Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-16 / 194. szám

A gyilkos fekete Az amerikai orvosoknak van egy jó és egy rossz hí­re a kávéivók népes tábora számára. Felméréseik nem igazolták, hogy a kávét ked­velők körében magasabb ará­nyú lenne az infarktusok szá­ma azokkal szemben, akik el­utasítják a fekete lé fogyasz­tását. Ugyanakkor fény derült arra, hogy a koffeinmentes kávé pontosan még nem is­mert okok miatt emeli a vér koleszterin-szintjét és ezzel együtt növekszik az inforktus kockázata. Következtetéseiket az ame­rikai szakemberek a New Eng­land Journal of Medicine cí­mű neves amerikai szaklap­ban ismertették kétéves meg­figyelés alapján. Az általuk végzett felmérésben ötven­ezer 40 és 75 év közötti ká­véfogyasztó gyakorló orvos vett részt. Kiderült: az előze­tes várakozásokkal ellentét­ben nem látszik igazolódni az a feltételezés, hogy a je­lentős napi kávéfogyasztás növelné a szívbetegségek ki­alakulásának a kockázatát. Az Amerikáiban is széles körben (reklámozott és árusí­tott koffeinmentes kávéval kapcsolatos — szavaik szerint — döbbenetes tényre azonban egyelőre nem képesek pontos választ adni a tudósok. Fel­tételezik azonban, hogy a ká­vé különleges feldolgozási el­járása tehető felelőssé a vér koleszterinszintjének emelke­déséért, ami az infarktus ve­szélyét növeli. Elfogyott a postások türelme Kétórás figyelmeztető sztráj­kot tartanak a postás dolgo­zók, amennyiben november 15- ig nem teljesítik bérkövetelé­süket - jelentették be hétfőn az Országos Hírközlési Fóru­mon. A fórumot a Postai és Hír­közlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége kezdeményezte az­zal a céllal, hogy megoldást találjanak a posta ellehetetle­nülésének megállítására, vala­mint a dolgozók bérhelyzeté­nek rendezésére. Keresik Egy átlagos 60 wattos izzó­ban egy 40 mikron átmérőjű, egy méter hosszú wolframszál alkotja a 30 milliméteres vilá­gító spirált. Az egésznek a súlya nem több, mint 15 milli­gramm. Elképzelhető tehát, hogy hány ilyen világító alkal­matosság készül az évente 150 tonna alapanyagot felhasználó Tungsram csarnokaiban. Telje­sítményével a gyár a világpiac nem jelentéktelen 3 százalé­kát mondhatja magáénak. Ha - mint a közelmúlt csú­fos kudarca bizonyítja - a wolfram kitermelésében nem is, felhasználásában ugyancsak szép eredményeket tudhat magáénak hazánk. Ennek kö­szönhető, hogy ezekben a na­pokban Budapesten rendezik az V. nemzetközi wolfram szimpóziumot. Tovább emeli o rendezvény rangját, hogy ez­úttal először adhat kelet-euró­pai ország otthont a wolfram- kitermelők, -feldolgozók és -fel­használók nemzetközi találko­zójának. Hat földrész 26 országának 190 elismert szakembere, tudó­sa érkezett a szimpóziumra, amelynek legfőbb célja, előse­(Folytatás a 3. oldalon) A Hullámban lesz Pécs új tisztasági fürdője. A Rákóczi úti „ré­giben" az átalakítások után reumatológiai és fizikoterápiás ke­zelés ... Képünkön a Hullámfürdő Szendrey Júlia utca felőli bejárata. Fotó: Horváth Norbert. Információnk a 3. oldalon. Karcsúsítják a légitársaságot Boeing vagy Airbus? Malév sajtótájékoztató Tőkeerős és elegáns légi- társaság legyen a Malév — így foglalta össze cselekvési programját a Magyar Légi- közlekedési Vállalat nemrégi­ben megújult vezetése. A programot tegnap az Atrium Hyatt Szállóban vázolta Déri Tamás, a Malév pályázat út­ján kinevezett vezérigazgatója. Tárgyalások folynak például két hosszú távú repülésre is alkalmas, széles törzsű repü­lőgép vásárlásáról, amelyekre a New York-i és a tokiói já­ratok tervezett indítása miatt van szükség. Jelenleg két re­pülőgépgyártó világcég is ver­senyez a Malév megrendelé­séért: a Boeing a 767 ER tí­pust, az Airbus pedig a 310/300-as típusát kínálja. Az új gépek 1992—93-ban állná­nak forgalomba. Az üzletre hitelekből kerülne sor, ami Déri Tamás szerint előnyö­sebb, mint a korábbi lízing­megoldások. Érdekesség egyéb­ként, hogy a hitelezőket a gépgyártó cégek hoznák ma­gukkal. A 150 millió dolláros hitelt a Malév a vállalat pri­vatizálása után fizetné visz- sza, ami -csak 1993-ra várha­tó. A rekonstrukciós időszak­ban folytatódik a vállalati ap­parátus karcsúsítása — a fő­osztályokat már meg is szün­tették —, s a repülőgépek kül­ső és belső korszerűsítéséről sem feledkeznek meg. Ugyan­csak megváltoztatják a légi­kísérők „divatjamúlt" Pierre Cardin-egyenruháját is, me­lyet színesebb öltözet vált majd fel. Hosszú tanácskozássorozat után a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a korszerűbb nyugati repülőgépekkel pár­huzamosan a szovjet géppar­kot is fenntartják, hiszen ezek a aépek is tökéletesen meg­felelnek a biztonsági követel­ményeknek. A tervek szerint a szovjet gépek alkotják majd a Malév által rövidesen létre­hozandó charter-légitársaság gépparkját is. Ez az új légi- társaság — európai társaihoz hasonlóan — elsősorban az olcsóbb turizmus érdekeit fog­ja szolgálni. * Az általános gazdasági re­cesszió ellenére dinamikusan nőtt a Malév Dél-dunántúli Területi Igazgatóságának a (Folytatás a 2. oldalon) Lapunkban többször is hírt adtunk arról az eddig még ismeretlen három rablótáma­dóról, aki súlyos bűntettet kö­vetett el a hét végén a Szek- szórdról Budapestre közlekedő gyorsvonat postakocsijában, s akiket most köröz a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság (BRFK) rab Iá-sí cso­portjának ügyeleti számán, a 1123456/22550-ön hétfő 11 óráig csaknem 30 bejelentés érkezett, de ez kevés ahhoz, hogy felderítsék a tetteseket. Ezért kérik, hogy a fenti szá­mon továbbra is hívják éjjel­nappal az ügyeletet, de hív­ható a 1180800-as telefon is, de bármelyik rendőrségi ügye­letén lehet információval szol­gálni. Hamarosan megjelenik egy pontosabb körözés, ugyan­is a hívók többsége inkább o történtek után érdeklődik. Leo tulipánjai Nápolybái Pécsett... Narkósok voltak, kigyógyultak, s most segíteni akarnak nekünk a megelőzésben. Munkatársunk, Pataki Veronika faggatta őket, miért szakí­tottak régi életükkel, a kábulattal, s milyen missziót vállaltak. írásunk az 5. oldalon. A hét végén meghibásodott az egyik nyomdagép a Pécs Szikra Nvomdában, ezért a megyeszékhelyre kerülő Üi Du­nántúli Naplók csak hétfő reggel hétre készültek el és ekkor kezdődött a kiszállításuk. A vidéki Ü| DN-terjesztést nem zavarta a géphibásodás. Olvasóinktól elnézést kérünk a nyomdászok nevében is. Kudarc a kitermelésben, eredmény a feldolgozásban V. nemzetközi wolfram szimpózium Budapesten Új hulladékfeldolgozó technológia az MFKl-ből a postakocsi rablótámadóit Gorbacsov Nobel-békedíjas Az öttagú norvég Nobel-bizottság hétfőn Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió elnökének ítélte az idei Nobel-békedijat. A szovjet politikus az indoklás szerint vezető szerepet játszott a nemzetközi békefolyamat előmozdításában, a kelet-nyugati kapcsolatok alapvető átalakulá­sában, s a szovjet társadalom nagyobb nyitottságának megteremtésével hozzájárult a nem­zetközi bizalom megerősödéséhez.- Az utóbbi években meghatározó változások történtek a Kelet és Nyugat közötti kap­csolatokban. A szembenállást tárgyalások váltották fel. Régi európai nemzetek nyerték vissza szabadságukat. Lelassult a fegyverkezesi verseny, és tanúi lehetünk a fegyverzetellenőrzés­hez és leszereléshez vezető folyamatnak — hangoztatta az indoklás. Antali József amerikai útja Antall József miniszter- elnök hétfőn, közép-euró­pai idő szerint a késő esti órákban érkezett New Yorkba hivatalos látoga­tásra. A kormányfő és kí­sérete kedd reggeltől kez­di meg a hatnapos láto­gatás rendkívül zsúfolt programját. Antall József New York­ban tanácskozik több amerikai óriásvállalat, il­letve pénzintézet vezetői- - vei, amerikai zsidó szerve- , zetek képviselőivel, elő- : adást tart a külkapcsola- tok tanácsában, találkozik a magyarság képviselői- i vei. Megkezdődött az Országgyűlés A Magyar Szocialista Párt megüresedett képviselői he­lyeinek betöltésével kezdte meg 15 óra után néhány perc- • cél hétfői munkanapját az Országgyűlés.- A plenáris ülé sen Szabad György házelnök bejelentette: az MSZP.Tabajd Csabát, és Suchmann Tamást lelölte a képviselői székekbe. A Mentelmi és összeférhetet­lenségi, valamint a Választási és Mandátumvizsgáló Bizott ság megvizsgálta a képviselők megbízólevelét, amelyről a törvényhozó testület jelentést hallqatott meg. A házelnök indítványa alapján az Ország gyűlés igazolta az új szocia­lista párti képviselők mondó tumqt. Ezt követően Szabad György bejelentette: a kormány b nyújtotta a büntető jogszabá­lyok módosításáról, a helyi bi rqságok létesítéséről, valamint az illetékekről szóló törvény­javaslatot,- majd felkérte az ■illetékes bizottságokat, hogy tárgyalják meg az előterjesz téseket. Ugyancsak bejelentet­te, hoay a kormány sürgős tárgvalást kérve benyújtotta az 1990. évi ideiglenes va- avonpolitikai irányelvek érvé­nyességi idejének meghosz- szabbitásáról szóló országgyű­lési határozati javaslatot, amelyet várhatóan keddi mun­kanapján tárgyalhat meg a testület. Késett az újság KÖZÉLETI NAPILAP nantuli I. évfolyam, 194. szám 1990. október 1tf., kedd Ara: 5,80 Ft Helyhatósági választások Baranyában A függetlenek és az ellenzéki pártok sikerei A korábbinál is alacsonyabb részvételi arány Vélemények, nyilatkozatok a második fordulóról A független jelöltek és az ellenzéki pártok előretörését mu­tatja a helyhatósági választások vasárnap megrendezett második fordulója Baranyában is. Megyénk 292 települé­sének túlnyomó többségében bizalmat kapott polgármeste­rek közül több mint 86 százalék független jelöltként indult a választásokon. Az öt baranyai városban (a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken) kialakultak az új önkormányzati testületek. Figyelemre méltó, hogy a vá­lasztások vasárnapi második fordulójában néhány százalék­kal még kevesebben vettek részt, mint két héttel koráb­ban. (Két „szélsőséges" pél­da: Szigetváron a szavazók több mint 29, míg Pécsett alig több mint 21 százaléka gon­dolta úgy, hogy leadja vok- sát.) (Folytatás a 3. oldalon) November 1-jétöl lesz elegendő PB-gáz {5. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom