Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-21 / 199. szám

Végre győzelem idegenben! PMSC—Szeged 2-0 (2-0) Öttusa Világ Kupa Fábián bronzérmes Szombaton Frankfurtban' gyűlt össze az öttusázás színe- java, azazaz idén indult Világ Kupa-sorozat döntőjébe jutott 16-16 férfi és női versenyző — a magyar színek képvisele­tében Fábián László, Martinék János, Kálnoki Kis Attila, Ko­vács Irén és Tulok Andrea. Hét órakor megkezdődött az első szám, a lövészet. Elő­ször a nők álltak lőállásba - köztük a pontversenyben a második helyen álló, idei ju­nior világbajnok, Kovács Irén, aki kitűnően célzott, 194 kör/ 1180 pontos eredménnyel nyer­te a számot. A férfiak közül az olasz Alessandro Conforto volt a legeredményesebb, 192 kör / 1150 pontos teliesítményével az élre került. Martinék és Kálnoki Kis azonos eredményt ért el (188 kör/1090), mind­ketten meaőrizték 6., illetve 7. helyüket. Fábián 184/1030-as eredményével az első helyről a tizedikre került. Az úszásban Tulok és Ko­vács is nyerte futamát -amint ez már megszokott —, sőt, Ko­vács ebben a számban is el­ső lett (1220 pont), s az ösz- szetettben megerősítette első helyét. Tulok az úszásban el­ért második helyével (1216) ismét elfoglalta a 10. helyet. A férfiaknak előírt 300 mé­tert az olasz Cesare Toraldo tette meg a leggyorsabban (1360 pont), a mindössze né­hány hete edzésben lévő ma­gyarok közül Fábián 1228, Martinék 1180, Kálnoki 1132 ponttal gyarapította gyűjtemé­nyét, s az összetettben a 9., 12. A magyar hölgyek nem je­leskedtek, különösen Kovács szerepelt gyengén. Tulok ellenben 14-szer jött le ayőztesen a pástról (741 pont), s maradt a 10. helyen. A férfiaknál Fábián és a svájci Steinmann egyaránt 23 győzelmet könyvelhettek el. Martinék eredménye 19 győ­zelem, míg Kálnokié 12. A futást és a lovaglást ko­ra délután azonos helyszínen, kellemes, napsütéses időben rendezték. A lovasterep mel­lett kimért 1000 méteres sík, jól belátható körpályát a nők­nek kétszer, a férfiaknak négy­szer kellett megtenniük. Ez a szám igencsak megkínzott mindenkit, sok erőt kivett a versenyzőkből. Az első öttusa Világ Kupa végeredménye: Férfiak: 1. Peter Steinmann (svájci) 10 930 pont, 2 Ales­sandro Conforto (olasz) 10 854, 3. Fábián László 10 853, ... 6. Martinék János 10 656, ... 11. Kálnoki Kiss Attila 10 375. Nők: 1. Zsana Dolgacseva (szovjet) 10 634 pont, 2. Éva Fjellerup (dán) 10 617, 3. Do- rota Idzi (lengyel) 10 555, ... 5. Kovács Irén 10 446, ... 9. Tulok Andrea 10 171. TOTO 1. FTC—Videoton-W. 4-0 1 2. Siófok—Vasas 1-2 2 3. Szeged—PMSC 0-2 2 4. Ú. Dózsa—Váci Izzó 0-2 2 8. Hertha BSC—Frankfurt 1-0 1 9. Karlsruhe—Kaiserslautern 4-2 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Pataki Attila Siklóson A Siklós-Nagykanizsa NB lll-as labdarúgójmérkőzésen Pataki Attila rock-sztár, az Edda Müvek főnöke végzi a hét végén a kezdörúgást. (Munkatársunk telelontudó- sítása) Szeged, 4000 néző. V.: Fa­zekas. PMSC: Bodnár — Kó­nya, Balog, Braun, Palaczky — Megyeri, Bérczy, Czéh, Czér- na - Lovász, Belansky (Le- hota, 88. percben). Edző: Ga­rami József. Szeged: Lebo- niczky — Hurguly, Bogdán, Pub­lik - Kemenes (Takács J„ az 57. percben), Árki, Miho- lache, Kovács J., Takács Z., Hegyeshalmi (Török, a 66. percben). Apró. Edző: -Szalai István. Már az elején látszott, hogy villanyfényes meccs ide vagy oda, a pécsiek nem ijedtek meg az árnyékuktól; nem áll­tak be védekezni, hanem gólt próbáltak lőni, ami a 7. perc­ben sikerült is nekik. Braun indította Bérczyt, aki a 16-os .vonalról lőtt, Leboniczky oldal­ra kitenyerelte a labdát, erre Belansky rárajtolt és az 5- ösön belülről balról kissé ki­sodródva az üres kapuba gu­rított. (1-0). Utána sokáig nem történt különösebb esemény a pályán. Az első félóra vé- aén rövid időre megzavarodott a piros-fekete védelem, de igazi helyzethez okkor sem ju­tottak a szegediek. A 35. percben ismét Bérczy és Be- lánsky volt a két főszereplő, közös akciójuk újabb gólt ho­zott. Bérczy kilépett a lesre játszó védők között, balról be­adott, középen pedig a be­vetődő Belansky néhány mé­terről, a hazaiak kapusát meaelőzve, a kapu közepébe továbbított. (2-0). A 36. perc­ben Palaczky kapott sárga lapot, mert nem engedett el­végezni egy szabadrúgást, és el is rúgta a labdát. Ugyan- íay járt Kónya is a félidő véae felé, mivel leteritette Takács Z.-t. Belánsky meg­szerezhette volna a harmadik gólját is, Czéh átadását azonban nem tudtg értékesí­teni. Szünet után valamelyest rá­kapcsolt a Szeged, ám szépí­tési lehetősége alig adódott. Váci Izzó-Ü. Dózsa 2-0 (0-0). Megyeri út, 3000 néző. V.: Puhl. Gólszerző: Gyimesi (70., 82. p.). Sárga lap: Kása (62.), Piros lap: Huszárik (81.). Jók: Véber, illetve Zom- bori. Vasas-Siófok 2-1 (1-1). Sió­fok, 3000 néző. V.: Roxin. Gól­szerzők: Kolovics (34. p.), il­letve Bücs (28.), Duró (80.). Sárga lap: Olajos (39 p.), Meksz (60.). Jók: Aczél, Ola­jos, Czigány, Meksz, illetve Hámori, Sass, Duró, Bücs, Zvara. Ferencváros-Videoton- Walt­ham 4-0 (2-0). üllői út, 12 000 néző. V.: Varga S. Gólszerző: Fischer (30., 35., 75., 80.). ▼ ZÜRICH: A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) székhelyén meglepetéssel fo­gadták Artur Takácsnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jugoszláv tagjának azt a be­jelentését, miszerint elképzel­hető, hogy a futballt törlik az ötkarikás játékok műsoráról. Guido Tognoni FIFA-szóvivő szerint a labdarúgás azon ke­vés sportágak közé tartozik, Talán még Kovács J., majd Apró megmozdulása nevez­hető annak. Takács Z. lövése adott munkát a 65. percben Bodnárnak. A 70. percben Hurguly letalpalta Bérczyt, akit egy percig ápolni is kellett. Az utolsó 20 percben gyűrte-gyö- möszölte a Szeged a PMSC-! - eredménytelenül. Edzők szoktak karácsonyi ajándéknak olyan gyors ide- aenbeli ideanyugtató gólt kérni, mint amilyent a PMSC rúgott az elején. Ez nemcsak Garami mester idegeinek tett jót, hanem a játékosokénak is. Ügy játszottak, ahogy a nagykönyvben meg van írva: hátul jól zártak, elől pedig több akciójuk is aólveszélyes volt. Ezek eayikéből növelték is előnyüket, amivel eldöntöt­ték a mérkőzés sorsát. A má­sodik 45 perc már csak for­maság volt. Még akkor is, ha a Szeged kitámadott, legalább a szépítésért. Ekkor már job­bára védekezett a PMSC. azt azonban jól csinálta. Egy félidőnyi gólratörő játék elég volt a nécsieknek a győ­zelemhez, ami egy percig sem volt vitás. Mindig így kellene futballozniuk idegenben, mint ahogy most Szegeden tették. Bodnárt csak a második félidőben tették igazán pró­bára, de végig labdabiztos volt. A védelem végig jól zárt, ebben a csapatrészben Braun tűnt ki. Bérczy bizonyult a középpályás sor legjobbjának. Két gólban is benne volt, mindkettőt Belanskyval rúgat- ta, emellett sokat futott. Lo­vászt, de főképp Belanskyt alig tudták tartani a szegedi védők az első játékrészben. A szlovák játékos minden meg­mozdulása veszélyt jelentett a hazaiak kapujára, a két gól­ján kívül lőhetett volna még egyet. A szünet után a szege­di védők már jobban ügyeltek rájuk. A szegediek közül egyedül Takács Z. játéka emelkedett ki. Horváth László Sárga lap: Topor (78.), illetve Halmai (6.), Kuttor (10.), Muzsnay (27.), László (38.). Piros lap: László (48.). Jók: Fischer (a mezőny legjobbja), Pintér, Topor, illetve Muzsnay. Az NB 1. állása: 1. Váci Izzó 10 7 2 1 16- 8 16 2. Bp. Honvéd 9 7 1 1 19- 6 15 3. FTC 10 6 2 2 22- 6 14 4. Tatabánya 9 5 2 2 13-10 12 5. Veszprém 9 3 6 — 8- 5 12 6. PMSC 10 5 — 5 9- 8 10 Siófok 10 2 6 2 9- 8 10 8. Vasas 10 4 1 5 17-20 9 9. Szeged 10 3 3 4 6-12 9 10. Rába ETO 9 4 — 5 15-13 8 11. Békéscsaba 9 3 1 5 10-12 7 12. Ú. Dózsa 10 3 1 6 14-18 7 13. MTK-VM 9 3 1 5 11-15 7 14. Debrecen 9 1 4 4 4-10 6 15. Videoton-W. 10 2 2 6 11-19 6 16. Bp. Volán 9 2 — 7 8-22 4 amelyben a doppingkérdés nem jelent komolyabb problé­mát. — Szövetségünk mindig kitű­nően együttműködött a NOB- bal, s szeretném, csak úgy mellékesen megjegyezni, hogy az eddigi olimpiai játékokon egyetlen labdarúgó sem akadt fenn a doppingvizsgálaton . . . - mondta Tognoni. Johnson nem kell a svédeknek... A jövő évi, stockholmi fe­dettpályás atlétikai játékok szervezőbizottsága úgy határo­zott, nem hívja meg Ben Johnsont, aki letöltötte két­éves eltiltását, és januárban tér vissza, ismét a pályára. A kanadai sprinter ugyan jelez­te, hogy szívesen rajthoz áll­na a skandináv városban, a rendezők azonban nem tarta­nak igényt „szolgálataira": Ha Johnson indul, akkor a többi neves, eredményes spor­toló teljesen a háttérbe szo­rul, és a figyelem csak rá, na és persze, a doppingra irányul! A sprinter menedzsere, Ed Futerman ugyancsak megle­pődött, hogy Ben Johnson nem szívesen látott vendég Stockholmban. Birkózás. NB 11-es csapat­bajnokság: Pécsi Húsos—Doro­gi Bányász 20-18. Pécsi győz­tesek: Sántha, Gilbert, Ba­lázs, Vörös, Gojás. Toborzó. A PVSK női ko­sárlabda szakosztálya 5-7. osztályos tanulók jelentkezé­sét várja utánpótlás csapatai­ba. Az érdeklődők október 25-én, 17.45-kor a Siklósi úti ált. iskola tornatermiben, Máté János edzőt keressék! Labdarúgás. Megyei II. osz­tály. Gödre-Boda 3-1, Tarcsa— Baksa 1-0, Vajszló-Kővágó- szőlős 1-0, Mozsgó-Nagype- terd 0-0, Bogádmindszent— Orfű 3-2, Szentegót-Somogy- apáti 3-2, Kétújfalu—Baranya- hidvég 3-0. Az élcsoport ál­lása: 1. Tarcsa 14, 2. Baksa 13, 3. Szentegát 13, 4. Vajsz- !ó 11, 5. Boda 11, 6. Gödre 10 ponttal. Mai sportműsor Labdarúgás. NB II. Mohácsi Új Barázda TSZ SE—111. kér. TTVE, Mo­hács, 13.30, Nagykanizsa—Komlói Bá­nyász, Nagykanizsa, 13.30. NB III. Dombóvár-Somberek, Dombóvár, 13.30, PVSK-Boglárlelle, Vasút-pá- lya, 13.30, Barcs-Mázaszászvár, Barcs, 13.30, Marcali—Boly, Marcali, 13.30, Siklós-Nagykanizsa, Siklós, 13.30, NB I. ifik. PMSC-Szeged, Pécsújhegy, 12.00. Serdülők. PMSC- Szeged, Kovácstelep, 12.00. Megye­bajnokság. PBTC-Bicsérd, Bőrgyár­pálya, 10.00, P. Postás-Beremend, Postás-pálya, 13.30, Töttös-Sellye, Töttös, 13.30, Újpetre-Harkány, Új- petre, 13.30, Sásd-P. Zsolnay, Sásd, 13.30, Szajk-Szentlőrinc, Szajk, 13.30. Kézilabda. NB I. férfiak. PMSC­Békéscsaba, városi sportcsarnok, 11.00, Várpalota—Komlói Bányász, Várpalota, 10.30. NB I. B nők. PMSC—Taurus, városi sportcsarnok, 12.30, NB II. férfiak. PEAC-Ercsi, Tanárképző Kar, 15.30. NB II. nők. Csurgó—PBTC, Csurgó, 11.00. Kosárlabda. NB I. nők. PVSK- Szarvas, városi sportcsarnok, 16.30. Férfiak. PVSK-Falco, városi sport- csarnok, 18.00. Modellezés. Pécs—Eszék-Ulánbátor városok közötti szabadonrepülő ver­seny, pogányi repülőtér, 10-13.00. Kerékpár. PE-TA Melitta SE ,, Gyújtsd a kilométertl” akciója, Nevelési Központ, 10.00. További eredmények aj! Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Egy kidolgozott pécsi ziccer után, rezeg a dunaújvárosiak há­lója Horváth Norbert Itatóst csinált ellenfeléből a Hunor Pécsi Hunor­Dunaújvárosi Papír 28-19 (14-9) NB I. B. női mérkőzés. Pécs, 200 néző. V.: Mátrai, Schali. Hunor: Tóth - Máy 1, Dajka 10, Nagy, Pintér 5, Pucsli 10, Kustos 1. Csere: Orbán, Per- jési 1. Edző: Tabajdi Ferenc. Volt „elszámolrvivalója" a pécsieknek a vendégekkel. A tavaszi bajnoki hajrában ugyanis éppen a Papír rontot­ta el a bajnoki vacsora han­gulatát azzal, hogy a pécsi zöld-fehérekkel történt bajno­ki záráson a hazaiak ötgólos vezetése után nyertek a Du- na-partiak. Igaz, akkor Pucsli sérülése után szárnyszegett lett a Hunor, most azonban már sem Pucsli, sem társai nem „hunyorogtak", sokkal inkább szétlőtték az ellenfél kapuját. A vendégeken az sem segített, hogy a tapasztaltabb cserekapust állították a háló elé, a hazai gólgyártás foly­tatódott. Szünet után tovább tartott a vendéglátók inváziója, s mi­vel a gólerős Dajka mellett továbbra is jól működött a Pucsli—Pintér esi kicsuki-páros, tíz gól is volt a két csapat közötti különbség. Végül is a Hunornak sikerült visszavágni az NB II-es vereségért, és két pont soha nem jöhet rosszkor, különösen nem egy osztállyal följebb. A pécsiek legjobb­jai: Tóth, Dajka, Pucsli és Pintér volt. K. L. Kötöttfogású birkózó vb A vb-rajt előtt Komáromi Tibor 30 százalék esélyt adott magának arra, hogy kiharcol­ja pályafutása megszakítás nélküli negyedik aranyérmét. Nos, ezt már nem teheti meg. Az FTC kiváló birkózója dél­előtt óriási küzdelemben ki­kapott a szovjet Olejnyiktől, majd a bolgár Jordanov ellen visszalépett. így azután érzé­keny veszteség érte a magyar válogatottat. De nem az első ezen a délelőttön. Komáromi előtt ugyanis a meglehetősen közömbös, el­képzelés nélkül birkózgató olimpiai bajnok, Síké is ki­esett. Szőnyi János szövetségi ka­pitány megjegyezte, valószí­nű, hogy az 52 kg-ban válta­ni kell, s Vadász mögött már ott áll készenlétben az ifjú Veiszer Zsolt. A délelőtt ke­serű mérlege hát: a tíz ma­gyar birkózó közül három már csak tétlen szemlélő. Valamit a kedvezőbb fejle­ményekről is: Takács sérült, fájós, alaposan beinjekciózott térddel is hatalmas bravúrt hajtott végre, legyőzte cseh­szlovák „mumusát", Zemant, s már négy győzelme van. Nála is csillagosabb jelest érdemel Farkas, aki két olyan birkózón jutott túl győztesen, akik nem is olyan régen a korábban 82 kg-ban verseny­ző Komáromit is legyőzték. A magyarok szombati győ­zelmei: 48 kg/3. forduló: Fa­ragó—Yiang Wei (kínai) 5-0. 68/4.: Repka-Mori (iapán) 4-0. 74/4.: Takács-Zeman (csehszlovák) 3-0. 82/3.: Far­kas—Koschnitzke (német) 1-0. 100/3.: Major—Guo Ke (kínai) (7-4). Vasárnap k.ét magyar bir­kózó léphet fel a világbajno­ki döntőben: Farkas Péter újonc létére az aranyéremért küzdhet, akárcsak Major Sán­dor, aki egy alkalommal már szerepelt fináléban, s akkor ezüstérmet vehetett ót. A PANNONVIN RT. nyugat-európai és tengerentúli exportjának szervezésére angol nyelvismerettel és gyakorlattal / rendelkező export bonyolítót keres ' Fizetés: megegyezéssel.. A pályázatot önéletrajzzal és a szakképzettséget igazoló okmányok másolatával a megjelenést követő két héten belül kérjük személyzeti és munkaügyi osztályunkra benyújtani. Címünk: 7621 Pécs, Szent István tér 12. (4773)

Next

/
Oldalképek
Tartalom