Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-20 / 198. szám
1990. október 20., szombat aj Dunántúli napló 5 Felszedik a csemetéket a faiskolában Az ősz egyik csalhatatlan je- le, amikor facsemetéket szállító autók kanyarodnak ki a lerakatok parkolóiból. Az októberi jó idő szinte csalogatja a szabadba a kertgazdákat, akik közül sokan mór el is képzelték, hogy hova, milyen gyümölcsfát telepítenek az idén. A természetet azonban nem lehet sürgetni. A csemeték felszedésével és újra- elültetésével meg kell várni a lombhullatást. Ám úgy tűnik, ezekben a napokban ennek is eljött az ideje, a pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat keszüi úti faiskola telepén ma kezdik meg az értékesítésre szánt kisfák kiemelését. — Zavartalan volt, jól sikerült a felkészülésünk az idei faültetési szezonra - tájékoztatott Gerber István üzemvezető. — Ennek köszönhető, hogy a felszedéssel párhuzamosan a nevelt fajták 80 százalékának szállítását kezdhetjük meg a velünk szerződésben álló Kopaszbarack, birs a kínálatban Öntözni kell a telepített kisfákat lerakatok felé. Pillanatnyilag 10 alma, 20 körte, 3 birs, 12 cseresznye, 8 meggy, 15 kajszi, 7 szilva és 25 őszibarack fajtából áll kínálatunk. Újdonságnak számít idén a tavaly hiányzó birs, várhatóan népszerű lesz a vadbirs alanyon levő körte. de a legtöbben valószínűleg annak örülnek, hogy ebben az évben nagy- mennyiségű kopaszbarack csemetével is a vásárlóink rendelkezésére állunk. Vélhetően nagy sikere lesz a tavaly elterjedt konténeres csemetéknek is, amikből most körtét, kajszit és szilvát kínálunk. Készleteink lehetővé teszik, hogy ne csak a baranyai igényeket elégítsük ki, hanem a környező megyékből érkező vásárlóknak, viszonteladóknak is a rendelkezésére álljunk. Végül még egy jó hírt közölhetek azokkal, akik a háromnapos ünnepet kertjükben, faültetéssel akarják eltölteni. Itt, a faiskolai leraka- tunkban vasárnap és hétfőn is megvehetik a telepíteni szánt kisfákat. Segít a tájékozódásban, hogy idén először egye- denként'jeltáblázzuk a csemetéket. Vasárnap és hétfőn délelőtt nyitva lesz a vállalat Megyeri úti lerakató is, ahol a gyümölcsfákon kívül most a szintén kuriózumnak számító, mogyoró, füge és selyemakác csemeték is megvásárolhatók. Szerződött szállítóitól később kapja csak meg az ültetni való kisfákat a pécsi Agroker Áruház, viszont konténeres kiszerelésben őszibarackon és kajszin kívül csaknem minden gyümölcsféle és számos díszcserje is kapható. Most, hogy van már mit ültetni, a szakembereik szerint ’bátran neki lehet fogni a fatelepítésnek. Egybehangzó vélemény viszont, hogy az aszályos nyár után nemcsak a gondos előkészületekre kell különösen odafigyelni, de arra is, hogy az elültetett csemeték elegendő vízhez jussanak. K. E. A piros, a sárga és a fehér autók esete Az emberek egymás nyomaiba lépve sietnek az utcákon, bevásárolnak, ügyeiket intézik, a gyereket viszik az pvi'ba. Aki szerencsésebb — és kényelmesebb —, kocsiból ki, kocsiba be. Ebben az évben eddig tizenhét autótulajdonos csak hűlt helyét találta a pécsi utcán hagyott járművének. Gondolom, nem akartak hinni a szemüknek. A városi rendőrkapitányságon civil- és egyenruhás rendőrök igyekeznek ide-oda, egymás kezébe adják a kilincset az 1. számú (belvárosi) rendőrállomás főnökének szobájából be-, s kijövet. A főnök, Farkas László őrnagy alighanem örül, hogy csak kettő telefonja van -, háromba már nem lehetne egyszerre beszélni. Utasítja az egyik járőrt, menjenek be a Konzumba a zsebeseket megriasztani, valamiről tájékoztatja az ezredes urat, aztán jó hírt kap: elkoptak egy nogy halat. Vidám mosoly az arcán. Végre megérkezik a terepről Várnagy Gyula százados, a körzet felderítőmunkájának koordinátora. Rá vártam. 'Nyugodtan kezd bele a kért sztoriba. Amikor áttekintette az autólopások feltűnő szaporodásáról szóló adatokat, úgy döntött, erre a területre több erőt kell átcsoportosítani. Társaival módszeresen kezdték el az információk gyűjtését, s az egyik értékes lakossági bejelentés nyomán már csaknem biztos volt benne, já nyomra bukkant. Szabó Mihály 22 éves, többszörös visszaesőt és Balázs Lászlót —, 19 éves kora ellenére ő sem büntetlen előéletű . ugyan ném találták otthon, de éppen összetalálkoztak, mikor a két gyanútlan férfi -, egyébként féltestvérek —, hazafelé igyekezett a sárga Wartburggal. Hamarosan kiderült, a rendszám nem az eredeti, egy szintén lopott, fehér Wartburgról került rá, aminek a motorja már egy hozzátartozójuk kocsijában berreg, a karosszériája pedig a MÉH-telepen vár sorsára. A „gyűjteményt" még egy piros színű márkatárs is gazdagította, amíg nem karamboloztak vele. Persze azért nem kellett ráfizetni —, az orgazda még jó árat fizetett érte. Mindegyik autónak a hátsó szélvédőjét emelték ki, s a gyújtáskapcsoló drótjainak összekötésével indították el a motort. S hogy miért erről sztorizunk? Pécsett eddig még nem fordult elő, hogy azonos elkövetők rövid idő alatt három gépkocsit loptak, ráadásul az is új, hogy az éjszakai lopások hátterében egy alkatrészekét igénylő személy rendelése áll. Ebből is látszik, az, ami köztudott: egyre szervezettebbek az elkövetések, s mint az őrnagy úr várakozásom alatt elmondta, számuk az idén a tavalyinál ötven százalékkal több. Ha önnek van gépkocsija és nem az orgazdáknak szánja, jobban vigyázzon rá! B. 8. r Megkérdeztük: Működnek-e a tanácsi ügyfélszolgálati irodák? Elterjedt e hír, hogy Pécsett nem működnek o tanácsi ügyfélszolgálati Irodák, és égy a lakosság nem tudja ügyes-bajos dolgait elintézni, nincs hol hatósági bizonyítványt, nyomtatványt, munkakönyvét kérni, nem tudják a lakcímváltozást bejelentetni stb. Kaponyi Lásztóné szolgálatvezető nyomatékosan kijelentette, hogy morodéfctaIonul teljesítik feladatukat az irodák. Nem zártak be, pedig több .munkatárs részt vett a választási munkák ellátásában. Szó sincs arról, hogy hanyagok lennének a lakókkal, a bajba jutottakkal szemben. A lakossági szolgáltatás mindig is a legfontosabb felodot volt és marod is. A Kossuth téri iroda szombaton is nyitva tart 8—12 óráig. Vasason csütörtökön tartónak szünetet, a htrdi csak csütörtökön működik, a kertvárosit a Nevelési Központban hétfőn és szerdán lehet felkeresni 13-tól, illetve 7.30-tól. Egyik szolgálattevő személy sem ■beteg. Bíznak abban, hogy ez a fajta szolgáltatás az önkormányzat 'idején is megmarod. Azt már mi fűzzük hozzá, hogy reméljük, még teljesebb lesz, és még több helyen működik, miután von bőséges tapasztalatunk hir- és ponaszügyeletünkőn, amelyet naponta 30—40-en is felkeresnek. A lakosság nagyon igényli, főleg a jogi tanácsadást és a felvilágosítást odminisrtrációs ügyekben. Cs. J. Mennyi mesés álom valósággá lenne... Csodálatos volt tegnap a pécsi kettes gyakorló iskola gyerekeinek a hálája, ahogy gyűrűben tolongva körbefogták James W. Foster angol gyógypedagógust, aki azért érkezett Pécsre, hogy adományokat gyűjtsön az Endresz György utcai Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézetének. A kicsik, elsőként az V. ások és az V. cések hallottak arról, hogy a zenész-küllemű angol fiatalember eljött hazánkba, hogy segítsen a mozgássérült és a szellemi fogyatékos fiatalokon. Tanítsa, nevelje, ápolja őket. „Útrava- lónak" hozott magával 3000 fontot, amit rögtön egy baranyai bankban helyezett el. A gyakorlásokat az angol tanár nénik buzdították, hogy egészítsék ki az összeget. Kiki amennyivel tudott, társult. Van, aki 10, más 100-200 forintot adott a közösbe, miközben aláírták a gyűjtési lapot. Erre a lapra 150 aláírás került és az összeg 6000 forint lett, amit egy zacskóban tegnap átnyújtottak az angol pedagógusnak, aki dedikált, köszönetét mondott még magyarul is. Kicsik vették körül, 10—11 évesek inkább, akik nagyon hálósak voltak, nagyon rajongtak, felszabadultan köszöntötték az adománygyűjtőt. Ez az önzetlen, boldog gyűjtési kedv bárcsak jellemezné a felnőttkort is. Akkor alig lenne szegény és mennyi mesés álom gyorsan valósággá lenne . . . Cs. J. Fotó: Szundi György Szerdán hétfő • • Ünnepi nyitva tartás a pécsi üzletekben Lesz kisvasát*, KGST-piac, és az éttermek se zárnak be Ismét ünnepek közelednek, s ahogy már megszoktuk, ezzel együtt a napok is összekeverednek. Munkanapon nem dolgozunk, szerda helyett hétfő lesz, a hétvégét pedig ezúttal hétközben tartjuk. Az eligazodást segítendő, lapunk ezúttal is körképet készített az üzletek nyitva tartásáról. Az Élelmiszerkereskedelmi Rt. boltjai szombaton a pénteki rend szerint üzemelnek, a nagyobb ABC áruházak 19 óráig tartanak nyitva. Vasárnap az általános zárási idő déli 12 óra lesz, az ABC-k azonban 13 óráig várják a vásárlókat. Hétfőn és kedden minden boltjuk zárva tart. A Vásárcsarnok és a Felsőmalom utcai piac szombaton reggel 5-től délután 5-ig tart nyitva, vasárnap, hétfőn és kedden bezár. Pécs egyéb területein a piacok nyitva tartását nem szabályozta a Piac és Vásárcsarnok Felügyelőség. Vasárnap a kertvárosi vásártéren a szokásos kisvá- sárt megtartják és az ünnepek alatt a KGST-piac sem szünetel. A Zöldért-boltok, az élelmiszer üzletekhez hasonlóan szombaton a pénteki rendhez igazodnak, vasárnap pedig a szombatihoz. Hétfőn, kedden bezárnak a Zöldért-boltok is, kivéve a Tolbúhin út 71. szám alatti üzletet, amelyik kedden 7-12 óráig fogadja vásárlóit. A három munkaszüneti nap alatt a legtöbb étterembe is ellátogathatunk. A Baranya Megyei Vendéglátó Vállalattól kopott tájékoztatás szerint minden étterem vezetője maga döntheti el, hogyan kíván nyitva tartani. Általában azonban többségük 21-én és 22- én szombati, 23-án vasárnapi rend szerint áll vendégei szolgálatára. A Konzum kereskedelmi és ij vendéglátó egységeinek nyitvatartási rendje a következőképp alakul: szombaton a Konzum valamennyi üzlete pénteki rend szeréit üzemel. Vasárnap az áruház ABC- részlege 7-14 óráig, a ruházati és iparcikk osztályok 9—13 óráig fogadják a vásárlókat. A külső kereskedelmi egységek, így az „S”- modell, Konzum Expo, Parfüméria, KOP-bolt, Féláru könyvek boltja, Konzum Autósbolt és a hidasi bútorbolt zárva lesz. Az önki- szolgáló étterem 6.30-15 óráig, az alsó .étterem 11 — 15 óráig, a Szőlőskert vendéglő 11-15 óráig szolgálja ki a vendégeket. 22-én és 23-án a kereskedelmi egységek zárva tartanak, az önkiszolgáló étterem 6.30- 15 óráig, a Szőlőskert Illő óráig áll rendelkezésre. Hétfőn és kedden (22. ás 23- a) tejet, kenyeret a Konzum önkiszolgáló éttermében árusítanak. A Baranya- ker áruházai szombaton egész nap nyitva lesznek, vasárnap, hétfőn és kedden pedig szünetelnek. A Nonstop élelmiszerbolt a Rózsa Ferenc és Somogyi Béla utca sarkán szokás szerint éjjel-nappal nyitva tart. P. V. Panaszkodnak a vásárcsarnok árusai Tegnap ismét súlyos incidensre kerüli sor a pécsi vásárcsarnokban és környékén, ohol egy jugoszláv állampolgárt megkéseltek az orcán a támadó zsebesek. Alig egy hete ugyancsak egy jugosrlóv személyt támadtak meg, ütlegeltek. Mindez jócskán megzavarta a piacozók nyugalmát, akik szeretnék elérni, hogy a vásárcsarnok nemcsok szerdán, pénteken és szombaton alkalJózan fejjil VÍZSZINTES: 1. Osvát Ernő véleményének első része (zárt betűk: A, Z, K, T). 14. Futva menekül. 15. Heves megyei község. 16. Tető védelmébe hátrál. 18. Róma folyója. 19. A vonádium és az irídium vegyjele. 20. Éjfélig tart. 21. Megszégyenítő. 23. Dán autók jelzése. 24. A horvát irodalomkritika megalapozója (Stanko). 25. Város a Vezúv lábánál. 27. Ki ... tud? — vetélkedő volt. 28. Vakond páros betűi. 30. Divatban levő. 31. Becézett női név. 32. Bolzano részel 33. Legendás sponyol labdarúgókapus. 35. Ostoba. 36. Holkan beszél. 37. Angolszász súlymértékegység. 39. A zsiráf rokona. 41. Gyakorlottság, névelővel. 43. Folyószakasz I 44. Román író (Octavian, 1881—1938). 45. Quod ... demonstrandum; ezt kellett bebizonyítani. 45. Magával cipel. 47. Az íttrium és a protaktínium vegyjele. 48. Édes, kristályos alkohol. 50. Leves- fajta. 51. A holmium ‘ vegyjele. 52. Kortárs szovjet író (Jurij Korlovics). 53. ... ovo; eleve. 55. Létezik. 56. Amerikai őslakos. 58. Irányvót- toztatási fogás a sísportban. 61. A honfoglaló magyar törzsek egyike. 63. A Háború és béke c. regény lop közepe!' 8. Fegyver belső űr nőalakja. 64. Bizony, ősi szóval. mérete. 9. Keltező. 10. Kifeni. 11 Tejipari melléktermék. 12. Három FÜGGŐLEGES: 2. Hajat torkítva negyed ütem! 13. Sícipő márkája fest. 3. Szerteömlik. 4. Gitár részel 16. Osvát Ernő véleményének bele 5. Föld alatti törpe. 6. Kínai vá- jexő része (zárt betűk: H, G, E) ros Szecsuán tartományban. 7. Kő- 17. Ormányos trópusi emlős állat mázzon rendőrt, hanem a többi napokon is. A vásárcsarnokban egyfajta rendészi teendőket iát el a gombaszakértő piacfelügyelő és a hálózatellenőr, akik nem győzik a rendteremtési munkát. Szükség lenne orra, hogy az árusok és a vásárlók segítenék őket, a rendbontások idején ne bénuljon meg a piaci élet. Cs. J. 22. Régi közlekedési vonallal kapcsolatos.' 26. Régen az államnak fizetett kis összeg. 27. ... in Hungary; magyar gyártmány. 29. Dunántúli dombság. 31. Nobel-dí- jas német író (Thomas). 33. Régi katonák levese. 34. Mondatrész! 35. ... de Boulogne; párizsi liget. 36. Középkori skandináv elbeszélés. 38. Pórt! 40. A fej csontos váza. 42. Marokkó fővárosa. 43. Város Erdélyben. 45. Francia vallástörténész, elöl személyneve kezdőbetűjével. 46. Van ilyen kürt és gyopár is. 48. A teve dél-amerikai rokona, névelővel. 49. A föld termőrétege. 52. Nemzetközi televíziós szervezet névbetűi. 54. Írásjegy. 57. Komá- rom-Esztergom megyei község. 59. Vég, angolul. 60. Magyar Autóklub, röv. 62. Házimozi! Nagy Balázs Beküldendő a víszintes 1. és függőleges 16. sor megfejtése, legkésőbb október 29-én (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, levelezőlapon, 7601 Pf.: 134, Új Dunántúli Napló szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. címre. Az október 6-i lapban közölt rejtvény megfejtése: A gyönge embereket épp oly könnyű megnyugtatni, mint megiiij észtén i. Könyvutalványt nyertek: Kárpáti József, 7801 Siklós. Pf.: 40; Biró Kálmán, 7627 Pécs. Engels út 95/2.; Csizmadia Kálmán, 7632 Pécs, Szl- kora I. u. 2., IV. 12.; Bózsa Sándor, 7694 Hosszúhetény, Iskola u. 47.; Sipos Emil, 7754 Boly, Hősök tere 1. A könyveket postán küldjük el.