Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-10 / 158. szám

2 űj Dunöntüii napló 1990. szeptember 10., hétfő Közelebb kerültek az álláspontok HELSINKI: Mihail Gorbacsov szovjet elnök szeptember 9-én, a csúcstalálkozó megkezdése előtt egy bekeretezett rajzot mutat amerikai kollégájának, amelyen maga és Bush elnök, mint bok­szolok láthatók - MTI Telefoto — (Folytatás az 1. oldalról) A mintegy hét órán át tartó csúcstalálkozó befejztével tar­tott sajtóértekezleten mindkét államfő hangsúlyozta, hogy a katonai beavatkozás kérdését nem vitatták meg. Mihail Gor­bacsov kijelentette, hogy egy ilyen beavatkozás beláthatat­lan következményekkel járna. Bush elnök azonban nyomaté­kosan hangsúlyozta: „Nem vagyok hajlandó megvitatni, mi lesz, mit fog tenni az Egyesült Államok a jövőben, de egyetértek Gorbacsov elnök azon véleményével, hogy a legjobb a békés megoldás lenne”. George Bush tehát továbbra sem zárta ki egyér­telműen a katonai beavatko­zás lehetőségét. Kérdésekre válaszolva Bush kijelentette: nem kérte a ta­lálkozón, hogy a Szovjetunió küldjön katonákat az öböl térségébe, hiszen ott jelenleg 23 ország katonái és fegyve­rei tartózkodnak, s ez kellő­képpen garantálja Szaúd-Ará- bia biztonságát. A szovjet el­nök ezzel kapcsolatban közöl­te: Bush Ígéretet tett ró, hogy a válság végeztével az Egyesült Államok kivonja had­erőit Szaúd-Arábiából. A szovjet katonai tanács­adók iraki jelenlétéről Mihail Gorbacsov új adattal szolgált: eszerint a válság kezdetekor még 196 szovjet tanácsadó tartózkodott Irakban, számuk azonban megbízatásuk lejár­tával folyamatosan csökken, s mostanra mór csupán 150-en maradtak ott, a többiek ha-' zatértek. Bush elnök újfent méltatta a Szovjetunió kérlelhetetlen álláspontját oz iraki válságot illetően, de hangsúlyozta: a csúcstalálkozón ugyan szó volt a Moszkvának nyújtandó amerikai gazdasági segítség­ről is, ez azonban elsősorban annak a kifejeződése, hogy az Egyesült Államok rendkívüli mértékben érdekelt a pereszt­rojka sikerében. Mihail Gorba­csov ezzel kapcsolatban rá­mutatott: a Szovjetunió nem valamiféle jutalomban része­sül jó magatartásáért, és nem lehet megvenni, de számít az amerikai együttműködésre, amely az újfajta nemzetközi megközelítések és újfajta po­litika része. Helsinkiben ismeretessé vált, hogy a jövő héten vezető amerikai üzletemberekből álló csoport utazik Moszkvába. A küldöttséghez csatlakozik Ja­mes Baker külügyminiszter is. Szóba került a csúcstalálko­zón a START és a bécsi had­erőcsökkentési tárgyalások kér­dése is, s mindkét államfő azt hangsúlyozta, hogy újfent megbízzák tárgyalóküldöttsé­geiket: mindkét tárgyalás-so­rozaton lehetőleg még idén kössék meg a megállapodá­sokat. Mihail Gorbacsov fellebben- tette a függönyt - mint mon­dotta, remélve, hogy Bush el­nök ezt nem veszi rossznéven - egy olyan kérdésről is, amely a tárgyalásokon szere­pelt, de a közleményben nem kapott helyet: elmondta, hogy Bush elnök értésre adta, mind­eddig Washingtonban úgy vélték, a Szovjetunió nem ját­szik jelentős szerepet a Közel- Keleten, most azonban a vál­ság kapcsán fény derült rá, hogy mégiscsak van súlya. Gorbacsov ehhez hozzátette: a mai történelmi-politikai hely­zetben mór senki nem tart­hat igényt egyeduralomra. Mindkét fél egyetértett ab­ban, hogy eljött a nagyhatal­mak közös cselekvésének ide­je. Az iraki válságot ezen új politikai megközelítés szakító­próbájának tekintik, s ennek fényében különösen nagy je­lentőséget tulajdonítanak az együttműködésnek, és ezen belül a személyes találkozók­nak. A következő három év feladatai A kormányszóvivői iroda közleménye: A kormány vasárnap tartott soron kívüli ülésén megvitat­ta és első olvasatban elfo­gadta azt a részletes prog- romdokumentumot. amely az elkövetkező hálom évre hatá­rozza meg leiadatait. A do­kumentumot a közeljövőben nyilvánosságra hozzák. A kormány ugyancsak meg­tárgyalta és kiegészítésekkel elfogadta a gazdasági folya­matok első félévi és a má­sodik félévben várható ala­kulásáról szóló pénzügymi­niszteri előterjesztést. A tes- testület megállapította, hogy az elmúlt évtizedek során az állami költségvetés által fi­nanszírozott feladatok megha­ladták a gazdaság teljesítő­képességét. A piacgazdaság­hoz szükséges források meg­teremtése, a költségvetési szervek támogatásának csök­kentése érdekében a kormány -az állami feladatokat felül­vizsgáló ad hoc bizottságot hoz létre. E testületnek olyan javaslatot kell kidolgoiznia, hogy 1991-ben összességében 20 százalékkal alacsonyabb támogatást irányozzanak elő a költségvetési szervek része­re. A csökkentés nem érint­heti az alapvető ellátó rend­szeréket, intézményeket, to­vábbá a honvédelmet és a fegyveres testületeket. A minimálbér emeléséből adódó többletkiadásokat (349 millió forint) a költségvetési szerveknél az állami költség- vetés ledezi. A honvédelemnél és egyéb fegyveres testületek­nél elhatározott, továbbá a földhivataloknál és a területi tűzoltóságoknál korábban végrehajtott béremelésen kívül újabb központi bérintézkedés­re forrás hiányában idén nem kerülhet sor. A kormány tudomásul vette a nyári népszavazáshoz és az őszi • választásokhoz szükséges pénzösszeg nagyságát, dön­tött arról, hogy a tárcák, in­tézmények többletigényei kö­zül melyeket fogadja el. A kormány rendeletet alko­tott a helyi önkormányzati vá­lasztásokon jelöltet állító ki­sebbségi szervezetek anyagi támogatásáról. Ennek értel­mében a kisebbségi szerveze­tek számára 15 milliós külön- keretet biztosítanak. A dön­tés tovább bővíti a kisebbsé­gi jogok érvényesülésének le­hetőségét. NAGYVILÁGBAN Kormányvizsgálat a fogarasi robbanás ügyében Romániában zavart keltett a Romania Mare című heti­lap cikke, amely azzal vádas­kodott, hoqy a fogarasi vegyi­kombinátban bekövetkezett robbanást szélsőséges magyar erők készítették elő. A köz­tudottan nacionalista, magyar- ellenes beállítottságú hetilap közlésének ismertetését a kor­mány sajtóhivatala leállította. A sajtóiroda nyilatkozatban ismertette: Petre Roman mi­niszterelnök kormánybizottsá­got alakított a fogarasi üzemi baleset okainak kiderítésére. Ennek alapján átvizsgálják a felrobbant berendezés vezérlő­termében lévő mérő- és el­lenőrző műszereket, és ’meg­hallgatják a szemtanúk ész­Háromezres kormányellenes tüntetés volt vasárnap a ro­mániai Brassóban. A meg­mozdulás rendkívüliségét az adta, hogy részt vettek rajta a . bukaresti kormányellenes tüntetők ellen júniusban kive­zényelt bányászok képviselői is. A tömegmegmozdulást a regionális munkásszövetség szervezésében megtartott, Ro­mánia problémái megvitatá- nak szentelt találkozó előzte meg. Ezen kormányellenes ak­tivisták és a bányászok kép­viselői is jelen voltak. A brassói megmozdulás résztvevői előtt négypontos proklamációt olvastak fel, amely követeli, hogy parla­menti bizottság vizsgálja ki a revételeit. Megérkeztek a helyszínre a berendezést szál­lító külföldi cég szakemberei is, akik bekapcsolódtak a vizsgálatokba. Arról is nyilatkozott a kor­mány sajtóhivatala, hogy „az eseményekkel kapcsolatos bár­milyen spekuláció csak zavart és bizalmatlanságot válthat ki". Éppen ezért a kormány felkérte a sajtószerveket, a rádiót és a televíziót, hogy a vizsgálatok befejezéséig tar­tózkodjanak a robbanással kapcsolatos állásfoglalástól, várják meg a kormánybizott­ság jelentését, amelyet a vizs­gálatok befejezését követően a közvélemény tudomására hoznak. júniusi eseményeket. A nyi­latkozat megállapítja, hogy a románok tömeges emigrálásá- nak oka az országban mind jobban eluralkodó gazdasági káosz. ♦-f TEHERAN, NICOSIA: Va­sárnap reggel Teheránba ér­kezett Tárik Aziz iraki külügy­miniszter, hogy a kétoldalú kapcsolatok helyreállításáról és a Perzsa(Arab)-öböfben kiala­kult helyzetről tárgyaljon Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni iráni elnökkel és Ali Akbar Velajati külügyminiszterrel. Ö a legmagasabb rangú iraki politikus Teheránban az 1979- es iráni iszlám forradalom óta. Mosonmagyaróvár térségében, az M 1 -es út mentén a szovjet csapatok által hátrahagyott te­rületen nagy mennyiségű ta­posóaknát találtak a környék­beli lakosok. Képünkön a több teherautónyi szétszórt fegyver, melyek egyikéről sem tudni, hogy éles-e vagy hatástalan - MTI Telefoto ­■ *----------------­AustriaLotto A Lottó Unió Kft. közlése szerint az osztrák lottó 36. játékhét ered­ményei a kővetkezők: Leadott szelvény összesen: 2 379 872 darab. Ez 76 358 191 schil­ling AustriaLotto fogadási dijat je­lent. A teljes AustriaLotto nyere­ményösszeg 38 179 095 schilling. Eb­ből a 6-osra 11 453 728 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a kö­vetkezők : 11, 22, 27, 34, 42, 44; pótszám: 39. A teljes Joker fogadási dij: 17 902 816 schilling. Ez az első nye- röosztály, a Joker 5 243 226 schil- linggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szám o következő: 823 805. Lövések a határon Oszrták részről közölték a magyar határőrizeti szervekkel, hogy Eisenstadt térségéből ha­tárőr egységeik jelezték: pén­tekről szombatra virradóra, 01.45 és 02.10 óra közötti időben az osztrák—magyar ha­táron lövéseket adtak le, ame­lyek szerintük magyar terüle­ten történtek. A magyar ha­tárőrizeti szervek az ügyben vizsgálatot rendeltek el, amelynek eredményéről Lasz György, a Belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője tá­jékoztatta az MTI munkatár­sát. Mint elmondta: az említett térségben és időpontban va­lóban leadtak lövéseket ma­gyar területen, a határtól mintegy 600-800 méterre. Ezek nem célzott lövések voltak, a határőr járőr két sorozatot lőtt a levegőbe géppisztollyal jel­zésként, mivel hiradóösszeköt- tetése meghibásodott. A ha­tárőrök így kértek segitséget, mert Ausztriába igyekvő, ha- társértö öt román és két tö­rök állampolgárt fogtak el. A jövőben ilyen lövéssel való jel­zést csak a legvégső esetben alkalmazhatnak a határőrök, ha a segitségkérésre más mód nincs. ♦ Haderő­csökkentés Új* szovjet javaslatok A Szovjetunió azt igényli, hogy a tervezett 225 000 he­lyett csak 70-80 000 főnyi amerikai haderő maradjon Európában. Moszkva új javas­latát azzal indokolja, hogy csapatainak visszavonása Ke- let-Európából alapvetően meg­változtatta a stratégiai hely­zetet, s a korábban tervezett csökkentés 2-1 arányú nyugati fölényhez vezetne. A The Washington Post va­sárnap közölt értesülése sze­rint a Szovjetunió augusztus 30-án terjesztette elő új ja­vaslatát a hagyományos had­erők csökkentéséről folyó bé­csi tárgyalásokon. A tervet amerikai részről elfogadhatat­lannak ítélik, és kísérleti lég­gömbnek tartják. A bécsi tár­gyalások ügye röviden napi­rendre került a csúcstalálko­zón, s behatóbban tárgyalnak róla a jövő héten, James Ba­ker amerikai külügyminiszter moszkvai látogatásán. * Idén is megrendezték az Ausztria-Magyarország kerékpárversenyt. Az indulók szeptember 8-án rajtoltak a Vörösmarty térről, hogy eldöntsék, ki ér p leggyorsabban a bécsi Práterbe. Képün­kön a közel 100 fős mezőny versenyzői a Clark Adóm téren. - MTI Telefoto ­Kormányellenes tüntetés Brassóban Két lövéssel megsebesítettek egy magántaxist (Folytatás az 1. oldalról) Szombat este, fél 11 táj­ban egy férfi tért be az Ör­dögorom utcai panzióba, és az ott lévőkkel közölte, hogy a közelben rálöttek. Rövid időn belül orvosi segitséget kapott, és a rendőrség is for­ró nyomon kezdte meg a nyomozást, mivel a sértett el­ső információi ehhez elegen­dőek voltak. A sértettet, Papp János budapesti. 31 éves sze­mélyszállító kisiparost sürgő­sen kórházba szállították, s hamarosan műtétet hajtottak végre rajta. Balatoni István elmondta, hogy Papp János fehér Lada 1500-as kocsijábo (rendszá­ma: KS 47-99) este 9 óra kö­rül egy férfi szállt be, aki út­iránynak a XI. kerületet jelöl­te meg, azon belül a Farkas­réti temetőt. Először a Kiss Ferenc téren keresztül a Tö­rökbálinti útra hajtottak, s in­nen egy murvás mellékútna tértek rá. A taxis beszámoló­ja szerint, amikor fizetésre került- a sor, az ismeretlen személy egy nylonzacskóból fegyvert vett elő, és oldalról belelőtt. Ezt követően dula­kodtak, majd a taxisnak si­került kimenekülnie a kocsi­ból, ám ezután az ismeretlen tettes még egy lövéssel meg­sebesítette, és elhajtott a helyszínről. Az azonnal megkezdődött nyomozás eredményeként a rendőrség üldözőbe vette az elkövetőt, de annak sikerült elhajtania követői elől. Végül Kiskunlacházán, a Dózsa Gyöigy út 100. számú ház előtt a taxival felborult és gyalog elmenekült a helyszín­ről. Az üldözés alatt a taxi­sok folyamatosan segítséget nyújtottak a 'endőröknek. A borulás helyszínének közelé­ben elfogtak egy szovjet ál­lampolgárt, aki erősen ittas volt, és több helyen dulako­dás nyomait viselte. A férfit vasárnap a rendőrség felhoz­ta Budapestre, és ellenőriz­ték alibijét. Balatoni István ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta, hogy a szovjet állam­polgár, aki egyébként nem katona, jelenlegi ismereteik szerint nem gyanúsítható a tett elkövetésével. Papp János állapota még súlyos, életveszélyes, de va­sárnap a délelőtti órákban már kihallgathatták. Ennek során, mint a főkapitány-he­lyettes elmondta, elég meg­bízható szerhélyleírást adott az ismeretlen elkövetőről. Eszerint a tettes magyarul beszélő, 25—30 év körüli, kö­rülbelül 190 centiméter ma­gas, közepes testalkatú, sötét, rövid hajú férfi. Szakállat, ba­juszt nem hord. Az elkövetés­kor fekete műbőrdzsekit, feke­te mikrokord nadrágot, koc­kás inget, és utcai cipőt vi­selt. Dulakodás közben azt mondta a taxisofőrnek: barát­nőjével összeveszett, autót akar szerezni és azzal külföld­re akar távozni. A rendőrség kéri, hogy ha az adott személyleírás alap­ján a lakosság felismeri az el­követőt, a 07-es telefonszá­mon értesítse a rendőrséget, vagy a legközelebbi rendőr­őrsön tegyen bejelentést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom