Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-14 / 222. szám
8 uj Dunántúli napló 1990. november 14., szerda Paragrafusháború árnyékában: Esőcsinálók egy általános iskolában- Gyere, Anita! Olvasd! - A tanítónő újabb táblákat emel maga elé. Az apró, barna lánynak fülig nyílik a szája. Széles a mosolya, a maradék tejfogak fedezékében pörög a nyelve: „...kicsi, fekete, pettyes!" Nemcsak Mihálkovics Anitának, de az utolsó padban kuksoló kisfiúnak, Tóth Gabinek is kijár az elismerés. Akire még nem kerülhetett sor, majd kiesik a pádból a heves nyújtózkodástól. Mindenki olvasni .......engem tessék kiszólitani!’’ sz eretne. Csak László Zoli — sűrű, bogárszemű, fekete gyerek - ballag vissza komótosan a helyére —; a „szék" betűinek összeolvasása most nehezebben ment. Annál köny- nyebb a magánhangzók sorrendje és a hanglejtés alapján Posgay Éva tanítónő, majd társuk, Petrik Eta nevét kitalálni. Majd ismét játékos bonc- mesteri munka következik, egy kis hókusz-pókusz a szavakkal, mint az órát lezáró, Afrikáról szóló dalban. Amikor a csengő megszólal, Krausz Tomi még a fejét vakarja, talán azon gondolkodik, milyen is lehet Markó Zsófi „száncsán" Barbie-ja, amit Svédországból hozott neki az édesapja. Hanem e sorok írója a László Zoli előtt heverő rajzlapra lesz igazán figyelmes: milyen szépen megtelt különböző ábrákkal az olvasására alatt! Mire figyelt ez- a gyerek!? — Hogyne lehetne rajzolni óra alatt! Amit kimondanak, leírnak a gyerekek, azt mindjárt le is rajzolhatják - mondja Posgay Éva, a harmincas éveiben járó, kissé motett, modorában és hanghordozásában is szerény tanítónő, aki a tantárgyi integrációra épülő szemlélettel maga is most ismerkedik, hatévnyi hagyományos pedagógiai gyakorlattal a háta mögött. Pécsett a Petőfi Sándor Általános Iskola Tompa Mihály utcai, földszintes épületében, ahol az elsősöknek jutott hely a hazai közoktatás helyszűke világában, most valami más, a korábbi pedagógiai gyakorlattól eltérő kezdődik. Úgyhogy mindjárt tamáskodhatunk is a kezdeményezés - Lantos Ferenc képzőművész és Apagyi Mária zenetanár metodikája fölött, joggal gyanakodva arra, hogy csak a reformok önnemzően szaporodó dzsungelébe ültettek el egy újabb bokrot. Csakhogy aki valaha is állt mára katedrán, a gyerekek előtt és ismeri az önótadás felelősségének keservesen szép terheit, az tudja, mit jelent a közhely, miszerint az ördög a részletekben van. Másfelől, hogy Fotó: Szundi György ezek a részletek miként szerveződhetnek újjá a Németh László és mások által is szorgalmazott, különböző rangú és rendű integrációs szemlélet hatására. Nem, semmiképpen sem művészképzés ez, erősíti a tanítónő, a közismereti tárgyak éppolyan fontosak, minta művészetiek, de azért a zene, a rajz tanítása így egészen más. Sokkal nehezebb munka, de annál nagyobb az öröm, mert látni az eredményét.- Nincs két egyforma rajzóra — mondja Posgay Éva —, hiszen kapcsolhatjuk a zenéhez, a matematikához is, és nincs mereven meghatározva az sem, hogy egy óra sorá l milyen úton és hova kell eljutni. A gyerekek nyitottabbak, gondolkodnak, mindig elmondhatják - és el is mondják - a véleményüket, néha tegeznek, ami a bizalom jele. Ezt a közvetlenséaet érzem a szülők részéről is, akik olyan dolgokat is megbeszélnek velem, amit korábban sohasem. De nézze meg a most következő énekóránkat! Engem, a gyanútlant László Zoli is invitál, hizelkedőn a karomba csimpaszkodik, hiszen tudhatom-e én így látatlan- Ban, hogy mi is az a hangzás? És fölkészülhet-e a mégoly gyanakvó is a tolltartó heves rázkódására, majd a kulcscsomó csörgésére, a macskajajra és a lódobogásra, a papírlapok szélsuhogását követő furulyaszóra, de a kakasszóra és kutyaugatásra is? Ugye nem? Pedia odakinn, az osztályterem ablakán túl is így fúj a szél, Így kopog a szemerkélő eső, ahogy most a fürge gyerekujjak kopogják - és ami lehet hangos és lehet halk, ritka és sűrű, lassú és gyors, és ami persze leírható a számok vagy a geometria vizuális nyelvén is. Túl a vidám és éppolyan tanulságos rögtönzéseken, amit azért itt is a fogalmi általánosítás követ, felkészületlen vagyok arra a különös élményre is, amit egy egész zenekar leváltása, majd rögvest egy újabb gyors megdicsőülése okoz. Mert a szekrényekből cinfá- nyérok, dob, csörgő, ha rgvil- lák, síp, xilofon kerül elő, hogy a sötéten és mélyen puffanó dobütésre, a xilofon világos, s mi több fennkölt válasza érkezzen, és így tovább, majd a lakodalmi vigságba feledkezett zenekari tagokat az ajtó melletti fiús oszlop váltsa fel a göndör fürtű kislány, Nagy Judit vezetésével. . . • Az ismereteket már alapfokon szintetizáló szemlélet módszertani előnyeit, a kreativitás- mindenfajta kreativitás! - fokozását szolgáló hajlékonyságát nehéz lenne összefoglalni néhány szóban a félreértés-félreértelmezés veszélye nélkül. Már az is igen nagy lépés, hogy a humán és természettudományos szemlélet közti falakat radikálisan lerombolja, és más módon is - Lantos kifejezésével — „áttekercseli az agyakat”. Hiszen miközben a diákokat mind érzelmileg, mind intellektuálisan felszabadítja - véli Lantos Ferenc —, magukkal a pedagógusokkal is elhiteti, hogy az eddigieknél sokkal többre képesek. Mindenesetre a művészetinek aposztrofált iskola Pécs- Málomból már beköltözött az öreg iskola falai közé, hogy azt legalább szellemében megújíthassa. Az induló kísérleti osztály mellett egyelőre csak délután folyik itt növekvő érdeklődéssel kísért fakultativ képzés. Apagyi Mária, Árvái Attiláné, Árvái Attila, Baráti Tamás alkotó zenetanárok, illetve Lantos Ferenc és Dechandt Antal képzőművészek jelenleg faár száztíz gyereket oktatnak, mindezen túl a nevelők érdeklődése és a szülők szándéka a legnyomósabb érv az új iskolatípus megteremtése, fokozatos kialakítása mellett. Szakmai metodikája ugyanis az óvodáskortól a középiskola végéig kidolgozott, a szülők kívánságát tükrözi, hogy Posgay Éva osztályába kétszerannyian járnak, mint a vele párhuzamos B-be, valamint Gerner Károly és Markó Viktória alapítványtévő igyekezete is. Mégis, az oltvány értékéhez méltó megfoganásót most egy- a pedagógiához méltatlan- paragrafusháború, pénzkérdés nehezíti, ami ezúttal nem tartozik írásunk témájához. Bóka Róbert „Szakképzettsége: nincs” Vekerdi László az alternativitásról Alternatívák a kultúrában cimmel előadássorozatot indított a JPTE TK Kommunikációs Szemináriuma. A legkülönfélébb művészeti ágakat és tudományterületeket képviselő előadóktól arra várnak választ, hogy milyen új tárgyterületek, nézőpontok, magatartásminták jelennek meg, vagy képzelhetők el ta kulturális élet területén. Kirajzolódik-e egy erővonal, amely mentén mindezek elhelyezhetők. Felteszik azt a kérdést is, hogy mit jelent ma a kulturális életben fennálló nézetekkel szemben alternatívákat megfogalmazni, hogyan lehetséges a kultúra köreit tágítani. Néhány kiragadott név az impozáns listáról: Vekerdi László tudománytörténész, Be- reményi Géza író-filmrendező, Csányi Vilmos etológus, K/s- bali László eszmetörténész, Vajda Mihály filozófiatörténész, Enyedi Ildikó filmrendező, Janóky István építész. A sorozat első vendége a 66 éves tudománytörténész, esszéiró, orvos, könyvtáros Vekerdi László professzor volt, akinek előadását hallgatva nem csodálkozom Benedek István költői kérdésén: „Miért nem Vekerdi László tanítja Magyarországon az általános műveltséget mindenkinek?". A kérdés szinte magától értetődően merül fel mindannyiunkban, akik írásaiban, sajnos kevés számú előadásain valaha is találkoztunk lenyűgöző sokoldalúságával. A tudomány csaknem valamennyi területén a legmélyebb rétegekben kompetens, „az ország legjobb receptív koponyája", ahogy .Sükösd Mihály Írja róla egy helyen. Vekerdi László egy nagy nemzedék utolsó mohikánja, Németh László és Fülep Lajos tanítványa, aki még rendelkezik a mindent átfogni tudás igényével és képességével. Pécsi előadásán egy másik, alternatív középkor képét igyekezett felvillantani, be jelenig szóló tanulságokkal. Hisz a IX—X. századi Nyugat-Európa kérdése: miképp lehet mozgósítani belső erőtartalékokat a külső kihívásokra, valamiképp az ezredforduló felé ballagó Magyarország legfőbb dilemmája is. A hangsúly a belső tartalékon - például a kultúrán — van. _ Az első. igazi demokrata — mesél a professzor úr — Szolón, úgy virágoztatta fel a súlyos adósságoktól terhes Athént, hogy egyszerűen elengedte az adósságokat. Ez volt ugyanis az egyetlen racionális cselekvési lehetősége, különben a polgárok megfulladtak volna a teher alatt. A magyar demokrácia másképp látja a kiutat a súlyos gazdasági csődből. Tehetetlenségében mindenekelőtt a 'kultúrától, mint nem nyereséges vállalkozástól vonja meg a támogatást. Először bezárják a kultúrházakat, aztán mi következik? Van-e szörnyűbb, mint egy országot kulturálisan megfojtani. Természetesen nincs, tehát tiltakozni kell a tudomány, a kultúra nevében. Magyarországon, a XX. század végén mi segít? Talán az olyan emberek, mint Vekerdi professzor, aki soha nem jutott igazán méltó egyetemi katedrához, bár tudásánál csak pedagógiai hajlama nagyobb. De Így is, könyvein, előadásain, a „Véges végtelen” című ifjúsági rádiósorozatón keresztül most már generációk szerencsésebb tagjai tőle tanultak meg eligazodni a tudomány, a kultúra legkülönfélébb területein. Vekerdi László jelenleg könyvtáros, és ahogy magát titulálja: bértollnak. Bértol I - nők, mert mindenről van véleménye, közlendője, és ha néha akad egy „elvetemült” kiadó, szerkesztő, aki felajánlja a lehetőséget a kiadásra, akkor bármit feltétlen meg kell írni. Vagy csak elő kell venni a fiók mélyéről, ahol számtalan kézirat lapul. A hivátalos maqyarországi tudomány álláspontiát szimbolikusan az a rendőr jelenítette meg, aki a személyiga- zolvánv érvényesítésekor az „Annales" történetiróiról, a molekuláris biológia fejlődésfolyamatáról, a határon túli magyarság helyzetéről, a kvantummechanikáról, McLu- hanról, Szentkuthv Miklósról egyforma hitelességgel értekező kitűnő esszéistának fejcsó- vólások közepette feltette az utolsó, mentő kérdést: orvosból könyvtáros?? Aztán beírta a megfelelő rovatba - szak- képzettsége: nincs. Zábrádi Marianna Önkormányzat, polgármester — miniben Nagy közhely, de mindannyian tudjuk, hogy igaz: az iskola egy mikrotársadalom, felépítését, működését illetően egyaránt. Mégpedig az utóbbi évek tanulsága szerint rendkívül diktatórikus intézmény, melynek működése sokszor a legfőbbet, a diákság érdekeit hagyja a leghátsó sorban. Demokratizálódik az iskola is. Itt most kétféle reakciót hallok lelki füleimmel. Az. egyik: „ugyan kérem, a mi időnkben nem volt semmiféle demokrácia, mégis mindent megtanultunk rendesen", a másik: ,,a mi sulink nem rossz igy". Ez utóbbi szerencsés, de sajnos, ritka helyzet, az előzővel meg csak annyi baj van, hogy most már nem a „mi időnk". Akkor, a „bezzeg a mi időnkben" tanárnak lenni kevésbé devalválódott státust jelentett a társadalomban, mint ma. A szigorú, tekintélyelvű nevelés-oktatás is stimmelne, ha lennének tekintélyek. A diákság manapság, rettentő közönyében talán ettől, az igazi szakmai-emberi példaképek híján szenved. A teljes apátia nem írható a XX. századi dekadencia számlájára akkor, ha vannak.orvoslására kézenfekvő megoldások. A pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola diákjai igazgatójuk, és néhány támogató tanár segítségével diák polgármestert választott, aki az iskolai demokrácia első, igazi felelősséggel bíró képviselője. Csernik Róbert 5. a. osztályos, érettségi után autószerelést tanul. A „nagy" önkormányzati választás szabályai szerint lebonyolított választás második fordulójában szerezte meg a szavazatok többségét. — Nagyon örülök, hogy megválasztottak, mert határozott elképzeléseim vannak az iskolai élet javítására, amelyek talán aprónak tűnnek, de szerintem itt kell kezdeni. A legfontosabb a tanár—diák viszony javítása, hogy igazi jó oktatók, szakemberek álljanak előttünk. A diákok nagy részé tényleg közönyös, de ez biztosan csökkenne, ha az iskola egy békés sziget lenne. Javítani kell a tárgyi feltételeken, külföldi kapcsolatokat kell szerezni a korszerűbb oktatás érdekében. és akármilyen nevetségesen hangzik, nagyon fontos kovácsoló erő lenne, ho megengednék a disrkószervezést kéthetente. — Igazi politikus elképzelések. — Gondoltam, szívesen vállalnék később is közéleti szerepet, mert szeretek a jó ügyért harcolni, mint a fociban. A sombereki NB lll-as csapatban játszom, csatárként. Jogi egyetemre szeretnék menni, de a néprajz is nagyon érdekel. De ha semmi nem jön össze, mindig ott van az autószerelés. — Mi a polgármester első lépése? — Egy erős, jó alkotmányt kidolgozni helyetteseimmel, a megválasztott testülettel együtt, a jogokat, kötelességeket leszögezni, s ha ez megvan, nyugodtan adhatom át a helyet, az iskolát az utódoknak. Z. M. Donizetti: Szerelmi bájital Premier előtt November 16-án premier lesz a Pécsi Nemzeti Színházban. Donizetti, a fantasztikus ellentétek mestere, a XIX.' századi operairodalom egyik . legjelesebb alakja vígoperáját, a Szerelmi báj- italt mutatja be a pécsi társulat Nagy Viktor rendezésében. Donizetti a történelem egyik legtragikusabb históriájától (Boleyn Anna) a legharsányabb kacajt fakasztó Don Pasquale-ig egy sor remekművet hagyott hátra, melyeknek egész sorát a imái napig műsoron tartják a színházak. „A tévedhetetlen ízlésű ■színházi ember" Rossini őröltében rövid idő alatt a párizsi zenei divat diktátora lett. A Szerelmi bájitalban is, akár a Don Pasquale- ban benne foglaltatik mindaz, ami az olasz vígopera szépségét, erejét, elévülhetetlen, örökkön viruló ' humorát jelenti. Nemorino, Adina, Belcore és a többiek komikummal telített figurái egy jói megkomponált színpadon ma is a kultúra szigetét kell hogy jelentsék, és jelentik is, ahogy Nagy Viktor a Madách Szinházból Pécsre hazalátogató, meghívott rendező gondolja. A sok rossz zenétől megcsömörlött emberek megkeresik, és meg is találják ezt a kis szigetet.- Lehet-e a budapesti Operaház árnyékában vidéken valamit kezdeni?- Egyelőre úgy néz ki, nem nagyon. Az OperaHáz mindenkit leszerződtet, hogy a hatalmas repertoárját ki tudja szolgálni. Az énekesek kevesebb gázsiért is vállalják sok esetben ezt a rabszolgamunkát, mint a vidéki, nagyobb szerepeket Ígérő színházakat. Szerintem fontosnak kellene lennie pl. Pécsnek is, hogy van egy operatársulata, főleg, ha sikerül egy sajátos arculatot kialakítani, ami vonzóvá tenné.- Miért pont Donizettit rendez?- Egyszerűen erre kértek fel. Esztétikai kifogásom nem lehet ellene, hiszen a fennmaradt operairodalom abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden darabja remekmű. ' Vígoperát még sosem rendeztem, de szeretem ezt a feladatot. Jó együttdolgozni a társulattal is. hiszen 83-ig, mig fel nem vettek a Színművészeti Főiskola zenés rendezői szakára, itt éltem, játszottam a Pécsi Szimfonikus Zenekarban, így szinte mindenkit ismerek. Egyébként is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a prózai rendezéseken, a musicalen át az operáig minden műfajban rendeztem már, s az előttem álló munkák is sokszínűek/ Z. M. A képen a két főszereplő: Szánthó Lajos Endre és Zalay Lídia
