Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-01 / 179. szám

Szép volt, fiúk... Amikor a többezres szurko­lóiad az engedékeny rende­zők és rendőrök sorfalát áttör­ve ellepte a pályát, szinte egy pillanat alatt elfelejtettem a mérkőzést megelőző, és a mérkőzést eldöntő szakmai mesterkedéseket, a szakembe­rek véleményét, jóslatait, a játékosok minden megnyilvá­nulását. Elhalványult a takti­kai táblára felrajzolt kusza ábrák pókhálója. A stoplik között kutató angol játékosok érzelmeket jól titkoló semmit­mondó arca. Nem haragud­tam többé Wyn Davies-ra, amiért 85 kilójával letaposta a lábamat. Elvesztette jelen­tőségét Joe Harvey menedzser mérkőzés előtti magabiztos nyilatkozata, miközben az öl­töző asztalán szórakozottan tett odébb egy hímzett, sötét­kék keresztet, amelyet nem sokkal előbb az egyesület fe­hérköpenyes mindenese készí­tett oda. Megszűntek a meggondolt tettek, úrrá lettek az érzelmek. Az újságíró mentségére le­gyen mondva: nem egyedül volt így. Sípok, dobok, kerep­lők, szirénák hangját is el­nyomta a közönség „szép volt fiúk, szép volt fiúk ...” kiál­tása. Pécsett levetkőztették a játékosokat! Pécsett vállukon hordozták a könnyező fiúkat! Azt hittem eddig, ez dél-ame­rikai előjog. A mérkőzés előtt megcsodáltam az öltözőben az angol játékosok finom bőr­ből készült, drága PUMA ci­pőjét. A pécsi szurkolók szá­mára azonban sokkal többet ért az angolok sztárját a pá­lyáról leradírozó Maurer ko­pott csukája. Kedves szurko­lók, adják vissza! Kell az még, még ebben az eszten­dőben újabb EVK mérkőzést játszik a Dózsa! A bajnoki mérkőzésekről nem is szólva. Szóval örömkönny és verejték folyt a pécsi fiúk arcán. Küz­delmes mérkőzésen bebizonyí­tották, hogy kemény munká­val, összefogással legyőzhető olyan nagyhírű csapat, mint az EVK védője, a világ .lab­darúgásának élvonalába tar­tozó angol futbalJ egyik rep­rezentánsa, a Newcastle is. Érdekes, hogy erre a győ­zelemre, ilyen arányú győze­lemre, minden pesszimizmus ellenére sokan számítottak. A mérkőzés előtt Vitray Tamás, a tv közismert riportere ve­tette fel: ki jut tovább, ha 2:0-ra győz a Dózsa, a hosz- szabbítás eredménye pedig 1:1 lesz. Nos, ezen még a játékvezetők is vitatkoztak, amíg végül is eldöntötték, hogy egyedül az EVK-ban nem érvényes az a szabály, amely szerint a hosszabbítás­ban lőtt gól a vendégcsapat számára duplán számít. A já­tékvezető egyébként Pécsett éppen a 10. nemzetközi mér­kőzését vezette. Legutóbb a Liverpool-FTC összecsapáson bíráskodott. Annál váratlanabbá érte a vereség az angolokat. Többen szintén könnyezve mentek az öltözőbe, de mennyire más volt ez a sírás, mint a pé­csieké! Némán vetkőzték, csak annyit mondtak: a magyarok legyőztek bennünket. Egyedül Davis volt egy kissé bőbeszé­dűbb: mindig ellöktek — mondta, amikor a véleményét akartam hallani a mérkőzés­ről. Joe Harvey menedzser még ennél is kevesebbet volt hajlandó mondani. Amikor az angolok az utolsó két 11-es rúgáshoz készülődtek, arra kért, egy pillanatig legyek tü­relemmel. Aztán hidegvérrel legyintett, széttárta karját és az öltözőbe sietett. Erről a hidegvérről szólt Gór Lajos, az egykori pécsi jobbszélső dísztávirata is, amelyet a fiúk a mérkőzés előtt kaptak: Fiúk! Fagyasz- szátök az angolokba hidegvé­rüket. Nos, azt hiszem, ez si­került. Rudolf Szablyák, az Európai Labdarúgó Szövetség ellenőre is hasonló vélemé­nyen volt. Elmondotta, hogy a Dózsa sokkal jobban játszott, mint várta az angliai mérkő­zés alapján. Azonban sok a technikai hiba, amely a rutin­talansággal is magyarázható. A tegnapi mérkőzésen annyi helyzetet kihagyott a pécsi csapat, amely értékesítése két győzelemre is elégséges lehe­tett volna. Ha nem jut tovább — csak magukat okolhatták volna. Az angolok csak fej já­tékban produkálták azt, ami hírüket némiképp igazolta — mondotta befejezésül. Csak­nem ugyanezt mondotta No­votny Zoltán, a Magyar Rádió munkatársa is. Ö látta az angliai mérkőzést is — a Dó­zsa azóta lelkesedésben, aka­rásban és helyenként jó játék­ban is óriásit fejlődött. Végezetül álljon itt a teg­napi győzelem egyik kovácsá­nak véleménye: arra töreked­tünk, hogy biztonságosan játsszunk, nehogy egy beka­pott gól szertefoszlassa leg­titkosabb álmainkat. Az pedig várható volt, hogy támadá­saink közül majd csak ered­ményes lesz néhány - mon­dotta dr. Czibulka Mihály, a Dózsa edzője. így volt! Sike­rült! Lombosi Jenő (Megjelent a Dunántúli Napló, 1970. november 5-i számában.) Máté János a Newcastle el gólokról álmodik Több önbizalmat kívánok az unokaöcsémnek A pécsi muskétás — Szeretnék még egyszer annak a hu­szonkét éves fiatal­embernek a bőrében lenni, aki olyan ha­tártalan önbizalom­mal futott a 11 -es pontra állított lab­dának, mint aki vol­tam húsz évvel ez­előtt — álmodozott a pécsi kupamérkőzés­ről Máté János, aki öt éven át volt a Pécsi Dózsa gólfele­lőse, ma pedig a ibudaipesti kereske­delemben próbál si­kereket elérni.- Jancsi, te fél év­tizeden át. rettegésben tartottad a pécsi lila-fehér csapat ellenfeleinek védelmét. Pécsett mégis egy olyan megmozdulásodra emlékeznek vissza a leg­többen, amit nem is nagyon láthattak, lévén, hogy oz Torinóban történt, s arról csupán a néhai Sző- nyi János által készített híradófilmben idéztek né­hány másodperc idejéig. — Sajnos, még ma is sokszor felötlik 'bennem az a pillanat, amikor ott, a Stadion Comunaieban farkasszemet néztem Tancredivel, és mit tagad­jam - inamba szállt a bátorság. Lőttem én előtte iöbbször is büntetőt, soha nem gondoltam arra, hogy ki is hagyhatom. Akkor azonban szinte meg­babonázlak. És, látod, ilyen a sors. Pécsett évi 9—10 gólt lőttem, ugyancsak sikeres volt a ferenc­városi, de még a válogatottság beli szereplésem is — hiszen 1975-ben a jugoszlávakack két gólt is lőttem -, mégis mindenkinek az a torinói kihagyott büntető ma'adt meg emlékezetében. — Vannak azonban sokkal kellemesebb élmé­nyeid is. Itt van például a Pécsett lejátszott Pécsi Dózsa—Newcastle United mérkőzés, ahol előbb ak­cióból, majd a 85. percben 11-esbel is betaláltál. — No, látod, az valóban a legszebb emlékeim közé tartozik. -Több fotófelvételem is van arról a találkozóról, mégsem kell elővenni azokat, hogy tisztán magam elé vetítsem a jelt is beleborzongok, hogy miként v< lan önbizalmam a 86. percben a Fő az, hogy bement, és utána öt 11-est értékesítenünk. Nos, ez vertény volt, amire nemcsak őrs de azon kívül is ráfigyeltek. Jó fehér labdarúgónak lenni a Mec- Most is angol kupagyőztest csekalján. Mit üzensz a mostani — Nekünk sem adtaik sok esély lenfelünkkel szemben. .Mi akko edzésen gyakoroltuk a 11-es rúg< nagyszerű kapusunk, Bubu, azaz is jó kapusa van a PMSC-nek, c sem rosszabbak, mint mi voltunk, lehetséges a 90, illetve a 120 pe még mindig van lehetőség a 1 hattuk az olaszországi világba}i üzenem a Pécsett játszó unoka1 Ferinek és társainak, hogy hajtsa lanatig. Ha tehetem, én is ott és szorítok a sikerükért. Pécs legyőzte a lUevucastle-t — Az angolok kezdték a hosszabbítás utáni bün­tetőrúgásokat, és közü.ük kettő kihagyta, Konrád Jancsi pedig bevarrta, tehát tudtam, hogy sorsfor­dító lőhet az, ha rúgásom után a labda eljut a hálóig. Czibulka Misi bácsi előtte már többször is rám bízta a 11-es értékesítését, tehát most sem lepett meg, hogy én vagyok Jancsi után a második „kísérletező". Az előtte Angliában, no, és az idő­köziben Itthon eltelt időszakban összegyűlt indula­tomat adtam a lövésbe, úgy, hogy a kapusnak sansza sem volt, hogy a jobb felső sarokba tartó labdának akárcsak utána is nézzen. A Pécsi Dó­zsáiban eltöltött nyolc- évem alatt két tucat gólt szereztem, de ez volt számomra a legemlékezete­sebb. Nemcsak azért, mert ezzel a találattal szinte már eldőlt a büntetőpárbaj kérdése, de azért is, mivel valamennyien úgy éreztük, hogy tartozunk ennyivel annak a több mint húszezer szurkolónak, akik szó szerintbelekergettek bennünket a győze­lembe. Soha nem éreztem mögöttem olyan biztos szimpátiát, olyan fizikailag is érzékelhető támoga­tást, mint akkor ott, a PVSK-pályán. Ezt kívánom a mostani csapat tagjainak is, no, és persze azt, hogy a Manchesterben „kivívott” 0-2 után járjanak ők is hasonló helyzetben, mint annak idején, húsz évvel ezelőtt .mi ... — Mire én sorra kerültem, már minden eldőlt. Addigra Konrád, Daka és Tüske értékesítette a 11-esőket, s mivel az angolok az első hármat ki­hagyták, eldőlt a továbbjutás. A nézőtéren leír­hatatlan volt az öröm, a szurkolók ellepték a pá­lyát. öleltek, csókoltak bennünket, a vállukon hor- dozgattak. Már vagy 10 perce állt a játék, amikor a játékvezető közölte, hogy a hátralévő két-két 11-est is el kell végezni. Nagy néhezen kiürítették a játékteret. Aztán következtem én. A 11-est a kapus bal kezéhez rúgtam. Ahová máskor is szok­tam. Erősen lőttem meg a labdát, nehogy a kapus elérje. Akkor is oda rúgtam volna, ha még lett volna jelentősége a rúgásomnak. Ezt már akkor elhatároztam, amikor ott avülekeztünk a kezdőkör­ben, elvégezni a büntetőket. Az enyémnél a kapus az ellenkező oldalra mozdult, így esélye sem volt, hogy hárítson. Azért emlékszem olyan jól erre, mert ez volt az utolsó meccseim egyike. Igaz, játszot­tam utána .Pécsett a Juventus ellen is, de az már csak rövid ideig tartott, azon búcsúztattak el. Még­is az igazi, csodálatos búcsúnak a Newcastle elle­ni pécsi visszavágót tartom. Még akkor is, ha a 118. percben, már a hosszabbítás vége felé álltam be Bérezési helyett. Szóval, felejthetetlen élmény volt, a 11-es párbaj pedig külön annak számít. A 70-es években én már a kiö játékosok közé tartoztam, és a itthoni meccsen csak a hosszabl a csapatba. Aminek azért termés: gyón örültem. Mivel ekkor is el az eredmény, 11-es rúgások kövt nagy lelki teher volt, hogy többe elvállalni, így volt, akit úgy kell. bulka Misi bácsinak. Mivel neker tapasztalatom volt, és egy kis < bizonyítási vágy is volt bennem, c a kezdő 11-ből, önként vállaltam dikként kerültem sorra, és mivel i lőttünk, az angolok pedig mindbe egy kapufa után Rapp Imre kett fogott —, tudtam, ha berúgom, te nagyon nagy felelősség volt, de voltaim benne, hogy nem fogom e taktikám, talán nem lis teljesen sz sós. Lövőcselszerűen, félig megtöi tarn, olyasformán, ahogy azt moi tál láthattuk, annak idején pei Lajos lőtte a 11-eseket hasonlóké ső sarkot céloztam meg, a kopt volt, hogy védhesse. Még ma is I hogy az én gólommal sikerült a ba kerülni. Pécsi labdarugók nyilatkozat« BODNAR LÁSZLÓ: — Szoros mérkőzés lesz. Ha az első félidőben tudunk gólt lőni, és köz­ben nem kapunk, akkor elképzelhető a to­vábbjutásunk. Sokat jelenthet majd a lelkes közönségünk buzdítása. Már nem merem azt mondani, hogy a csatárainktól, akiktől a gó­lokat várják, sok függ, mert akkor megint mérgesek lesznek rám. De ettől akkor sem haragszom majd, ha nem.ők lövik a tovább­jutást jelentő gólokat, hanem mások. Remé­lem, hogy jól megy majd a védés nekem. Jó lenne megúszni kapott gól nélkül. BALOG ZOLTÁN:- Rendkívül jó csapat el­len sikerült helytállnunk, s ha az első húsz percben nem járunk ilyen szerencsétlenül, akkor egészen más lett volna az eredmény. Annál is inkább, mert 2-0 után váltani kel­lett a felfogásunkon, s az igazolta a felté­telezésemet, mert végül is helyzetünk is akadt. A hazai találkozón sokat jelenthet, hogy miként használjuk ki az első fél órát. Igaz, ebben az is benne van, hogy ha a MU gólt lő. akkor reménytelenné válik a helyzetünk, akkor valóban futhatunk az eredmény után. TOMKA JÁNOS: - Kapkodtunk a mérkő­zés elején és az első negyed órában meg­kaptuk a „sokkot". Mindezek ellenére sze­rintem magunkhoz képest, legalábbis az előző mérkőzésekhez viszonyítva, jól játszot­tunk. Kint részemről erőből és bátorságból is csak egy-egy felfutásra telt, itthon sokkal több bátorságra, no és erőre lesz szükség. Feltétlenül többet kell támadnunk ahhoz, hogy sanszunk legyen a mérkőzés megnye­résére. Vagyis a recept: nem kapni gólt, s mindent megtenni annak érdekében, hogy a mérkőzés első harmadában gólt lőjünk. KÓNYA MIHÁLY: - Nagyon jó csapat a Manchester United, ezt kint is láthattuk. Ha továbbjutnának ellenünk, bekerülnének a legjobb 4-be. Kellene rúgnunk egy gólt az elején, akkor még lenne esélyünk. Az a gól oz elején, az nagyon kellene, mindenkép­pen. Az önbizalmat adna, még jobban fel­dobna bennünket. Biztosan a szurkolók is még nagyobb hangerővel biztatnának min­ket. Nagyon komoly fegyvertény lenne a ré­szünkről, ha továbbjutnánk. Felfigyelne ránk a világ. De jó is lenne! BRAUN KÁROLY: - Egy nagyiramú, jó színvonalú mérkőzésen szerintem helytáll­tunk, még ókkor is, ha történetesen két gólt kaptunk. Amit előre megbeszéltünk: szélről nem kaptunk olyan beadást, amit ne hárí­tottunk volna. A gólok nem ilyen akciókból estek. A második félidőben kimondottan jól játszottunk, sikerült megfognunk a hazaiak támadásait. Remélem, sikerült magunkkal el­fogadtatni, hogy mi is játszhatunk máskép­pen, mint azt magunkról, illetve rólunk ki­alakított vélemény szugerál. Most már nyu­godtan mehetünk ki a pályára. BÉRCZY BALÁZS: - A kinti mérkőzésen túl nagy súlyt fektettünk a védekezésre, így kevesebb erőnk maradt arra, hogy támad­junk. A visszavágón, ha eredményesen akar­juk fölvenni a küzdelmet az angolokkal, ez a legfontosabb, amin változtatni kell. A két­gólos hátrány eleve megadja a taktikát, amit követni kell, minél többet támadni, hogy ledolgozhassuk a különbséget. Elhanya­golni azonban a védekezést sem szabad, mert, ha gólt kapunk, szinte lehetetlenné válik a továbbjutás. Ha az első perctől kezdve föl tudjuk venni az ő ritmusukat, még lehet keresnivalónk ... CZÉH LA ‘dett lennél gól nélkül tunk. Amer az angolo meccs. Bíz< nem kerül ba, igyek: ami előseg ellenfél a győzhetetle meghajtani védelmüket két, abból lehet zavar Daka László: „Előttem két angol kihagyta...” Dr. Dunai János: „Rám már csak a játékvezetőnek volt szüksége” Dr. Tüske fc „Tudtam, ha belövöm, továbbjutott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom