Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-28 / 236. szám
1990. november 28., szerda uj Dunántúli napló 7 Jönnek a régi Jelszavak: szerkezetváltásM korszerűsítést költségcsökkentés A kamatláb továbbra is nő Abszúrd helyzet, hogy a pénzbetét több hasznot hoz, mint a termelés. - Erről beszélgettem Simek Tiborral, a Budapest Bank Részvénytársaság ügyvezető igazgatójával.- Megütötte lülemet mohácsi liókavató beszédének egyik mondata. Az, hogy az önök bankja, mint minden bank, az ügyfelekből él. Mi van a kijelentés mögött?- Bankunk álláspontját mondom: úgy lehetsz ügyfelekből megélni, ha az ügyfelekért élünk. Mi pénzzel kereskedünk, egyrészt a részvényesek, másrészt a betétesek pénzével. Ez utóbbi forrás miatt olyan szolgáltatásokat kell biztosítanunk és olyan pénzügyi kondíciókat kell teremtenünk, ami megfelel a betéteseknek.- A Budapest Bank Rt. három évvel ezelőtti indulásakor túlsúlyban volt az állami rész. Azóta módosult a részvényesek köre?- Kezdetkor valóban majoritása volt az államnak, de azóta az alaptőkeemelés révén az állami rész harmincöt százalékra csökkent, a többi vállalatoké, szövetkezeteké. A jövő évre újabb alaptőkeemelést tervezünk, akkor már valószínűleg a lakosság is vásárolhat. Ugyanakkor a mi bankunk részvényei iránt is érdeklődnek külföldiek, de a kormány egyelőre elzárkózik az elöl, hogy külföldiek bankrészvényt vehessenek.- önök a gazdálkodók körében mozognak. Nyitnak-e a lakosság leié?- Alakulásunkkor még nem foglalkozhattunk deviza- és lakossági ügyekkel, valamint kisvállalkozói számlákat sem vezethettünk. Azóta e korlátozások megszűntek, így a vállalkozók is az ügyfélkörünkbe tartoznak és devizaügyleteket ,'s végzünk. A vállalkozók magánpénzeit is szeretnénk mi kezelni, azonban igen megfontoltan kell lépnünk a lakossági nyitásban. A negyvenkilenc fiókunk mindegyikében biztosítani kell, hogy az ügyfélnek ne kelljen félórát-órát várnia. Amíg nem lesz mega néhány perc alatti kiszolgálás technikai háttere, addig nem nyitunk a lakosság felé a teljes körű bankszolgáltatással.- A Budapest Bank megalakulásakor örökölt néhány vállalatot, köztük a Mecseki Szénbányákat, valamint önökhöz tartozik a MÉV is. A bányák teljes bezárása a banknak is nagy érvágás lett volna.. .- Igen. De mivel nem mi csináltuk az adósságot, mi a részvényesek, a betétesek pénzével üzletelünk, tehát nem vállaljuk annak a következményét, hogy valaki valamikorel- inditott egy programot és a bánya most nem jövedelmező! A tehervállalásból az államnak nem szabad kivonulnia. Valamilyen közös megoldást kell találni. A Budapest Bank Rt. a Mecseki Szénbányákat veszteséghitellel nem finanszírozza. Magát a bezárást a kormány dönti ei. Azonban a bányászat gazdasági és politikai kérdés is, nem lehet úgy kezelni, mint egy zöldségboltot, ami ha befuccsol fölszámoltathatom. Hangsúlyozom: csak gazdasági alapon nem lehet eldönteni még egy szanálás után sem, hogy ha ráfizetéses a bányászat, akkor abba kell hagyni. Ez elképzelhetetlen.- Mint ahogy elképzelhetetlen, mégis valóság a harmincöt és elölötti százalékú kamatláb !- Mindenki, a lakosság és a vállalatok, nagy örömmel fogadta, hogy a betéti kamatlábak emelkednek. Ha újjon- gok azért, hogy betéti kamatra lehet huszonhat százalékot kapni, akkor nem várhatom el a húszszázalékos hitelt!- A baj az, hogy már jóval túllépett a termelés jövedelmezőségén a bankkamat. Végiggondolva a folyamatot valamikor el kell jönnie egy olyan pillanatnak, amikor megáll, majd csökkenni kezd ez a kamatláb. — Igen, de ez együtt kell hogy járjon a betéti kamcftlób csökkenésével. Az egésznek onnan kell majd kiindulnia, hogy olyan jövedelmező termelést kell folytatni, hogy ne legyen akkora nagy hitelre szüksége a gazdálkodónak. Ha csökken a kereslet, akkor visz- sza kell menni a kamatlábbal. Ha^senki sem venne fel hitelt, erre a lépésre kényszerülnének a bankok.- Csakhogy egy ennyire elszegényedett és összekuszá- lódott gazdaságban szinte elképzelhetetlen a hitelmentes működés!- Itt jönnek a régi jelszavak: szerkezetváltás, korszerűsítés, költségcsökkentés.- Vagy egy partnerként bevont bank. Az is egy megoldás: nem hitelt veszek lel, hanem egy bankkal okos ötlet megvalósítására társulok.- Pont ezt akarom mondani. Ha valaki úszódarut gyárt és eddig szocialista piacra adta el, most meg senkinek sem kell az áruja, akkor én hiába adok olcsóbb hitelt. Nem az a baj ekkor, hogy drága a hitel, hanem az, hogy amit termel, nem tudja értékesíteni. Tehát mást kell előállítania !- ön biztatja a vállalkozókat, hogy kopogtasanak a Budapest Banknál, ha van megvalósítható ötletük, de nincs pénzük?- Persze! De ha a bank nem lát megfelelő biztonságot, akkor nem száll be egyetlen egy üzletbe sem.- Ha előállók egy ötlettel, önök azt megnézik alaposan, számításokat végeznek. Mibe kerül nekem mint ügyiéinek az, hogy ily módon megdolgoztatom a bankot és az sem biztos, hogy üzletet kötünk?- A bank pénzzel kereskedik. Ha ön bemegy egy ruházati boltba és levetet öt árut és egyet sem vesz meg, . az nem kerül semmibe. Más ké"- dés, ha a kidolgozásba vonja be a bankot a vállalkozó. Van egy tanácsadói szolgáltatás, ezért természetesen fizetni kell.- Hogyan vélekedik arról a közhangulatról, hogy a mai bankrendszert úgy ahogiy van szét kellene robbantani?- Nagy baj lenne. A bank- ellenesség onnan ered, amire ön is rákérdezett, hogy úgy néz ki, nem termelni kell, hanem betétben elhelyezni a •pénzt. Ez gazdasági nonszensz. De ez a helyzet. A másik: a bankok igaz, hogy hatalmas nyereséget realizálnak, de ennek nagy része el is megy. A mi bankunknak tavaly 3,8 milliárd forint volt a nyeresége. Ez óriási összeg. De a felét le kellett adózni! A részvényeseknek tizenöt százalékot fizettünk a 6,5 milliárdos alaptőke után. Maradt hétszázmillió forint. A hálózatbővítésre sok pénzünk elment: egy új fiók négyzetméterenként átlagban nyolcvan-százezer forintba kerül berendezve. Ez évben kilenc fiókot nyitottunk. L. Cs. K. A Budapest Bank Rt. mohácsi fiókja Fotó: Proksza László Idegenforgalom az adatok tükrében Az idegenforgalmi főidény szeptemberre lezárul, az év hátralévő részében a vendég- forgalom jóval kisebb az átlagosnál. Érdemes tehát ilyenkor áttekinteni, mit hozott eddig az 1990. év e területen. A kereskedelmi szálláshelyek a megyében ez év július 31-én 14 356 férőhellyel álltak a szállást igénylő turisták rendelkezésére. Ennek 19 százalékát a szállodák, 2,5-2,5 százalékát a turistaszállásók, illetve a nyaralóiházak, közel 6 százalékát a panziók, 23 százalékát a kempingek, 47 százalékát a szervezett fizetővendéglátóhelyek biztosították. A szálláshelykínálat a vállalkozások élénkülése következtében a megyeszékhelyen kívül több helységben javult az utóbbi egy évben. Eddig ellátatlan környezetben nyílt meg Szentlászlón a Horgásztanya panzió 16 és a kemping 100 férőhellyel. Szigetváron a Hotel Kumilla 94, a felújított Domolos Kastély- szálló 52 férőhellyel növelte a turisták rendelkezésére álló ika paci tó sokat, mig Harkányban a Siesta Coop Hotel bővítette a fogadóképességet. A fenti kapacitásokon kivül magánszálláshelyi engedéllyel július 31-én még több mint 12 700 férőhely működött a megyében, melyek vendégforgalmára vonatkozóan nincs információnk. Ennek egy százalékát a magánpanziók, 5 százalékát a magánkempingek, 94 százalékát az utazási irodákkal kapcsolatban nem álló „nem szervezett" fizetővendéglátás adta. E szálláshelyeken belül Harkányban 2, Pécsett 3, Szigetváron egy magánpanzió kezdte meg működését egy esztendő alatt. Tovább csökkent a megyében a szálláshelyet igénylő vendégek száma. Szeptember végéig mintegy 223 000-en vettek igénybe kereskedelmi szálláshelyet, közel 7 százalékkal kevesebben, mint égy évvel korábban. Ezen belül a belföldiek száma 15 százalékkal csökkent, s idén a rubelelszámolású országokból is az előző évekénél jelentősebb, 36 százalék volt a vendégek számának mérséklődése. _ Ez utóbbi országcsoportba tartozók közül — Szovjetunió és Románia kivételével — minden országból lényegesen kevesebben keresték fel a megye szálláshelyeit, mint egy évvel előbb. A nem rubelelszámolású országokból ugyanakkor 21 százalékkal emelkedett a látogatók száma, ami főként az Egyesült Királyságból, a Franciaországból, a Jugoszláviából, az Egyesült Államokból és a Kanadából idelátogatók számának átlagon felüli növekedésének következménye. A külföldiek közül az egy évvel korábbinál többen vettek igénybe szálláshelyet a szállodákban, a nyaralóházakban és a kempingekben, míg a belföldiek száma minden szállástípusban csökkent. A megyébe látogatók közel 876 000 vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken, 15 százalékkal kevesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az eltöltött éjszakák száma nem a rubelelszámolású országokból érkezőknél is csupán 5 százalékkal emelkedett, míg a belföldieknél 15 százalékkal, a rubelelszámolású országokból érkezőknél 41 százalékkal mérséklődött. Az előzőek hatására kedvezőtlenebb lett az átlagos tartózkodási idő is, s az egy évvel korábbi 4,3 éjszakáról 3,9 éjszakára csökkent. Nagyfokú volt ugyanakkor a megyében a szálláshelyet nem igénylő jugoszláv bevásárló- turizmus, mely a kiskereskedelmi forgalmon kívül a konvertibilis valutabevételekre is kedvező hatást gyakorolt. Az MNB Baranya Megyei Igazgatósága adatai szerint a megye valutaváltó helyei által vásárolt konvertibilis valuták íorirytértéke (1,9 milliárd forint) közel ötszöröse volt az egy évvel korábbinak, melyben — a nem rubelelszámolású országokból érkezők számának növekedése és a valuta-leértékelések mellett - e bevá sá rlótu risták na k megható - rozó szerepük van. Pécsiné Nyakacska Mária főelőadó KSH Baranya Megyei Igazgatósága Vállalkozás - Üzlet A megújult Csavarbolt A Baranyaker pécsi Csavarboltja kénytelen volt átadni a Petőfi utcai üzlethelyiségét a toronyházból kiköltöztetett kispostának, Így az a kényszerű költözése után április elejétől új helyén, a Rákóczi úti volt tűzoltólaktanyában üzemel. A tágas üzletrészben kialakították az árut jobban kellető önkiszolgáló-rendszert, s hogy valóban elébe is mehessenek az igényeknek, egy sor új szállító-gyártó céggel vették fel a kapcsolatot. így jelenleg a kínálatuk választékában, mennyiségében is jóval meghaladja a korábbit. S hogy helyesen döntöttek, azt az is igazolja, hogy — bár megérzik a közületi megrendelések visszaesését — a korábbi havi 2,8 millió forgalmukkal szemben megújult boltban már egymillió forinttal többet árusítanak. A korábbi szállítóik közül megtartották a korrekteket. Olyan új partnereket kerestek, melyek garantálják a minőséget, a mennyiséget, a választékot és a megrendeléseik teljesítését. Az amerikaimagyar Fastener Kötőelem Kft. a hatlapfejű, 6-20 mm átmérőjű csavarokból és egyéb termékeikből mintegy ötmillió forintos állandó készletet biztosít folyamatosan. S mivel profilbővítést is végrehajthattak, a Szinkron Kereskedelmi Kft.-től szerzik be a lakásfelszerelési cikkeket. A PE-TA nagykereskedés látja el őket a Pack'san német szerszámokkal és a Bemer osztrák cég mintegy másfélszáz féle termékével. Mának - élés? Ismerősöm csak dünnyög, amint találkozunk: „A rovatodban havonta lehozod a baranyai céglajstromba vett új vállalkozások neveit. Nem zavar, hogy szinte valamennyi kereskedelmi és szolgáltató, s igencsak elvétve akad köztük termelő profilú?” Mit mondjak, ez már nekem is feltűnt, s gyanítom is az okát — csillapítom, s amikor részletesen kifejtem, hogy szerintem mi minden húzódhat meg emö- gött, megnyugszik. Faggatom vélt igazam hitében kereskedelmi vállalkozást nemrég indított régi cimborámat. „Jól tudod a választ" - nyugtázza kimérten. Aztán részletesebben is kifejti véleményét: — Nézd, nem bírtam tovább a gyűrődést a volt cégemnél, a mindenféle leiratot, félistent, szempontot meg mindent. Volt némi tőkém és egy zseniálisnak tűnő ötletem. Gondoltam: megpróbálom a magam bőrére a tizenöt éve űzött kereskedelmi szakmát. Ehhez értek, és véleményem szerint ebben van a pénz. Nézd, az egész ország gazdasági szabályozói a mának-élést sugallják, és szinte büntetik (infláció, adók, kamatok, tőkehiány, elvonások stb.) a hosszú távú tervezést. A termelőszféra egyik legalapvetőbb követelménye a megfelelő tőkén felül a hosszú távra szóló bizalom. Hogy higgy bátran a jövőben. Te bízol benne? Na látod, te se, én se, a többség se. . . Ez van.- Mint már mondtam, a kereskedelemben gyorsan lehet szakítani, ha van induláshoz elegendő tőkéd és azt az életképes ötleteddel jól és gyorsan meg tudod forgatni. Előnye még, hogy nem mindenki kér vagy ad számlát sem. Érted, ugye? Ha viszont termelésbe fogsz, társat, induló summát is csak nagynehezen találsz, és minden esélyed megvan hozzá, hogy előbb-utóbb szép lassan elbuksz. — Az én szakmámban is nagyon kell ügyelni arra: nehogy nagyon meglóduljon az üzlet, és be ne csavarodj, hogy még és még és még, mert az már nem fi- zetődik ki. Olyan az, mint ha termelő iparágba fognál. Sose lesz pénzed a holnap ígéretének igézetében, hisz mindig van hozó ölnöd azt a pénzt, amit felélhetnél. Hisz csak egyszer élünk! Ezen a ponton fogott el a méreg. Mert én is, valamennyien csak egyszer élünk. De miből? És egyre rosszabbul. Úgy látszik, a tőkén kivül a fantáziánk is hiányzik, meg a merszünk is. így aztán oly- ként tengetjük napjainkat, mint a kereskedő barátom által meg nem értett, termelésbe fogó vállalkozó, aki menthetetlenül optimista, mert a jövőbe tervez. De jó is lenne bizton tervezni a jövőnkbe! M. L Terjeszkedik a PE—TA Január elsejétől szétválik a PE—TA családi vállalkozás: Petri Péterné viszi tovább a kertvárosi PE-TA barkácsáru- házat, mig Petri Péter 'magán- vállalkozóként a most megvásárolt volt Bivi.mpex-telepet központi telepükké kialakítva inditja a kereskedőháziként a nagykereskedelmi részleget és diszkont áruházát, mely várhatóan külföldi tőkéstárssal nyílik. A központi telepen a ■barkácsolók kedvében járva megkezdik tavasszal a MOFA, a FALCO nagytábiás anyagainak (farost, bútorlapok, rétegelt lemezeik) méretre vágását. A Petri Péter vezette PE-TA kereskedőházhoz tartozik a már üzemelő Citrom utcai üzlet és a vásártéren december elején nyíló üzlet is. Rovatszerkesztő: Murányi László