Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-15 / 193. szám

1990. október IS., hétfő aj Dunántúli napló 3 Mit nem fisét as OTP-nek as ügyfél? Például AB-lakásbiztosítást A napokban mintegy 26 000- en kaptak értesítést az 0TP- től a megyében. „Szives tájé­koztatásul közöljük, hogy az Állami Biztosító értesítette Hó- kunkat, hogy ... számú taná­csi értékesitésű hitelszámláján a lakásbiztosítása megszűnt. Ezért a fenti számú kölcsön- számlájáról a biztosítási dijat töröltük. így 1990. október 1- jétől a havi törlesztőrészlete ... forint." A rövid levélke mögött igei nagy helyezkedés húzódik meg. A lakásbiztosítási piacon ugyanis egyre több cég jelent meg, ezek helyet keresnek maguknak, s összeütközésbe kerülnek - természetesen - a már meglévőkkel. Az Állami Biztosító, a hagyományosan lakásbiztosítással foglalkozó intézmény — ügyfelei megtar­tása érdekében is időben mozdult, s új biztosítási konst­rukciót vezetett be. Végső so­ron ennek a jele és következ­ménye az előbb idézett OTP- értesítés. Eddig semmi baj sem len­ne -, ha a levél egyértelműen érthető. Az OTP pécsi szám­lavezető fiókjában érdeklőd­ve megtudtuk: aki hosszúlejá­ratú lakáshiteleit törlesztette az OTP felé, eddig -, a két cég megállapodás alapján - az ÁB lakásbiztosítási díját is ezzel az összeggel együtt ad­ta postára. Ám az együttmű­ködés most megszakadt, mert- csak egy okot említsünk - o továbbiakban az ÁB nem érzi szükségét annak, hogy a lakásbiztosítási díj beszedésé­nek fejében ennek 6 százalé­kát jutalékként az OTP-nél hagyja, annál a pénzintézet­nél, amelyikhez a Garancia - ugyancsak foglalkozik lakásbiz­tosítással —, jóval közelebb áll, mint az ÁB. Ezért számos ügyfelétől a jövőben az Állami Biztosító maga szedi be a díjat. Az OTP az ilyen ügyfeleitől csak a „meztelen" lakáshitel havi törlesztési diját kéri. Ez az oka annak, hogy sokak ta­pasztalhatják október 1-je után: az e címen kért, befi­zetett összeg kevesebb lett — a biztosítás díjával —, mint volt korábban. Azokat az ügyfeleit is ér­tesítette az OTP, akiket a biztosítási díj változása oly módon érintett, hogy azt - az inflációhoz igazodva - in­dexálta az ÁB. Van még egy érintett kör: akik más bizto­sítóhoz (Garancia, Hungária) pártoltak át. Az ő korábbi, „összevont" törlesztési rész­letük is természetesen csök­kent. Az OTP számlavezető fiók­jában is úgy vélik: a bo­nyolultnak tűnő változásokat nem mindenki tudja átlátni, s a módosulást pénztárcájuk kárának vélik. Ezért készség­gel állnak a pécsi, Bem ut­cai számlavezető fiókban min­den, e téren tanács talonná vált ügyfél rendelkezésére. M. A. NMM mm m .1-.- ml m mrnm.^,. m .........- tfc.... ._.....uék...„ m.............m .... m ................... Mt .....' m m wMBefffBlfBwf fSHw ^tlQlQr Orvos-természetgyógyász Tizenkilencévesen nyakába vette a világot, mert úgy érez­te, itthon kicsi neki a tér. Nyugat-Németországban álla­podott meg, ahol elvégezte az egyetemet, orvos lett. Sar- kadi Ádám két társával három évvel ezelőtt megalapította a Vita Natura, a természetes gyógymódok klinikáját Eppen­brunn bei Pirmasenben. — Tíz évvel ezelőtt kezdtem el a természetgyógyászattal foglalkozni — mondja dr. Sar- kadi szülei házában Szek- szárdon. - Az egyetem el­végzése után néhány évvel történt, hogy nagyon fájt az egyik nyakcsigolyám. Az egyik magyar barátom Pasztula Fe­renc felajánlotta, hogy fül­akupunktúrával meggyógyít. A kezelés sikeres volt, elmúlt a fájdalmam, és bennem is meg­változott valami. Elkezdtem tanfolyamokra járni, megis­merkedtem a természeti gyógymód alapjaival. Az NSZK-ban ma nagy di­vat a természetgyógyászat. Jól szervezett a képzési rendszere is. Az orvosok 2 évig tanulnak, hogy ezt a végzettséget meg­szerezzék. A betegbiztosító társaságok is támogatják a természetgyógyászat egyes ágait. Berlinben az orvostudo­mányi egyetemen külön tan­széke van. Nyugat-német kli­nikák nagy részén természetes ma már az akupunktúrás fáj­dalomcsillapítás. A Vita Natura klinikán el­sősorban biológiai rákkeze­léssel foglalkoznak, de emel­lett gyógyítják a krónikus bőr­és mozgásszervi betegségeket, és fáidalomterápiát is alkal­maznak. A súlyos beteg em­bereknél csak akkor alkalmaz­zák a természeti gyógymódo­kat, ha van rá remény, hogy használ. A betegeknek meg­mondják, mire számíthatnak, ha szükséges műtétet javasol­nak és csak utána kezdik el a kezeléseket. A Vita Natura klinikán három napig készítik elő a betegeket a terápiára. Ez alatt beszélgetnek velük, orvosi vizsgálatokat végeznek. Kevés a természetgyógyászat­ban alkalmazható diagnoszti­kai berendezés. A klinikán theromregulóciós diagnosztiká­val - a testhőmérséklet méré­sével - állapítják meg a baj helyét. Vérképet is néznek, de nem csak a rutinvizsgálatot végzik el, hanem mérik az immunképességet is. Csak ez­után kezdődhet el a terápia, ami négy-hat hétig, de van akinél három hónapig tart.- Most már vannak vissza­járó betegeink is. Az első időben azonban már a leg­utolsó stádiumban kerültek hozzánk a rákos betegek, ak­kor mór nem tudtunk rajtuk segíteni. Hozzánk ugyanis csak olyanok jönnek, akik már minden orvost végigjártak, eredménytelenül. A táplálkozás nagyon fon­tos része a kezelésnek, de mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy vállalja-e a vegetáriánus étrendet. Gyógy­szereket is adunk, de először megpróbáljuk a természetes gyóaymódot alkalmazni, és ha nem járunk sikerrel, akkor fordulunk a tablettákhoz. Ma már tudom, hogy a természeti gyógymód orvostudományában rejlő lehetőségek határtala­nok. A természetgyógyászat képes a „csodákra”, de ez egy összetett biológiai regulá­ciós folyamat eredménye. Ha valaki tapasztalat és szaktu­dás nélkül a csodákra hivat­kozik, és a tudatlansága mi­att eredménytelen, akkor sokat árt az ügynek, mert hiteltelen­né teszi a természetgyógyá­szatot. Éppen ezért szeretném, ha Pécsett is lehetőség len­ne arra, hogy az orvostudo­mányi egyetemen is oktassák a természeti gyógymódokat. Az orvosok kezében akkor nemcsak a szintetikus gyógy­szerek, hanem más lehetősé­gek is lennének, mint például a fitotherapia, homöapathia, akupunktúra, meurálterópia, ózonterápia. a professzor Rost-féle therporegulációs di­agnosztika, anthrooozófia, a a dr. Koch-féle molekuláris te­rápia, mikrobiológiai, enzimte- rÓDÍa, hogy a leafontosabba- kat említsem. Szekszárdon Dé­riig megalakítottuk a Pro Vita Eovesületet, amelynek tagia lehet mindenki, akit a termé­szetgyógyászat érdekel. Sz. K. Új röntgenkészüléken vizsgálják as állatokat Pécsett, a Megyeri úti kisállatkárházban Fotó: Läufer László Az ország egyetlen magán állatamfeulanciája 'Pécsett, a Megyeri úton több, mint egy éve működik o magán állatorvosi rendelő. Szinte egyik napról a másik­ra lett df. Bolttá! József állat­orvos a tulajdonosa. Ma már öten dolgoznak az intézmény­ibe«. +tórom asszisztens és egy-nyugdíjas állatorvos segít Baktai doktornak a beteg ál­fátok ellátásában. Az állatambulancia hétfőtől csütörtökig héttől délután né­gyig, pénteken héttől délután háromig és szombaton reggel nyolctól délig tart nyitva. Na­ponta sok beteg állatot lát­nak el. Beszélgetésünk ideje alatt is szinte egymásnak ad­ták a kilincset a beteg kis­kutyát, macskát hozó emberek. — Huszonnégy évig voltam az áliatkórház vezetője, — mondja dr. Baktai — aztán egyik pillanatról a másikra ál­lami alkalmazottból maszek lettem. Minden kedvezménytől elestem, mert egy napig sem voltam munkanélküli, újrakez­dési kölcsönt sem kaiptam. Mindent a saját pénzemből kellett megvásárolnom, a vak­cinákat, az oltóanyagokat, a műszereket. Egyszerűbb a dolgom, mint eddig. Százfele kell ugyan figyelnem, mert egyszerre vagyok anyagbeszer­ző, orvos, adminisztrátor, köny­velő. Könnyebb a beszerzés, mert nem kell mindenhez kü­lön engedélyt kérni. Most is vásároltunk egy ultrahangos fogkőeltávolító gépet, emiatt a valamikori ügyeletesi műtőt alakítunk ki, mert csők alta­tás után lehet az állatok fo­gairól a fogköveket eltávolí­tani. Több ezer eset havonta Es egyszer jön a végrehajtó A végrehajtó olyan ember, aiki azok szemében, akikkel hivatalos ügyekben találko­zik nem szimpatikus, ezért is nehéz a végrehajtók mun­kája. Tevékenységükre vi­szont szükség van. Nézzünk néhá ny bora nya i a dotot: Havonta átlagosan ötszáz ügyben kell, hogy eljárja­nak a baranyai végrehaj­tók, ezekből az esetekből körüfbel-ül harminc százalék­nyi eredménytelenül végző­dik. Nem tudják behajtani — a leggyakrabban előfor­duló esetek közül - a több éves lakbér, fűtésdíj, gáz- és villanyszámla elmaradá­sokat. Nincs mit lefoglalni az esetek egy részében a vagyonmegosztási és a tu­lajdonközösség megszünte­tési perekben. Pedig hosszú az út ad­dig, míg végül is a végre­hajtókhoz kerül egy-egy ügy. Levelezés, többszöri felszólí­tás előzi meg azt a pilla­natot, amikor a végrehajtó bekopog. Tettem a héten egy rö­vid sétát Udvari Ferenccel, a megyei végrehajtó iroda vezetőjével és Kovács Gyu­lával, az iroda munkatársá­val. Kértem, átlagos esete­ket nézzünk meg. így tör­tént. Útközben megtudhat­tam, hogy a végrehajtási fo­lyamat első epizódja a munkabérletiltás lehet, az­tán következnek az ingósá­gok, végül pedig az ingat­lanra is sor kerülhet. Az iroda nyilvántartása alapján elindultunk. Egy- egy utcában vagy nagyobb épületek lakrészein már kö­zeledve láthattuk, hol is lesz, hol is lehet dolga a végrehajtóknak. Zömében el­hanyagolt, lerobbant épüle­tekbe és lakrészekbe ko­pogtattunk be, többnyire eredménytelenül. Vagy el­költözött már a detoxikáló kezelési díjat, a lakbért nem fizető, vagy pedig egy­szerűen nem volt, mit le­foglalni. Az átlagosnak mi­nősíthető eseték zömében foglalkozásnélküliekkel, rendetlen lakásokkal, fogya­tékosokkal találkozhattunk, és nem maradt más hátra, mint közölni: tegyenek meg mindent a befizetésre, az évek óta feledékenységből. vagy éppen pénzhiány miatt elmaradt hátralékok törlesz­tésére, mert a kilakoltatás is fenyegeti őket. (Érdekes­ségként itt jegyezzük meg, hogy a végrehajtó sokszor találkozik úgynevezett fog­lalástól mentes tárgyakkal, hiszen, ha személyenként egy fekhelynél, szekrénynél, széknél, asztalnál és meg­felelő fűtési berendezésnél nincs több a lakásban, ak­kor nem foglalhat. Ha nem is dolgozik senki bejelen­tett munkahelyen, a helyzet tovább bonyolódik, az idő­pont pedig tolódik.) Bonyolult a helyzet akkor is, amikor egyik közület tar­tozik a másiknak is. Van olyan megyei nagyvállalat, amelynél több 10 millió fo­rintos végrehajtási eljárás van folyamatban. Sajnos, a végrehajtóknál nem fenyeget a munkanél­küliség veszélye. Sajnos, írom, mert az ügyek száma nem csökken. Az emberek vagyoni helyzete közti kü­lönbség egyre nő. És akkor jön a végre­hajtó. Jöveteléről tudnak, és sokszor mégsem készülnek az emberek. Sokszor csak berepedt képernyőjű fekete­fehér tévét, roskatag lábú, agyonült széket foglalhatná­nak le a kirendelt emberek. És közben múlik az idő. (bozsik) Egy pécsi Chicagóban Kovács György tört magyar­sággal bemutatkozott, Chica­góból hívott minket az ottani tőzsdecég vezetőjeként, hogy felajánljon 300 dollárt bara­nyai bajbajutott kisgyerekek­nek. Gondolt Örvös János leu­kémiás kisgyerekre, akiről la­punkból értesült. Lapunkat já­ratja, a vasárnapi számát, sőt Dr. Baktai József Vas me­gyében született, egy kis fa­luban élt. Pápán járt mező- gazdasági gimnáziumba, ahol az állattenyésztési szakon végzett. Egyik tanára indítot­ta el az állatorvosi pólyán, az ő javaslatára jelentkezett az egyetemre. Felvételiznie nem kellett, mert az országos biológia tanulmányi verse­nyen az elsők között végzett. Az egyetem után Pécsre ke­rült, először a Mesterséges Termékenyítő Állomásra, majd nyolc év után az állatkór­háziba. • Az állatorvosi munka nem­csak szellemi, hanem fizikai megterhelést is jelent. Ezen a pályán az orvosnak univerzá­lisnak kell lennie. Egyszemély- ben sebész, belgyógyász, sze­mész, szülész. Pillanatok alatt kell dönteni és minden egyes alkalommal új megoldást kell találni egy-egy kór gyógyítá­sára. Ebben a rendelőben például nem lemezekkel, ha­nem szegekkel rögzítik a tö­rött csontokat, mert sokkal szebben gyógyul az állatók lába. a Panorámát is. Nemes szán­déka példamutató. Érdeklődők, bajbajutottak hívását várja a következő számokon: 708-729- 4179, 708-657-6758, 311-569­9235. Ha ő nincs, felesége el­érhető ezeken a telefonszá­mokon, aki mellesleg az ügy­intézője, jogász a helyi gyógy­szergyárban, szintén pécsi, mi­ként Kovács György. Jogi diplomával 1973-ban távoztak Amerikába. Meglepett a hívó közvetlen­sége, jóindulatú, kedves bő­beszédűsége, hogy pillanato­kon belül kitárulkozott, mint aki bennem üzleti partnert vél felfedezni. S szinte biztos, hogy így telefonon keresztül üzletet köthettünk volna, de hát jómagam amerikai szint­hez mérve csekélyke tőkével rendelkezem. A tőzsdecég-ve­zető szójababot, porcelánt, bizsutermékeket forgalmaz. Bi­zsuban osztrák és nyugatné­met közvetítésekkel itt van hazánk piacán. Mellesleg me­gyénkben rendelt már bort, de késve érkezett, így dugó­ba dőlt az üzlet. Nem mon­dott le arról, hogy a Zsolnay Gyárral sikerüljön kapcsolat­ba lépni. Próbálkozásait eddig nem kísérte szerencse. Szerin­te jó kereskedőpartnerek len­nének az óhazabéli társai, ha betartanák a határidőket. Kovács György így kínálta magát egy adomány ürügyén és közben többször éreztem hangszínében, kifejezési stílu­sában a honvágyat. Magyar ő, még ha törten is beszéli nyelvünket. Sz. K. Cs. J. Dr. Sarkadi Ádám, a Vita Natara klinika egyik alapítaja

Next

/
Oldalképek
Tartalom