Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-06 / 184. szám
tu Dunántúli napló 1990. október 6., szombat A Vénasszony Kellemetlen egy szipirtyó ez a vénasszony. Tulajdonképpen nincs benne semmi szeretni való. Nem is olyan vén, nem is olyan elhanyagolt, csak éppen agyára megy a környezetének... Nem is tudom, miért nézzük ilyen feszült csöndben, ilyen szemérmetlenül közelről? És miért nem idegesít bennünket? Miért érzek együt vele? Talán mert a rendező fölültetett bennünket a színpadra, s ilyen közelről nem lehet távolságtartó az ember? Igaz, ilyen közelről a színészi iáték sem lehet játék. Nem tehet úgy, mintha sírna! Tőlem két méterre minden érzelem, meg- törtség, hisztéria vagy meg- rendítően igaz vagy ne- nevetséqesen hazug. És Sólyom Katalin nem játszik. Lehet, hogy valóban most ölték mea azt a macskát, közvetlenül az előadás előtt? Ebbe a hiperrealista díszletben minden elképzelhető. Furcsa előadás, de nem érzem kísérletnek. Soiró: Csirkefej című darabiának Vénasszony figuráiét önállósították monodrámává. — a bemutató szeptember 27- én volt. Az az érzésem, mintha eay Örkény tragikomédiát néznék. Igen, a Vénosz- szony fiquráia teljesen Örkényi. Semmi szeretnivaló nincs rajta, csak esendő emberi volta, csak véatelen kitartása, hite a kétségbeesésben is, hogy „hátha lehet még valami". Néhány mondatot azért át kellett venni más szereplőktől. Most épp az Apa szövegét.mond- ja a Vénasszony, s ott áll, pontosan ott, ahol Sipos Laci is állt, az eredeti előadáson. Ennek most nem kellett volna eszembe jutnia ... Cigarettafüst jön az egyik ajtó mögül. Az ajtóknak és az ügyelői munkának dramaturgiai funkciója van. Kitűnő az ügyelő, és nagyon kitalálták az akusztikai háttereket is ...... Kár, h ogy most bemegy ezen az ajtón a Vénasszony, azzal a baltával... Atyám! Nem csak megöli, tán föl is darabolja? Még jó, hogy kulisszán kívül . . . Érdekes a monodráma változatból a trágár szövegek is kimaradtak. A pécsi Harmadik Színház új produkcióját — csakúgy, mint az emlékezetes Csirkefej előadást - Vincze János rendezte. Díszlettervező: Werner József. Néző: Bükkösdi László Évadnyitó hangverseny Az, hogy Howard Willi- a ams, a Pécsi Szimfonikus i: Zenekar angol vezető karmestere kedves szavakkal — | magyarul — nyitotta meg az idei hangversenyévadot és | emlékezett meg a zenei vi- lágnapról október 1-jén, a s koncert előtt, több, mint I gesztus: elkötelezettségét és | felelősségtudatát jelzi a i pécsi zenekari kultúra és 5 hángversenyélet területén. Az ij első hangverseny műsora is nemes gondolatokat hordo-. zott. A kortárs magyar mull zsika vállalása Balassa Sándor: Glarusi ének cimű mű- , ve által; két Mozart mű: közeledik halálának kétszáz éves évfordulója; a vágy, a tett apoteózisának gyönyörű zenei megfogalmazása, Bartók: A csodálatos mandarinjának műsorra tűzése fémjelzi karmester és zenekar körültekintő igényességét. S öröm volt látni a zsúfolt nézőteret is. Talán azt je- I lenti, hogy anyagi nehézségeink nem párosulnak szellemi szegénységgel és igénytelenséggel. A koncert valamennyi darabja a hallhatóan gondos előkészítés után igen ió színvonalon hanqzott el. Az előadók számára a legnehezebb feladatot A csodálatos mandarin szvit megvalósítása jelentette. Iáén nagy koncentrációt igénylő, magas technikai feladatot jelentő mű. Howard Williams azonkívül, hogy a mű eaé- szét tekintve nagyszerűen építette és tartotta kézben a zenekari hangzást, értőn tolmácsolta az egyes zenei jelenetek igen sokrétű, aaz- daa belső viláaát. Nagyszerű Dartnere volt a telies klarinét szólom a három h;- voaató zenéiében. Technikailag fölénvesen és érzékeny zeneiséggel játszottak. Ugyancsak dicséretes a feszült ritmika megteremtése a darab elején, de különösen a Hajsza fuaátóiában. A fegyelmezett ritmikus játék az egész zenekarra jellemző volt az estén. Mozartot játszani is csak különlegesen nagy önfegyelemmel lehet. Ebből a szem- oontból valóban élvezni lehetett a D-dúr, „Prágai" szimfónia elaődását. Gondosan kidolgozott arányok és a vonóskar részéről örvendetesen .egyre gyakrabban hallható valóságos „unisono” játék tisztasága fémjelezte az előadást. Az aula terében lehetetlen megállapítani, hogy az interpretációra jellemző visszafogottságot az akusztika tette-é, vagy előre vállalt koncepciót sejthetünk mögötte. Az előbbire gyanakszom: a lassú bevezetés színesebb előadás ígéretét hordozta. A hangzás az akusztika által történő tompítása az előadókat is befolyásolja. Talán ez ellen akart tenni a Titus cí- í mű operából Sextus áriájának előadásában a művet tolmácsoló két művész: Be- ' nei Katalin (ének) és Pa- láncz Tamás (klarinét). Amíg azonban az akusztika gát- j jainak legyőzése Paláncz Tamás klarinéthangját az ismertnél örvendetesen erő- ! teljesebbé tette, Benei Ka- j talinnál a szépen és világosan formált frázisokban is a j nagy hanq bizonyos erőlte- j tését éreztem. Ez okozhatta í a különféle hangfekvések t színbeli egyenetlenségét. Balassa Sándor Glarusi ; ének című műve bár teljes mértékben magában hordoz- L za a szerzőre eddig is jel- ; lemző szép iránti vágyat, az eddigiekhez képest most egy gyönyörű megtisztulási j: folyamat első stációját érzé- j kelhettük. Kircsi László Ban Zsuzsa J< fps jSrfflB Kyífe 'ffat WK líjifgH «mI ■ HIW1WII llíVliV^ Leginkább hajnalonta döbben rá az ember - már aki úgy él, hogy ismeri a hajnalokat. Leginkább ilyenkor éri tetten a nyarat, mennyire csalárd, amikor ékességeit ládáiba csomagolva elküldi azokat a lehűlő éjszakák hunyorgó csillagfényútjain, más tájak felé. Hajnalonta elszökik már innen, és olyan lesz a vidék, benne a didergő ember, mint akinek nyálkás, hűvös csiga mászik végig a nyakától a háta felé. Hűvös és nedves az ágakon a gyümölcs, ilyenkor nem is kiván ró más, hacsak nem egy vándorember, akit egy életen át a vére hajt más és új tájak felé, s akit felserkent korán az indián nyár hűvös, hajnali órája. Talán csak az ilyen ember nyúl fel egy pi- tosIó almáért a fára. tudva tudván, hogy rögtön harmateső hull a nyakába. Vándorember persze, manapság nem sok van már olyan, mint régenté, amikor eaészen természetes volt, hogy akár nagy távolságokat is a két lábán iórva tegyen meg az ember. Most olyanok is elindulnak szerte az országban, akiknek nincsen hol lehajtani a fejüket, vaqy inkább éiszakánként „dolgoznak”, olyan munkán, amihez nem szükségeltetik szemtanú. De maradiunk a hajnali pirosló almánál, meg a fájánál, mely hideg harmatesővel köszönti azt, aki ilyen korai órában vesz róla gyümölcsöt. Fecskék ülnek üayeiket megbeszélni a villanyórátokon, és a kutva lustán hever vackán. nincs kedve korán ránvit- ni a szemét erre a csiganyál- kás viláara. A rádió azt mondja, nagy meleg lesz máma is, és szerinte ez abból is kitűnik, hogy bemondja: a reggeli hét órakor mért adatok szerint országosan kilenc meg tíz fok van. Ebben rejlik a csel. Nem a rádióé, hanem a nyáré, amelyik titkon már becsomagolta majdnem minden holmiját, mint a csalfa asszony. Mert mire megélénkül a világ. már úgy mosolyog. olyan meatévesztő ragyogással, mint eddig. Aki reggel még legszívesebben a jéger alsóját vette volna fel munkába induláskor, az délfelé már a fagyialtos előtt áll izzadton sorba egy vékony és színes bermuda nadrágban. Ó, délfelé úgy ragyog megint a nyár, mintha örökre itt akarna maradni. Szinte zenél a parkok lombjain áttűző fény, szinte vibrál a melegtől a levegő. Ez a nyár pedig a búcsút dúdolja már déli forróságában, hajnali hűvös harmatával, hirtelen lehűlő és hamarabb sötétülő estéivel. Olyankor a csillagok is mintha messzibbre kerültek volna. Hidegebben néznek, és aki visszanéz rájuk, jobban érzi, mint valaha, hogy elérhetetlenek. Állsz lent a fekete lombok alatt, és azt hiszed, a csillag kicsi ott fent, pedig nem. Te vagy kicsi. Minél nagyobbnak látszol itt a földön, annál kisebb vagy ahhoz, hogy elérd azt a csillagot. Legszebbek a délutánok ilyenkor. Mint a távozni készülő kedves vendég. Leül melléd kicsit, és hallqat, veled, hogy el ne viqye az álmodat. Délután olyan, mint az a szerelmes, aki utoljára rádmosolyog, és azt mondja: azért nem felejtettem el semmit, ami szép volt. Az első csókodat, az első reggeli együttébredést, az első közös ebédünket és a napokat, amikor azt hittük, egymásnak születtünk a földre, te meg én! Délután megsimogatja a kisgyermekek lebarnult arcocskáját, lágy szellővel beleborzol gyenge hajacskájukba. Belekacsint az öregasszonyok rég kihunyt fényű szemébe, és egyetlen pillanatra visszavarázsolja beléjük azt a fényt. öregurak megállnak egy újságosbódé előtt, melynek körkörös kirakatában olyasmiket látni mostanában, hogy az ember tényleg csak néz. Rengeteg meztelen no. Azt mondják, borzasztó és disznóság. Az öregurak szigorúan állnak, és szerencsére nem tudják, hogy mindenki észreveszi, mennyire ellágyult a tekintetük.- Hát szó, ami szó... - gondolják magukban. Többre már gondolatban sem telik. Van a nyárnak ebben a búcsúzó szakaszában valami figyelmeztetés is: minden elmúlik, a nyarak, az évek, az élet is. Van, akinek eszébe jut, hogy mégis kár volt annak idején elmulasztani, hogy visz- szamosolyogj arra a másikra! Egy pillanat volt talán, te nem mosolyogtál vissza, mert nem akartál bonyodalmakat. Az ember szíve fáj. Hogy megvigasztalja magát, vesz egy háromgombócos fagylaltot. Citromot, vaníliát, csokoládét. Vígaszfagylalt egy elmaradt csók helyett. Csak az a baj, hogy mégsem vigasztal meg. — Huszonegy forint — gondolod elkedvetlenedve -, amikor azt sem tudom, miből jövök ki a hónap végéig! Valaki neked megy a járdán, és a csokoládé fagylalt végigcsúszik a fehér blúzodon. Na kösz! Még ez is! — Aztán! - pillantasz az aranyló délutáni nap felé — mit veszítettem, hogy nem viszonoztam akkor valaki mosolyát? Olyan sokan tudnak szépen mosolyogni, nem? — Hát az igaz - rezeg egy fényfolt a lábad előtt — sokan tudnak szépen mosolyogni, de most már egyre kevesebben teszik, mert te sem vagy a réqi. Mea aztán .. . tudod, ahány gyümölcs, any- nyiféle ize van. Húsz körtefa termésének is húszféle ize van. — Na és? Ettem már sokféle körtét. Bár igaz ... A legjobban arra emlékszem, amelyiket megkívántam, de nem kóstoltam mea. Mindent el lehet felejteni, de azt oz eavet soha. Különösen íqy nvár végén. Különösen íqy délután, amikor úira eszembe iut . . . Indián nyár. Egy dallam, olyan ismerős, és minden évben mentáidul tőle a szíved. F.av fa, kezdenek hullani \a levelei. Szelíden hintáznak lefelé a sárguló fűre, a padra, és terád, aki oda leültél. Sehol egy lélek a közelben. ■ Ez ió. Csak a fakuló kék ég, csak a simogató nap, a susogó fa, zizzenő levelei és te. Itt ülök kicsit, és annyi mindenre emlékszem. Nem arra, ami meatörtént. Arra nem. Annvi mindenre emlékszem mostan itt, ami megtörténhetett volna . . . Sárándi József Kényszerképzetek Zsákutcában Rövidet írj, vagy még azt sem. Magát olvassa mind, aki olvas. Ördöggolyó Végzet rejlik a hajszolt kibontakozásban, • de a kilábalás reménye feledteti a végzetet. Hallgatag többség Mondja magáét Belzebub, kontrázza a haragos Isten.- Hallgatjuk őket szótlanul, tetőtől talpig Nincsben. Mi lesz hát a könyv sorsa? Jégtörő Mátyás Mintegy negyven év távolából, egy megsárgult tankönyv M-betűvel foglalkozó lapjának illusztrációjaként lépett elő emlékezetemből a. közelmúltban. Az „igazi" iskolát megelőzően, amolyan komoly játékként a betűvetés és az olvasás tudományába bevezető könyvecskét és benne Jégtörő Mátyást ma is őrzöm. S nem csak emlékezetemben, hanem materiális valóságában is. Sok más későbbi és komolyabb társával együtt, melyek végigkísérték életemet. Ez villant emlékezetembe a közelmúltban, mikor a budapesti Hungária kávéház irodalmi szalonjában (ilyen elegánsan szólt a meghívó) a híres-neves frankfurti könyvvásár igazgatóját és reklámfőnökét hallgattam. A terem patinás eleganciája meg a világ könyvkereskedelmének és piacának e modern bábeléről szóló tájékoztató furcsa, ellentmondásos gondolatokat ébresztett bennem. Némi irigykedéssel hallgattam e szuper kiállítás és vásár imponáló métereiről, modern külleméről, tárgyalási szokásairól és normáiról, meg mindarról, ami ott egy és ugyanazt szolgálja : a látogatók megnyeréséti Kit az olvasás szenvedélyének kit (és talán ők vannak többen) üzleti partnernek. Persze, mindez elkerülhetetlen — hallhattuk -, hiszen a könyvkiadás problémái (e tevékenység erőteljes koncentrációja, az audovizuális médiák növekvő szerepe és a demokratikus fejlődés) egyaránt az olvasási készség (szándék, szeretet?) csökkenéséhez vezettek. Elszomorító jelen, szinte katasztrofálisnak tűnő jövő — állította a két kiváló könyvszakember. Mert bár igaz, hogy ma Európa nyugati felében . (például Németországban) naponta közel hat órát töltenek az emberek a televízió előtt, a rádiót hallgatva, vagy újságot-folyóiratot olvasva, ám mindeközben cscrk néhány percre kerül a kezükbe könyv. A szociológusok és statisztikusok jóslata is lehangoló: a könyv háttérbe szorulása tovább folytatódik. S vajon nálunk jobb e a helyzet? Adatokat nem kutattam, ám sokéves tapasztalataim nem sokat tévedhetnek. A mai fiatalok nem jelentéktelen része - a kivételt aligha jelentő fiaim és baráti körük sajnos, számomra ezt elég jól példázza — kultúra-fogyasztó szokásai ugyancsak egyoldalúak: a tévé és a videó mindenekelőtt, csaknem versenytársak nélkül. Különösen mióta — vélem a szülők többségének örömére - a műsorszóró holdak elöntöttek bennünket is programjaikkal. Amelyek ésszerű „fogyasztása" — jól tudom — milyen felmérhetetlen előnyöket jelenthet. .. Persze, a könyv sem tűnt el azért teljesen életünkből. Az utcai kínálat rá a bizonyíték: a sokszínűségnek és a kétesértékűségnek ez a naponta látható tobzódása, amit oly sokan és sokszor megírtak niár. Régi és új bestsele- rek, krimi és horror, az erőszak kultusza, a szex és a porno az igazán kelendő árucikk ... S mi lesz eközben a könyvek sorsa? — kérdezgetnénk. A gondolkodást tágító, az ismereteket bővítő, a valósághű látásmódot szolgáló, a személyiséget gazdagító könyveké? Velük mi lesz, ha e kis országnak lassan már közel ötszáz kiadója (vagy legalábbis ezek jelentős része) ontja e piaci kul- túrtermékeket; ha a bomlófélben lévő terjesztői monopóliumok negyven-negyvenöt százalékos uzsora-jutalék ellenében látják csak el funkciójukat; ha az egyre laposabbá váló (zsebekből egyre kevesebb jut(hat) a kultúrára és persze, a könyvre; és végül, ha -ilyen körülmények közepette az értékápoló kiadói és terjesztői munka hovatovább összeroppan, a könyv pedig élet-halál harcát vívja. Mi lesz hát a könyv sorsa, miközben Európa felé szeretnénk valódi lépéseket tenni? Lehetséges-e így a rendszer- váltás? Kinyílnak e az „Európa Ház" kapui egy -kulturálisan elszegényedő társadalom előtt? Aligha. Pedig számos jelenség talán már folyamat — vagy — félve írom le - törvényszerűség ebbe az irányba mutat. Most, amikor október első napjaiban Frankfurt a könyvet ünnepli, itt Magyar- országon új Jégtörő Mátyások vannak e születőben? S vajon mennyien vannak, kik egy életre útitársul választják őket? Sz. G.
