Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-09 / 157. szám

Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események ‘közölhetők 14—18 óráig o 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztők: GAAL GYÖRGY Egyetemi felvételi előkészítők A Pécs-Baranyai Értelmisé­gi Klub egyetemi felvételi elő­készítő tanfolyamokat indít or­vos-, jog-, közgazdaság-, böl­csészettudományi, valamint ta­nárképző karokra egyetemi ok­tatók közreműködésével, az alábbi tantárgyakból: biológia, fizika, matematika, történelem, magyar nyelv és irodalom —, szóbeli, illetve írásbeli vizs­gákra való felkészítéssel. A tanfolyamok helyszíne a Vas­utas Művelődési Ház, (Pécs. dr. Várady Antal utca 7/2.). Érdeklődni a 10-037-es tele­fonon Bogárdy Mészöly Évá­nál lehet. Jelentkezés a hely­színen. ♦ O A Dombóvári Városi Ta­nács végrehajtó bizottsága hozzájárult az úttörővasút tar­talék sínanyagainak és jármű­veinek értékesítéséhez. O A Heti Hírhozó magazin fennállásának alkalmából fesz­tivált rendeztek tegnap Zola- karoson. A nyugdíjasoknak szóló hetilap csaknem 30 ezer példányban jelenik meg. A jö­vőben a saját kezű terjesz­tést is szeretnék megvalósí­tani. O Harmadik dijat nyert az OMÉK-on Horváth Zoltán szentlőrinci magángazdálkodó a halászati ágazatban elért eredményeiért. ♦ Keszthelyi mozaik K«iitH«lftn mától novtmbar 4-ig ••El«t o széfcelfházbcm” c»»nm«l «* •ddigi Széfcelyk«r«sztúr múzeumá­nak vándorkiállítása látható a Ba­latoni Múzeumban. Zalaikaroson Kustár Zsuzsa iparművész munkái­ból nyílott kiállítás, az is az ősz végéig tart nyitva. A Helikon Kas­télymúzeumban Onczay Csaba gor­donkaművész és tanítványai Beet­hoven- és Debussy-szonátákkal sze­repelnek Gulyás Mártó zongora- kíséretével. Ez a műsor est# l*kor kezdődik a Festetics-kastélyban. Ugyancsak a kastély od otthont a Nemzetközi Levéltári Tanács Pe* cséttani Bizottság 9 napos konfe­renciájának, omelyen párizsi, vati­káni professzorok és a kölni érse­ki levéltár igazgatója tartanak elő­adásokat. A strandok zsivalyo lecsendese­dett. A sóhaj-allén, a parti sétá­nyok egy-egy meghitt zugában nem­rég még futó kalandok születtek, ma az andalgó egyetemisták-diá- kok között köttetnek örök szerelmek, de legalább egy évre szóló barát­ságok. A nádasok szélén zsákmányjaikro várnak csónakjaikban a horgászok, seregélyek hada kiséri az utolsó versenyre készülő vitorláshajókat. Ss. Cs. Időjárás Vasárnap estig keleten is csök­ken a felhőzet, azután országszerte változóan felhős idő lesz. Futó­zápor már csak elvétve fordul elő, több-kevesebb napsütésre viszont mindenütt számítani lehet. Az északnyugati szél napközben gyak­ran élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap lé, 21 fok között alakul. * örtilos —34 cm, apadó, vizhő 17,é fok; Barcs —40 cm, áradó, vizhő 15 fok; Drávaszabolcs 55 cm, áradó, vizhő 18,5 fok; Mohács 155 cm, apadó, vizhő 19,8 fok. ♦ IC öze r dekli Jazz-balett tanfolyam indul szep­tember 10-én és 12-én 18 órái kéz- -«tettel a Petőfi Sándor Művelődési Házban, Pécs, Alajos u. 2/2., 6—12 éves gyermekeknek. (3988) 6 vasárnapi VI Dr 1 KRÓNIKA vön kronikaI Keresse az újságárusoknál Megjelent az Űj DN Panoráma legújabb száma ISMÉT KÖZÉPEN A SZERENCSE: AJÁNDÉKCSOMAGOK A MECSEK-FUSZÉRT- TÖL Megjelent az Új DN Pano­ráma közéleti magazin leg­újabb száma, mely kapható az újságárusoknál Dél-Dunán- túl városaiban, nagyobb köz­ségeiben, Budapesten, vala­mint Baján és környékén. Né­hány slágereim a lapból: ÁLLAMI PÉNZEN VITTE PÁ- ROZTATNI A KUTYÁJÁT - ve­zetők és gépkocsivezetők kény­szerűen röhögtető történetei Rémes úr tollából. HOZZÁL KASMÍR KENDÖT - részletek László Lajos Halálpolka című könyvéből. Emlékezik az el­hurcolt lippói asszony. A PÓR­NÉP IS MEHET A PARTHAZB^t- a mongol rendszerváltás magyar szemmel. Tele hassol nem zúgolódnak. ELMEHETSZ BARANYÁBA ECETET ÁRULNI- kaposvári beszélgetés Pa- posi Jobb Andor amerikai professzorral. MISA ROVAR- GYŰJTEMÉNYÉT RENDEZGET­TE, Ml MEG MONDTUK A MIATYÁNKOT - részletek Nagy Bondó András készülő könyvéből. Az Új DN Panoráma leg­újabb számában olvasóink is­mételten középen keressék a szerencséjüket: a Mecsek­Füszért menüajánlatáról szóló keresztrejtvényünk helyes meg­fejtői között értékes ajándék­csomagokat sorsolunk ki. Pá­lyázhatnak továbbá a Ma­gyar Hitel Bank Rt. Pécsi Igazgatósága 100 000 forint értékű letéti jegyére, melyet év végén sorsolunk ki. « O Kisasszonynapi búcsú volt tegnap Magyaregregyen. A neves eseményre nagyon so­kan érkeztek Tolnából, Komló­ról és Pécsről. A szabolcsiak a búcsú végeztével szentség- imádási órát tartottak. O A pécsi Havihegyi temp­lomban tegnap a grazi város­templom papja és hívei rész­vételével közös misét tartottak a pécsi Kele János tiszteletes társaságában német nyelven. ♦ ' Balatoni ősz ’90 MegkeidődStt o tanét, tftbben mór ait it ettetejtették, volt-» nyár oi időn. Mégis óit ajánljuk, oki teheti, látogasson st a Balaton* partra. Most sokkal szebb, mint nyáron, igaz, nőm lobot fürödni, fiszont nincs tömog, és a Balatoni ősz *90 programsorozatán bőiül min­dönki megtalálhatja a kodfére va­lót. Szeptember 19-én este 8 órakor világhírű operettdalok csendülnek fel a siófoki színházteremben, li­án 20 órakor a siófoki katolikus templomban Gergely Ferenc orgo­najátékában gyönyörködhetnek. 19- én és 28-án 21 órakor a Talentum rajkó zenekar és tánckor lép fel a színházteremben. 20-án 20 óra­kor Brandon Thomas—Aldobóy Nagy György—Szenes Iván Charley nénje című vígjátékot adja elő e győri Kisfaludi Színház o színházterem­ben. 22-én 18—22 éráig omatöf könnyűzenei együttesekkel ismerked­hetünk meg. 29-én 19.SO-kor a Pé­csi Nemzeti Színház Lehár Ferenc A vig özvegy című nagyoperettjé­vel kedveskedik a Balatonra láto­gató közönségnek. Aki a hideg időben úgy érzi, jó lenne kiállítótermekben időzni, két kiállításra hívjuk fel a figyelmet A Kálmán Imre Múzeumban termé­szetesen az állandó kiállítás mel­lett Csikós Nagy Márton szobrait tekinthetik meg szeptember 14-ig. A kulturális központban A matyó- föld és népművészetével ismerked­hetnek egész szeptemberben. Siklósi Erika O Utcabált rendelnek ma Görcsönyben, 45 év után újra. A tombola főnyereménye egy élő kakas lesz. A zenét Soós János és zenekara szolgáltat­ja. Kis György Lajos ötletének megvalósítása képpen a vi­gasság egyben az idei búcsú megtartását is jelentette. O Műholdas adás vételére alkalmas parabolaantennát te­lepített a szekszárdi Elektro­mos Gépjavító Vállalat a Ta­másiban levő Szabadság utca 80 lakásában; élvezhetik a nézők a műholdas adásokat. O Második világháborús emlékművet avatnak ma, fél 11-kor Almáskeresztúron. A táblán harminc név szerepel, azoké, akik a háborúban éle­tüket vesztették a harcmezőn. Avatóra kerül sor Mozsgón és Hímesházán is. O Aranydiplomás bányász fúvószenekarok találkozója lesz a hétvégén Fonyódon. Az első alkalommal megrendezett ta­lálkozón részt vesznek a mát­raaljai, a csolnoki, a miskol­ci, az oroszlányi, a tótkomlósi olajbányász, valamint a doro­gi bányász fúvószenekarok. ♦ Rendőrségi közlemény A Pócii Rondörkapitányióg IV. íz. rendőrállomása nyomozást foly­tat a Btk. 318. f (1.) bokozdésébo ütköző csalás bűntettének' alapos gyanúja miatt Bosnyák Szilvia pé­csi, valamint Arnold Józsefné be- remendi lakosok ellen. A nevezett személyek júniusban és júliusban valutavásárlás ürügyén nagyobb mennyiségű készpénzt csaltak ki különböző személyektől. A kiesőit pénzzel általában két bejáratú há­zaknál eltűntek. Cselekményüket Pécs különböző területén követték el. Kérjük azon személyek jelent- koeését, akiknek sérelmére hasonló bűncselekményeket követtek el fel­tehetően a fenti személyek. Je­lentkezni lehet a 12-014-es telefon­számon, vagy Pécsett, a Dr. Berze Nagy János u. 2. szám alatti IV. számú rendőrállomáson. Kiállítás Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központ­ban megnyílt H. Gelencséry Mária festőművész kiállítása, amely szeptember 23-ig láto­gatható. naponta 10-13, és 14-18 óra között. ♦ O riet a székely házban címmel kiállítás látható a keszthelyi Balaton Múzeum­ban mától november 4-ig. A kiállítás anyagát a székelyke­resztúri múzeum bocsátotta rendelkezésre. O Tinódi Lantos Sebestyén emlékművet avatnak ma, 11 órakor Rózsafán, a tsz-székház melletti parkban, azon a terü­leten, ahol hajdan (az egyko­ri Tinódfalván, még régebbi nevén Bolhafalván) élt a ne­ves dalnok. A régvolt idők ta­núját saját szülöttének tekinti a Fejér megyei Sárbogárd is. O Magyarországi horvótok kulturális bemutatójára kerül sor Zágrábban a jövő héten. A rendezvény keretében be­mutatkozik a Baranya tánc- együttes és népviseletekből, szőttesekből tartanak bemuta­tót. A Baranya megyeieken kívül Zalából és Vas megyé­ből is utaznak Zágrábba. O Bővül a tamási üdülő­terület, óm mégis sok a ki­elégítetlen igény. A városi ta­nács a helyi Béke Mgtsz-től megvásárolt egy 6,6 hektáros területet és elkészítette a ren­dezési tervet, megrendelte az út- és vízellátás, valamint a villanyhálózat kiépítésének ter­vét. O Átalakítják o dombóvári iskola épületét. A kivitelezésre a városi tanács o Tolna Me­gyei Építő Vállalattal és a Beruházási Vállalattal áll tár­gyalásban. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Bérletárusitás 11 órától. FILM Uránia: ölve vagy halva (Dolby stereo) (f5. f7. f9). Kossuth: Heves jeges (10, 12). ölve vagy halva (2). Porsche- tolvojok (4. 6. 8). : Kossuth, klub: A halál villamosa (fó. f8). Park: Heves jeges (f5, f7, f9). (Jó idő esetén az utolsó előadás a kertben.) Ifjúsági Hős: Bűntény a támasz­ponton (3). A légy II. (5). Ságvári, mozi: Az embervadász (fó). Neve­lési Központ: Drágám, a kölykök összementek (3, 5, 7). Pécsi autós mozi, vásártér: Amerikai nindzsa II. (8). Komló: Csőre töltve (4, 6, 8). Mohács: Ürgolyhók (4, 6, 8). Mo­hácsi autós- és kertmozi: Vaklár­ma (8). Siklós: Pretty Woman — Micsoda nő! (6, n9). Szigetvár: Total Recall — Schwarzenegger — Az emlékmás (6, B). Harkány: Saigon (7). J TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: ..Így szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. 8.25: Családi torna. 8.30: Ferdy. Rajzfilmsorozat. 8.50: Varázsműhely. Bábfilm. 9.05: Vidám forgácsok. Állati történetek. 9.20: Fehér cápák San Franciscó- nál. Ismeretterjesztő film. 10.00: A Guldenburgok öröksége (ism.). 10.45: OMÉK *90. 10.55: Magyar­ország—Görögország férfi röplabda­mérkőzés. Kb. 12.30: Képújság. 14.35: Képújság. 14.42: Mű­sorismertetés. 14.45: Forma—1. Olasz Nogydíj. Közvetítés Mon­zából. 17.05: Műsorajánlat. 17.10: örömhír. 17.25: Szó — zene — kép. 18.00: Delta. 18.25: OMÉK *90. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Né­hány perc Kabos Gyulával. 20.40: Légy bátor és erős. Kanadai film. 22.40: Telesport. 22.50: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. 14.00: Képújság. 14.15: Tv2. 14.35: Nyelv­lecke. 15.00: ..Miként a farkas, mikor vágóhídra viszik.” Angol bűnügyi sorozat. — IV/1. rész. 15.51: Tv2. 16.15: Álljunk meg egy szárai 16.25: Tv2. Benne: Operett­ről operettre. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: Tv2. 19.00: T. J. Hooker. A motyogó. 19.46: Tv2. 20.00: Britten: Gloriana. Opera három felvonásban. 22.27: Tv2. 22.40: Napzárta. 23.25: Magyor fotográ­fusok. 0.25: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hí­rek, időjárás. 9.35: Rajzfilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius. 12.00: Jó ebédhez szól o zene. 13.00: Lakatlan vidékek. 14.00: Hí­rek. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.00: Felfedezések. 18.45: Rajzfil­mek. 19.10: Tévéfortuno. 19.30: Tv- napló I. 20.00: Ráadás. 21.05: Ze­ne mindenkinek. 21.35: Tv-napló II. 21.55: Sportszemle. 22.25: Hírek — turistáknak. 2. MŰSOR 7.30: Műsorkezdés. 7.35: Tv-nap- tár. 7.45: Hírek. 7.50: Hogy volt? 13.00: Körkapcsolás. 19.30: Tv-nap­ló. 20.45: Hírek. 20.50: Határtalan játék. 22.55: Határtalan álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Ausztria. 10.40: Pillantás a hétre. 11.00: Sajtóóra. 12.00: Holló, Ausztria — halló, Bécsi 12.30: Tájékozódás. 13.00: Randevú. 13.25: Három hölgy. 13.50: Ahogy a költők élvezik az életet. Komédia. 15.30: Egy ház Jeruzsálemben. 15.30: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Rajzfilm. 15.55: Bábjáték. 16.25: Mini hírek. 16.35: Muppet-babák. 17.00: X-Lar- ge. 18.30: Kakastaréj. 19.30: Hír­adó. 19.48: Sport. 20.15: önvallo­más. 21.15: Látomások. 21.20: Olasz nyelvű opera. 23.30: Tánc és video. 0.20: Aktualitások. SKY EŰROSPORT 7.00: A hatalom órája. 8.00: Mó­kagyár. 10.00: Labdarúgás fiatalok­nak. 10.30: Forma—1. 11.00: Nem­zetközi sport. 12.00: ökölvívás. 13.00: Szörfmagazin. 13.30: For­ma—1. 19.00: Ausztrál labdarúgás. 20.00: Labdarúgás — spanyol liga. 22.00: Kerékpársport. 22.30: Motor­sport. 0.30: Golf. SUPER CHANNEL Gyermekműsor. 9.00: Egyve- Európai slágerlista. 13.30: Halló, Auszt- Bécs! 15.00: írva Turisztikai magazin, magazin. 17.30: A 18.00: üzleti hét. 20.00: Dundee 21.00: Hárman. 7.00 leg. 11.00 11.30: Koncert, rio — halló, vagyon. 16.00: 16.30: Német világ holnap. 19.30: Videodivot és a Ca!hane-ok. Amerikai film. Utána: egyveleg. RTL 6.00: A szauruszok földjén. 6.30: Gondos bocsok. 7.00: Maci Laci. 7.3C: Rajzfilm. 8.00: Gyermekműsor. 9.35: A kis Muck. 11.00: Tolkshow. 12.05: Csodálotos évek. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Já- ték. 13.15: Az apám egy földön­kívüli. 13.35: A Munster család. 14.05: Titkos énem. 14.30: Clivo. NSZK film. 16.15: Elvonókúra. Szín­házi közvetítés. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Német slágerek. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Egy különleges nap. 20.15: Fegyverek Diabolóbál. Amerikai western. 21.45: Tévétükör. 22.25: Késői ki­adás. 22.40: Tutti Frutti. 23.40: Fatális véletlen. Amerikai krimi. 0.30: Série Rose. Francia erotikus film. 0.55: A Munster család. 1.20: Alfred Hitchcock: A gyémán­tok nem ölnek. 1.45: Aerobic. SAT1 8.05: Flinstonv család. 8.30: Fűz* zy. 9.20: Teletipp. 9.30: Videoúj- donságok. 10.00: Utazási magazin. 10.25: így láttuk. 10.30: Sport. 13.10: Flinstonc család. 13.50: Vá* sermagazin. 14.00: Tnletipp. 14.10: Az állatok és mi. 14.30: Fuzzy. Westernsorozat. 15.20: Agglegény- csapda. NSZK komédia. 16.55: Don Juan kolandjoi. Amerikai film. 18.45: Híradó. 19.05: Hawk. Terror. 20.00: Szving-szimfónia. Amerikai zenés film. 21.40: Hírek. 21.50: Sport. Tenisz. 2.00: Műsorzárás. O Nő a munkát keresők száma Tamásiban. 1990. au­gusztus hónapban 296 a se­gélyezettek száma. A segély átlag napi összege 134 Ft/fő. A munkát keresők száma fo­lyamatosan emelkedik az isko­lákból kikerülök, pályakezdők állaskeresési hullámával. O Tanévnyitó és névadó ünnepséget rendeznek Szek- szórdon holnap, szeptember 10-én. A szekszárdi Pedagó­giai Főiskola ezután Illyés Gyula nevét fogja viselni. Az ünnepségek délelőtt 11 órától délután ötig tartanak. Ünnepi szónokként Biró Zoltán, a Hi­tel című folyóirat főszerkesz­tője tart beszédet. O A dombóvári szennyvíz­tisztító telep kapacitásának növelése érdekében o helyi tanács felkérte a Tolna Me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalatot a munkák kivitelezé­sére. O Bátyus bált szerveznek Váralján szeptember 15-én (szombaton). Az eseményre várják olyan művészeti csopor­tok jelentkezését, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül fel­lépnének. A bál apropója egy olyan alapítvány létrehozása, amelyből egy plakettet készí­tenének, amelyet azok között osztanának ki, akik a faluért a legtöbbet tették. Az alapít­vány szervezője Kiss lózsef. Nyelvtanfolyamok a Petőfi Sándor Művelődési házban angol szakmai nyelvtanfolyam indul szeptember 10-én 17 órai kezdettel a kereskedelemben, a vendéglátásban és az idegenforgalomban dolgozóknak. Angol nyelvtanfolyam kezdőknek szeptember 13-án 17 órakor, német nyelvtanfolyam haladóknak szeptember 11 -én 18 órától és kezdőknek szeptember 15-én 9 órától. Jelentkezni lehet személyesen a helyszínen (Pécs, Alajos u. 2/2), vagy a 14-075-ös telefonon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom