Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-14 / 252. szám
1990. december 14., péntek uj Dunántúli napló 3 Pénzt és állást nem tud adni... ft munkauallalasi pszichológus tanácsai Nem jön a mesebeli herceg A középkorú hölgyet ismét megrikatják az élmények, ahogy húszéves munkaviszony után azon a számára örökké emlékezetes pénteki napon odaadták a munkakönyvét, s ahogy közölték vele: hétfőtől már be sem kell jönnie a munkahelyére ... A tanyán élő, tizenkilenc éves lány szeretne végre elhelyezkedni, de a nyolc- osztályos végzettségén felül semmi mást nem tud felmutatni, albérletre se igen tellene a kispénzű szülei keresetéből, maga se igen tudja, hogy mihez lenne kedve. ül magába roskadtan, csodában reménykedve, lábát lábéivá, és szinte esdeklő tekintettel szuggerálja a pszichológusnőt: segítsen! Ha legalább a szűk irodába berúgtatna fehér lován a mesebeli herceg a lányért! De csodák nincsenek, abban még reménykedni se lehet manapság. A munkavállalási tanácsadó, azaz Kiss Beatrix pszichológus nem egy esetben megkísérti a csodát, hisz tisztában van vele, hogy aki hozzá fordul, az hinni szeretne a csodában. A Baranya Megyei Foglalkoztatási Központ pécsi körzeti központjának pszichológusa néha maga sem tudja, hogy miben reménykedhet, és miben a tőle segítséget kérő. Mégis minden esetben tud ajánlani valamit, néha még a lehetetlent is megpróbálva. Ki tudja, melyikünk elé mikor kerül oda a keserű pohár, mely a ma egyre nyomasztóbb és kilátástalanabb munkanélküliséget testesíti meg? És nemcsak azért, mert manapság még mi, a bérből és fizetésből élők is mindinkább rettegünk az inflációs létbizonytalanságtól, hisz a jövedelmünk vásárlóerejét egyre csak szipolyozzák a nekivadult árak. De legalább még valahogy lehet létezni, van miből. És akinek már ez a lehetősége sincs meg, mert már, vagy még munkanélküli? Keserű tapasztalatok a pszichológustól, a felmondásról: a 'tényt is ezerféleképpen, de sajnos, leggyakrabban gépiesen, lelketlen hivatalnokként közlik, mig átadják a meglepetéstől sokkolt dolgozónak a munkakönyvét — és ez is jellemző — többnyire pénteken. Ha már a munkáltatónak meg kell ezt tennie, nem lehetne emberségesebben, tapintatosabban és nem ilyen villámcsapásszerű hirtelenséggel? Az ilyen lelketlen-gyors „ügyintézés" utólag is végképp tönkre teszi a dolgozóban kialakult vállalatképet. Sok helyütt rábeszélik a dolgozót: ő mondjon fel. Ez roppant kényelmes a munkaadónak, de rengeteg hátrányt jelenthet a dolgozónak: anyagiakban — mert Így 5 százalékkal kevesebb munkanélküli-segélyt kap —, presztízsben is, mert az új munkahelyre jelentkezve felmerülhet a munkaügyisben a „vajon, miért mondott fel vagy lépett ki?”-kérdés, és ez akár már gyanússá is teheti a munkavállaló-jelöltet. Az előítéleteket egyelőre amúgy sem lehet kiölni a társadalomból. Mert gyanús az utcára kitett, gyanús a segélyen élő („vajon, miért járt Í9y*”). megbélyegzett a több kiskorú gyermekes („gyakran megy táppénzre, nem stabil munkaerő"), a beteg, a fogyatékos, a hajléktalan, a vidéki - a bejárási nehézségek okán —, az állami gondozott, az alkoholista, a börtönből szabadult... És egyáltalán, mindenki gyanús (lehet), aki munkáért kilincsel, azok szemében, akinek még van munkahelye. S milyenek az utcára tettek, a segélyesek a pszichológus tapasztalatai szerint? Elesettek, lelki támaszra (is) szorulók. önbizalmukat vesztettek. Csodában reménykedők. Céltalanok — vagy netán a holtponton túljutva, túlteng bennük az önbizalom. De egyik mllemzőjük a gyér önismeret, nem ismerik ténylegesen a saját képességeiket, lehetőségeiket. Miben tud segiteni a foglalkoztatási központ pszichológusa? Az álláskereső stratégia kidolgozásában. Hogy tisztában legyen saját értékeivel a munkát kereső, hogy határozottá, kommunikáció- és komp- romissZumkésszé váljon, hogy felvételi jelentkezésekor jól el tudja adni magát. Mind több a visszajelzés, a hálás köszönet azon szerencsésektől, akik hallgattak a tanácsokra, akik e segítő-tanácsadó folyamatban a saját érdekükben partnereivé váltak a szakembernek. Ez a sikerélmény a pszichológus legértékállóbb szakmai fizetsége. Murányi László Bandó, a beteg gyerekekért „Azok □ pécsiek, akik megvásárolják a könyvet, fejenként cirka 50 forinttal járulnak hozzá a pécsi Gyermekklinika által a gerincsérvvel született gyerekek számára létrehozott Visszatérés nevű alapítvány összegéhez" - mondta tegnap lapunknak Nagy Bandó András, aki Bevezetés című új könyvének pécsi premierjén dedikálással egybekötött előadást tartott az Ifjúsági Házban. A humorista — miközben a beteg gyermekeken szeretne segíteni akciójával - jelenleg a rádió és a tévé szilveszteri műsorára készül. Fotó: Horváth Norbert Kisvállalkozási dömping Magyarországoo A fő motiváció a függetlenség Az utóbbi hónapokban hazánkban eddig soha nem látott kisvállalkozás-alapítási hullám tanúi lehetünk. A kisszervezetek, egyéni és társas vállalkozások számának gyarapodása minden várakozást felülmúlt. 1990 első kilenc hónapjában közel 12 ezer (havi átlagban több mint 1300) új jogi személyiségű szervezetet jegyeztek be, többségükben viszonylag kis tőkével rendelkező, néhány fős kft.-t. Emelkedett a részvénytársaságok és a gazdasági munka- közösségek száma is. 1990 közepén több mint 11 ezerrel több kisiparos működött az országban, mint az év elején (a legtöbben személy-, illetve teherfuvarozásba kezdtek) és további, közel 10 ezer fővel gyarapodott a kisiparosok alkalmazottainak, segítő családtagjainak, valamint szakmunkás- tanulóinak létszáma is. A KSH 1990 októberében reprezentatív felmérést végzett annak vizsgálatára, hogy a kisvállalkozások teljesítménye várhatóan kompenzálja-e a nagyvállalati kör teljesítmé- (nyének az év első felében tapasztalható visszaesését. Ehhez kapcsolódóan a Gazdaságkutató Intézet érdeklődött a vállalkozók motivációja és egyéb, a vállalkozásokkal kapcsolatos kérdések felől. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az újonnan alapított szervezetek, elsősorban a kft,-k számottevő része korábban más szervezeti for- Imában (vgmk, pjt, kisszövetkezet) működött. A vállalkozásba kezdés fő motivációja a válaszolók nagyobb részénél a függetlenség megteremtése, az .önmegvalósítás és az új 'dolgok létrehozása volt, s csak ezt követte a nagyobb jövedelmek elérése. A válaszadók az indulás . infrastrukturális és pénzügyi feltételeit meglehetősen rossznak minősítették, a gazdaságpolitikát nem tartják eléggé vállalkozás-barátnak, az elvonások nagyságát túlzottnak érzik és megpróbálják kijátszani. A külföldi befektetők Magyarország iránti érdeklődése fokozódott, ami abban is megnyilvánult, hogy az első három negyedévben alakult, jogi személyiségű gazdasági szervezetek mintegy 20 százalékában külföldi (főként osztrák és német) tőkéstórs is részt vett, s az így bevont külföldi működő tőke közel 200 millió dollárt ért el. (Az ösz- szeg 21 százaléka apportbefektetés.) A' reprezentatív megfigyelés alapján végzett becslés azt mutatja, hogy ipari kisvállalkozások teljesítménye az ipar egészén belül az 1989. évi 6 százalékról 1990. I. félévében 9 százalékra nőtt, és 1990 egészében várhatóan 10-12 százalékra fog emelkedni. (Az első félévben az 51 fő alatti jogi személyiségű gazdasági Szervezetek 4 százalékkal, a jogi személyiséggel nem rendelkezők 2 százalékkal, a kisiparosok 3 százalékkal, míg a nagyvállalati kör 91 százalékkal részesedett a teljes ipari termelésből.) Az építőiparban ennél jelentősebb a kisvállalkozások szerepe. Részesedésük a népgazdasági ág árbevételéből 1990. II. félévében mintegy 40 százalékos volt. (Az 51 fő alatti jogi személyiségű szervezetek 10 százalékkal, a jogi személyiség nélküliek 6 százalékkal, az építő kisiparosok 24 százalékkal részesedtek az építőipari összes árbevételből.) Az ipari és építőipari kisvállalkozások teljesítménye a felmérés szerint dinamikusan Ibővül, bár még nem érte el azt a kritikus tömeget, amely- fyel képes lenne a gazdasági recessziót megállítani. Várható azonban, hogy a kisvállalkozásoknak a gazdaság dinamizálásában betöltött szerepe - termelésük felfutásával — egyre jelentősebb lesz. A kisvállalkozások munkaerő felszívó hatása jelentős. Súlyuk az ipari és építőipari foglalkoztatott létszámon belül meghaladja a termelésen belül elfoglalt arányukat. Félévkor a teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma (a kisiparosokkal, azok alkalmazottaival és segítő családtagjaival együtt) az ipari kisvállalkozásokban 209 ezer fő (az ipari létszám 14 százaléka), az építőiparban 122 ezer fő (az építőipari létszám 38 százaléka) volt. KSH Tájékoztatási Főosztály Síinhőzi vita Szakmailag hiteles terveket! Vincze János az önállóságról, a felelősségről, a nyilvánosságról Tovább foglalkozik a pécsi önkormányzat ideiglenes kulturális bizottsága azzal a szándékkal, amely a város színházi életének strukturális átalakítását tűzte ki célul. Az elmúlt héten a bizottság már meghallgatta Bagossy László, a Pécsi Kisszínház igazgatójának javaslatát, amelyről Csordás Gábor, a bizottság elnöke interjúban tájékoztatta olvasóinkat. Ma Vincze lános- nak, a Harmadik Színház igazgatójának a koncepcióját hallgatja meg a bizottság. Vincze János kérésünkre a következőket mondta. — Az átszervezés ötletéről Lengyel Györgytől, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójától értesültem a Dunántúli Napló első cikke előtt, amelyben cáfolták, hogy ilyen tervek korábban létezte^, volna. A cikk megjelenése után felkeresett Bagossy László, majd Csordás Gáborral hármasban beszélgettünk az ötletről — ezt én magánbeszélgetésnek fogom fel. Nagyon örülök azonban, hogy a bizottság előtt először szereplő koncepcióban az én alapelveim is szerepeltek. Bizonyára észrevették az olvasók is, hogy az ötlet nyilvánosságra kerülése óta a koncepció változott, formálódott. Többek háttérmunkája 'benne van, a nyilvánosságé is. — Melyek Vincze lános elképzelésének legfontosabb el.vei? — Minden olyan kérdésről, amely a színházzal kapcsolatos, a vezetés kizárásával, a társulat tudta nélkül tárgyalni etikátlan. Másodszor: valóban koncepciók szülessenek, és ne emberek próbáljanak itt szorult helyzetükből előre kitörni. Határozott szakmai tervek legyenek, ne osztogassanak állásokat előre. Egyébként nem tudom, honnan indult el a tervezgetés. Az ön- kormányzati testület azt mondta, hogy kérem, én elégedetlen vagyok a színházzal? Meghirdette nyilvánosan, hogy a takarítónőtől az egyetemi tanárig mindenki mondja el a véleményét? Vagy pedig pályázatot hirdettek valamilyen szempontok alapján? Az a véleményem, hogy a tervezgeté- sek nem úgy indultak, hogy mindenkit meg kell hallgatni ebben az ügyben. — Kiknek kellene elbírálni a különböző átszervezési koncepciókat? — Ez a harmadik sarokpont. Az írásban és pontosan megfogalmazott tervek elbírálásához szakemberek kellenek. Az önkormányzati testület nem színházi szakemberekből áll, mint ahogyan a kulturális bizottság sem. Feltétlenül — hangsúlyozom — független szakembereket kell felkérni, név szerinti javaslataim is vannak a színházi szakmából, akiknek a véleményét érdemes kikérni. Negyedszer: minden objektív lehetőséget nélkülöz a két épület külön működtetése — ettől el is tekintettek újabban —, illetve: teljesen szakszerűtlen a prózai társulat kettéválasztása. — Nem szívesen beszélek a múltról, de a város és a színiház korábbi vezetőinek nagy hibája, hogy a színházi rekonstrukció kezdetén nem gondoltak a különválasztásra: akkor létrejöhetett volna az a Kelet-Európa nagyvárosaiban természetes állapot, hogy van zenés színház, drámai színház, bábszínház stb. Kétségtelen, hogy le kell bontani ezt a régi struktúrát, de most egy szorítóbb helyzetben kell viszonylag jó megoldást találni. — Mi lenne ez a megoldás? — A Bóbitát önállósítani. A többi játszóhely üzemmenetének biztosítása, a gazdálkodás, menedzselés egy kézben lenne, illetve az összes objektum — színházterem, próbaterem, öltöző stb. — mint „közös minisztériumok", működnének egy föderatív államszövetségben, hogy történelmi hasonlattal éljek. Művészeti szempontból három önálló műhelyt kell létrehozni. A Zenés Színházat, amely létrehoz operákat, operetteket, zenés vígjátékokat, musical-eket. A másik tagozatot én nem prózainak nevezném, hanem Drámai Színháznak, drámai műhelynek. Ez magába foglalja a tragédiát, komédiát, színművet. (Ez a felosztás alkalmazkodik a képzés jelenlegi rendszeréhez is: prózai, ill. zenés színészeket, rendezőket képeznek a főiskolán.) Mindhárom színház birtokolná az összes játszóhelyet, a nagyszínház épületétől kezdve, az Anna utcai színpadig. A harmadik a balett- és táncszínházi műhely lenne — az elnevezésben benne rejlik a jelenlegi balett bizonyos megújítási szándéka is. — A három társulatnak saját művészeti vezetője lenne? — Igen. A társulat művészeti vezetője a produkció gazdasági-pénzügyi felelőse is: ő tudja, mit bír a pénztárcája, kit hoz vendégként, kit enged el, és mennyiért stb. Fontos: a bevételét arra fordítja, amire akarja. Ez érdekeltté tenné az ott dolgozókat abban, hogy gazdosógosan működjenek. — Ennek a három színháznak három igazgatója lenne? — Nem. De ki kellene találni a megoldást: minden vidéki színház másként csinálja. Pécsett a különböző tagozatokat összekapcsoló egy igazgató rendszere alakult ki, bár ez még számomra is tisztázatlan kérdés: keII-e a három művészeti vezető fölé még egy ember. Hiszen ez csak a művészeti munka, és ott van még az üzemeltető-menedzselő részleg. A menedzselés nem azonos a közönségszervezéssel! Meg kell oldani a hazai és külföldi vendégszerepléseket, cserekapcsolatokat, pl. Kaposvárral. De miért ne állhatna valamelyik pécsi színház színpadán Hofi Géza is, a Bojtorján együttes is - ahogyan manapság a művelődési házakban szerepelnek? Vagy nyáron miért kell üresen ásítania a kőszírtháznak, miért ne lehetne itt vendégszerepel- niök arra érdemes társulatoknak? — Fontosnak tartom: országos szinten jelentős dokumentumok, szakmai. javaslatok születtek a vidéki színházak működtetése, ügyében: ezeket a dokumentumokat is be kell szerezni, tanulmányozni és figyelembe venni a pécsi döntésnél. G. T.
