Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-13 / 251. szám

1990. december 13., csütörtök aj Dunántúli napló 5 A koalíciós pártok meg beszélése fogadta Burlakov tábornokot Döntött a pécsi szociális bizottság A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbiak nyilvánosságra hozatalát Vérté a Magyar Táv­irati Irodától: A kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői szerdán az Országházban egyeztető tár­gyalásokat folytattak a kor­mány által benyújtott kárpót­lási törvényjavaslatról. Megál­lapították, hogy egyes kérdé­sekben további konzultációra van szükség, s ezért megálla­podtak a szakértői megbeszé­lések folytatásában. Az Új Dunántúli Napló szerkesztőségének vendége volt tegnap Hanns Rehfeld, a Német Szö­vetségi Köztársaság pécsi főkonzulja (a képen középen). A főkonzult Lombosi Jenő, a Napló főszerkesztője és Báling József föszerkesztöhelyettes tájékoztatta a lap munkájáról. Hanns Reh­feld elmondta, hogy tavaly szeptemberben jött először Pécsre, az idén július óta lakik a vá­rosban, ahol a művészeti, kulturális élet révén hamar otthon érezte magát, tájékozódásában se­gíti öt az Új Dunántúli Napló. A konzul és a szerkesztőség vezetői megállapodtak a két intéz­mény együttműködésének formáiban. (Proksza László felvétele) Tagtoborzás a fiatalok köreben A Pécsi Vérosszépíti és Városvédő Egyesület közgyűlése Javaslat a belvárosi utcanevek felülvizsgálatára Rektorváltás a BME-n Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke dr. Fodor Lajos állami díjas tanszékve­zető egyetemi tanárt, o Buda­pesti Műszaki Egyetem rekto­rát — saját kérésére —, érde­mei elismerése mellett a rek­tori tisztségéből felmentette. Egyidejűleg a művelődési és közoktatási miniszter javaslatá­ra az egyetemen a rektori teendők ellátásával dr. Mi- chelberger Pál egyetemi tanárt bízta meg. A köztársasági el­nök a leköszönő rektornak eredményes tudományos és oktató-nevelő munkássága el­ismeréseként a Magyar Köz­társaság Csillagrendje kitünte­tést adományozta. A kitüntetést és a rektori megbízatásról szóló okmányt Göncz Árpád szerdán adta át a Parlamentben. Antal József MSZP küldöttértekezlet Pécsett Háromszázkettő nyilvántar­tott tagja van jelenleg a Pé­csi Városszépitö és Városvédő Egyesületnek, s közülük mint­egy hatvanon vettek részt teg­nap este a Művészetek Házá­ban rendezett éves és egyben tisztújító közgyűlésen. Ha eze­ket a számokat a város lakos­ságához viszonyítjuk, másrészt az egyesület eredményeihez — amelyről éppen tegnapi lap­számunkban maga az elnök írt beszámolót —, akkor feltét­lenül indokoltnak mondható a tegnapi közgyűlési vitának fő vonulataként jelentkező tanul­ság: az igazán aktív tagok száma meg sem közelíti oz eqyesület létszámát. ugyan­akkor ennek a társadalmi mun­kás közösségnek tevékenysége messze a körein kívül álló sze­mélyek százait képes eseten­ként mozgósítani, ám a tag­ság soraiban nemhogy tizen­éves, de harminc éven aluli is alig akad. Nem véletlenül a fiatalok körében szeretne aktí­vabb tagtoborzást folytatni az egyesület, amelynek jelenlevő tagsága a tisztújitáskor felfris­sítette a vezetőséget, elnökké viszont újra — s ellenszavazat nélkül — dr. Marton Istvánt vá­lasztotta meg. Elmúlt évi mun­kájuk elismeréseként Zsolnay emlékplakettel jutalmazta so­raiból dr. Vargha Dezső levél­tárost, a helytörténeti szakosz­tály vezetőiét és Lovas Lászlót, a népszerűsítő-tájékoztató szakosztály vezetőjét. Hasonló elismerésben részesült eddigi Lezárult egy nehéz korszak a Szocialista Párt életében, úgy tűnik, vége az elszige­teltségnek, az egyértelmű el­utasításnak. A többpártrend­szer legitimizálta Magyaror­szágon a baloldalt is. Miköz­ben e nehéz időszakban o párt belső életét az ösztön- szerű cselekvés jellemezte a ránehezedett nagyfokú nyo­más miatt, ma egy nyugod- tabb politizálásra készülnek a szocialisták, amely lehetőséget ad a helyzetük átgondolásá­ra. és azoknak a partnerek­nek a megtalálására, akikkel együttműködhetnek a közös céljaik megvalósítására. A Szocialista Párt pécsi kül­döttértekezletén tegnap este ez az építkezés volt a gon­dolkodás középpontjában. A párt siófoki kongresszusa után az új alapszabály szerint ren­dezi sorait A belső szerveze­tet azonban a közösen meg­fogalmazott, elérendő célok és elhatározott feladatok határoz­zák meg. Mindenekelőtt az, mit akarnak csinálni a szo­cialisták Pécsett? Elsősorban az önkormányzati munka tá­mogatását tartják fontosnak népes szakértői gárda segít­ségével, bizottságok alakításá­val. Már megkezdődtek olyan szolgáltató tevékenységek, mint a jogi. munkaügyi, szociális tanácsadás, valamint ó nyug­díjasak. kispénzűek olcsó cik­kekhez való juttatása, amelye­munkásságáért Laki Endre és Szabó László is. Az egyesület közgyűlése éves programjába feladatként tűzte ki, hogy találjon a város szá­mára egy saját ünnepi napot történeti hagyományokkal ösz- szefüggóen. A pécsi önkor­mányzat elé kívánják terjeszte­ni újra a történeti belváros ut­caneveinek felülvizsgálatára vonatkozó javaslatukat. Köny­vet kívánnak megjelentetni a város múltjának híres szemé­lyiségeiről. Újra kezdeménye­zik a második világháborús emlékmű felállítást, illetve köz­reműködnek pécsi repülős, va­lamint a villamosság felfede­zésével kapcsolatos emlékmű­vek felállításában. D. I. két mindenképpen folytatnak. Kezdenek ismertté válni azok a klubprogramok, politikai tea­délutánok, amelyek egyre rendszeresebb vendégei a parlamenti frakció, vagy az országos pártvezetés képvise­lői. Lényeges dolog: a szocialis­ták szeretnének kilépni az ér­telmiségi párt, a városi párt szerepből egyaránt. Többek között a Pécs környéki telepü­lésekkel és az érdekképvisele­tekkel keresik a közös kap­csolódási pontokat, illetve a közös fellépés lehetőségeit, de nem deklarációkban, hanem az alapszervezeteken, a tag­ságon keresztül. G. M. ünnepi köszöntővel, virággal, pezsgővel búcsúztatta dr. Ro­mán Lászlónét, a Megyei Könyvtár igazgatóját 20 köz­ségi, városi könyvtár igazgató­ba szerdán délelőtt, a kibőví­tett igazgatói munkaközösség ülésén. A kritikusan, de fiata­losan gondolkodó igazgatónőt Kukái Rozália megbízott mód­szertani osztályvezető köszön­tötte meleg szavakkal, aki va­lamikor még tanítványként is­merte meg későbbi igazgató­ját. Dr. Román Lószlóné 17 évig dolgozott az Egyetemi Könyvtárban, a Megyei Könyv­tár igazgatósága élén pedig 13 évig állt. A búcsúzó igaz­gató azt emelte ki beszédé- 'be.n, hogy elégedetten megy nyugdíjba, s hogy sikeres, ki­egyensúlyozott éveket tudhat maga mögött. Januártól Sur­ján Miklós lesz a könyvtár igazgatója, akit még a megyei tanács nevezett ki erre a posztra. Á költségvetési viták félidejében Az oktatásügy képviselete ­félárbocra eresztett vitorlákkal A parlament napirendi pontjai közt tegnap még nem szerepelt a közoktatás finanszírozása, de a 297 te­lepülést — közte több száz aprófalvat — számláló Ba­ranya önkormányzati veze­tői. iskolái közül igen so­kan nem ok .nélkül félnek attól, hogy oktatási intéz­ményeik jövő évre végképp működésképtelenekké vál­nak. A panaszokkal ugyan Dunát lehetne rekeszteni, olvasóink egy része talán unja is már, hogy ismét az iskoláról szólunk — azon­ban e sorok írója nem elő­ször győződött meg az is­kolák, különösen az elár­vult kisiskolák társadalmi, szociális funkciójáról. Még ha fel is szisszenünk, hogy oktatási intézmények­nek elvben ilyen szerepük ■nem lehet, a gyakorlatban mégis meghatározó a nap­közi otthonos és az óvodai ellátás színvonala, egyálta­lán, léte. A jelenlegi költ­ségvetési szisztéma, amely halogat (vagy nem is akar) állami garanciát adni arra, hogy az alapfokú oktatás zavartalanságát biztosítani fogja, a gyerekek révén a szülőket is kiszolgáltatottá •teszi. Az önkormányzatok egyike-másika tartalékol ugyan pénzt az idősek ott­honát is éllátó napközis konyha kiadásainak, a fű­tési költségeknek a fedezé­sére; a szülőkre hárított, felemelt térítési költségek következtében azonban már most is növekvőben az ut­cán rekedt, a tébláboló, a „kulcsos", a főtt ételhez csak este jutó kisgyerekek száma. A késő éjszokőba szám­űzött hétvégi televíziós be­szélgetésen Andróstalvy Bertalan művelődési minisz­ter úr a viharban hányódó hajó hasonlatával élt a költségvetési kiadásokról szólva — állástaglalását mintegy talonba hagyva —. a Pénzügyminisztériumot e téma kevéssé érdekelte, de a szakszervezetek jelenlevő képviselői sem hangsúlyoz­ták eléggé, hogy mi a fel­nőtt társadalom felelőssége a gyerekekkel, a jövő nem­zedékeivel szemben. Hogy az egykeresős családmodell- röl éppen ott illúzió be­szélni — az iskolát a szü­lőkkel és kistelepülések köd­ben tapogatózó önkormány­zataival eltartatni —, ahol a családban gyerekek van­nak. Mert az iskola vaskos szociológiai tényező, amely­nek a munkahelyteremtő beruházásoktól a közlekedé­sig számtalan vonzata van, s így a sorsát sem lehet fel­mérni tárcaközi párbeszéd nélkül, és érdekeit sem le­het képviselni félárbocra eresztett vitorlákkal. B. R. Az igazgató elbúcsúzott Luca-napi vásár Nemcsak örömöt: so­kaknak fejfájást is okoz karácsony előtt néhány héttel az ajándékvásár­lás. Elsősorban a kispén- zűeknek-, nyugdíjasoknak, fiataloknak, nagycsaládo­soknak szeretne segítséget nyújtani kedvezményes Luca-napi vásárával a Vöröskereszt megyei szer­vezete. A vásárt ma 9 órakor nyitják a megyei tanács épületének föld­szinti nagytermében (Pécs. Rákóczi át 34.), széles áruskálával várják a vá­sárlókat. Fogkrém már 15 forintért, pulóver 300 fo­rinttól kapható, emellett munkaruha, fülbevaló, pa­cal. hótaposó, szőiőcukor, képeslap, könyv, gyertya, műanyag háztartási cikkek és sokféle textiláru is sze­repel a kínálatban. Az áruk nagyrésze nyugatné­met adomány, de a felku­tatott olcsó hazai piacok termékei, és az adomá­nyok mellett Ausztriából és Olaszországból is ér­keztek készletek. A Luca-napi csak dél­után 5 óráig tart nyitva, de a kedvezményes akció folytatódik majd a Szé­chenyi tér 18. alatt. A Bittner A. u. 74. átmeneti szállás, az Engels u. 2. népkonyha Antall József miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Matvej Burlakov vezérezredest, a szovjet Déli Hadseregcso­port parancsnokát, aki Ma­gyarországról távozása alkal­mából bácsúlátogatást tett a kormányfőnél. A találkozón jelen volt Ivan Aboimov, a Szovjetunió nagy­követe, Viktor Silov altábor­nagy, a Déli Hadseregcsoport új parancsnoka, valamint Für Lajos honvédelmi miniszter és Somogyi Ferenc külügyminisz­térium! államtitkár. Az Engels u. 2. számú, volt MSZMP-helyiségben népkony­hát, a Bittner Alajos utcai volt óvoda és orvosi rendelő épü­letében pedig átmeneti szál­lást lehetne létrehozni. Ebben állapodtak meg tegnap dél­után Pécsett, a városházán a szociális és foglalkoztatási bi­zottság tagjai. A bizottság tulajdonképpen túllépte hatáskörét, hisz nem jogosult ilyen döntés megho­zatalára. A városnak azonban — mint arról tegnapi szá­munkban beszámoltunk — na­pokon belül el kell juttatnia pályázatát a Népjóléti Minisz­térium Válságkezelő Progra­mok Irodájába. Ellenkező eset­ben „lekési" azt a pénzügyi alapot, amelyből az ilyen szo­ciális célú intézményeket a tárca támogatja. Ezért nem le­hetett várni a közgyűlés dön­téséig. A bizottság ülésén többszö­rösen megerősítették, hogy na­gyon fontos a hajléktalanok közti különbségtétel. Elképze­lésük szerint a Gomba u. 7. a jövőben — miután egyértel­mű lesz a tulajdonjog — éj­jeli szálláshelyként működne mindazok számára, akik a la­káshiány és a munkanélküli­ség mellett egyéb megoldat­lan problémákkal is küszköd­nek. A Bittner Alajos utcában pedig olyan átmeneti szállást alakítanának ki. ahova a dol­gozó, az önhibájukon kívül fe­dél nélkül maradtokat fogad­nák be. Az -Engels u. 2. szám alatti épület népkonyha lenne. A funkciójukban egymáshoz szorosan -kapcsolódó intézmé­nyek kialakításának, működte­tésének költségbecslése kidol­gozásával a családvédelmi és egészségügyi osztályt bízta meg a bizottság. A város ez­zel a két ingatlannal és az elképzelések szerint kétmillió forinttal járulna hozzá a léte­sítésükhöz és fenntartásukhoz. Az üzemeltető a Támasz Ala­pítvány lenne. A részletes pá­lyázatot hétfőn viszik a mi­nisztériumba. T. É. Az építkezés korszakára készülnek a szocialisták

Next

/
Oldalképek
Tartalom