Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-31 / 208. szám

1990. október 31., szerda uj Dunántúli fíapiö 9 Sahorin Az embar csak úgy jár az utcán - és néz. Meg olvas. Feliratot, ‘üzenetet, hirdetést, ezt, azt. Valamit mindig üzen­nek egymásnak az emberek. Hogy például „hurkatötö el­adó”, vagy mondjuk, hogy ,.Zoli, a kútnál várlak!”. Az ember csak úgy jár az utcán - és gondolkodik. Azon is, Hogy vajon látta-e Zoli va­laha a krétával fölfirkált mon­datot, amit mára már félig- meddig levetett magáról a sa- létromos fal, no és, hogy az a furcsa műszer, az a hurkatöltő gazdára talált-e már. Vagy csak egy régi, kint felejtett fel­irat az egész egy vén ház ab­lakában, ahonnan már régen elköltözött az az öreg, aki a reszketeg betűket kartonra eről­tette? Az utca persze mindiq több egy egyszerű utcánál. Értesítés minden: a névtábla, az utca­név, a plakát, a moziműsor vagy mondjuk a szemét. Még a kuka is. Vagy rajta a' fel­irat. Ha akarom, jelzésnek is vehetem éppen azt a kertvá­rosit, melyre valaki szép, nagy gondosön rajzolt piros betűkkel festette a feliratot, s értelmet keresve a maqyart gyötrő szó­nak, iqy irta föl egy - számára tán teljesen ismeretlen - tábor­nok nevét: Sahorin .... Esély A férfi a pádon ül, és ma­ga elé bámul. Mint aki egy mozdulat közepén megakad, félig előre dőlve. Bal kezében papírdarabok, a jobban toll. Közelebbről se látszik több, csak amikor megmozdul, és el­szánt igyekezettel ikszeket kezd húzni a fecnikre, akkor derül ki, mit is csinál. A kép ismerős. A kép szomo­rú. Mert mögéje tudom képzel­ni a történetet, sokak történe­tét. Hogy milyen sokakét, az látszik akkor, ha lottót, bongót keres az ember. És nem kap. Elfogy a heti több millió szel­vény, és csütörtökről csütörtök­re előbb eltűnik, majd úraéled a remény is. Aki csak játszik, annak csak játék. De vannak mások is, és nekik hétről hétre valóságos esély, hogy tán majd egyszer lesz eredménye a sze­rencsével való kacérkodásnak. Csak hát a sorssal nem lehet lepaktálni. Pediq a férfi a pá­don úgy, de úgy szeretné. És az öreg néni a boltban, aki nem tudja, hogy nem szeren­cséje volt, míg az egy szem kiflit észrevétlen, bújvo elráq- ta, csak a sorok közt járó őr nézett félre, akarattal. A férfi végül föláll a pád­ról, átvág a téren, és a me­sét ígérő papírt a ládába dob­ja. All még egy kicsit, körül­néz. Aztán megindul a munka- közvetítő kapuja felé. Hodnik I. A szenvedélyes gyűjtés eredménye Orvostörténelem érmeken Igen érdekes könyv jelent meg nemrég a Magyar Érem- gyűjtők Egyesülete Baranya megyei szervezete gondozásá­ban. A könyv szerzője dr. Sülé Tamás orvos, s a címe: Bara­nya és Pécs orvostörténelme érmeken. Dr. Sülé Tamás szenvedélyes éremgyűjtőnek sikerült pécsi és baranyai orvostörténeti ese­ményekhez kapcsolódó vala­mennyi emlékérmet összegyűj­teni, amelyek orvostörténeti dokumentumok. Mint a szerző a bevezető­jében Írja, Pécs orvostörté.ie- tét teljességében összefoglaló mű ez ideig még nem szüle­tett, csak egy-egy részterületet, vagy időszakokat leíró kisebb írások láttak napvilágot. Te rmészetesen ez a megje­lent könyv sem ad teljes átte­kintést, hiszen Baranya és Pécs orvostörténelmének csak azon eseményeit említi és dol­gozza fel, amelyek az érmek­hez kapcsolódnak. Mégis, tán ez a mű merit időben a leg­nagyobbat, hiszen csaknem másfél századnyi időt ölel fel. A legelső 1845-ben készült orvosi éremtől napjainkig si­került összegyűjteni csaknem minden témához tartozó ér­met és annak adatait. Ennek a legrégebbi és leg­első pécsi orvosi éremnek a története például rendkívül érdekes. A múlt század első felében Magyarországon több orvostársaság alakult, de ezek egymástól elszigetelten mű­ködtek. Hiányoztak azok a fó­rumok, amelyeken a termé­szettudományok elméleti és gyakorlati művelői eredmé­nyeiket, tapasztalataikat kicse­rélhették volna. E hiánynak a felszámolására hozták létre 1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándor- gyűlését. A vándorgyűlések so­rában Pécs a hatodiknak volt a házigazdája 1845-ben. Az is érdekesség, hogy a vándor- gyűlésnek elnöke Scitovszky János pécsi püspök, alelnöke Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Fi­gyelemre méltó, hogy a ván­dorgyűlések sorában a pécsi volt a legnagyobb létszámú, 112 fővel haladta meg az elő­ző kolozsvári összejövetel lét­számát. Különösen jelentős ez a szám, ha figyelembe vesz­szük a korabeli közlekedési vi­szonyokat, hiszen a pécsi ván­dorgyűlésre zömében Mohá­csig hajóval utaztak a részt­vevők. A dús tudományos programon kívül az egyéb ese­mények közül érdekesség, hogy 200 lovaskocsival az összes résztvevőt elvitték a siklósi várba, majd Harkányba, ahol Batthyány Kázmér gróf vendé­geként megtekintették és ki­próbálták a gyógyfürdőt. E vándorgyűlés vendégei kapták emlékül az első pécsi vonat­kozású orvosi érmet, amelynek egyik oldala az oroszlán há­tán lovagoló Cybelet a termé­szet anyaistennőjét, a hátol­dala az akkori székesegyház képét ábrázolta. Természetesen ebben a pub­likált numizmatikai gyűjte­ményben nemcsak események­hez kapcsolódó relikviák talál­hatók, hanem a pécsi orvos- egyetem híres iskolákat terem­tő intézetvezető professzorairól készült érem-domborművei is, akik közül feltétlen meg kell említeni Heim Pált, Entz Bé­lát, Scipiades Elemért, Ángyán Jánost, Boros Bélát, Cholnoky Lászlót, Hámori Artúrt, Környei Bélát (természetesen a felso­rolás nem teljes.) Értéke; da­rabjai a gyűjteménynek az Er­zsébet Egyetem alapításának emlékérmei 1929-ből. Az orvostörténetet érmeken bemutató munka a Baranyai Levéltári Füzetek sorozatban jelent meg. S. Zs. Kutatók a Kárpát-medence nemzetiségeiről ■ ■rar r | ■ f I f I ff I Néhány szó a Remek alkalom kínálkozott az idei szigetvári történelmi kon­ferencia ürügyén arra, hogy - bár a tanácskozás témája a múlt század volt - néhány hazai és külföldi előadót a nemze­tiségek mai helyzetéről is faggassunk. Átfogó képet persze nem kaphatunk, de azért érdemes beleolvasni a legaktuálisabb kérdésekről szóló véleményekbe. Dr. Horst Haselsteinef, a grazi egyetem történésze sze­rint a nemzetiségi kérdés ma 'is legalább olyan időszerű­séggel bír, mint a múlt szá­zadban. Az ausztriai tapasz­talatokról szólván Karintia, Dél -Tirol és Burgenland hely­zetét taglalta, s különösen az utóbbira utalva elmondta: nagy veszélyt lát abban, hogy a fokozatos asszimiláció so­rán mára már csak néhány ezren vallották magukat ma­gyarnak e területen. Új je­lenség viszont, és szerinte fel­tétlenül támogatandó, hogy az ottani osztrákok elkezdtek ma­gyarul tanulni. Erre elsősor­ban a két ország közti nyíl­tabb viszony, és gazdasági, üzleti érdekek miatt van le­hetőség és igény. Ily módon tehát egy nemzetiség jelenléte még a két- vagy többnyelvű­ség elérésére is kiváló „esz­köz" lehet.- Más a kelet-európai né­pek és nemzetiségek gondja — egészítette ki még vála­szát -, hiszen a több mint negyven évi hallgatás után most nagyszabású gáttörés történt. Ezekben az országok­ban a problémák megoldását egyelőre a gazdasági nehéz­ségek is hátráltatják. Egyéb­ként nemcsak keleten, a nyu­gat-európai országokban is léteznek kisebbségi problé­mák, a regionális identitás fejlesztése például előtérbe került Spanyolországban, ahol nem csupán a baszkok, ha­nem a katalánok és mások is új módon próbálják megfogalmazni viszonyukat az országhoz. Újvidékről érkezett dr. He­gedűs Antal, a Vajdasági Múzeum történésze, a Törté­nettudományi Intézet munka­társa. — Nagyon fölzaklatott kedé­lyű városból jöttem — kezdte —, ahol fokozottabban érződ­nek a napi feszültségek. De nemcsak az újvidéki magya­rok, hanem például a ruszi­nok, románok is kisebbségi létük elleni támadásként élik meg rádiójuk, tévéjük, újság­jaik szerkesztőségeinek levál­tását. A nagy botrányt kava­ró rendelkezés azonban nem nemzetiségi, hanem ideológiai jellegű. A vajdasági kormány elnöke, úgy vélem, a termé­szetéből adódó türelmetlensé­get a Szerb Köztársaság ér­dekeivel azonosítja. A hírközlő eszközök munkatársai, a szer- bek is, örültek, hogy végre fölszabadulhattak egy előző ideológiai nyomás alól, ezért most erőteljesen tiltakoznak egy újabb rabság ellen. — Mondhatjuk, hogy a nem­zetiségi kérdés most háttérbe került?- A kérdés úgy igaz, hogy a jugoszláviai nemzetiségi problémáknak csak egy részét alkotja az ottani magyarság ügye. Az ő sérelmük nemcsak a magyar nemzetiség elleni valóságos vagy potenciális tá­madás, hanem az egész or­szágban is érezhető szándé­kok egyik iránya. Gy evicsán Anna, egyetemi docens, nemzetiségkutató (ELTE) a szlovákiai szlovák és magyar, éj a hazai magyar és szlovák értelmiség közös ta­lálkozóiban, tárgyalásaiban pozitív tendenciát lát. — Józan érvek hangoztak el ezeken a vitákon amellett, hogy mindenhol azonos el­vek szerint kellene a kisebb­ségekhez viszonyulni, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene differenciálni is. Ha csupán a kölcsönösséget hangsúlyozzuk, újra megerő­sítjük azt a régebbi folyama­tot, amelyben egy-egy nemze­tiség ügye politikai eszközzé válhatott. Ez történt a szlová­kiai magyarsággal az 1946- 47-es tragikus időszakban, amikor a szlovák—magyar lakosság cseréje zajlott, de minden más nemzetiséggel is, melynek tagjai ekkor e csere áldozataivá lettek. Az egész régióra vonatkozik az is: az utolsó negyven évben hivata­losan minden kisebbségi fe­szültséget fokozatosan megol­dódónak tüntettek fel, miköz­ben mindenki tudta, hogy a ■kis etnikumokat másképpen kellene védeni . .. Hogy hogyan? Dr. Szarka László, az MTA Történettudo­mányi Intézetének munkatársa ugyan a készülő hazai kisebb­ségi törvény tervezetéről be­szél, de ennek elvi megala­pozása talán máshol is pél­daértékű lehet majd. — Magyarországon nem sza­bad többé a hazai nemzeti­ségek ügyét csak a kinti ma­gyarság helyzetére gondolva rendezni, olyan jogszabály­gyűjtemény kell, mely önma­gában is alkalmas arra, hogy megfelelő kereteket, szabjon. A most alakuló törvényből nem lehet pusztán csak jog­alkotási aktust csinálni, elma­radhatatlan lesz az egyes ki­sebbség önszerveződő képes­ségének erősödése, erősítése is. Ezt a folyamatot kormány­zati eszközökkel és az anya­országok segítségével is tá­mogatni kell majd, hogy le­gyen lehetőség helyi dönté­sekre, kezdeményezésekre ott is, ahol eddig egy-egy nem­zetiségi csoport ezt az ön­szerveződést végigvinni nem tudta. Nehezen tudnánk megnyug­tató összefoglalót adni Kö­zép- és Kelet-Európa kisebb­ségeiről, hiszen napról napra születnek változások. A tavalyi megrázó romániai események­től a mai jugoszláviai átala­kulásokig sok minden történt. Mindezek közben újra élnek a térség nemzetiségi feszültsé­gei, hogy alapos megfontolás­ra késztessenek mindannyiun­kat. Mint ahogyan az is el­gondolkodtató lehet, hogy a nemzetközi történelmi konfe­renciára nem érkezett Erdély­ből senki.. . Hodnik I. Először ünnepeltük meg méltóképpen e napokban a magyar ‘56 októberét, ami­re hosszú 33 éven át tilal­mas volt másként, mint a népköztársaság elleni ellen- forradalmi támadásként em­lékezni, miközben a tiltok is éppoly jól tudták, mint azok, akik valamilyen módon részesei voltak ama napok­nak, hogy egészen másról volt szó. Igen, tavaly már nyíltan ki lehetett ezt mon­dani, de a nap ünnepe még halovány volt. És mos­tantól fogva október 23. ott lesz nemzeti ünnepeink so­rában. Történelmünk úgy hozta, hogy nagy nemzeti történé­seink, tragédiáink a mögöt­tünk lévő másfél évszázad­ban éppen októberben íród­tak a história lapjaira. Ezek­nek a megítélésében félre­érthetetlen a felemásság, ami születő, formálódó de­mokráciánkban sem oldódott fel. Éppen ezért továbbra is időszerű objektív mérle­gelés útján gondoskodni ar­ról, hogy a maguk értékén kerüljenek be a nemzeti megemlékezés panteonjába. Ne tegyünk úgy, egyszerűen azért, mert nem tehetünk úgy, mintha az alábbi négy dátum mindegyike ne lenne egyformán fontos. 1849. október 6. — a ma­gyar szabadságharc leveré­sét követő bosszúhadjárat gyásznapja. 1918. október 23. — meg­alakul Károlyi Mihály veze­tésével a Nemzeti Tanács. 1944. október 15. — nyilas hatalomátvétel. 1956. október 23. — nem­zeti forradalom az eltorzult kommunista diktatúra ellen. Az elsőt, október 6-át il­letően folyamatos a nemzeti közmegegyezés. Olyan nap ez, amelynek a jelentőségé­ben a tragédia megtörténte óla minden politikai rend­szer egyet tudott érteni, a kiegyezés utáni éppen úgy, mint a Horthy-rendszer, majd a Rákosi- és a Kádár­rendszer. Szörnyűséges nap volt, egy paranoiás bosszú- hadjárat rémnapja. A bosz- szúról ez olvasható Hóman- Szekfű Magyar történetében: „. . .hogy a bécsi kormány­köröknek e régi magyargyű­lölete oly korlátlanul gyilkol­hatott, ez a hatalomra ke­rült személyek lelki beren­dezéséből , is következett, Brescia hóhéra és szétrom- bolója, Haynau, éppúgy pa­tologikus jelenség volt vér­es bosszúszomjában, mint a „hideg vámpir" Schwarzen­berg Félix, aki nem tudvágy- ból, hanem állati érzéseinek hódolva járt a klinikára holt­testeket boncolni. Magyaror­szág nem a cár, hanem e két ember lábainál hevert". Az első október 23. — a rákövetkező napokkal: a kormány megalakulásával, a köztársaság november *16-i kikiáltásával — megtörténte óta problematikus nap. A Horthy-rendszer a kommün szálláscsinálóját látta Káro* lyi Nemzeti Tanácsában, Rá- kosiék, majd Kádárék szinte sehogy sem emlékeztek róla, hiszen ha méltó ' módon megünneplik, kevesebb fény jut november 7-re és márci­us 21-re. Ezek mára már eltűntek, és most, úgy tű­nik, ismét zavarban vagyunk az őszirózsás forradalmat illetően. A nyári köztársasá­gi elnöki beiktatáson a ma­gyar köztársasági előzmé­nyekből „kifelejtődött" az e századi első köztársaság, remélhetően nem azért, mintha jelen köztársaságunk nem vállalná elődjének az 1918-as köztársaságot. Miért? Azért, mert tudjuk már, hogy mivé fejlődött ez a köztársaság? De azt nem tudhatjuk, hogy mivé lehe­tett volna, ha nem nehezed­nek rá azok a nemzetközi viszonyok, amelyek a buká­sához, és a haza megcson- kuiásához vezettek. Nem en­gedhetjük meg magunknak, hogy ne emlékezzünk meg arról a napról, melyen e században először . alakult hazánkban testület, amely a polgári demokrácia megte­remtését tűzte ki célul. A következő októberi dá: tűm — számomra egyszerűen elképzelhetetlen, hogy miért — a legproblémásabb volt 1944 óta. Pedig egyértelmű: a háborúból való kiválás kudarcot vallott kísérlete után hitlerista segítséggel megvalósított nyilas puccs által történelmünknek talán a legszégyenletesebb 171 napja kezdődött e (ha áp­rilis 4-ét fogadjuk el vég­napjának). Mérhetetlen szenvedéssel, magyarok újabb tömegeinek a kiirtá­sával, Budapest pusztulásá­val, az ország kifosztásával, az ellenállás lefejezésével, féktelen nyilas terrorral járt az október 15-ét követő 171 nap. A következő évtizedek­ben nem igazán tudtak mit kezdeni' e nappal: egy-egy újságcikk, rádióműsor, netán egy tévéműsor — ennyi volt, amire futotta. Pedig rettene­tes emlékekkel kellett meg­birkóznunk, akik átéltük e rettenetes időket. Ha vala­mi miatt, hát az e nap je­lezte korszak miatt kellene hazánkban kitűzni a gyász­lobogókat, s félárbocra en­gedni a nemzeti lobogókat. Hiszen az 1944-es október 15. - egyértelműen történel­münk gyásznapja, amiről még azt sem mondhatjuk el, hogy megelőzte volna vala­mi szép, mint a szabadság- harc az 1849-es . október 6-át. Talán csak azt hoz­hatjuk fel nemzetünk ment­ségére, hoav voltak e ször­nyű korszakban férfiak és nők, akik életüket és vérü­ket áldozva szálltak szembe a terrorral, részt kérve a haza felszabadításából. S kÖ7Ü'ük sokan — talán a többségük — nem öltöttek pufaikát ama november 4. után! Az 1956-os október 23-ról a mostani emlékezés kap­csán sokat, talán mindent elmondtak, s tudiuk, hogy az akkor! forradalmi ese­ményeket egy más forrada­lom nevében oly iszonyatos megtorlás követte, amihez foghatóan Haynau bosszú- hadjárata szinte vidám happeningnek tűnhet, s aminek ezeréves történel­münkben sincs párja. Októ­ber 23. tehát nemcsak egy csírájában eltiport forrada­lomra emlékezés ünnepe, és nemcsak az 1989-es köztár­saság ünnepe, hanem nem­zeti gyásznapunk is. így em­lékeztünk rá most, a 34. ok­tóber 23-án, s fogunk ez­után minden évben. És ha holtakra emlékezünk, a bar- rikád mindkét oldalán el­esettek előtt illenék főt hajtani, hiszen magyarok voltak itt is, ott is. Hát ilyen ez a magyar október, Tisztelt Honfitársak. Emlékezetünkből egyik dátu­mot sem törölhetjük ki. Re­mélhetően oly koiba érkez­tünk, amelyben végre már nem napi megfontolások irányítják a történelmi tuda­tot. Hársfai István EVI IM 6B E OHm fl OB3€a ■ Orvostörténelmi emlékérem az elmúlt század elejéről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom