Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-12 / 11. szám
Kézilabda NB I. B nők Ancil (fehér mezben) a PMSC-nek szerez gólt a Hunor kapusával, Kováccsal szemben Fotó: Proksza László Két pécsi csapat a mezőny első felében Elégedetlenség a PMSC-nél, elégedettség a Hunornál Rózsa Norbert ezüstérmes 200 mellen A női vízilabda- válogatott a bronzéremért játszhat A női NB I. B tabelláját tekintve, örömmel állapíthat juk meg, Baranyában, Hogy derekasan helytálltak az osztályban szereplő pécsi, csapatok. Bonokés alá vonva a helyzetet, már korántsem ilyen biztató a kép. Nem lehet, mert a második helyen négy pont hátránnyal álló PMSC- től mind a szakvezetés, mind o közönség - feltehetően a játékosok is — többet várt. Leqalábbis azt, hogy ne kerüljenek tetemes hátrányba a bajnoki címért, s ezzel a feljutást, pontosabban az NB I- be való visszakerülésért biztosító osztályozón való részvételért.- A szakvezetés sokkal többet várt a lányoktól, mint amit ők teljesítettek. Az NB l-ből történt kiesést követően a szakosztály helyzetéből adódóan nem lehetett más a cél, mint az egyéves távoliét utáni visszatérés - kezdte tömör összefoglalóját Kalocsai Tibor szakosztályelnök. - A lányokkal megbeszéltük, hogy továbbra is élvezhetik az előző évben biztosított körülményeket, ezért cserébe a bajnoki címet kérjük. A mostani számvetésnél azonban már csak matematikai lehetőségről beszélhetünk, -ez viszont azt jelenti, hogy a támogatók mind kritikusabban ítélik meg a helyzetet, ami ugyancsak befolyással lehet a gárda körülményeire. Többek között éppen ezért kellett „belső1' átalakításokat végezni a szakosztályban. Január elsejétől a függetlenített edzővel dolgozó utánpótlás edzési és működtetési körülményeit megosztva biztosítja a PMSC és a szülői munka közösség. Csakis így tudjuk elérni, hogy az utánpótlás csapatai továbbra is versenyben maradhassanak az NB ll-ben és a korosztályos bojnőkságdkbain. — A tabella „árulkodása" ellenére is látok reális esélyt a bajnokság megnyerésére — kezdte o jövőre vonatkozó elképzeléseinek taglalását Ko- leszár György edző. - A keretből egyedül Győribe nem számíthatok huzamosabb ideig, viszont sikerült leigazolnunk a volt PBTC-s Balogh Erzsébetet, de elképzelhető, hogy szülés után visszatér hozzánk Mészáros is. Mindenesetre mi nem mondtunk le a bajnokság megnyeréséről. Szerdán tovább kívánunk jutni a Magyar Kupában az NB I- es Borsodi Bányásszal szemben, de ezzel az elhatározással lépünk majd pályára a jövő hét végén kezdődő Üj Dunántúli Napló Kupa pécsi teremkézilabda-tarno mérkőzésein is. A TFSE győzött Pécsett, ugyan miért ne vihetnénk véghez ezt a bravúrt mi is? Akkor pedig . . . Amennyire elkeseredett volt a PMSC női csapatának vezetője, annyira boldogok voltak az elmúlt évi értékelésen c másik NB I. B-s pécsi csapatnak, a Hunornak a vezetői és játékosai. A zöld-fehéreknél ugyanis egy bajnoki cím, valamint a felsőbb osztály félidejében egy 5. hely került a karácsonyfa alá. A Pécsi Hunor tehát teljesítette évad elején tett fogadalmát, vagyis jobb mint 50 százalékos eredményével a tabella első félében foglal helyet. A csapat jellemzői: jó kapusteljesítmény mellett, hatásos védekezéssel a mezőnyben csak a PMSC kapott kevesebb gólt, mint ők. Ami pedig a támadójátékukat illeti: az NB II- ben teljes sikert aratott két átlagon felül teljesítő góí’fe- lelősükkel, egy osztállyal följebb is mególlták helyüket, hiszen Kovács kapus nagyszerű produkciói mellett Pucsli Január 12., szombat. Kézilabda. Középiskolás téli teremtorna, Babits Gimnázium, 7.30. Komlói Bányász^KBSK (öregfiúk, jótékony célú, barátságos mérkőzése), Komló, városi sportcsarnok, 17.00. Lövészet. FÉG Kupa területi verseny,kisállomási lőtér, 11.00. Asztalitenisz. NB I. férfiak: PEAC-Zöldért- Békéscsaba, 73, Dajka 47 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Mint a számokból is kiderül, a két átlövő majdnem kétharmadát szerezte a lőtt góloknak, míg a többin osztoz- nattak a csapat tagjai. Tabajdi Ferenc edző eddig sem volt híres nyugalmáról a áspadon, stílusa azonban öt, lletve csapatát igazolta. Most tavasztól azonban nőnek gondjai, hiszen Dajka családi okokból elköltözött Pécsről. Igaz, helyére sikerült ei gazolni a Pécsi BTC-től t/irágosit, ez azonban még nem jelentheti azt, hogy te- nermentesítheti Pucsíit, illetve nelyettesítheti a gólerős játé- <ost. Mindenesetre az Üj Dunántúli Napló Kupa lehetőséget ad a csapatba való beépülésére. K. L. Ai NB I B női csoportjának állása 1. TFSE 10 10 — — 266-200 20 2. PMSC 10 8 — 2 259-185 16 3. Sz. Köfém 10 6 2 2 236-221 14 4. Győri Keksz 10 8 2 2 200-195 14 5. P. Hunor 10 3 1 4 194-190 11 6. Lőrinci F. 10 5 1 4 145-144 11 7. Goldberger 10 4 2 4 197-198 10 8. AFOR SE 10 3 1 4 190-207 7 9. MALÉV SC 10 1 4 5 188-212 6 10. Taurus 10 2 1 7 184-210 5 11. D. Papír 10 1 2 7 196-243 4 12. TBSC 10 1 — 9 189-241 2 A góllövőlista állása: It gólos Kovács Mária (Sx. Köfém), 78 gólos Szabó Erzsébot (PMSC), 73 gólos Pucsli Valéria (P. Hunor), 47 gólos Dajka Ibolya (P. Hunor) 10. harmadmagával. Egyetemi tornacsarnok, 11.00. NB II. nők: P. Spartacus—Ka posplast II.. Anikó utcai ált. isk„ 10.00. Január 13., vasárnap. Kosárlabda. NB I., nők: A csoport: PVSK—Tungsram, városi sportcsarnok, 16.30. NB I. férfiak. B-csoport-: PVSK— Sopron, városi sportcsarnok, 18.00. Labdarúgó Új VDN Kupa A labdarúgó Uj VDN Kupára jelentkezett csapatok (Kaposvári Honvéd, Mohácsi Új Barázda Tsz SE, Boly, Somberek, Siklós, Bonyhád, Rákóczi FC, Barcs, PVSK, PMSC II., Komlói Bányász, Sellye) képviselői számára a technikai értekezletet és a sorsolást jonuár 14-én, hétfőn 10 órakor tartjuk szerkesztőségünk- (Pécs, Hunyadi út 11.) tanácstermében. Az érintett együttesek képviselőinek megjelenését ezúton is kérjük. Trivandrumban a labdarúgóválogatott - Rajt, Kína ellen Az MLSZ pénteken reggel orról értesítette az MTI Sportszerkesztőségét, hogy telexüzenet érkezett az indiai szövetségtől. Ebből kiderült, hogy o Nehru Kupa küzdelmeire készülő magyar labdarúgóválogatott rendben megérke- tett Trivandrum városába, ahol a Chandrasekharan Neir nevű stadionban hatos, kör- mérkőzéses sorozat kezdődik. A Mészöly Kálmán szövetségi kapitány vezette magyar egénység szombaton Kína ellen mutatkozik be, majd a további műsor így alakul: január 14.: Szovjetunió, január 17.: India, január 21.: Románia, január 23.: Zambia. Magyar részről semmi akadálya annak, hogy az eddigi tetemes hivatalos mérkőzések száma bővüljön a Nehru Ku- oán, hiszen az „A" együttes ■ ndul harcba. Am a további öt válogatott vojon legjobb- laival lép-e a gyepre? Ez a kérdés továbbra is kérdés, noha Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára felvilágosítást adott: — A kiutazáskor annyit tudtunk, hogy a január 17-iki, India elleni találkozónk kerül be az évkönyvekbe hivatalos összecsapásként —, mondta a sportvezető. - Am menet közben, a helyszínen jelezhet más ország szövetsége is olyasmit, hogy „A" együttesével vesz részt a Nehru Kupán. A dolgok menete a következő: ha odakünn jelzik, hogy igenis „első sorukkal" játszanak, akkor Mészöly Kálmánék is tudatják velünk, újabb hivatalos csatákat vívnak Indiában. Az előzetes hírek szerint a románok a ,,B" válogatottal rajtolnak. A szovjet színeket vélhetően, az olimpiai együttes képviseli, míg elképzelhető, hogy Kína és Zambia „A" együttesét veti mélyvízbe. Tegnap Szilágyi kezdte a sort a magyarok közül, és elszánt hajrával a hatodik helyig verekedte előre magát, s amikor célba úszott, 3:51.55 perces új országos csúcsot mutatott nála az óra. — Persze, hogy örülök a csúcsnak, de igazság szerint még ennél is többet vártam magamtól. Bosszant, hogy nem mertem már korábban kilőni, akkor tán még előrébb, és még jobb idővel végzek — mondta Szilágyi. Aztán jött az este fénypontja, a ritka sűrű mezőnyt felvonultató 200-as melldöntő. Barrowman kezdett a: legbátrabban, részideje már 50-nél új világcsúcsot ígért. Ragadt rá Rózsa, Szabó némileg hátrább, negyedikként fordult. Száznál és 150-nél a helyzet ugyanez volt. Rózsa üldözte az amerikait, őket pedig Gillingham, Szabó és a két spanyol. A célegyenesbe is ebben a „felállásban" fordultak. Barrowmannak még mindig jó volt a mutatója, de némileg fáradtabbnak tűnt, Rózsa viszont minden tartalékát bevetve szelte a vizet. S a vége: új világrekorddal 2:11.33 p - nyert az eddigi csúcstartó, aki három tizedet faragott le legjobbjából. Mögötte másodikként Rózsa érintette a falat, ideje új Euró- pa-csúcs (a régit a most hatodik Lopez tartotta 2:12.24 perccel), egyben országos csúcs is (Szöul óta egészen eddig az olimpián aranyérmes Szabó József állt a hazai toplista élén 2:13.52 perccel). Szabónak most az ötödik hely jutott. — Megmondtam előre, hogy Mike nyer, de azért nagyon izgultam — nevetett felszabadultan Nagy József, az amerikai úszó mestere. — Magyar edzőmnek köszönhetem a csúcsot, a világbajnoki címet, mindent - lelkendezett Barrowman. — Kap csolatunk már-már testvéri, mintha a bátyám, s nem is a trénerem lenne. E viszony is segített abban, hogy ezen az estén én legyek a legjobb. És a vb-arony után ezüstös magyar? — Rövidesen hív otthonról édesanyám, s újabb jó hírrel szolgálhatok neki — mondta az ifjú titán. — A taktikám az volt, hogy menjek teljes lendülettel, de zavart, hogy a hetes pályáról nem láttam, mi Rómában elkészítették a C-csoportos női kézilabda-világbajnokság — ez nem más, mint az 1993-as vb európai selejtezője — sorsolását. Az egykor szebb napokat megélt magyar válogatottnak nem kedvezett a szerencse: a hetes, az erősebb csoportba került. A beosztás: A-csoport: Hollandia, Portugália, Izland, Belgium, Olaszország, Finnország. B-csoport: Cseh és Szlovák SZIK., Magyarország, Spanyolország, Svájc, Görögország, Törökország, Izrael. Lengyel Gábor, a szövetség szakfelügyelője Így kommentálta a sorsolást, miután az MTI munkatársától meghallotta a csoportok összetételét: — Meggyőződésem, hogy lényegesen erősebb o mi csoportunk, mint a másik. Ennek ellenére bízom abban, hogy nem lesz semmi gond, a magyarok két legerősebb ellenfelüket, a csehszlovákokat és a spanyolokat is megelőzik, s csoportelsőként jutnak tovább. történik középen, ahol az amerikai is úszott, A végén is mentem, ahogy bírtam, mi tagadás, nagyon elfáradtam. Az utolsó magyar „érdekeltség”, Csépe Gabriella a 100 méteres női mell B-döntőjé- ben 1:11.67 perccel harmadik, az összesítésben pedig a 11. lett. A szombati úszómenü is kínál „magyaros" csemegét: a 200 méter férfi pillangó selejtezőiben indul az Euró.pa- bajnoki cím védője, Oarnyi Tamás, s ha az előfutamban lesz kedve, hangulata versenyezni, aligha kétséges, hogy az esti döntőben is hallat még magáról. A többi magyar szereplő is az erősebb nemet képviseli: Czene Attila és Deutsch Tamás 100 m háton, Szabados Béla 50 m gyorson, míg Szilágyi Zoltán 1500 m gyorson mérheti le, hol a helye a világ úszósport jóban. Szabóék ^ szinte még meg sem száradtak a Superdrome- ban, amikor a sok kőhajitás- nyival odébb — szervezés, ó! -, a Bicton uszodában elődöntős csatáját indította meg egymás ellen a magyar és a kanadai vízílabdás „leány- ság”. Kanada-Magyarország 8-7 (3-1, 3-3, 1-3, 1-0). Magyarország: Szálkái — Nagy, Dancsa 2, Eke, Stieber 3, Vincze, Bajusz, Rafael 1 Kertész 1. Sok hibával, idegesen kezd tek a magyarok, s a kapkodásban a higgadtabb kanadaiak elhúztak. Az első ne gyedben 3-1-re, aztán a má sodik játékrészben már 6-1-re is vezettek, amikor észbe kaptak Dancsáék. Hozzáláttak a felzárkózáshoz, ami nagy erőfeszítések árán sikerült is. a harmadik negyedben 7-7- nél utolérték a világbajnoki negyedik helyezett észak-amerikaiakat. Innen már bárme lyilk csapat nyerhetett volna, ám Eke nem vette észre, hogy indították, s „feledékenysége” nyomán viszont a kanadaiak lőttek gólt. Mint kiderült, az utolsót, a mindent eldöntőt. (8-7.) így szombaton itteni idő szerint délelőtt 11 órakor o 3. helyért száll vízbe o mo- gyar gárda az Egyesült Államok csapatával. Azzal az együttessel, amelyet a csoport- mérkőzéseken egyszer mór térdre kényszeritett. Az európai selejtezőt idén tavasszal, március 13. és 23. között Olaszországban bonyolítják le. (A részletes menetrend egyelőre nem készült el.) A tét az első öt hely megszerzése, ugyanis az „ötösfogat" jogot szerez arra, hogy jövőre a B-világbajnoksógon, az 1993-as vb selejtezőjén induljon harcba. Kosárlabda Női Magyar Kupa nyolcad- döntő: PVSK- Egis-OSC 77-50 (38-31). Budapest, 100 néző. V.: Matlóri, Várnai. A PVSK legjobb dobói: Sztojkovics 25, Vilutyte 20, Ábrahám E. 10, Horváth 10. Győzelmével a PVSK bejutott a negyeddöntőbe, ahol a Sabaria-Carbon lesz a legközelebbi ellenfele. NB II. nők: Soproni Postás- PVSK II. 81-33, ZTE-Ságvári- Pécsi TASI 80-52. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló A hétvége sportműsora Nem kedvezett a szerencse a sorsolásnál