Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-28 / 236. szám

1990. november 28., szerda aj Dunántúli napló 3 [*!!!!!W-!W-W!!'W!!W!!^ „Katasztröfa” «s Kertvárosban A tűzoltóság speciális emelőkosarával az ötszintes épület tete­jéről mentették a sérülteket Szundi György felvételei Japánok Komlón? Kórusfeszt ivá I tizedszer Várják a segítséget Információ, de kinek? A SZTÁV Szakstúdium Kft. által Pécsett szerve­zett önkormányzat, pri­vatizáció cimű konferen­cia első napja érdekte­lenségbe fulladt. Eltekint­ve attól, hogy mennyire volt túlzó konferenciának nevezni egy olyan prog- ; romot, amelyen mindösz- sze négy előadás szerepel két nap alatt, magának a témáknak és a . résztve­vők körének a megválasz­tása is eleve kétséges volt. Az előadókon kivül nyilvánvalóan nem jöhet­tek számításba a témák tudományos kutatói és gyakorlati szakemberei, hiszen ők más fórumokon vitáznak egymással épp eleget. Minden e fenti körön kivül esőre pedig az a kérdés a találó: szükségük van-e egyálta­lán bővebb információk­ra az önkormányzatok szerepéről, működéséről, felépítéséről, gazdálkodá­suk rendszeréről, illetve a ; privatizáció jogi kérdései­ről és a Vagyonügynök­ség privatizációval kap- i csolatos feladatköréről? A válaszuk az volt, hogy nem. A jobb sors­ra érdemes előadók kö- j zül dr. Fogaras József, az Államigazgatási Főiskola ! : adjunktusa a kínosan I szűk körben még megtar- j tóttá előadását, de az is csak a távolmaradók ál- ■ láspontját támasztotta ; alá. Arra a végkövetkez- 5 tetésre lehetett jutni be- j lőle, hogy az önkormány- jj zati törvény keretein be- • lül a működéshez szűk- ■; séges számos tartalmi 1 elem még kidolgozatlan, ■ s hogy milyen módon öl- s tenek majd testet, arra e ' konferencia résztvevőinek I semmi befolyása nincs. Akkor? A második elő- *• adás már gfmaradt a részvétlenség miatt. Buj­kál bennem a kisördög: : vajon mit tudott volna mondani Kustosné Nyitrai f Erzsébet, a üelügyminisz- tórium főosztályvezetője k az önkormányzati szervek f gazdálkodásáról,. amikor ,' még csak most folynak j minisztériumában az ér- j dekegyeztető tárgyalások az önkormányzatok fel- * adat- és hatásköri rend- | szerének szabályozásáról. Az önkormányzati vagyon J bonyolultabb témája pe- : dig a hírek szerint csak i később ' kerül terítékre, j Addig a „gazdálkodj oko- : san, ha tudsz” társasjá­ték folyik, no meg a kon- I fe/enciásdi. D. I. Pokoli torony Pécsett Tűzoltó, polgári védelmis, kommandós A jóslat a valóság elője­lével kezdődött: tegnap haj­nalban Dalmácjában meg­mozdult a föld .. . Alig pár órával korábban annál az időpontnál, amely egy nagy­szabású katasztrófa-elhárítási gyakorlat kezdete volt Pécsett, s amely abból a feltételezés­ből indult ki, hogy reggel 9 órakor földrengés következté­ben súlyosan megrongálódik a Nevelési Központ - IMS- épület lévén, jelenleg kiürí­tett — fiúkollégiuma. Több emeleten tűz, sérültek és ha­lottak, az épületben rekedve tanárok és tanulók sokasá­ga .. . A pécsi tűzoltókat 9 óra után egy perccel, majd pilla­natokon belül a környéken elérhető — ideértve a tolnaia­kat és • somogyiakat is — ösz- szes egységet riasztották, s mindazokat, akik a katasztró­fa elhárításáért felelősek: a. polgári védelmet, az egész­ségügyet, a rendőrséget, a közüzemeket. Alig negyed óra múltán a pécsiek már a sé­rülteket mentették. Különösen az V. emeleten volt veszélyes a helyzet: a terjedő tüZektől fogva tartva 20 diák szorult az egyik szobába. Rajtuk kí­vül is közel másfél százan vártak a menekülésre. Mikor az összes tűzoltóautó a helyszínen volt — 16 speciá­Közismert, hogy a munka­ügyi szolgáltatásban dolgozók szakképzése nem megoldott. Ráadásul a munkanélküliek számának növekedésével az e területen ténykedőkre egyre nagyobb szükség lesz, a szak­értelmük iránt támasztott ma­gas igényről nem is beszélve. E felismerés vezette a Bara­nya Megyei Foglalkoztatási Központot és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar felnőttképzési és közművelődési tanszékét ar­ra, hogy együttműködési meg­állapodást kössenek: eszerint jövő szeptemberben az ország­ban elsőként Pécsett beindul a felsőfokú szakmai képesítést lis jármű - 22 sugárcső mű­ködött, oltott és hűtőtte az épület veszélyeztetett részeit, A helyszínen berendezett al­kalmi kórházban elvégezhetők az életmentő beavatkozások nyújtó négy féléves szakem­berképzés. Az országos beis­kolázású — egyelőre levelező — oktatásba a munkaügyi. há­lózatban dolgozók kapcsolód­hatnak be, de az elképzelé­sek szerint a későbbiekben fő­iskolai szintű nappali képzés is lesz. A munkaerőpiaci szol­gáltatások humán feltételeinek tudományos megalapozásáról szóló együttműködési megálla­podást tegnap írta alá dr. Kamarás Károly, a Foglalkoz­tatási Központ igazgatója és dr. Koltai Dénes, a felnőtt- képzési és közművelődési tan­szék vezetője. L. Cs. K. percenkén több mint 6000 li­ter vizet zúdítva az égő épü­letrészekre. Még így is: jó óra múltáhra csak 33 embert si­került kimenteni. Fél 11-kor már a tartalékokra is szük­ség lett: kifogyóban voltak az oxigénpalackok, az üzem­anyag, kimerülőben azakkum- látorok. A DÉDÁSZ szomszédos iro­daházában villámgyorsan ki­alakított elsősegélynyújtó­helyre egyre sűrűbben hozták a sérülteket. A rendőrség Me­csek kommandója egymaga megbirkózott a második eme­leten szorultakkal. A létrák, a kosaras emelődaru szünet nélkül dolgoztak. Fél 11 lett, mire a tüzet visszaszorították az első emeletre, körülhatá­rolták a II. szint tűzgócait, lefeketítették a IV. emeleten. Háromnegyedkor 127 kimen­tett sérültet ápoltak, rá két percre már mehettek a pol­gári védelem kék sisakos em­berei az épület tetejére, hogy onnan lefele haladva, még élők után kutassanak, a ha­lottakat számba vegyék. Nagyjából 11 órára a men­tést és a tűz oltását is befe­jezték. A gyerekek — a „sé­rültek", akiket az egyik kö­zépiskola „adott" - kimosa­kodtak. Talán ehhez kellett a legtöbb víz, mert valójában a tűzoltók egy cseppet sem használtak fel. Megkérdeztük természetesen: mennyibe ke­rült a gyakorlat? Az üzem­anyag és a füstgyertyák árá­ba. A haszna? Ezt talán fe­lesleges is taglalni. Amíg a pécsi „pokoli torony" álve­szély. Ha azonban élesben történik mindez — és ki le­het-e zár/ii a lehetőséget? - kiderül. Különösen azok sze­riében, akik — akkor — nem befestve várják egy lángoló, félig romba dőlt épület soka­dik emeletén, hogy a sűrű füstben, perzselő forróságban az ablakon belépjen egy tűz­oltó, egy polgári védelmis, égy kommandós. M. A. A következő komlói Kodály Zoltán nemzetközi gyermekkó­rus fesztivál két okból is fon­tosabb, mint az előzőek vol­tak. Egyrészt, jövő év júniusá­ban tizedszer rendezik meg, másrészt Komló 1991-ben lesz 40 éves város. Ám jubileum ide, jubileum oda, a szervező bizottság most sincs jobb helyzetben, mint az elmúlt fesztivál előkészítése idején. Akkor a város vállalatai, üzemei, magángazdálkodói, polgárai, a csaknem másfél milliós költségeknek több mint harmadát állták, ezzel nagyot segítve a városon. S hogy ez nem volt kevés, mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy az előző fesztiválra összegyűlt pénzből annakidején 500 ezer forint megmaradt. Ez, a ma tartós betétben fekvő összeg, a felhasználáskor több mint 600 ezer forintot ér majd. Kérdés, hogy az egyre szű­külő, most már önkormányzati források — bármely támogató is a testület, — elegendőnek bizonyulnak-e azzal együtt, hogy az elmúlt alkalommal a Soros Alapítvány is jelentős összeggel járult a kórusfeszti­vál költségeihez. A szervezők ezúttal ismét pályáztak, s a visszaigazolás meg is érkezett. Az eredményről azonban csak -március táján tudhatunk meg többet. A Csík Istvánné meg­bízott művelődési osztályve­zető által irányított há­romtagú előkészítő bizott­ságnak már konkrét elképze­lései vannak arról, hogy mely körből válas-Szák ki a, részt­vevő kórusokat. Az eddig fel­lépett legjobb gyermekkórusok A Kolping Kft. folytatni kí­vánja a pályakezdőknek, rnun- kanélkülieknek tartott ingyenes számítástechnikai tanfolyamait. Az oktatás bemutatására nyílt napot szervez december 4-én, délelőtt 10-től délután 4-ig a TASI épületében .(Pécs, Rad­nóti M. u. 2.). A kérdésekre két német szakoktató és Her­man Sándor ügyvezető ad vá­laszt. Ugyanebben a témában december 4-én, 18 órai kez­dettel információs estet ren­közül a Svéd Királyi Kórusnak már fordítják a meghívót, de a tervek szerint felkérés indul többek között a bolgár Jam- bolba és a finn Lahtiba is. Szóba került egy kiváló japán kórus meghívása is, ám ezzel kapcsolatban még számos in­formáció ellenőrzésre vár. Két évvel ezelőtt a Művelődési Mi­nisztériumon keresztül jutott el a kassai -magyar nyelvű iskola kórusa. Előfordulhat, hogy a tizedik fesztivál ismét él a mi­nisztérium adta lehetőséggel, különös tekintettel arra, hogy a kassai kórussal kapcsolatos költségek nem a fesztivál-kasz- szát terhelték. A meghívandó magyar kórusokat a Kórusok Országos Tanácsának javasla­ta alapján hívják meg Kom­lóra, erről azonban csak a későbbiekben döntenek. Korábban a gyermekkórus fesztivál alkalmával szakmai tanácskozásokat is tartottak, így többek között a Pedagó­gia Intézet és a KÓTA is Komlón rendezte egy-egy tu­dományos összejövetelét, ter­mészetes számos külföldi ven­déggel. Ezt a hagyományt is tovább kívánja vinni a fesz­tivál. Az előkészítő bizottságnál már beszerezhetők a „Feszti­vál 1991” rendeltetési csekkek, de rendes postai utalványon is feladhatják erre szánt pén­zeiket az adományozók, az 590-331522-0653 számla javá­ra. Mindazok, akik e fontos célra áldoznak idén (a követ­kező év szabályozását nem is­merjük) az összeget leírhatják adóalapjukból, s erről a kom­lói Polgármesteri Hivatal iga­zolást is ad. Anódi Kinga deznek a JPTE Rákóczi út 80- ban levő épületében. Minden, magát továbbképezni kívánó érdeklődőt szeretettel várnak. Várják továbbá a számítás- technika területén dolgozó szakemberek látogatását is, az esetleg későbbi együttműkö­dés kialakítása érdekében. Az érdeklődőknek átadják -az 1991 első félévére szóló program­füzetüket, mely több mint 20 különféle számítástechnikai kurzust kínál. Megoldódik a munkaügyi szolgáltatásban dolgozók képzése? Pályakezdőknek, munkanélkülieknek Ingyenes számítástechnikai tanfolyam a Kolpingná! r December 4-én nyílt nap a TASI-ban, információs est a JPTE-n ______________ ^ w Ké pernyő elöltI E<jeS Anna Kitüntetések a véradók napja alkalmából „Futólépésben rohant a lány felé, megragadta a vál­lát s magáról megfeledkezve teljes erejéből rázta: — Te voltál? Anna lesütötte a szemét, mint aki vall.- Miért tetted? - ordított rá a rendőr, szélesre tárva nagy száját a harcsabajuszá­val, és a szeme is kidülledt. - Föl fognak akasztani — üvöl­tötte, szinte magán kívül, ki­mondván az ítéletet, mint az első fórum. Anna tudta ezt. De most szívét, mely megfagyott az éj­szakai szorongásban, egyszer­re mégis valami melegség járta át, mint a tavaszi szel­lő, hogy tegezték, hogy ez a iparaszt rendőr, aki olyan volt, mint a legények a falujában, tegezte őt, s nem is látta benne a hivatalos személyt, <aki kötelességét teljesíti, csak valakit, aki az ő vére, aki az ő atyafija." Most, -hogy Esztergályos Ká­roly gyönyörű, tragikusan igaz filmje után átlapoztam Kosz> tolányi Dezső remekművét, az Édes Annát, és hogy a fenti sorokat kiemeltem a könyvből — újra belém döbbent Pilinsz­ky örökös kételye a tényekkel szemben. Talán nincsenek is irracionálisabb a tények vilá­gánál, következésképpen a nyomozók munkája a legirra- cionálisabb foglalkozás . . . „és rettenetes — idézi Rilkét —, hogy tényéktől sosem tudjuk a valóságot. Újabban ezt el­idegenedésnek nevezzük, de amit a szó takar, mindig meg­volt." Mert a kérdésre, hogy Édes Anna, a cselédlány miért öli meg munkaadóit, Ví­zin Kornél miniszteri tanácsost és feleségét, legkevésbé lehet a tényekkel válaszolni. A mű­vészet nyelvén igen. Miért nem tetszett neki a esi I logó-vi I lógó, parfüm-illatú kalitka, amelybe — hihetnénk — önként sétált? És miért nem volt ereje elhagyni azt? És a borzalmas tett, a lélek ször­nyű és .fagyos sivataga után miért jelent enyhületet a föl­dijének tekinthető parasztle­gény durva, tegeződő közvet­lensége? Esztergályos azonban úgy érzi, ehhez a válaszhoz a filmben már nincs szükség a leleplezés, a tárgyalás fejeze­teire. Nincs szükség Moviszter doktor a szeretetről, az irga­lomról szóló gondolatainak is­métlésére, a tragikumot halk iróniával oldó, dőre oknyomo­zásra, majd a feledtető idő­re, hogy megnövekedjenek is­mét az eszme-gyomok. A film így teljesebb, hogy már a gyilkossággal, majd Édes Anna elgyötört, a hajnal kíméletlenségére döbbenő ar­cával lezárul. Némi ellenpont­jaként a kezdő képsoroknak ahol elődjét, a hű Katicát látjuk telt és egészséges mez­telenségében. Lavórban áll, fürdik, gőz és ragyogás sugá­rozza a testét. Kimenőre ké­szül. A többség közül való, akik már megbékültek a világ urakra és szolgákra osztott, gyarló rendjével, s legfeljebb a körülmények öntudatlan, imp­licit lázadása, ha másnap „megint kilencig döglik majd". Édes Anna azonban más. Szolgának is tökéletes ebben a felemás rendben. Ezt hiteti el Nagy-Kátázy Eszter kivéte­lesen nagy formátumú alakí­tása is a törékenységében erőt, gátlásaiban méltóságot hordozó parasztlány szerepé­ben. A hozzá méltatlan irgal­mat és kegyet büszkeségből is elutasító fogoly, aki erőszak­kal perli vissza a lélek elve­szett szabadságát. S ez a tra­gédia nemcsak az övé, hanem világáé is, amely körülveszi. Bóka Róbert A Magyar Vöröskereszt Pécs Városi Vezetősége a vér­adók napja alkalmából kitün­tetéssel egybekötött városi ün­nepséget rendezett a pécsi Városházán. A Magyar Vörös- kereszt Országos Vezetősége és az Országos Haematoló- giai és Vértranszfúziós Inté­zet oklevéllel elismerését és köszönetét fejezte ki a véradó mozgalomban folyamatosan elért kiemelkedő - teljesítmé­nyükért a pécsi Zsolnay Por­celángyár véradóinak. A Ma­gyar Vöröskereszt Országos Vezetősége a Pécsi Hőerőmű Vállalatnak és a Pécsi Bőr­gyárnak a véradómozgalom önzetlen támogatásában tanú-, sitott áldozatkészségéért em­lékplakettet adományozott. Az MVK Baranya Megyei Veze­tősége vándorserlegét az is­kolai véradómozgalom 1989— 90. tanévi versenyében a Szé­chenyi István Gimnázium és Szakközépiskola nyerte el. Az MVK Országos Vezető­sége Kiváló Véradó kitünte­tést adományozott a százszo­ros, térítéses véradó Varga Györgynek (MÁV), a hetven- ötszörös, térítéses véradó Mol­nár Gyula (MÁV), az ötven­szeres, térítéses véradó Ker- cse Jenőnek (Hőerőmű), a negyvenszeres, térítéses vér­adó Ábrahám Tibornak (MÁV), Bocz Károlynak (DDGáz), Kovács Róbertnek (MÁV), Szabó Istvánnak (Bőr­gyár), Teszdnik Pálnak (MÁV), Gaál Dezsőnek (Posta-Mű­szak). Kiváló Véradószervező ki­tüntetést kapott: Éles Kálmán­ná (B. M. Kórház Vértransz­fúziós Állomás), Komárominé Halas Aranka (PÉTÁV), Koza- rics Mihályné (Bőrgyár).

Next

/
Oldalképek
Tartalom