Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-24 / 232. szám
aj Dunántúli napló 1990. november 24., szómba Költőnek lenni Amerikában sem könnyű Herbert Martin a JPTE vendégprofesszora Herbert Martin középkorú feketebőrű férfi. Szeptember eleje óta tanít amerikai irodalmat a JPTE angol tanszékén. Nevet, mikor kérdem, milyen kapcsolata volt előzőleg Magyarországgal, hogy került ide.- Nem sokat tudtam erről az országról ... A dolog egyszerűen úgy történt, hogy Len Roberts, aki két éve töltött itt egy évet, azt mondta, pályázzam meg, nem fogom megbánni. Herbert Martin tanáremberként keresi a kenyerét, de bevallottan is elsőszámú pályája a költészet. Az amerikai irodalmi életről, érvényesülési lehetőségekről faggattam. — Versírásból még Amerikában sem lesz senki milliomos. Ha az illető fekete, még nehezebb dolga van. Bár azt mondják, hogy valójában csak az számít, hogy ki milyen jó verseket ír, de azért ez nem teljesen igaz. Fekete költészetet talán ha öt kiadó jelentet meg, pedig több ezer ilyen van. Ezek- is rendszerint egyetemi kiadók, nem igazán sok pénzzel. Sokszor meg puszta szerencsén múlik a dolog, egy fekete költők antológiájába úgy kerültem bele, hogy megfelelő időpontban, a megfelelő helyen találkoztam azzal, aki a verseket gyűjtötte, és nekem is szólt. Tudja, kezdő korában az embernek minden könnyűnek tűnik. Látja a sok magazint, kiadót, de aztán rádöbben, hogy nem mindegyik neki termett, sőt csak alig egypár. Ez sok embernek elveszi a kedvét. JHa van hozzá erejük, hogy túléljék ezeket a nehézségeket, akkor jó, hisz végül is nem kiadóknak meg lektoroknak írunk. — Van-e valamiféle rendszer ennek a hatalmas országnak az irodalmában, szorosabban a költészet területén?- Hát ha ezt rendszernek lehet nevezni, akkor elmondhatom, hogy két fő tábor van, nevezetesen a formalisták, amin azokat értjük, akik szigorúan kötött verseket írnak rímekkel, és mindazokat a verstani technikákat, bevetve, amiket a hagyományos verseléshez sorolunk, a másik tábor pedig a szabadvers híveiből áll össze. Na most, mindenki tudja, hogy ez a két tábor -, elméletben legalábbis - létezik, sok ' mindent ehhez igazítanak, költői pályák gyökeresednek meg egyik vagy másik talajban, ugyanakkor másrészről azzal is mindenki tisztában van, hogy az egész fölosztásnak semmi értelme, hisz igazi nagy költők fölötte állnak mindenféle „táborosdinak", és különben se írja elő egy költőnek senki se, hogy csak ilyen verset írhat vagy csak olyat. És ismét csak o kezdőket kell szóba hoznom, mert rájuk kifejezetten káros befolyással van ez a fölosztás, hisz „választaniuk" kell, esetleg olyan életkorban, mikor erre még nem eléggé felkészültek. Szóval én igazából nem vagyok híve, azt látom, hogy ellenségeket és barátokat szerez, de nem feltétlen a legésszerűbb módon. Én magam ciklusosán oldom meg a gondot, vannak időszakok, mikor csak kötött formájú verseket írok, aztán jön olyan, periódus, amikor a szabadvers esik jobban. Úqyis azt tartom, minden vers megszabja a maga formáját.- Mennyire érdekli a magyar költészet?- Nagyon. Len Roberts- től sok jót hallottam a mai magyar költők műveiről. Sajnos, nem tudom a nyelvet, és így nehéz, de ennek ellenére szívesen fordítanék, ha akadna segítségem nyersfordítósok készítésében. Elvétve megjelent fordításokban igen fölkeltette az érdeklődésemet Horgas Béla és Berták László, akiről ráadásul kiderült, hogy pécsi. Tőlük például szívesen fordítanék pár újabb darabot. M. K. Herbert- Mart-in Sorok TaniTványaimnak 19Ó7-70 A kor tetteket követel; valami mást hoz létre; új álarcot ölt lel. Dudley Randall Először egy, majd két golyó roncsolta szét azt az évtizedet. A szél elfújta az imaházak öröklángjait. Valahol az éjben ott kereng az ok; Bűnbánón lesünk ki ujjaink közül, Sajnálkozva szipogunk zsebkendőnkbe. Agyunk a feledés könnyeiben ázik, Mig a kor lassan arctalanná lesz. A nyári sivatagban semmi viz. A kigyó nem szerelmeskedik. A faág nem ad árnyékot. A vidék tüzel. A szél enyhet nem hozó szellem. Tedd le a rózsákat, a szerelem az éjé. Liliomaid óvatosan tedd le, bánat lopakodik' körbe. Mindenek magvában az idő üli torát. A testet növesztő bölcső tüzet követel. Az idő szavára vernek a szívek. (Méhes Károly fordítása) Szerelmi bájital Színház az operában! - Nagy sikerű bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Nagyon féltettem ettől a bemutatótól a társulatot. A XIX. század elején Itáliában az énekes sztárok határozták meg a születő operákat. A „ maestro compositore" ötszöi is átírt egy áriát, hogy előadójának tetszését elnyerje. A csodálatos hang volt a közönség bámulatának tárgya, a zene csa-k ráaggatott köntös, amit vagy jól szabtak, és sikert hozott, vagy nem. Ezért kérdéses mindig: elég-e egy Donizetti-opera bármely szerepéhez, hogy az énekes muzikális és kellemes hangja van? . . . S mert szegény operatársulatot még az ág is húzza, a pécsi bemutató előtti este sugározta a televízió a Szerelmi bájital tévéváltozatát, elég rangos szereposztásban. - Hát nem -állíthatom, hogy nem ártott vele, de nemcsak a pécsi színház operaprogramjának. Sőt azt hiszem, péntek este a pécsi premier végén dübörgő, több mint hétperces taps produkálói közül többen láttuk a tévévólto- zatot, vagy részletét, s már tudjuk: a legszebb hangokkal is lehet bágyatagon konzervatív, ötlettelen és unalmas „vígoperát" rendezni. Hogy a pécsi, előadás mindennek az ellenkezőjét bizonyítja: ezt is ünnepeltük. A Hirsch Bence vezényelte előadáson zeneileg, ahogy mondani szokták, minden a helyén volt. Most ne beszéljünk arról, hogy a helyszűke miatt a zenekari árokból az oldalemelvényre került hangszerek, ez esetben a timpani és a hárfa - a közel ülők számára erősebben hallható, hogy Csáky Ágnes az első részben _ egyszer lazán into- nált, hogy Tamás Endre jelmeze bombasztikusabb volt, mint a tremolói, hogy Derecskéi Zsolt lírai tenorjának olsó lágéja kicsit kemény, ha nem is annyira, amennyire gazdagon és könnyedén szólt a felső regiszter . . . Mindezek eltörpülnek az erények mellett. Egyik ilyen erény az a lendületes tempó, amit Hirsch diktál. Bár néha majd kiszalad a zenekar az énekes alól - Kuncz László a második rész egyik duettjében bizony az érthetőség rovására bírta csak szusszal -, de ez az élvezhetőség fokozásának érdekében van. (Aki ,nem hiszi, aludjon a már említett tévéváltozat előtt!) A másik hatalmas erény a pécsi muzsikusból budapesti rendezővé vált Nagy Viktor parádés vendégrendezése. A hatvanas évek második felében a fiatal Horváth Zoltán állított színpadra rendre úgy operákat Pécsett, hogy lenyűgöző színházi élményt kapjon a zene mellett a közönség. Nos, Nagy Viktor is a színház felől közelítette meg feladatát. A darabot láthatóan úgy kezelte, mintha még kétszáz évvel korábban született commédia deli arte lenne, amit azonban 1990-ben állítanak színre. Nála Gianetta nem mosónő, inkább Columbia, Belcore sem nem őrmester, sem a magyar fordítás káplánja, hanem a commédia deli arte Capita- noja, Nemorino Arlecchino és a hősszerelmes keveréke, Adi- na sem földbérlönő, hanem a szerelem tárgya, s Dulcamara meg amúgy is a régi coromp- dik Doífore-jának a továbbélése. A kórus világos és sötétszürkében feszít, a szólisták színekben pompáznak. (Benedek Mari jelmezei egyszerre idézik a* XVII. századát és .Király Tamás jelmezparódiáit. Dulcamara ötemeletes cilindere, vagy a kakasnak öltöztetett ,,hetvenkedö katona" tüneményes.) A szituációk felfogása, a játék bővérűsége, a kedves túlzások, mind a vásári játékból kerültek ide. Világos és következetesen végigvitt alapelv uralja Nagy Viktor rendezését. Ha nagyon akarnék fontoskodni, azt is írhatnám, néha kár, hogy a koncepcióját, a saját olvasatát rendezi, nem a librettót - de ezt nem érdemelné, ilyen sikeres produkció után. Mjmt ahogy Körmendi László sem érdemli, hogy megfeledkezzem róla. Első önálló koreográfiája bájosan bumfordi volt. Nagyszerű, hogy a ruhák komikumát. erősítette föl a kari- kírozott mozgás. Székely László kitűnő díszletében csak azt nem értettem: miért azonos a galambok színe a fal színével? Remélem, lehetőségem lesz arra, hogy a szereplők teljesítményét máskor értékeljem. Itt csak annyit: az énekesek kitűnően .komédiáztak. Különösen a Nemorinót alakító Derecskéi Zsolt, aki életében nem volt még ilyen oldott és nagyvonalúan játszó színész a színpadon. Kiss Benedek: Karácsony előtt Mit hoz a karácsony? Mit hoz? Mit hoz? Csillag az égen mért remeg? Remegő csillag mért remegtet? Mit hoz a karácsony? Mit hoz? Mit hoz? Fagyos az utca, kopog a járda, fennen királysas dermedt árnya, fény-köszörülte szablya a csőre - terül ránk Heródes denevérárnya. Születik mégis vagy meghal a kisded? Fagyos a szalma, ökrök zörögnek, ahogy a töreknek halmába túrnak; az embereknek, az állatoknak szája párás hab, ahogy lehellnek, mindegyre hívőn vágyakoznak, mind várakoznak. Fagyos az utca,-kopog a járda, vetül Heródes denevérárnya arcra, tűzfalra, tetőre, köre, asszonyra, aggra, csecsemőre, megszületettre, minden jövendő megszületőre. Mit hoz a karácsony? Mit hoz? Mit hoz? Csillaa az éqen mért remea? Remeqő csillaa mért remeatet? Mit hoz a karácsony? Mit hoz az újév? Makay Ida Tózsolozsma Surrog a tó. Ez már nem ének, ezüst-fekete rekviem, habok monoton zsolozsmája, halott a nyár, lásd.- Úgy legyen. A víz nem szűnő morajlása, orgonazúgás, végtelen, suttog a tó mélycsönd-imája a parton fönn arany tetem. Bükkösdi László Jelenet az előadásból: (képünkön balról jobbra) Derecskéi Zsolt, Csáky Agnes és Tamás Endre Fotó: Tér István Szerencsés műsorválasztás Erdélyi Miklós vezényelte a Pécsi Szimfonikusokat Erdélyi Miklós vendég karmesteri szereplése mindig örömmel várt és szívesen fogadott eseménye a pécsi koncertéletnek. Ezt bizonyította hétfőn este a pódiumra lépésekor felzúgó taps a zenekedvelőkkel megtelt aulában. Meglepett, hogy szinte meg sem látszik rajta az évtizedek múlása: ugyanaz a bensőséges, nyugodt derű áradt belőle, ami egyéniségét oly vonzóvá teszi, és amikor kezében meglendült a karmesteri pálca, érződött még lehiggad- tabb, bölcsebb, a lényegre törő, az áttekintő nagy ívekre koncentráló muzikalitása, a zenekarral megtalált kapcsolata, az, hogy minden muzsikus elfogadja és követi intéseit, ami elengedhetetlen alapja egy koncert zavartalan, zenész és hallgató számára egyaránt örömet szerző sikerének. Hozzájárult ehhez a szerencsés műsorválasztás - Haydn, Mozart, Richard Strauss egy- egy alkotása —, amit az örvendetesen nagy számban megjelent fiatalabb korosztály is őszinte érzelmekkel fogadott be, ugyanakkor a koncertlátogatók másik rétegének tűrőképességét sem tette próbára. Zenei ismeretanyagunk is gazdagodott: az ifjú Richard Strauss szinte leheletnyi terjedelmű, mégis a teljesség érzetét nyújtó, fúvósokra komponált Op. 7-es Szerenádja éppúgy újszerűségével hatott, akárcsak Haydn egy századdal korábbi, de csak nemrég felfedezett és azonosított, első alkotó periódusából való C- dúr gordonkaversenye. E műsorválasztás, Erdélyi Miklós karmesteri igényessége találkozott a Pécsi Szimfonikus Zenekar teljesítőképességével, ami maradéktalan élvezetet nyújtott, és módot adott a zenekaron belül kialakuló műhelymunka eredményeinek bemutatása, ezúttal 13 fúvós magas színvonalú, önálló bemutatkozására. Az orgonasze- rűen megszólaló méltóságteljes dallam helyenként virtuóz, egyéni bizonyságtételre is lehetőséget nyújtott. A kivételesen nehéz technikai követelményeket támasztó C-dúr gordonkaversenyt, melyet Haydn minden bizonnyal az Esterházyak szolgálatában álló csellista, Joseph Weigl számára komponált, rendkívül szép, telt tónussal és magas fokú zenei iskolázottsággal tolmácsolta az est vendégművésze, Onczay Csaba. Különösen a zárótételben érvényesült fölényes, játékos könnyedségű technikája. Mivel e Haydn- iműben a főszerep a szóló- hangszeré, a zenekar feladata az alkalmazkodó kíséret -biztosítása, karmester és a teljes nagyzenekar a szünet után felhangzó Mozart Esz-dúr szimfónia önfeledten felszabadult el- muzsikálásával adhatott bizonyságot felkészültségéről, az ideális zenekari hangzás megvalósítására való törekvéséről, ami kedvező visszhangra talált a tapsaival nem fukarkodó közönség hálás reagálásában. Dr. Nádor Tamás
