Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-02 / 180. szám
Kísért a kézilabdás múlt Annak idején is nehéz volt elhinni, hogy a PMSC a második félidei, hétgólos vezetéséről szenved vereséget a Tatabányai Bányász ellenében, ma már pedig direkt viccnek vették pénteken délután, amikor jobb emlékezetű szurkolók ezen említett esetet idézték a PMSC ötgólos vezetésénél. Pedig jobban odafigyelhettek volna, hogy imti történik a pályán. Persze, jobban odafigyelhettek volna a játékosok is, akik a nyíregyházi „ráijesztés'’ után megemberelték magukat, s csupán az utolsó negyedórára „dobták a lovak közé a gyeplőt", azaz engedték magukkal cigánykerekeket hányatni saját kapujuk előtt. Mindez annál is megdöbbentőbb, mert a magyar válogatottban is védekező feladatot kapó Kovács T., valamint az edzőktől a „jó védekező” hírében álló, talán inkább állt Hang között, akkor találtak rést az ellenfél játékosai, amikor nem szégyelltek. így aztán a hajdani hétgólos előny után elszenvedett vereséget ezúttal ötgólos előnyt követően is búcsút inthettek a győzelemnek. Pedig, pedig már a hajdani sokszoros gólkirály, Marosi is a Bundesligában ontja a gólokat ... Mintha csak kopirozták volna a pécsiek nyíregyházi bemutatkozását az NB I. újoncai, a Komlói Bányász fiai. Igaz, tőlük a leg- vérmesebb szurkoló sem várt pontszerzést Solymáron, ám ahogy állva hagyták őket az első félidőben a hazaiak, bizony azt sejteti, hogy ezt már „ellesték" a pécsiektől. Még szomorúbb, ahogy befejezték. A kék-fehérek ugyanis a tetemes hátrány „birtokában" egyszeriben ébredtek, és a szovjet vendégmunkás Gregorij Nyeretyin pontos találataival ellenfelük nyomába szegődtek, csakhogy jött a baranyai betegségként ismert hajrá-kór, ' amikor a komlóiak kettős emberelőnyből nem tudták csökkenteni hátrányukat, sőt akkor kaptak még két gólt szélről, s ezzel elúszott a második félidei döntetlenjük, no, és az, hogy még a tisztes vereségnél is jobb eredménynyel vonuljanak le életük első NB l-es találkozójáról. Férfi kézilabdázóinknál tehát kísértett a rossz hagyományokat felidéző, múlt. A hét végén újabb forduló következik: fiúk, felejtsük a múltat, teremtsetek új hagyo- mánykat! K. L. A szebbik nem ezúttal nem a szebbik arcát mutatta Szombaton a PVSK mindkét kosárcsapata itthon játszott, de a kettős találkozón csak félsiker született., A nők kezdtek az MTK-VM ellen, és a szünetig teljesen kiegyenlített játékot láthatott, aki az ugyanebben az időben rendezett PMSC -^Dózsa meccs helyett a sportcsarnokot választotta. A második játékrész közepére 12 pontos előnyt szereztek a vasutas lányok, de néhány perccel a találkozó vége előtt mintha valaki meghúzta volna náluk a vészféket, úgy lelassultak. Még két perccel a lefújás előtt is 8 ponttal vezettek, ám innen kezdve szinte egyetlen támadásukat sem tudták kosárral befejezni, így a vendégek az utolsó pillanatban kiegyenlítve kiharcolták a hosszabbítást. És ezt sajnos, ők bírták jobban erővel. és idegekkel, így a már győztesnek látszó mécsesén végül is alulmaradt a hazai együttes. A csaknem háromnegyed órás késéssel kezdett második találkozón a vasutas férfiak a Dunai Kőolaj együttesét fogadták, akiknek valószínűleg még sokáig fog előjönni rémálmaikban ez a találkozó. A végig ‘kitűnően játszó PVSK ugyanis a második félidőben már valósággal leiskolázta ellenfelét, és látványos trükkökkel tarkított játékkal szórakoztO tta az időközben megnövekedett létszámú közönséget. A lányok veresége utáni kárpótlásért nem is maradtak hálátlanok, a találkozó vége felé ütemes vastapssal jutalmazták Rab Gyula legénységét. Sz. Zs. Tolónyeremények 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 885 045 Normt; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 590 030 forint; 12 találatos szelvény 89 darab, nyereményük egyenként 58 203 formt; 11 találatos szelvény 1325 darab, nyereményük egyenként 3909 forint; 10 találatos szelvény 10 716 darab, nyereményük egyenként 725 forint, A kifizetés időpontja 20 000 forint alatt október 6-tól, 20 000 forint felett október 10-től. Tegnap délután megérkezett a Pécsre Mr. Ferguson ideges, még a csomagját is elhagyta Tegnap délután öt órakor a Manchester United játékosaival és vezetőivel begördült a PMSC autóbusza a Pannónia Szálló elé. A pécsiek képviseletében a MALÉV külöpgé- pének kora délutáni ferihegyi landolásakor a piros-fekete vezetők fogadták őket.- Milyen volt az út Manchestertől idáig? - tettük föl az első kérdést Alex Ferguson- nak, a MU menedzserének, amint letették csomagjaikat' a szálloda portáján.- Nagyon elfáradt qz egész csapat, így mára már semmilyen programot nem is engedélyeztem a labdarúgóknak, mindössze most a kicsomagolás utón, egy rövid, legfeljebD Félórás ismerkedést a környékkel. Utána pihenés következik holnap reggelig.- Mi lesz az együttes holnapi programja?- Délután fél kettőkor edzést tartunk a mérkőzés helyszínén, este pedig' itt a szállodában a vendéglátóinkkal közös vacsorán veszünk részt. A játékosok a fáradtság ellenére is vidámak és magabiztosak voltak, és a szerdai meccsen egyértelműen győzelemre számítanak. A csapatban az egyetlen ember, akiből hiányzott ez az önbizalom, maga Ferguson úr volt. Az első meccs után jócskán megváltozott a véleménye a PMSC-ről. Azt mondja, egy olyan csapat ellen, akinek az első negyedórában a MU két gólt rúg, még kettő-három össze kellett volna, hogy jöjjön. Mivel ez a Pécs ellen nem így történt, máris jobb véleménnyel van róluk, mint az angol sajtó. (Mintegy 50 angol újságíró lesz jelen Új- mecsekaljón, ők két külön- busszal érkeztek valamivel a csapat után.) Ferguson úr idegességét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Ferihegyen letette maga mellé egyik táskáját, és az induláskor elfelejtette fölvenni, Így most a PMSC vezetői lehetőségük szerint nyomoznak utána.- Várható-e valamilyen változás a csapatában az otthoni felálláshoz képest?- összeállítást majd csak a holnapi edzés után szeretnék mondani, az azonban biztos, hogy Irwin nem játszik majd, mivel időközben meghalt az édesapja, és nem vállalta a szereplést. Arra a kérdésre pedig, hogy tartanak-e e saját 500 fős szurkolótáboruk esetleges rendbontásától, azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy biztosan nem lesz semmiféle probléma, annál is kevésbé, mert az összes jegyet a MU osztotta szét (ingyen) olyanok körött, akiket teljesen megbízhatónak tartottak.- A hétvégi Nottingham, elleni mérkőzésen, (ahol t-O-ra kikaptak), szándékosan játszott télgőzzel a csapat, vagy véletlen vereség volt?- Szó sincs ilyesmiről, mi minden meccset komolyan veszünk. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, biztosan jobb kedvvel lépnének pályára a fiúk szerdán a Pécs ellen. Sz. Zs. KÉZILABDA Keszthely-PEAC 29-28 (15-17). NB II. férfiak. Pécsi legjobb dobók: Danyi (8), Gadó (7), Kőszegi (4), Mo- nori (3), Heckenberger (3), Kemenes (2), Hajós. TEKE A Pécsi BTC NB ll-es női együttese hazai pályán 6-2 arányban legyőzte a Veszprém csapatát. A pécsiek pontjait Engalsbachné (375), Barka (399), Rubinszki (372) és Horváthné (361) szerezték. SAKK OB II. férfiak: Ajkai Bá- nvász—Komlói Bányász 8,5— 4,5, egy függő. Komlói győztesek: Sásdi, Kiss. Döntetlent értek el: Reszler, Borbély, Száz, König, Lantos. PBTC-Zala Volán 7,5-6,5. Pécsi győztesek: Haragos, Hámori, Raffay, Fülöp. Döntetlen: Lovass, Horváth, Balázs, Bereczki, Szilárd, Nógrádi, Palkó. •• ■ • Az NB ll-ben lejátszott mérkőzésen a Pécsi Rögbi SE csapata 52-14-re nyert l\Q?PI a Székesfehérvári KÜFÉM ellen Pécsett. Hazai pontszerzők: Hartung 16, Barkó O 12, Molnár 8, Ocskó 8, Velkovics 4, Márta 4. Képünkön igy gyömöszölték egymást az ellenfelek. Läufer László felvétele KICKBOX A Solymáron rendezett országos bajnokságon —, mely egyben Európa-bajnoki válogató is völt — jól szerepeltek a pécsi versenyzők. A nonstop versenyben 57 kg-ban Molnár 2., 63 kg-ban Kőműves 3., 79 kg-ban Batai 2., míg 84 kg- ban Tóth 2. lett. A stop versenyben Molnár bajnokságot nyert, míg Kőműves és Tóth 2., -f- 84 kg-ban pedig Zabos 3. helyet szerzett. KERÉKPÁR 1 A szlovákiai Trencsében szerepeltek a hét végén a Pécsi SC kerékpározói, ahol a cseh —lengyel—magyar hármasviadal ifjúsági kritérium versenyét a pécsi Frólich Attila nyerte. Kell-e nagyobb kapu a futballban? KOSÁRLABDA Guido Tognoni, a FIFA szóvivője egy svájci lapnak nyilatkozva kijelentette: elképzeléseik vannak arról: hogy esetleg 30 cm-rel szélesebb és 10 cm-rel magasabb kapukra játszanak a labdarúgó-mérkőzéseken. A hírrel kapcsolat^ ban megkérdezte néhány érdekelt véleményét az MTI munkatársa. A válaszokból kitűnik: alaposan megoszlanak o vélemények az „újítás" esetleges bevezetésével kapcsolatban. íme a válaszok: Kovács Kálmán válogatott csatár (Auxerre, Franciaország) :- Első hallásra nevetségesnek vagy inkább groteszknek tűnik az ötlet. Mint labdarúgó, magam is érzem, hogy hullámvölgyben van a játék. Kevesebb a gól, a nézőknek nem látványos a védekező stílus. Mégsem a nagyobb kaput tartom a legjobb megoldásnak. Többek között azért sem, mert megindíthat egy megállíthatatlan folyamatot. Ha a mostani méretváltoztatás nem válna be, akkor két év múlva újabb fél méterrel meg- toldanák a kaput? Megtiltanák a védőknek, hogy a 16- ofon belül szereljenek? Bicskei Bertalan, az edzőbizottság elnöke:- Ha nagyobb lesz a kapu, akkor a most kapufán csattanó labdák is bemennek ... Saját egykori tapasztalatomból tudom, milyen sokat számít a 10 cm a kapu magasságánál. A válságot azonban — véleményem szerint - csak pillanatokra oldaná meg a kapuméret növelése. Az igazi segítség a fiatal játékosok technikai képzésének javitása lehet. Nagy Miklós, a Játékvezetői Testület elnöke: — Nekem személy szerint tetszik az ötlet. A nagyobb kapuban a lövéseket nehezebb lenne hárítani. Több gól esne a mérkőzéseken, látványosabb lenne a játék, a közönség is jobban szórakozna. Ami pedig a saját szakmámat illeti, a játékvezetést nem befolyásolná. Az első hallásra rokonszenves változást azonban nem lesz egyszerű bevezetni. A szabályalkotó bizottság, az International Board tagjai meglehetősen konzervatív emberek és nehezen fogják elfogadni ezt a javaslatot. Albert Flórián, a Ferencváros szakosztályának elnökhelyettese :- Igaz, hogy sok a 0-0-ás és 1-0-ás mérkőzés, így mindent meg kell tenni a labdarúgás látványosságának megőrzésére. Viszont: a szurkolóknak minden változással sok új dolgot kellene megszokni. A focinak éppen az az egyik varázsa, hogy száz éve szinte változatlanok a szabályai. A nézők így ismerik, így szeretik. Csak azóta, amióta én a labdarúgásban élek, sok szabályváltoztatással próbálkoztak, de egyik sem vált be. Szerintem csak akkor szabad ezt a nagyobb kaput bevezetni, ha a gyakorlatban előtte alaposan, sokszor és sok helyen kipróbálják. NB ll-es férfimérkőzésen Pécsi Postás—Kaposvári Honvéd 79:42 (45-44). Legjobb dobók: Rab (17), Szakács (16), Richter (11), Dinnyés (10). Évadzáró amatőr teniszverseny Az amatőr teniszezők idei versenysorozatának utolsó állomásaként október 5-7-én Pécsett, ax Eszék utcai tenisztelepen rendezik meg a KTP Kupát. A verseny idén először anyagi támogatóra talált, a győzteseknek és a helyezetteknek járó pénzjutalmat az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Részvénytársaság ajánlotta fel. Nevezni férfi egyéni, női egyéni és férfi páros versenyszámokban, október 4-én 17 óráig lehet a helyszínen. A Pannon Volán Szigetvári Üzemigazgatósága • ■ ■ ■ ROBUR 3000 MB típusú autóbuszokat j bérbead, lízingéi és j megvételre felkínál i ■ ■ Érdeklődni lehet: • ■ 7900 Szigetvár, Dencsházai u. 3. : Telefon: 10-140, 11-019, 1T-333 J4442] Dunántúlt napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301 j Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ISSN 0865-9133 DELVIEP 22. Építésvezetősége felvételre keres kubikosokat, segédmunkásokat Jelentkezés: Pécs, Engel J. u. 15. J4434^_ MEZGÁ-BÁLAKft.! Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1990. október 3-án 9-17 óráig a Bartók Béla Műv. Központ, Mohács, Vörösmarty u. 3. sz. alatt. ___^______^4444^