Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-12 / 220. szám

Reális veszély az energiakorlátozás Ligeti Pál, az Ipari Minisztérium energetikai főosztályának vezetője nyilatkozott lapunknak hazánk energiahelyzetéröl és a fellépő energiahiány esetén bevezethető korlátozásokról. (Írásunk a 3. oldalon.) römeges saramból i harkányi iton Vasárnap a kora reggeli ókban tömeges karambol irtént a harkányi úton. A ;ménypusztai elágazásnál ászár két személygépkocsi között, majd a rossz látási szonyok következtében továb- hat autó futott az utat el- lókba. A balesetnek két sú- os és két könnyű sérültje >lt. A mentők két kocsival jnultak ki a helyszínre, ahon- 3n a két súlyos sérültet jmbcsont-törésekkel, illetve edencetöréssel szállították Megyei Kórház sebészetére, délután folyamán az ügye- tes orvos a sérültek óllapo- t kielégítőnek mondta. A megye útjain más számot- vő baleset nem történt a ;t utolsó napján. A remény- jsztai karambol azonban in- i példa lehet valamennyi jtós számára. A hajnali fa- fok sok helyen vékony jégré­ggel vonják be az utakat, t esti és reggeli köd pedig látótávolságot rövidíti le je- ■ntősen. Az előrejelzések érint az időjárásban szá- ottevő változás nem várható r elkövetkező napokban. In- okolt tehát az óvatos, figyel­és autóvezetés. KÖZÉLETI NAPILAP I. évfolyam, 220. szám 1990. november 12., hétfő Ara: 5,80 Ft Befejeződött az MSZP II. kongresszusa Vasárnap befejeződött a Magyar Szocialista Párt Sió­fokon tartott II. kongresszusa. A párt programtervezetét vi­ta után, némi módosítással elfogadták a küldöttek. Vitányi Iván, a program­szerkesztő bizottság elnöke ezzel kapcsolatosan elmond­ta az MTI munkatársának, hogy a vita során elsősorban pontosítani kívánták a többi között a Marx tanaihoz és a többi párthoz való viszonyu­kat. A kongresszus úgy ítél­te, hogy Marx eszméit tanul­mányozni kell, de csak azt szabad belőlük átvenni, ami ma is érvényes, korszerű, te­hát semmiképpen sem lehet azokat dogmának tekinteni. Az eredeti programtervezet a pártkapcsolatokra vonatkozó­an csak egy párt, az MSZMP nevét említette, a vita során az az álláspont alakult ki, hogy az MSZP nyitott vala­mennyi baloldali párttal való (Folytatás a 2. oldalon) Megbeszélés a japán kormány elnökével Göncz Árpád Tokióban Ma részt vesz Akihito császár beiktatásán 'legadták n agukat l gép- :ltérítők Megadta magát az indiai otóságoknak szombat éjjel z a négy burmai diák, aki Itérítette a thaiföldi légitár- zság egyik Airbus A—320 ti usú repülőgépét. A diákok z összes túszt sértetlenül el- ngedték. A gépeltérítők később új- zgíróknak elmondták, hogy »gyvertelenek voltak, s „po- olgépük" is csak szappanból s huzalokból összeállított ár- ilmatlan utánzat voft. Mint londták, akciójukkal a világ özvéleményének figyelmét karták felhívni arra, hogy a azájukat irányitó katonai ré­tim durván megsérti az alap­ító emberi jogokat. \rab csúcs- alálkozó Hamarosan szaúdi—sziriai- gyiptomi csúcstalálkozó lesz airóban, ahol az öböl-menti zlság várható alakulását és lezárása utáni időszakban alakítandó regionális bizton- jgi rendszer kérdéseit fogják legvitatni - ez vált ismere- ■ssé az egyiptomi fővárosban hét végén. Gönci Árpádot, a Magyar Köztársaság elnökét vasárnap dél­előtt a todiói Akasaka palotában fogadta Toshiki Kaifu mi­niszterelnök. MTI-telefotó Magyarország elvi megfon­tolásokból elsőként csatlako­zott az Irak elleni embargó­hoz, ebből azonban tetemes veszteségek keletkeztek. Az ország szolidáris volt a Nyu­gattal, és most megértést vár tőle el — ezt a gondola­tot fejtette ki Göncz Árpád, az NHK japán állami televí­ziónak adott interjújában. A nyilatkozatot a köztársasági elnök Kailu Tosiki miniszterel­nökkel folytatott megbeszélé­se után adta, így már beszá­molhatott arról, hogy a japán miniszterelnök Ígéretet tett Magyarország támogatására és a működő tőke befekteté­seinek ösztönzésére. — Példa­értékű lesz az országban a Suzuki vállalkozása, de emel­lett az ország számít a japán közepes- és kisvállalatok je­lentkezésére is - fejtette ki Göncz. A japán támogatás jelentő­ségét érzékeltetve ezúttal is utalt arra, hogy a magyaror­szági rendszerváltásnak csak az alapjait rakták le, ,,a ház­tető felépítése még hátra van”, és ezt a vállalkozások élénkítését szolgáló gazdasági törvényekkel akarjuk gyorsí­tani. A köztársasági elnök a császár beiktatási ceremóniá­jának kezdete előtti estét a magyar hagyományok és a magyar kultúra ápolásának japán nagyköveteivel: azzal a mintegy negyven történész­szel, zenetudóssal, közgaz­dásszal töltötte, aki mindent megtesz Magyarország hírne­(Folytatás a 2. oldalon) Ciskönyvtár Csíkszentdomokosnak Hírül adtuk egy korábbi ri- ortunkban, hogy Baranya me- yei művelődési központok és művelődési egyesületek szö- ítsége könyvtárral segítette z erdélyi, Csíkszentdomokos lelletti kisváros, Balánbónya lagyar ajkú lakosait. . A ba- ínbányai magyarok most, a ét végén viszonozták a bara- yai népművelők látogatását. A vendégeket pénteken es- t a délszláv klubban Bokor Béla, a megyei művelődési központ igazgatója üdvözölte, és a' baráti összejövetelen megjelent dr, Iglói Zoltán, a pécsi Magyar-Román Baráti Társaság elnöke is, aki át­adott néhány példányt a tár­saság első évkönyvéből. El­mondta, hogy terveik szerint maguk is összeállítanak kis kollekciókat, amelyek valame­lyik erdélyi falu magyarkönyv­tárának alapját adhatják, A résztvevők a helyszínen eldön­tötték, hogy az első külde­ményt Csíkszentdomokos fo­gadja majd. A balánbányaiak azt is ' vállalták, hogy létre­hozzák a pécsi baráti társa­ság ottani helyi szervezetét. Az erdélyi vendégek szom­baton és vasárnap Péccsel, Baranyával ismerkedtek: Kom­lón, Magyaregregyen, Siklóson és Villányban jártak, hétfőn utaznak haza. fl miniszter­elnök fogadta a NOB elnökit Vasárnap délelőtt az Országgyűlés miniszterel­nöki hivatalában Antall József kormányfő fogadta Juan Antonio Samaranch- ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, ' aki a 63. súlyemelő világbajnok­ságra érkezett a magyar fővárosba. A megbeszélé­sen jelen volt dr. Horváth Balázs belügyminiszter, dr. Kiss Gyula tárca nél­küli miniszter, Gallov Re­zső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB magyar tagja, dr. Aján Tamás, a MOB és a Nem­zetközi Súlyemelő Szövet­ség főtitkára. Juan Antonio Sama­ranch méltatta a magyar sport értékeit, hagyomá­nyait, az olimpiai mozga­lomban elfoglalt helyét, s reményét fejezte ki, hogy a. vezetés is támogatja ezeknek az értékeknek a megőrzését. A miniszterelnök kife­jezésre juttatta, hogy a sport támogatását az or­szág nehéz helyzete elle­nére is igen fontosnak tartja. íjtt jsa _ —TŰM fmm. iám _ Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentelte fel a Szent Már­tonról elnevezett új kápolnát Az összefogás és a közös munka eredménye Szent Márton napi kápolnaavatás Baksán — Boksának immár van egy kápolnája, mint máshol a templomok, most itt is ez lesz a község centruma. Kapjanak nagyon sok erőt és vigaszta­lást azok, akik ezen a helyen Istent keresik — mondotta Mayer Mihály megyéspüspök tegnap, Szent Márton napján az új baksai kápolna ünne­pélyes felszentelése után la­punknak. - Öröm ez az egész községnek. De öröm ez mind­annyiunknak, mert a kápolna építésénél összefogtak az em­berek. Lelki összefogás is volt ez, hiszen az egymásra tekin­tés, a szeretetben együttmű­ködés jellemezte az épülel átalakítását. Maradjon meg Baksán mindig ez az együtt- munkálkodás és szeretet. A közel 130 éves iskola­komplexum egyik termében tartották az elmúlt vasárnapig a szentmiséket és a reformá­tus istentiszteleteket a bok­sáink. Az iskolakápolna a 788 lakosú falunak egyre szőkébb­nek bizonyult. Ezért 400 bak­sai polgár a községi tanács­hoz fordult, hogy adja át té­rítésmentesen a tűzoltószertár épületét istentiszteleti célokra. A Lukács László vezette tes­tület teljes mértékben támo­gatta a helyi egyházközösség kérését. — ünnepnap ez a mai Bok­sán - mondta Juhász Tibor plébános. - Július óta több, mint százezer forintnyi ado­mány és rengeteg társadalmi munka révén, a régi és az új önkormányzat támogatásával készülhetett el az új kápolna a Szent Márton napi búcsúra. Boksának ugyanis hagyomá­nyosan Szent Márton a védő­szentje. A helyi önkormányzat nevé­ben Sütő László köszöntötte a híveket és a püspököt. A ká­polnaavatáson részt vett Sülő Gyula vajszlói református lel­kész, aki beszédében szintén a szeretetet és a közös mun­ka jelentőségét emelte ki. Sz. J. Földön az egyik is, a másik is, csak éppen a labda nincs a hálában. Érdekes jelenet a Mo­hácsi Üj Barázda Tsz SE-BKV Előre NB ll-es labdarúgó-mérkőzésen, amely 0-0-ra végződött. A másik NB ll-es baranyai együttes, a Komiói Bányász 3-0-ra kikapott Ajkán, ezzel továbbra is sereghajtó a tabellán. (Tudósítás a 8. oldalon.) Läufer László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom