Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-27 / 204. szám
1990. október 27., szombat uj Dunántúli napló ti Négy diákvélemény a Fehér könyvről A reform bevezetése nem várathat A képen balról jobbra: Gaszner Balázs, dr. Nagy Eszter, Hrabovszky Erik és Kereskai László Hol a legitim diákszervezet, melynek véleményét a többség elfogadja? Megkezdődtek az önkormányzatok újraválasztásai A reformprogramot még a nyáron készítette el vagy száz oktató, orvos a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, dr. Kelényi Gábor profesz- szór vezetésével. A „Fehér könyv"-nek nevezett vaskos javaslatcsomag arra a kérdésre próbál válaszolni, miként lehet neves intézményt faragni az egyetemből, hogyan kellene átformálni az oktatás, kutatás, gyógyítás eddigi menetét, mi kell ahhoz, hogy az egyetemi autonómia teljessé váljon, hogyan lehet érdekeltté tenni oktatót-diákot, s ezen érde• kéltségén keresztül rászorítani a nagyobb teljesítményre? A reformbizottság létéről már irtunk, ismertettük elképzeléseiket. Az egyetem vezetése és a bizottság több konzultáción vett részt, s meghallgatták a diákság képviselőit is. A dolgok jelenlegi állása szerint eléggé vontatottan halad a program elfogadtatása, többek között azért is, mert várják a diákok véleményét módosító javaslatait. Érthető: a munkában a nyári szünet miatt utóbbiak nem vettek részt, s a változások bevezetése konszenzus nélkül nem megy. A kérdést azonban lel kell tenni: mit szól a reformokhoz o diákság? Ezért hívtunk meg szerkesztőségünkbe néhány fiatalt, dr. Nagy Eszter orvost, aki az elmúlt évben fejezte be tanulmányait a POTE-n, s aki a hallgatói önkormányzat tagja volt, két hatodévest - Hrabovszky Eriket és Kereskai Lászlót —, utóbbi szintén az önkormányzat tagja, és Gasz ner Balázs harmadéves diákot.- önök miként látják: van-e olyan legitim hallgatói szervezet, mely jogosult arra, hogy véleményt mondjon a relorm- programról mindannyiuk nevében? Hrabovszky Erik:- Nem könnyű a kérdésre határozott igennel vagy nemmel válaszolni. A tény az, hogy az elmúlt évek során helyi szinten bár, de felülről szerveződve — országos rendszerrel - létrejöttek a felsőoktatási intézményekben az úgynevezett hallgatói önkormányzatok, fölállt a közismert HÓK rendszere. így van ez nálunk is. Szervezetét illetően mindent át kíván fogni, ami a diákhoz kapcsolódhat — sporttól a politikáig —, jelenleg azonban nem nevezhetjük legitim szervezetnek. — Miért? Dr. Nagy Eszter; — Kézenfekvő a magyarázat: a HöK régi beidegződések alapján szerveződött, nem föltétlenüj demokratikus úton. Képviselőit nem a diákság választotta, Így a diákság nagy része srámára működése, létezése közömbös. Mas kérdés az, hogy a POTE hallgatóinak 'jelentős hányadát maga az egyetemi élet is hidegen hagyja, depolitizált. s ho szabad kimondanom, maga a reform sem Igen érdekli. Fásultak. Kereskai László: • — A HÖK külső mintára alakult, s a mai napig nincs egyetlen olyan hallgatói fórum, melynek rangja lenne. — Ez alapvetően alelé mutat, hogy bár „körözik" időnként a folyosókon a Fehér könyvet, s ha többen egyet is értenének a POTE-relormmal, nehéz az álláspontokat közös nevezőre hozni. Nevezetesen: ez a helyzet a reformot, annak bevezetését beláthatatlan időre eltolja, lehetetlenné teszi . . . Gaszner Balázs: — Végeredményben erről van szó. A programot a diákság nagy része még nem ismeri — egy részüket nem is érdekli -, s akik ismerik és elfogadják, azok sem tudnak erről egy meggyőző fórum segítségével döntő véleményt formálni. . — Önöknek mi . a véleményük a programról? Hrabovszky Erik: — Mielőbb érvényt kéne szerezni az elképzeléseknek. Ahogyan én látom a jelenlegi helyzetet: az egyetem jó hírét öregbítő egyetemi polgárok kevesen vannak. Tény az, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók zöme elégedett a jó - vagy éppen csak meglévő — középszinttel. Ügy fogalmaznám: az oktató célja mielőbb letudni az órát, a diáké pedig, hogy a legkisebb befektetéssel átcsússzon az éppen aktuális vizsgán. Persze, tisztelet a kivételnek. Semmi sem motivál arra, hogy minél többet, jobban tudjanak o hallgatók, hogy minél felkészültebb orvosokat képezzenek az egyetemi oktatók. A Fehér könyv ebből a helyzetből kínál kiutat. Dr. Nagy Eszter: — Alig-alig találunk diákokat a tudományos műhelyekben, s ez igen elszomorító. Az úgynevezett TDK-sok száma alig éri el a 80—100 főt, pedig 1200 hallgatót regisztrálhat a POTE évente. A reformprogram elsősorban azzal a kontraszelekcióval szeretne leszámolni, amiben több évtizedes a „gyakorlatunk'’, s amely nyomán az egyes katedrák mellett nem azok állnak, akik meg is érdemlik azt. Ki tudja, mi, a politikai szempontok, o korábbi párthűség volt a döntő .. . — Ez o kontraszelekció nemcsak az oktatóra érvényes Kereskai László: — Természetesen nem. Hogy példával éljek: akad olyan rossz oktató, aki kiváló klinikus, s a betegágy mellett csodát tud művelni. De ez fordítva is igaz. Nem beszélve a kutatókról ... A reform egyik fő érdeme, hogy szeretne véget vetni ennek a helyzetnek. — Hogyan? — Például szabad tanárválasztással. Ha már kiderülne: ki az, aki diák nélkül marad, s ki az, akinek az óráján mindig zsúfolásig megtelik az előadó . . . Gaszner Balázs: — Akad ugyan a reform- programnak néhány vitatott cikkelye, de összességében elfogadható. A lényeg: érdekeltté teszi mndkét felet — a diákot és a tanárt —, hogy tudása maximumát nyújtsa. Ez adhat garanciát arra, hogy olyan felkészült, dönteni tudó orvosok hagyják el az egyetem falait (s ne csak néhány), akik bárhol megállják a helyüket. — Melyik a legvitatottabb pont? — Az egyetemi tanács, vagy ahogy a tanács helyére fölálló szervezetet nevezik, az egyetemi törvényhozó testület összetétele. E nagylétszámú testületben aránylag alacsony a diákság aránya. Dr. Nagy Eszter: — Ugyanakkor ezt pótolja az oktatássol-tonulással, a diákok érdekeivel foglalkozó bizottság, mely a többi bizottsággal együtt előkészíti az egyetemi törvényhozó testület elé kerülő témákat. Ebben az oktatással foglalkozó bizottságban 50 százalékos a hallgatói képviselet. — Végül is önök elfogadásra ajánlanák a vaskos programcsomagot? Dr. Nagy Eszter: — Föltétlenül. Amire sarkal, nem kevesebb, mint egy európai szintű egyetem, amely jó légkörű, nyitott, biztosítja az információk áramlását. Hrabovszky Erik: — Ugyanakkor a leendő egyetemi autonómia keretei között kialakíthatja a POTE saját arculatát, az intézmény széles körű önállósággal rendelkezne. Az autonóm közösség. tagjai pedig világosan látnák, hogy mi és miért történik, ugyanis valóban demokratikus döntések meghozatalának cselekvő részesei lehetnének. Kereskai László: — Ami olyan anyagi és er kölcsi ösztönzőrendszerrel párosulna, amely a közös célok elérésére motivál, azaz o nemzetközi szintű orvosképzésre, kutatói munkára, gyógyító tevékenységre. Gaszner Balázs: — Én is, mint mindegyikünk, mivel o hallgatói önkormányzat tagja nem vagyok, csak a magam nevében nyilatkozhatok. A reform megvalósítása nélkülözhetetlen, bevezetése nem várhat hosszú ideig. Hiszen befogadása sem megy majd máról holnapra, a régi beidegződések még évekig hatnak . . . Megjegyzés: időközben a hallgatói önkormányzatok új- jáválosztása megkezdődött, s o legtöbb évfolyamon már megtörtént. Ez adhat reményt arra, hogy mihamarább a diák is megfogalmazhatja véleményét a reformmal kapcsolatban, s konszenzus születhet diák-tanár között. Kozma Ferenc Ösztöndíjasként Nyugaton O HOSPICE A mindenáron való életmeghosszabbítás helyett az életminőség fenntartását hirdetik 1989 nyarán a New York-i Hastings Center kezdeményezésére egyén. kelet—nyugati orvosetikai konferencia megrendezésére került sor. A gyors politikai .változásoknak és a Magyarországgal szembeni szimpátiának köszönhetően, a konferencia színhelye Magyarország volt. A több mint egy tucat országból érkező orvosi etikusok, egészségügyi jogászok, klinikusok és egyházi emberek megtették az első lépéseket a szakmai eszmecserék és a nemzetközi ismeretségi kör kialakítása irányába. A nyugatiak, elsősorban a Hastings Center és a Swanseaban (Wales) székelő orvosetikai központ, felajánlotta segítségét a kelet-európai országokban oktatói és kutatói munkát végző orvosi etikusok számára. Az eltelt idő óta számos könyv, folyóirat, különlenyomat, tájékoztató és rövidebb-hosszabb időszakú ösztöndíj érkezett címünkre. Az ösztöndíjasok egyike voltam én is. A kétszer 6 hetes ösztöndíjam első állomása Swansea volt. E walesi város 8500 hallgatót számláló egyetemének egyik intézete a „The Centre for the Study of Philosophy and Health Care", amely egyben Anglia egyik nemzetközi hírű orvosi-egészségügyi etikai központja. Elsősorban posztgraduális képzés folyik az intézetben, és orvosi etikából a különböző címek mellett Ph. D. fokozatot is lehet szerezni. Klinikusok, kórházi orvosok, egészségügyi vezetők, nővérek és főnővérek, valamint- szociológusok jelennek meg bizonyos időközökben konzultációra, disszertációjuk megbeszélésére és számukra rendezett konferenciákra. Külföldiek is találhatók a hallgatók között. Az intézet a Swansea-i egyetem campusán lévő épületek egyikében található. Létrejöttének célja, hogy nemzetközi áttekintést és fórumot biztosítson a gyorsan fejlődő orvosi-biológiai technikával járó konceptuális, etikai és jogi problémák tanulmányozására. Jelenlétem, minthogy kelet-európaiként elsőként léptem át ennek az egyetemnek a kapuját, szinte kuriózumnak számított. Ettől azonban teljesen függetlenül baráti légkör és segítőkészség vett körül, és természetesen kielégíthetetlen érdeklődés szakmai, politikai, gazdasági és egyéb kérdések iránt. Számtalan esetmegbeszélésen, szemináriumon és konferenciákon vettem részt, ahol kulturáltan és demokratikus légkörben csaptak össze a nézetek, az erkölcsi értékekről vallott felfogások. A másik ember nézetével szembeni tolerancia, a másik fél végighallgatása, a személyeskedéstől mentes véleményütköztetés és nem utolsósorban az orvosok és a nővérek közötti partneri kapcsolat tűnt számomra példaértékűnek. Kutatásom témája a „hospice" volt. A magyar nyelvben a „hospice"-t helytelenül elfekvő kórháznak nevezik, holott erre az egészségügyi képződményre az ilyen jelző alkalmazása megtévesztő lehet. A hospice olyan csodálatos intézményt jelent, amelynek célja az emberi szenvedés (lelki és fizikai) és a fájdalom csökkentése, illetve megszüntetése az élet végső szakaszában. A fájdalmat például rendszeres, éjjel-nappal négyóránként adott gyógyszerrel enyhítik, és alapelvük az, hogy a második dózist akkor adják, amikor az első adag hatása még nem múlt el teljesen. Olvasmányaim és személyes tapasztalataim szerint ezekben az intézményekben (jó részük az állami egészségügyi szolgálat keretében működik) magasan képzett, elkötelezett hivatásosok dolgoznak, olyan környezetben és felszereltség mellett, amelynek egyedüli célja, hogy maximális segítséget nyújtson azoknak, akik képtelenek már arra, hogy önmagukon segítsenek. A betegek gyógyítása helyett a betegekkel (és a hozzátartozókkal!) való maximális törődésacél. Ezekben az intézetekben sincsenek küszöbök, de korlátok, kapaszkodók még a WC-ben is vannak. Televíziók, rádiók, virágok, halk zeneszó, hatalmas dupla üvegablakok (amelyek -nem szemeteskukákra vagy tűzfalakra néznek) mindenütt. Vendégszobák a látogatók számára konyhahasználattal, és külön olyan helyiség, ahová az elhunytat helyezik, hogy a hozzátartozók egyedül lehessenek vele, és elbúcsúzhassanak. A látogatásokat nem korlátozzák semrhilyen formában. Bármikor bárki bemehet, felnőttek és gyerekek egyaránt, sőt a haldokló kedvenc állatát is beengedik, lett légyen az egy kutya, madár vagy akár egy tengerimalac. Aki éppenséggel cigarettára akar rágyújtani végstádiumban lévő tüdőrákja ellenére, nyugodtan megteheti. A légkör békességet és nyugodtságot áraszt, bár „a mosolyok és a könnyek váltakozva jelen vannak” - amint azt az egyik nővér megfogalmazta. Viszonylag újdonságnak számít a „hospice filozófiá"- nak a családi otthonokra való kiterjesztése, az úgynevezett „home-care". S mindez az ellátás intézményes vagy otthoni formája nem kerül többe, mint egy kórházi ágy! Ez az intézmény a mindenáron való életmeghosszabbítás helyett- az életminőség fenntartását hirdeti, és számára semmi sem fontosabb, mint a beteg kívánságának a teljesítése. Nem kétséges, hogy még a legjobb hospice sem képes minden halált gyönyörűvé és könnyűvé tenni, de humánus orientáltságát és a beteg teljes emberként való figyelembevételét aligha lehet elvitatni. Dr. Blaszauer Béla Pécsi Orvostudományi Egyetem . Társadalomtudományi Intézet Vigyázat: csalnak! Ablakon kidobott pénz Baranyában sokak számára bizonyára késői a figyelmeztetés, ők -, bár talán nem is tudják - mór beleestek a kelepcébe. — Akik viszont még nem kötötték meg „schilling-biztosítá- sukat", ne tegyék ezt a jövőben sem - mondja dr. Ébli Györgyné, az Állami Biztosi- tásfelügyelet vezetője. ügynökök járják az országot mintegy egy esztendeje, s úgynevezett „schillinges biz- tositásokat" kötnek -, akivel csak tudnak. Márpedig ügyfeleik -, ahogy az Állami Biztosításfelügyelet rendelkezésére álló információk mutatják - nem kevesen lehetnek. Persze az, hogy az alkalmat minél kevesebben kívánják elmulasztani, nem csoda. Azok, akiknek valuta van a birtokukban, könnyen bedőlnek a csábitónak tűnő ajánlatnak, miszerint nyugati valutában válthatják meg biztonságukat. — A következőről van szó - mondja dr. Ébli Györgyné. — Osztrák biztosítótársaságok megbízásából (vagy anélkül), ügynökök járják az országot, szerveznek „segítő magyar közreműködőik" részére tanfolyamokat, továbbképzéseket Ausztriában és Magyarországon egyaránt. A közreműködő magyar ügynökök igen kedvező jutalékban részesülnek tevékenységükért, melynek lényege, hogy alapvetően életbiztosításra és néhány, azt kiegészítő kockázatra schilling díjfizetés és schillingben esedékes teljesítés ígérete mellett biztosításokat kötnek. E szerződések még akkor sem érvényesek, ha valódi, szabályos kötvényen jönnek létre, vagyis a biztosítási esemény bekövetkeztekor nem biztos, hogy a biztosított érvényt tud szerezni jogos követelésének. Az ügylet mind az érvényben lévő devizális, mind a biztosítási szabályokba ütköző; az érintett magyar állampolgárok közül kétségtelen azokra hátrányosabb, akik nem közreműködőként, hanem ügyfélként vannak benne érintve. Az üzlet eleinte a Dunántúlon és Budapesten virágzott, azóta azonban az ország többi részein is terjed. Vigyázat! A legtöbb esetben nemcsak meggondolatlan, hanem értelmetlen pénzkidobásról van szó. — Nem megijeszteni szeretnénk az állampolgárokat, hiszen többségük valószínűleg jóhiszeműen köti meg a szerződést. Természetesen nemcsak a figyelemfelkeltés eszközeivel élünk, a cél, magának az ügynöki hálózat munkájának a megszüntetése, amellyel az arra illetékes hatóság, a rendőrség foglalkozik. Nem vitás, nem lesz könnyű a feladatuk, de talán a több oldalú erőfeszítés előbb-utóbb eredményre vezet - bizakodik az Állami Biztositósfelügyelet vezetője. (pauska)
