Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-09 / 217. szám

1990. november 9., péntek új Dunántúli napló Átalakulóban az MTESZ Százhalombattai kőolajfinomító: Ismét teljes nagyüzem A százhalombattai Icőolaj­(Folytatói az 1. oldalról) A küldöttértekezlet folyta­tásaiként dr. Tóth János, az MTESZ főtitkára a szövetség országos helyzetéről adott tá­jékoztatást. Mint mondta, a november 24-re tervezett ta­nácskozásom a most elhang­zott baranyai információkat is szeretnék hasznosító™ a szö­vetség megújulásához. Az idei év átmenet az MTESZ új ar­culatának kialakulásában, aminek elsősorbam a már meglévő értékek megtartása és újak keresése o feladata. Baranya már eddig is kiemel­kedő szerepet töltött be az országos munkában ötletek adásával, modellértékű tevé­kenységék folytatásával és számos konferencia szervezé­sével. Többek között ennek is köszönhető, hogy a napiren­den lévő Menedzsment Világ- találkozót Pécsett kívánják megszervezni. Sok kérdés felmerült az előző ciklus munkája során az MTESZ létének szükséges­ségével és az egyesületek jö­vőjével kapcsolatban. Dr. Tóth János szerint az MTESZ által kiharcolt eredmények: a technikusképzés újraindítása, a pályakezdőknek fizetendő magasabb bér vagy az, hogy az egyetemi évek is beleszá­mítanak a nyugdíjba, már eddig is jelentősnek mondha­tók, ami jogot biztosít a szö­vetségnek arra, hogy az ön- kormányzatokban is helyet kapjon. Az MTESZ egyesületei az ország egyik legfontosabb feladatát, az átképzés-tovább­képzést is átvették, aminek Pécs egyik központja lesz. A további működéshez szükséges anyagi keretről elmondta, hogy két évre mindenképpen biztosítani tudják az egyesü­letek munkájának feltételeit. A távolabbi jövőben pedig meggyőződése, hogy amint Magyarországon is előtérbe 'kerül o gazdaság, ezzel együtt a szakmai értelmiség rangja is megnövekszik. Az előadást követő vitában számos megfontolandó javas­lat hangzott el az MTESZ új alapszabályával és működésé­vel kapcsolatban, majd a le­lépő vezetőség nevében dr. Földvári János megyei elnök mondott köszönetét a támo­gatásért a megjelenteknek. Munkájának elismeréseként ezután MTESZ megyei díjat nyújtottak át Fényes József­nek, Gyimesi Lászlónak, dr. Hernády Alajosnak és dr. Majorlaki Józsefnek. Az elnök­ség felmentését az új tiszt­ségviselők megválasztása kö­vette. Eszerint a megyei el­nök Fényes József, az ügyve­zető elnök dr. Szemere Má­tyás, az olelnökök: dr. Kassai Miklós, dr. Marek Nándor és dr. Tóth Sándor, az ügyve­zető igazgató pedig Jezernik Rudollné lett. Pataki V. Vállalkozók tanácskozása Vállalkozások, önkor­mányzatok, kapcsolatok témakörben rendez no­vember 13-án (kedden) 10 órai kezdettel egész­napos tanácskozást a POTE aulájában a Novin- del Rt. vállalkozóknak, polgármestereknek és az érdeklődőknek. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Ala­pítvány, a Pénzügyminisz­térium, az OMFB, a SEED Alapítvány, az Országos Kisvóllalkozásfejlesztó Iro­da és az EMSU képviselői előadóként vértezik fel a hallgatóságot a legújabb tudnivalókkal, ugyanakkor a tanácskozáson velük konzultációra is mód nyí­lik. finomítóban üdvözlik a ben­zinár-liberalizáció és a fix termelői adó bevezetésének, valamint az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szervezeti átalakításának tervét, de ér­tetlenül fogadják, hogy ko­rábbi jelzéseiket figyelmen kí­vül hagyva a költségvetés to­vábbra is tőlük várja az évi 40 milliárd forintot kitevő fo­gyasztási adó befizetését. Bár­milyen furcsa is, de jelenleg a fogyasztási adót a kőolaj­finomító hitelezi meg az ÁFOR- nak és a költségvetésnek. A pénzt a fogyasztás időpontjá­tól függetlenül, tizenöt napon­ta, másfél milliárd forintos té­telekben fizeti be az állam­kasszába. Százhalombattán egyéb­ként kiegyensúlyozott a kőolaj beérkezése és megbízható a tartalékolás — mondta az MTI tudósítójának Buda Dénes, a DKV tájékoztatási főmunka­társa. A 180 ezer tonnás kő- olajkészletben a 32 ezer ton­na hazai mellett 95 ezer ton­na szovjet és 53 ezer tonna arab nyersolajuk van; — ez 8—10 napi tartaléknak felel meg. A finomító jelenleg, az OKGT-vel és az AFOR-ral egyeztetett program alapján, napi 22 ezer tonnás feldolgo­zási kapacitással működik. Transzcendentális meditációval a világbékéért Minden emberhez el kell juttatni a tudást... állította rendkívüli nyomatékkai Maha- rishi Mahesh Yogi a Transz­cendentális Meditáció (TM). az Alkotó Intelligencia Tudo­mánya, a Maharishi Vedikus Egyetem és még számos in­tézmény és nemzetközi szerve­zet megalapítója és tagja, aki nem mindennapi telefo­nos sajtókonferenciára invitál­ta a magyar médiákat Hollan­diából a budapesti Erzsébet szálló különtermébe. A meg­hívó szerint a Mester felhívás­sal fordul a magyar kormány­hoz és a magyar társadalo­mért felelősséget érző szemé­lyekhez, hogy hazánk problé­máinak megoldására alkal­mazzák az általa kidolgozott tudatfejlesztő technikákat. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ha sikerülne meg­szervezni egy 7000 fős medi- tációs csoportot, ők olyan tu­dati energiát hoznának létre a rendszeres meditációval, amely segítségével még a vi­lágbéke is elérhető. Maharishi szorgalmazza, hogy a hagyományos oktatá­si módszerek közé — főként az egyetemeken — mielőbb be kell építeni a tudatfejlesztő technikákat. A TM technika rendkívüli egészségmegőrző ha­tása miatt pedig az egészség- ügyi rendszerbe is kívánatos volna integrálni. Mindezek gyakorlati meg­valósítása érdekében Maha­rishi csütörtökön a népjóléti, pénteken a művelődési és köz­oktatási miniszterrel létesít telefonkapcsolatot. Bár a saj­tókonferenciába közvetlenül nem sikerült bekapcsolódnunk, a TM pécsi szervezője és ta­nára, John Brown közvetítésé­vel tájékozódhattunk a konfe­rencián elhangzottakról. Pecze Mária Pontosítás a közgyűlési választó- körzetekben A Baranya megyei közgyű­lés tagjait választó körzetek leírását az egyeztetések nyo­mán pontosították. így a 8-ias számú — Mázaszázsvár, Ká­rász, Vékény területű — kör­zetben nem 4, hanem 1 köz­gyűlési tagot választanak. A 18-as számú pedig két kör­zetet foglal magába, ame­lyekben 1—1 közgyűlési tagot választanak: (18-as) Babarp, liptód, Szajk, Versend, Boly, Borjád, Kisbudmér, Nagybud- mér, Pócsa, Töttös, (19-es) Nagynyárád, Sátorhely, Majs, Udvar, Lippó, Bezedek, Iván- dárda. Sárok. A 20-as körzet­hez tartozik Siklós, Nagyhar- sány, Kisharsány, Nagytátfalu. Baranya megyei népi iparművészek alkotásaiból nyílt díszítőművészeti kiállítás Pécsett, a Bara­nya Megyei Művelődési Központban, a Széchenyi tér 9. sz. alatt A kiállítás vasárnapig lát­ható. Várható támogatások és elvonások az agrárágazatban Nehéz év előtt állunk... Nyílt hangú, bár .jónéhány elemében lehangoló tartalmú előadást hallgathattak tegnap a megye agrárszokemberei Pé­csett, a Szántó Kovács János úti Épitők Szálló nagytermében. Dr. Udovecz Gábor, a Pénz­ügyminisztérium Élelmiszergazda­sági Főosztályának vezetője az agrárágazat jövő évi szabályo­zásának várható formáiról, a kidolgozás alatt lévő, vagy már a parlamentnek benyújtott tör­vényjavaslatok tartalmáról be­szélt. Mielőtt rátért volna erre a témakörre, azokról a nagyobb jelentőségű központi adókról beszélt, amelyek kapcsán az utóbbi hetekben különböző hamis híresztelések láttak nap­világot. így például nem tart­ják időszerűnek, hogy az élel­miszerekre 10 százalékos for­galmi adót vezessenek be jö­vőre, mint ahogy azt sem, hogy o személyi jövedelem­adó-rendszer esetében meg­szűnjön az adómentes sáv. Nem igaz egyenlőre az sem, hogy a családi pótlékot össze­vonják a többi jövedelemmel, s ennek alapján kell majd adózni. A mezőgazdaság sajátos adó- és támogatási rendsze­réről esett a legtöbb szó. Mint a főosztályvezető elmondta, célszerű lenne ugyan meg­szüntetni vagy a földadót, vagy a vállalkozói nyereség­adót a mezőgazdaságban, de az erről folytatott vita is az­zal zárult, hogy mindezzel vár­ni kell még. Azt azonban ter­vezik „meglépni", hogy a nagy­üzemi földadót és a kistermelők földhasználati diját (az utóbbi csökkentésével) egy szintre hozzák. A mezőgazdasági nyereséqadó (és az ehhez kapcsolódó 35 százalékos ked­vezmény) nem változik. A hallgatóság körében — bár nyilván számítottak ha­sonló bejelentésekre - akkor vált egyre borúsabbó a han­gulat, amikor (főképp az üzemviteli) támogatások csök­kentéséről hallhatták meg az elképzeléseket. Ugyanis vár­hatóan megszűnnek a húsmar­hatartáshoz, valamint a juh- és kecsketartáshoz kapcsoló­dó tenyésztői támogatások, s megszűnik o műtrágyafelhasz­nálása meszezés támogatása is. Ami a beruházási támoga­tások rendszerét illeti: a költ­ségvetésből folyósított infra­strukturális és meliorációs tá­mogatások mértéke és formá­ja változatlan marad. Csök­ken azonban a termelóberu- házósok támogatásának mér­téke, igaz ez a forma a jövő­ben ágazatsemlegessé válik, s olyan ágazatok is részesülhet­nek belőle, amelyek eddig nem. A kedvezőtlen termőhelyi adottsághoz kötődő támoga­tásokra továbbra is mintegy 4 milliárd forintot fordítanak. Az mór más kérdés, hogy ez az összeg az amúgy is nehéz helyzetben lévő termelők szá­mára egyre kevesebbet ér. A megyei TESZÖV-vezetők ezért a délután folyamán külön tár­gyalásokat folytattak a pénz­ügyminisztériumi főosztályveze­tővel. hogy elképzeléseik be­épülhessenek o majdani tör­vényalkotásba. Balog Nándor A pécsi magasház veszélyeztetettsége miatt megszűnt az alsó szintjén működő postahivatal. Ez most ismét működik, de a Petőfi utca 48-ban o régi szolgáltatásaival. Nyitvo tartás 8-tól 18 óráig. Egy kiváló minősítést kapott készítményre várva A humusz összeérett, a bürokraták pecsétje hiányzik A főhatóságok nem hagyják magukat sürgetni. Mit számit nekik az. hogy a kiskertek tu­lajdonosai ott toporognak a kiváló minősítést kapott, ter­melést növelő humuszért Mo­hácson. a Farostlemezgyárban. A faporból, csirketrágyából és szalmából előállított kedvező tu­lajdonságokkal bíró anyagot sze­retnék az őszi munkák végzése­kor a földbe juttatni, de a re­mélt zsákok helyett csak Ígé­reteket kapnak. Na nem mint­ha titokban adta volna el a gyár a már összeérett, több mint 2000 tonnányit az utolsó grammig, csupán a forgalom­ba hozatali engedély nem ké­pes az országnak a déli zugá­ba ideérni, kereken három hó­napja. A Földművelésügyi Mi­nisztérium a Mohácsról meg­küldött vizsgálati eredmények alapján áldását adta. ám az Egészségügyi és Népjóléti, to­vábbá a Környezetvédelmi Mi­nisztérium pecsétje egyelőre hiányzik. Hogy meddig? Berki Lajos, okit a MOFÁ-ban az értéke­sítés szervezésével bíztak meg, tegnap még nem tudott idő­pontot mondani. Csak ismét megjegyezte, hogy Pécsett az Agrokemél, a Kertészeti és Parképítő Vállalatnál, Baján, Soltvadkerten, Hidason és to­vábbi jó néhány elárusító­helyen ugyancsak nogyon vár­ják a szállítmányokat. Arról nem is beszélve, hogy az en­gedély késése miatt október­ben külföldi piacot kellett lemondaniuk. Várnak. A gyór- bon a humusz zsákolásával, az emberek a humuszra. Jó lenne tudni, az emlitett két minisztérium mire vár? Berta Mária Önkormányzatok Magyarországon Megalakultak a magyaror­szági önkormányzatok, bár mű­ködésükkel kapcsolatban túl sok még a tisztázatlan kér­dés. Mi a helyük és szerepük a jogállami struktúrában, mi­lyen legyen a központi és a helyi szabályozás kapcsolata, mi legyen az önkormányzati jogalkotás súlypontja és való­jában mi is a hatás- és fel­adatkörük? A november 14-én, szerdán délután 1 órakor a pécsi Palatínusban megnviló háromnapos országos közigaz­gatási konferencia a lehetősé­gek feltárásával és a tudni­valók közzétételével igyekszik hasznos ismeretekkel felvér­tezni az önkormányzatokat Magyarországon. A tanácsko­zást az SZVT Baranya Megyei Szervezete és a Pécsi Ma­nagement Akadémia rendezi. Á német-magyar kulturális kapcsolatokról Német kultúra, magyar kul­túra címmel a több évszáza­dos kulturális kapcsolatokról tartott előadást tegnap dél­után dr. Hanák Péter akadé­mikus Pécsett, a Lenau-ház- ban. A Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Cso­portja szervezésében megtar­tott előadást mo este 17 órai kezdettel a Janus Pannonius Társaság irodalmi ülése követi, ugyancsak a Lenou-ház nagy­termében, ahol dr. Olasz Ist­ván mutatja be dr. László La­jos a második világháború utón elhurcolt emberek szen­vedéseiről szóló könyvét, a Ha­lálpolkát. Az esten Gatambosi Lászió pécsi költő verseiből is hallhatunk válogatást. ajAwlati^ ceotrümhétfíT 30% visszatérítés november 12-én Selyem, pamut és szívat 110 R-950 FMfl Szabadidő ruha anyag 843 Ft/kg Amíg a készlet tart!

Next

/
Oldalképek
Tartalom