Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-20 / 258. szám
1990. december 20., csütörtök uj Dunántúli napló 9 Idén nem érnek a plafonig a karácsonyfák Vajon kerül-e o méregdrága legóból idén a karácsonyfa alá? Fotó: Proksia László Ünnepi költségvetés A fenyőfák semmit sem változtak. Ugyanolyanok, mint tavaly, két évvel, vagy tíz évvel ezelőtt. A tűlevelűek nem tehetnek semmiről, ugyanúgy nőttek idén is, mint ahogy már több ezer éve. A szobában feldíszítve rabul ejtik a gyerekek szívét. Idén valahogy kisebbek a karácsonyfák, már nem érnek a plafonig. Valami megváltozott, elromlott, rosz- szabb lett? Kevesebb jut az ünnepre, ajándékokra? A gyerekek nem tekintik igazi ajándéknak a cipőt, csizmát, ruhaneműt, nekik a játék az igazi meglepetés. Hiába van tele a feldíszített fa alja díszes dobozokkal, hasznos holmikkal, ha nincs közte játék, máris csalódottság tükröződik az apró szemekben. De fhátha mégis . . . Talán csak eldugták. Pedig egyre kevesebb helyen kell dugdosni az ajándéknak szánt játékokat . . . Zsófi 5 és fél, Ákos 3 éves. Izgatottan várják a karácsonyt, készülnek az ünnepre, találgatják az ajándékokat. Ákos o karácsonyi dalokat tanulja, nővére a mézeskalács recepteket gyűjti. Az anyu segítségével különböző figurákat szaggatnak ki a lágy tésztából, amelyek kisütve a karácsonyfára kerülnek. Drexlerné Kapes Zsuzsannától megtudom, csak az utolsó pillanatokban tudtak szétnézni a boltokban. Férje 3 és fél hónapig volt munkanélküli, ezért kevés jutott oz ajándékokra.- Legót szerettünk volna venni a gyerekeknek, de az olyan drága, hogy talán csak a kisebb dobozok közül választhattunk volna, amiből szinte semmit sem lehet összerakni. Társasjátékra is gondoltunk, de ötször elájultam a boltokban az árakat látva. Eredetileg 300—400 forintos ajándékokat terveztünk, de a legolcsóbb, egyszerű távirányítású autó is 450 forint. Most már csak abban reménykedem, hogy 3— 4000 forintból megússzuk az ajándékozást. Eljutottunk oda, hogy boltról boltra járVa azt néztük, hol a legolcsóbb az ajándék, mert egyre inkább számít a 20 forintos árkülönbözet is. Férjemmel megegyeztünk, hogy csak praktikus dolgokat vásárolunk egymásnak. — Eddig minden évben szoba magasságú fát állítottunk, de idén biztos kisebbet veszünk, pedig még nem is tudom az árakat. A karácsonyfadíszeket évről évre gondosan elrakjuk, de a feldíszítés izgalmában mindig leesik néhány a fáról, amit pótolni kell. A legkedvesebb díszeket a gyerekekkel együtt készítjük színes papírból és kartonlapból. Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor felfedezik az őóltaluk készített figurákat a fán. ♦ A nyolcadik emeleti 3 szobás lakásban még érződik a tapétaragasztó szaga. Farné Szabó Ella panaszkodik is, hogy rengeteg pénzbe került a lakás kicsinosítása, ezért idén egy kicsit szegényesebb, szűkösebb lesz a karácsony. Ez tükröződik a karácsonyfán is, hisz eqy méter körülit akarnak vásárolni és feldíszíteni.- Többféle szaloncukrot vettem, így egyrészt színesebb a fa, másrészt különböző édességeket ehetnek a gyerekek. Minden kiadást háromszor is meg kell gondolnunk. Néha előre beosztjuk, hogy ki. mikor kap cipőt, kabátot vagy farmert. Hiába varrók meg mindent a gyerekeknek, vannak olyan holmik, amit mindenképpen meg kell venni. Roland 15, Renáta 12 éves, ők már nem várnak játékokat, éppúgy örülnek a praktikus ajándékoknak is. Viszont Krisztián, aki még csak 9 éves, elvárná a játékokat, hisz látja, hogy az osztálytársai mit kapnak. Ennek ellenére megbeszéltük vele, hogy inkább valami hasznos ajándékot kap ő is. Közel 10 ezer forintért vásároltunk be, ebből 3 ezret kaptak a gyerekek, hogy a saját belátásuk szerint vegyenek nekünk ajándékot. — Karácsony napja a családé, délelőtt sütünk, főzünk, délután közösen díszítjük fel a fát, együtt bontjuk ki az ajándékokat, rengeteget beszélgetünk. Az egész évi rohanás után végre teljesen egymáséi vagyunk, ez a családi boldogság napja. ♦ Pali bácsi 84 éves, özvegy, a Baranya utcában lakik. A hosszú napok egyhangúságát csak a hétvégék és az ünnepek törik meg, amikor együtt van a lánya családjával. — Már több mint tíz éve, amikor még élt a feleségem, vettünk egy kis műkarácsonyfát. Minden évben az unokám szokta feldíszíteni, mert ő jobban ért hozzá, nem remeg a keze. A szaloncukrot a lányom szokta megvenni és hazahozni. Előveszem a karácsonyfát, a díszeket, feltűzöm a kampókra a szaloncukrot és várom az unokám, öröm nézni, ahogy díszbe öltözteti a karácsony jelképét. Néhány szem narancsot teszünk alá, eay kis betlehemi bölcsőt és kész a díszítés. Utána átmegyek a gyerekekhez, kibontiuk az ajándékokat, meaesszük az ünneni vacsorát, beszélgetünk, eqyütt vagyunk. — Nekem a meglepetés nem okoz feitörést, már régóta pénzt adok ajándékba, aztán azon azt vesznek, ami nekik a legjobb. Ök viszont meglepnek eqy-eqy üveg itallal, pizsamával vagy más hasznos ajándékkal. Pali bácsi szerint legszebb ünnep a karácsony, amikor az emberek szeretettel fordulnak egymás felé. Minden napnak karácsonynak kellene lennie . . . Hajdú Zs. Mélyrepülés Még néhány nap, és itt az év vége. Ember, vállalat, ország ilyenkor szokott számot vetni az elmúlt esztendő eredményeiről. Ami az 1990-es évet illeti, Magyar- országnak van miről beszámolnia, a végelszámolás azonban — nem újdonság — nem minden esetben hoz pozitívumot. Sajnos, ez az utóbbi megállapítás egy az egyben ráillik a magyar gazdaság, azon belül a hazai ipar legutolsó tizenkét hónapjára. A közép- és nagyvállalatok teljesítményének tükrében a várt 1,2 százalék helyett 10 százalékkal csökkent az ország ipari termelése. A visszaesők sorában 16 százalékkal első az alapanyaggyártó ágazat, amelynek vesszőfutása magával ragadta a feldolgozó- ipart is. A válságnak több oka is van, közülük talán a legnagyobb sokkot az idén bekövetkezett piacvesztés okozta. A szinte hónapok alatt összeomló KGST fenekestül forgatta fel az eddig működő termelési mechanizmust. 1991-től megszűnik az ■ államközi szerződések szövevényes rendszere, a magyar vállalatok pedig nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy hosszú távú kockázatot vállaljanak egy új piac megszerzéséért. Ez a folyamat már idén is érezhető volt, és alaposan rányomta bélyegét a Kelet-Európába irányuló exportra. Semmi jóval nem biztatott a partnerek fizetési képessége sem. , örvendetesen nőtt ugyan idén a nyugati országokba szállított áruk mennyisége, ez a növekedés azonban mindössze az ország fizetési mérlegének egyensúlyban tartásához volt elegendő. Megfelelő technológiák és a szükséges anyagiak híján be kell látnunk, hogy számunkra a nyugati piacnak csak egy kis szelete jut. Mindent el kell követni tehát annak érdekében, hogy mielőbb új alapokra helyezzük az elmúlt időszakban alaposan megrendült keleti gazdasági kapcsolatainkat. A gyorsaság nagyon fontos, hiszen a vetélytársak - legyenek keletiek vagy nyugatiak - mindenütt az új piaci lehetőségek felmérésével foglalkoznak. A közép- és nagyvállalati szféra termelésének rohamos csökkenése mellett érdekes megfigyelni, hogy az ország energiafelhasználása nem csökkent ilyen mértékben az elmúlt esztendőben. Ez arra enged következtetni, hogy egyre erősödik a kis- és magáncégeket tömörítő gazdasági réteg. Egyes becsezekben az esetekben sem lehet azonban felmentés a szoros, takarékos gazdálkodás alól. A vállalati pénztelenség jelenleg szinte lehetetlenné teszi a fejlesztő beruházásokat. Feloldására több alternatíva is kínálkozik, ezek a lehetőségek azonban ma még nagyrészt kihasználatlanok. Az állami vállalatokból alakított különböző tárA piaci gondok ellenére folyamatosan szállítják a húst exportra a pécsi .Möbiuszból Fotó: Proksza László lések szerint 1990-ben megháromszorozódott ennek a fejlődő szférának a termelése. Optimális esetben egyfajta egeynsúlynak kellene kialakulnia a visszaeső nagyvállalati réteg és az erősödő kis- és magáncégek között. Kérdés azonban, hogy a magyar gazdaság képes lesz-e gyorsan maga mögött hagyni válságát, hiszen ma még - ki tagadná — nem beszélhetünk optimális körülményekről. A kézivezérlés alól felszabaduló vállalatoknak nincs más lehetőségük, mint minden erejükkel megfelelni a piacgazdaság követelményeinek. A reménytelen kilátások ellenére ma már vannak olyan pozitív példák, amelyek azt igazolják, hogy Magyarországon is lehet olyan cég, amelyik képes megküzdeni a nyugati országok gazdaságának far- kastörvényeivel. Azokkal a szabályokkal, amelyeknek nálunk is mielőbb érvényesülniük kell. Kivétel csak az a vállalat lehet, ahol a dolgozók foglalkoztatása vagy az előállított produktum stratégiai fontosságú. Az esetleges állami támogatós bizonyos formái mellett saságok nem hozták meg a kívánt tőkealkkurrvuláló szerepet, a jövőben feltétlenül szükséges lesz tehát a privatizációnak egy második lépcsőjére is, amelyben az ugyancsak a magyar gazdaság részét jelentő valódi magántőke mobilizálódik. Hasonlóan nagyot lendíthet az ország szekerén a külföldi forrósok ésszerű és megfelelő arányú felhasználása. Végül pedig, de nem utolsósorban az eredmény érdekében a hazai pénzintézeteknek is szakítaniuk kell eddigi kényelmes és biztonságos politikájúkkal. Reális kockázatokat vállalva kell támogatni a kibontakozási törekvéseket. Ilyenkor, karácsony táján, minden ember igyekszik a szebbik arcát látni a dolgoknak. A magyar gazdaság egyelőre nem ad alkalmat erre, bárhonnan nézzük, nem igazán „mosolyog". Egyes pozitív jegyek mellett még évek telhetnek el, amíg a valóban derűs oldalt megismerhetjük. Az első lépések aprók, és nagyon nehezek. Csak bízhatunk benne, hogy megtételükben segít o tudat, jó irányba fordultunk. Kaszás Endre Csodálatos hagyni hullani a hóesést Hóesésben ... Fotó: Läufer László Akár Nakonxipánban, ahol „orrom előtt datolya kókusz zeppelinforma marcipán1', ahol „halért csigáért csak lenyúlok, s kiemelem", szóval „csibéim nem hülyéíkedek, datolyán, pálmán kókuszon zöld hópihék fehérlenek" — folytathatnám az idézeteket Kormos István csodálatos költeményéből, de közben eszembe jut Ottliik, akinél a hóesés mindig ujjon- gást, szorongással teli életboldogságot zúdít szereplőinek életébe, akitől a vakító fehérség angyali üdvözletként száll aló. Hull a hó. December, hóesés, karácsony — ünnep. A havazás nem egyszerűen az évszak fordulása, valami más. A köd, az eső, a szél meg a sár mintegy a hó kegyelmével szemben egymást feltételezve alkotja a kozmoszt. Az időjárás változékonyságának banalitásában valahol a mélyen rejtőzik a gyerekek öröme, a mezők puha paplama, Holle anyó meséje, s a vidám hétköznapi mulatság — a szán, a sí, a hógolyó — együtt. Hull a hó. Sok kisleány vár évek óta hiába arra, hogy az első hóban megmosakodva eltűnjenek arcáról szeplői. Sok kisgyerek várta, hogy végre elővehesse azt a furcsa eszközt, mely régóta lapul a kamra mélyén. Évek óta végre talán nemcsak a — legalább a Tátráig eljutó kiváltságosoknak adatik meg a síelés öröme. Hull a hó. Tavaly decemberben a képernyőn vérrel festett havatköz- vetített a televízió. A forradalom „lábnyomai" egy másik nép másik haván ugyanúgy mélyedtek bele a puha fehérségbe, akár a csizmák recés talpa - egyszerűen. Akár fehér, akár vérrel festett — elolvad a hó. Lesz belőle nagy- nagy sártenger, és nem történik más, mint hogy a nyomok idő fordultával átalakulnak: víz, sár, szél . . . Mégis. Ha a tűlevelű fenyők dunnájára, a havas háztetőkre, a csizmák talpa alatt ropogó fehér csillagokra gondolok — megnyugtat az öröm: hagyni hullani a hóesést... Z. M.
