Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-03 / 241. szám

1990. december 3., hétfő aj Dunántúli napló 7 A Pécsi Hús(os)nak jövőre is sürü lesz a leve Gyöngyösi Krisztián (alul) ezúttal vert helyzetben. Az OB-n azonban kétszer is ö bizonyult a legjobbnak. Fotó: Proksza László Gyöngyösi Krisztián bravúrja Magyar bajnok kötött- és szabadfogásban is Gyöngyösi Krisztián, a Pé­csi Húsos junior korú váloga­tott birkózója az idei OB-n ritka bravúrt hajtott végre: súlycsoportjában a kötött- és szabadfogasú bajnoki címét is elhódította. Versenyzői múltjáról röviden: 10 éve birkózik, a Sportisko la, majd a PMSC után jelen­leg a Húsosnál. Háromszor bi zonyult az ország legjobbjá nak különböző súlycsoportok­ban, most ezt tetézte be a 62 kg-osok között elért kettős győzelemmel. Első nagy nem­zetközi megmérettetésén, a ju­nior EB-n 10. lett. Amikor arról kérdezem, mi­lyen versenyzőnek tartja ma­gát, nemigen találja a szava­kat, az edzője, Gárzó Gábor azonban besegít: Krisztián na gyón tehetséges, jól képzett es technikás birkózó, és jó Versenyző. A versenyeken min­dig jól összpontosít, és a kel lő időben a kívánt teljesít­ményt tudja nyújtani,. Ritka szerencsésnek mond­hatja magát manapság az a szakosztály, amely már most azt az ígéretet kapta, hogy a támogató vállalat jövőre is tud és hajlandó is rá pénzt költeni. Márpedig a birkózók ejmondhatják ezt, a Ivlöbiusz Húsipari Vállalat 1991-re is megígérte ugyanazt az össze­get, amelyet az idén biztosí­tott. A birkózók helyzete en­nek ellenére sem hasonlítható például a labdarúgókéhoz, hi­szen szó sincs teljes profiz musrót. Az eredményei alap­ján Krisztián azonban már ki­érdemelt egy sportállást, ami azonban azt jelenti, hogy he­tente 2 napot dolgoznia is kel! a vállalatnál. Az edzőtáborok id'ejere természetesen szabad­ság jár, ám ezt már az itt dolgozó további 4 aranyjelvé­nyes birkózó is igénybe vehe­ti. Az ezen felüli anyagi ér­dekeltséget egy sportszerződés garantálja, melynek- alapján az idei bajnoki címek is kü­lön pénzt jelentettek számára. Jövőre némi visszaesés vár­ható a szakosztály eredmé­nyeiben, aminek az az oka, hogy a birkózók nagy része januárban korosztályt vált, és ilyenkor törvényszerű a pilla­natnyi megtorpanás. Krisztián is • búcsút vesz a junioroktól, ezután már a felnőttek között kell bizonyítania. Edzője sze­rint tudása alapján már az első évben ott is az első hat között a helye, később pe­dig ... de erről egyelőre kár is beszélni. A jóslások, talál­gatások úgyis a körön kívül maradnak, odabent csak a pillanatnyi forma számít. Az alapozást mindenesetre meg­kezdték, az itteniek hozzáállá­sán nem fog múlni semmi. Szűcs Zsolt Á pécsi Junior Futball főszerkesztője nem jutott szóhoz Hozzászólások a labdarúgó közgyűlésen Tegnapi topunkban már rö­viden beszámoltunk a ma­gyar labdarúgók rendkívüli közgyűléséről, amelyről a részt­vevők időközben kinyilvánítot­ták, hogy nem is rendkívüli, hanem a 2. rendes közgyűlés, örökös tiszteletbeli elnököt is választottak, a 78 esztendős Barcs Sándort. Dr. Laczkó Mi­hály MLSZ-elnök értékelte és érdekes módon csaknem min­den szempontból jónak ítélte a magyar foci helyzetét, és az MLSZ eddigi tevékenységét. Az alábbiakban az érdeke­sebb hozzászólásokbóJ, véle­ményekből adunk közre .né­hányat : Még a közgyűlés megkez­dése előtt az alkalmi sajtó- központban Peti Csaba, a pé­csi „Junior futball” főszerkesz­tője elmondta az újsógiró.c- nak, hogy bár szeretett volna szólni a küldöttekhez, ezt nem tették lehetővé számára. Ily módon két és fél gépelt ol­dalnyi terjedelmű anyagban fejtette ki álláspontját. Ebből kivehető, hogy a pécsi újság a Becsületes Játék Alapítvány pénzügyi forrásából tartja fenn magát. A főszerkesztő szerint az MLSZ tevékenységéről szóló jelentés, ezen belül a jelen­legi helyzet elemzése azt mu­tatja, hogy az alapvető gon­dok felismerése még lem tör­tént meg. Hangsúlyozta, b°9Y az országban egyre kevesebb szurkoló kíváncsi a bajnoiá mérkőzésekre, mert húszad- rangú kérdéssé vált a sport, és ezen belül a labdarúgás is. Aláhúzta, hogy szerinte hiánycikk a versenyképes em­ber. Az lenne az ideális, ha nem a sporteredmény, hanem a sportember lenne a sport- tevékenység célja. Végezetül azt fejtette ki, nehezen hiszi el, hogy a jelenlegi MLSZ ké­pes egy ország labdarúgását irányítani,, mert - szerinte - a labdarúgó-szövetség a sa­ját szerepét sem látja tisztán. Gó/íós Róbert kifejtette azon véleményét, hogy a szö­vetség alapszabályának kiala­kítása, az esetleges változá­sok mindig is az MLSZ elnö­kének szája íze szerint történ­tek és történnek. Mondandó­ját azzal zárta: éppen itt az ideje annak, hogy teljes re­form valósuljon meg a ma­gyar futballéletben. Sárvári István, az Amatőr Liga vezetője visszautasította azon sajtóvádakat, amelyek szerint a közgyűlés előtt dr. Laczkó Mihály elnök korteske­dett volna azért, hogy bizto­sítsa a bizalmat önmaga és az elnökség számára. Boday Ferenc, az NB 11-es Liga egyik képviselője úgy vélte, hogy a Magyar Labdarúgóedzők Tes­tületé csak azért alakult meg, hogy a menesztett szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan mö­gött egyfajta bázis alakuljon ki. Ugyanakkor kérte, hogy NB ll-es1 mérkőzéseket is vegye­nek fel a totószelvényre. Dr. Tisza László, az MLSZ egykori társelnöke azt taglal­ta: szerinte nem igaz, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztese a magyar sport és ezen belül a labdarúgás. Úgy vélte, fölösleges az MLSZ-nek a totójáték hasznából részese­dést követelni, ám annak jo­gosságát elismerte, hogy egy bizonyos tisztességes nagyság- rendű támogatást kapjon majd abból a jövőben. Szabó Tibor, a Bp. Honvéd elnöke négy kéréssel fordult az elnökséghez: a válogatott készülődése ne zavarja az egyesületek munkáját; az ifjú labdarúgókat ne rabolhassák el szabadon a külföldi csapa­tok; jobb együttműködés ala­kuljon ki az MLSZ különböző testületéi között; felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a magán­tőke tömeges „benyomulása" várható a labdarúgó klubok­hoz, s ennek kapcsán kérte az MLSZ-t, hogy pontosítsa en­nek jogi körülményeit. A maratoni hosszúságú köz­gyűlés után meglehetősen ide­ges hangnemű sajtótájékozta­tóra Jcerült sor, amelynek ele­jén Mészöly Kálmán szövetsé­gi kapitány például kioktatott egy - szerinte - állandóan mosolygó ifjú újságírót, aki tá­vozott a sajfókonferenciáról. Pár perccel később Mészöly is megtette ugyanezt - köszönés nélkül. Dr. Laczkó Mihály el­nök egyébként mindenképpen hasznosnak minősítette a szombati közgyűlést, olyan­nak, amely alaposan előrevit­te a magyar labdarúgás ügyét. Long live MLSZ! , Nem tudóm mennyire veszi komolyan magát a Magyar Labdarúgó Szövetség, úgy „ónblokk” - de, hogy a Laczkó Mihály és Berzi Sándor főtitkár fémjelezte irányító csapat — számomra legalábbis — a jövőben nem vehető túl­ságosan komolyan, az szinte teljesen biztos. Pedighát semmi bajom nem volt eddig Laczkóékkal. Tet­ték, amit tehettek — sokat úgysem várhattunk tőlük. A focihoz elsősorban jó futbal­listák kellenek, no meg sok­sok pénz, a többi szinte mel­lékes, Magyarország pedig mindkét téren eléggé csehül áll. Mondom, jó esetben a vezetők nem sokat számítanak, mint ahogy rossz esetben, sem, hiszen, ha nincsenek egy országban klasszisok, s nincs aki megfizesse őket, teljesen mindegy ki -irányítjb a szövet­ségi munkát. így vagyok — helyesebben: voltam - Laczkóékkal is. Most viszont már komolyta­lannak is kell hogy tartsam őket. Tudjuk mindannyian: a rendkívüli közqyűlés szomba­ton „rendessé” nyilvánította magát. Megkockáztatom: mert így akarta az elnökség. Az elnökségnek pedig jó oka volt erre. Jövő nyár elején ugyanis tisztújításra, vagyis új elnökség megválasztására is sort kellett volna keríteni. A szombati, eredetileg rendkívüli közgyűlésnek ez. nem volt na­pirendje, nem is lehetett. A végeredmény: az elnök­vég még két és fél évig — szavazás nélkül — marad. Bra­vissimo. (pauska) A Bázis SC és a Komlói Bányász elégedett az idei évvel Atlétika szabadtér után, fedettpálya előtt Felvételünk az év egyik legrangosabb pécsi ver senyén, o Pannónia Kupán készült. A súlylökök, mint korábban, most is jól szerepeltek. A szabadtéri idény vége az atléták számára nem jelenti azt, hogy jövő tavaszig pihen hetnek. Januárban megkez­dődnek a fedettpályás verse nyék, a két legnagyobb bara­nyai eavesület, a Bázis SC és a Komlói Bányász is már ezek­re készül. A jövő évi tervek mellett ennek az évnek a rö­vid értékelésére kértük a két vezető edzőt. A Bázisnál Fogarasi Sándor márciusban vette át ezt a posztot, és rögtön radikális, a sportág szempontjából nem túl kellemes lépésekre kény­szerült. Azért, hogy a szak­osztály egyáltalán fennmarad hasson, az edzők és verseny­zők létszámát is csökkenteni kellett (előbbiekét 16-ról 10- re, utóbbiakét 426-ról 226-ra). Az edzőknél az addig elvég­zett szakmai munka döntött, a versenyzők közül azonban sajnos a fiataloktól kellett megválni, hiszen anyagi tá­mogatás csak az eredmények után jár a mai pénzelosztási rendszerben. Ennék ellenére a tavalyi évvel összehasonlítva, majd minden szempontból elő­relépés tapasztalható a szak­osztálynál. Az országos baj­nokságon előrébb végeztek, mint egy évvel korábban, több bajnoki és nemzetközi pontot gyűjtöttek, heten ölthették ma­gukra a címeres mezt. A két legeredményesebb versenyző: Czukor Zoltán gyalogló és Perlaky Mónika futó volt, akik a szakosztály összes nemzet­közi pontjának csaknem két­harmadát gyűjtötték be. Szervezeti változásokat is végrehajtottak, az edzők szak­áganként foglalkoznak a ver­senyzőkkel, ketten csak az utánpótlást nevelik. Korábban főként az ügyességi számok­ban tűntek ki a Bázis spor­tolói. a jövőben a futókat ír magasabb szintre kívánják hozni. A fedettpályás verse­nyeken igy mór a vágtázóktól és a középtávfutóktól is jobb eredményt várnak, a nemzet­közi porondon 8-10 fő képvi­seli majd a szakosztályt. En­nek a versenysorozatnak az eredményei beleszámítanak az egész éves munkába, így már itt megkezdődhet a pontgyűj­tés. A vezető edző a jövő év­ről pontos terveket még nem tudott mondani, hiszen leg­főbb támogatójuk, a Bázis Építőipari Vállalat a csőd szé­lén áll, és annak sorsa nagy­mértékben befolyásolja majd az atlétákét is. * A Komlói Bányásznál Dudás István átlagosnak értékeli az idei esztendőt. Igaz ugyan, hogy 1989-hez képest vissza­esés tapasztalható, de a ta­valyi olyan különlegesen si­keres év volt, ami /negyvenéves rekordnak számit, igy inkább az előző évekhez célszerű a mostanit hasonlítani. A szakosztály egyre nagyobb gondokkal küszködik, az anyagi nehézségek miatt ed­zőktől is meg kellett „válni, így már csak 2 főállású tréner foglalkozik a sportolókkal. Több versenyző is távozott a szakosztálytól a jobb feltéte­lek reményében, akik azonban maradtak, a várakozásnak megfelelően teljesítettek. Az OB-n 10 érmet és 23 további helyezést szereztek, 2 első­osztályú, 8 arany- és 25 ezüst­jelvényes minősítést gyűjtöt­tek. A sikerek legfőbb ková­csa Alföldi Andrea és Kirszt Károly, akik mór most a jövő esztendő nagy versenyeire (vb, Világ Kupa) készülnek, így a januárban kezdődő fedettpá­lyás versenyeken nem is vesz­nek részt. Nem így a fiatalok, nekik azonban ez nem jelent újdonságot, a rendes éves feladatok egyik állomásának tekintik. A Komlói Bányásznál is saj­nos a Bázishoz hasonló a helyzet, hiszen a Szénbánya sem tud már akkora összeget áldozni a sportra, mint ko­rábban, így a körülmények januártól várhatóan itt is csak romlani jognak. Szűcs Zsolt Ismét át lehet futni az újévbe Az idén is nagyszabású ren­dezvénnyel búcsúztatják az Óesztendöt a Budapest Sport- csarnokban és környékén: de­cember 31-én. Negyedik alkalommal fut­hatnak át a hideggel dacoló sportkedvelők az új esztendő­be. s az utcai versenyt har­madszor szponzorálja a Hun­gária Biztosító. A rajt két perccel éjfél előtt, n Körcsar­noknál lesz, míg 3500 méter megtétele után a győztes megérintheti a Budapest Sport- csarnok színpadja mellett a 15 méteres fenyőfát. Az első helyezettnek természetesen nem ez lesz az egyetlen jutal­ma, hanem egy új Lada gép­kocsi kulcsait is megkapja, míg a leggyorsabb futónö az Union Tours görögországi út­ján vehet részt. A szilveszteri futásra 199 forint a nevezési díj, ez az összeg azonban a műsorra is belépőt biztosít. Jelentkezni december 27^29-ig, 16 és 19 óra között lehet a BS-ben, de a szervezők felhívták arra a figyelmet, hogy ezernél több futó nevezését technikai aka­dályok miatt nem fogadhatják el. Arató András végezetül kér­te a sportszerkesztőségeket, segítsék a rendezvényt, s kije­lentette: akármilyen apró ajándékot szívesen fogadnak, ha azt a szakmabeliek fel­ajánlják a futóverseny győzte­seinek, valamint helyezettjei­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom