Pécs, Semmelweis u. 17.), ígért Frigyesné (Szigetvár, Me­gye u, 21.), Kormos Emilné (Pécs, 39-es dandár út 3/B.), Kőváriné Kovács Andrea (Pécs, Sarohin t. út 108.), Nagy Gé­zóné (Pécs, Pataki I. u. 36.), Simonná Németh Ildikó (Má- ria'kéménd, Rákóczi u, 28.), Szokolné Imre Gyöngyi (Pécs, Dr. Boros I. u, 6.), Tóth Fe­rencné (Szekszárd, Munkácsy M. u. 15/A.). A nyerteseket — pontos idő­pontot közölve — levélben ér­tesítjük és meghívjuk az üszögpusztai kastély-fogadóbe­li fősorsolásra. A szállóban — a Pécsi Állami Gazdaság, a Bólyi Mezőgazdasági Kombi­nát, az Axel Springer—Buda­pest Kiadói Kft. Baranya Me­gyei Irodája és az Új Dunán­túli Napló Szerkesztősége ven­dégeiként — szállást és teljes ellátást kapna'k, magukkal hozhatják házastársukat is. vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom