Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)
1990-09-04 / 152. szám
Bujdosó baranyai csatárok. Hej csatárok, csatárok, miért üres a hálótok?. . . - aktualizálhatjuk a régi halászdalt a baranyai csatárok ébresztésére. Ugyanis megyénk NB-s csapatainak támadói sorra fejezik be bajnoki gól - kerítéseiket üres szákokkal. Ha pedig mégis csurran, cseppen egy-egy találat a baranyaiaknak, bizony legtöbbször azt sem az ellenfelek hátsó sorainak jégpáncél-védelmét törő támadók gyűjtögetik, de sokkal inkább az őket követő középpályások. Bizony a mérkőzések legnagyobb részében elárvult harcot vív az egy, esetleg két csatár a létszám- fölényben lévő ellenfelékkel szemben, amikor pedig mégis „lék" támad előttük, nos akkor pedig inukba száll a bátorság. Így történt ez a legutóbbi fordulókban is Pedig . . . Pedig, amint azt a példák mutatták (PMSC, Komlói Bányász . esetében) egyetlen találattal is pontokhoz lehet jutni. Igaz, Komlón ez csak 11- esből következett be, csakhogy Pécsett még ezzel a lehetőséggel sem tudtak élni. Gólképtelen maradt Budafokon a Mohács, és ugyancsak nem talált gólt hazai pályán a Boly és Barcson o a PVSK. Jóllehet a Máza- szászvár és a Somberek ezúttal kitett magáért, csakhogy ezen két győzelmet leszámítva félelmetes gólínség „pusztítja” aszály módjára a baranyai lelátók közönségét. Mert miért is mennének a szurkolók a csapataik mérkőzéseire, mint gólokért. No, persze, a saját csapatuk által lőtt találatokért. Vagyis: érjen véget már a baranyai csatárbetyárok bujdosása, térjenek vissza a nézők a lelátókra. Mindenki jobban jár. . . Ki nem küldött tudósítóinkhoz! Vasárnap délutánonként és estépként a megszámlálhatatlan hívástól felforrósodott drótokon érkező információknál már csak egyetlen dolog lehet zavaróbb, mégpedig az, ha néhány eseményről képtelenek vagyunk tudósítást szerezni. És korántsem csak azért - bár számunkra mégis az az elsődleges —, hogy másnap tájékoztathassuk valamennyi olvasónkat az előző napok mérkőzésein, versenyein történtekről, de azért is, mivel egyre többen élnek a telefon kínálta lehetőségekkel, és egyre türelmetlenebbül várják kedvenc csapataik, de nemegyszer éppen azok ellenlábasainak is az eredményeit. Ilyenkor pedig nem tehetünk mást, mint a rendelkezésünkre álló telefonkönyv segítségével megpróbáljuk láthatatlanul is ,,'be- .jlőni” azokat az információforrásokat, ahol mégis hallottak valamit az általunk ikíváncsian várt esemény eredményéről. Ezúttal is csak köszönettel tartozunk ezen ismeretlen, de mindig szolgálatkész tudósítóinknak. Sajnos nem mondhatjuk el 'mindezt azokról, akik ellenkező esetben - ha kedvenc csapatuk nem hazai pályán küzd - türelmetlenül várják az információkat tőlünk. Mert bizony ez történt az elmúlt (hét végén is, amikor este 8 órakor (kényelmetlen, de hát lapzárta is van a világon) már csak a különböző településeken telefonjaikat meglepetten felvevők siettek segítségünkre. Ez történt Somberekén, Bi- csérden és Sásdon is. Ezen utóbbit még csak megérthetnénk, hiszen nagyon rossz gyakorlat, hogy a vesztes hazai csapat nem siet világgá kürtölni vereségét. De hót azt élőbb-később úgy is mindenki megtudja. Annál érthetetlenebb a két másik — a győztes Somberek és a döntetlent elért Bicsérd - tudósítójának hallgatása. Bármilyen sajnálnivaló, de az ő sorukat szaporítja a hosszú évek próbálkozása után végül is az NB lUbe került mecseknádasdi férfi együttes eredményeiről való hallgatás is. Ezúton kérünk minden kiküldött és nem kiküldött tudósítónkat, hogy munkánk segítésére, saját lelkiismeretűk megnyugtatására legyenek segítségünkre, hogy az elkövetkező — remélhetően — nagyon izgalmas bajnokságokban gyorsan és pontosan informálhassuk olvasóinkat, valamint az eredményekért hozzánk telefonálókat. Annál is inkább, mert azok, akik egyik héten segítenek, a másik héten éppen segít- [ ségünkre szorulnak. Előre is köszönjük megértésüket és támogatásukat. K. I. Ke* héten bellii iiörhatő az ítélet Hamarosan felgyorsulnak az események László Csaba, a válogatott maratonista kajak- kenu versenyző körül, akit a közelmúltban doppingoláson értek. Füleky András, a szövetség főtitkára hétfőn arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy éppen néhány órája postázta az anyagokat Szegedre dr. Kereszty Bélához, a fegyelmi bizottság elnökéhez. Dr. Kereszty Béla a következőkkel egészítette ki a hirt: — Ha nem jön közbe semmi, akkor valószínűleg egykét napon belül megérkezik a csomag, s az iratok tanulmányozása után azonnal elrendelhetem a fegyelmi eljárást. Mindenképpen meghallgatjuk László Cs.abát, aztán talán az edzőjét is, ám bízom benne, hogy nem húzódik el a tárgyalási s legkésőbb két héten belül meghozhatjuk a döntést a doppingolt versenyző ügyében. Budapestre érkezett a török válogatott Szerdán 17 órakor a Megyeri úti stadionban játsszák le a Magyarország—Törökország barátságos válogatott labdarúgómérkőzést. Az eddigi hat hivatalos magyar-török csata elsöprő hazai fölényt jelez. Az összesített mérleg: 6 mérkőzés, 5 győzelem, 1 vereség, 22-5-ös gólkülönbség. Hétfőn megérkezett Budapestre a török válogatott. A küldöttségben 16 játékos kapott helyet, köztük van a nagy népszerűségnek örvendő Tanju Colák, aki két éve elnyerte a legeredményesebb európai gólvadásznak járó Aranycipőt. A nemzeti együttes három isztambuli klubcsapatra épül, a Galatasarayt (hatan, a Besik- tast öten. míg a Fenerbahcsét négyen képviselik. Sepp Pion- lek szövetségi kapitány, aki 11 évig irányította a dán válogatottat, csak májusban vette ót a török nemzeti tizenegy felkészítését, nem számíthat a Trabzon négy kiválóságára, Ke- malra, Ogünre, Ünalra és Hornira, akik klubjukkal európai kupamérkőzést, KEK-selejtezőt játszanak éppen szerdán az első fordulóba kerülésért. A török válogatott keret: Engin Ipekoglu (Besiktas, 29 éves), Hayrettin Demirbas (Galatasaray, 27), Riza Calimbay (Besiktas, 27), Gökhan Keskin (Besiktas, 24), Yusul Altuntas (Galatasaray, 29), Hasan Özdemir (Fenerbahcse, 26), hátvédek. Hakan Pecimer (Fenerbahcse, 24), Savas Demiral (Galatasaray, 29), Mehmet öz- dilek (Besiktas, 27), Muslala Yücedag (Galatasaray, 24), Faruk Yigit (Bolu, 23) - középpályások. Omit Biro! (Altay, 27), Tanju Colák (Galatasaray, 27), Metin Tekin (Besiktas, 26), Oguz Cetin (Fenerbahcse, 27) - támadók. ATLÉTIKA A Népstadionban megrendezett országos ifjúsági csb-n az összetett bajnokságban bajnokságot nyert a Pécsi Bázis (Grósz—Otterbein—Bc- dó-Borbás összetételű) csapata. Egyéniben: 1. Otterbein, 4. Kulcsár, 5. Borbás. MODELLEZÉS A Pécsett megrendezett Bányász Kupa rádióirányitású autómodellverseny végeredménye. Ausztria, Magyarország és Svájc 14 egyesületének 46 versenyzője részvételével lebonyolított versenyen a forma-kategóriában: 1. Gas- parik (BMG) 114 kör, 2. Hegedűs (Orion) 108 kör, 3. Tóth (Taszár) 87 kör. Sportkategória: 1. Tímár (Szekszárdi 108, 2. Gasparik (BHG) 104, 3. Lackner (Svájc) 103 körrel. Elektromos kategória: 1. Vári (Paks) 19. 2. Kun (Ércbányász) 18, 3. Harsányi (Ércbányász) 17 kör. A Bányász Kupát egyéniben Tímár (Szekszárd) nyerte. A Győrben megrendezett kerékpáros utánpótlás csapatbajnokságon nagyszerűen szerepelt PSC csapatának tagjai és edzőié láthatók a képen TENISZ A Balokóny-ligetben megrendezett OTP Kupa pénzdíjas verseny végeredményei, férfi I. osztály, egyéni: 1. Krocskó (Nyíregyháza, nők: 1. Darvas (Újpest). Férfi II. osztály egyéniben: 1. Petrovits (Pécsi Spartacus) 3. Koncz és Spitl (mindkettő Pécsi Spartacus). Női II. osztály: egyes: 2. Reisz (Pécsi Spartacus). tagjait, hogy a Túravezetők Klubja első őszi rendezvényére szeptember 4-én, ma, kedden délután 5 órakor kerül sor a Megye u. 21. szám alatti teremben. KERÉKPÁR TRIATLON A Tihanyban megrendezett nemzetközi Tihany triatlon versenyen szerepelt pécsiek eredményei: ifjúsági fiúknál (17 évesig) Tóth végzett az első helyen, míg abszolút listán a 7. lett. A szenioroknál Sturm végzett az élen, mig abszolútban a 11. lett. A Győrben megrendezett országos utánpótlás csapatbajnokságon két első és egy harmadik helyet szereztek a pécsi kerekesek. Eredmények: ifjúságiak, 70 km: 1. PSC (Horváth T.. Gulyás, Frölich, Tóth), serdülő 50 km: 1. PSC (Gyarmati, Gyimesi, Vadas, Gyenis), úttörők: 20 km: 3. PSC (Horváth P., Horváth G., Módi, Ivanics). Edzőik: Hirth István, Ferk Zoltán, Herke Szabolcs. ÚSZÁS Úszótanfolyamot indítanak Pécsett, a Belvárosi Általános Iskolában gyermekek és felnőttek részére. Beiratkozás szeptember 6-án és 7-én délután 4 és 7 óra között. A tanfolyamok szeptember 10-én kezdődnek. Érdeklődni az időpontok iránt a 15-783-as telefonon lehet. Jegyető vétet a PMSC- Manchester United mérkőzésre A PMSC labdarúgószakosztálya értesíti a kedves szurkolókat, hogy az október 3-án lejátszásra kerülő Manchester elleni KEK visszavágó mérkőzésre a jegyek árusítását megkezdi. A jegyeket elővételben a Rózsa cukrászdában nyitva tartás alatt, a PMSC pályán, Űj- mecsekalján munkanapokon 8.00 és 18.00 óra között, valamint a Mecsek Taxi kocsijain vásárolhatják meg. Az ülőhelyek árusítása a bérlettel és a pártolótagsági bérlettel rendelkezők részére 2 napig történik, szeptember 5—6-án, a bérlet egyidejű felmutatása mellett, mindenki egy jegy vásárlására jogosult. Szeptember 7-től a korlátozott számú ülőhelyek mindenki számára szabadon megvásárolhatók. A ,,B"-közép elhelyezése a városhoz közelebb levő futballkapu mögötti II. szektorban történik, a hagyományos helyen. Kérjük a ,,B"-közép tagjait, hogy jegyüket a II. szektorba vegyék meg. A II. szektor jegyeinek árusítása csak a klubban történik. A Manchester elleni idegenbeli mérkőzés utáni héten a »^"-közép tagjainak szurkológyűlést tartunk. A belépőjegyek megvásárlására itt is lehetőséget biztosítunk. Tájékoztatásul közöljük, hogy o mérkőzésre semminemű korábban kiadott jegy vagy belépő nem érvényes, hasonlóan az egyéb kedvezmények sem. Az állóhelyek is a megszámozott szektorba szólnak. A PMSC labdarúgó szakosztály vezetése TÖMEGSPORT Pécsett, a Postás-pályán befejeződött az országos 11-es rúgóbajnokság Baranya megyei döntője, amelyen 36-an indultak. Végeredmény: 1. Goják György, 2. Kakas János, 3. Csőre Gyula, 4. Nagy Bertalan. Totónyeremények A Sportfogadási és lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 35. játékhetére 6 729 527 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2034 darab, nyereményük egyenként 4512 forint, 13 találatos szelvény 399 darab, nyereményük egyenként 3226 forint, 12 találatos szelvény 33 771 darab, nyereményük egyenként 155 forint, 11 találatos szelvény 204 312 darab, nyereményük egyenként 64 forint. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 20 forintot, ezért ezt az összeget a 11 találatos szelvények között osztották fel. A közölt adatok nem véglegesek. TEKE Sellei Kupa eredményei: Pécsi Gázmű-Pécsi Hunor 3-5, Komlói Bányász I.-Bázis 5-3, Szentlőrinc—Komlói Bányász II. 4-4, Pécsi Hunor-Bázis 6-2, Bázis—Szentlőrinc 6;2, Komlói Bányász ll.-PBTC nők 5-3, Bázis—PBTC nők 7-1, Pécsi Hunor-Komlói Bányász I. 2-6, Komlói Bányász I.-Pécsi Gázmű 5-3. TERMÉSZETJÁRÁS A Baranya Megyei Természetbarát Egyesület értesíti Kettős vízilabda kupakudarc Az utóbbi tíz évben - az elmúlt hét végéig - mindössze egyszer fordult elő,' hogy egy magyar vízilabdacsapat ne jutott volna túl az európai kupák selejtezőjén: 1987-ben a Bp. Spartacus a KEK pozsonyi csoportjában csupán harmadik lett, s kiesett. Szomorú szenzáció, hogy a vasárnap befejeződött idei selejtező jelentette akadályt viszont az Ü. Dózsa (KEK) mellett a bajnoki címvédő és Magyar Kupagyőztes FTC-Törley sem tudta venni. A ferencvárosiak a hollandiai Edében csak az angol és a török bajnokot győzték le, a szovjet CSZKA Moszkvától és a házigazda Polar Bearstől viszont egyformán 4 gólos vereséget szenvedtek, s Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető _______________________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Te lefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,—forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 aji Dunántúli napló így nem kerültek a negyeddöntőbe. A csúfos kudarc okait dr. Szívós István, a ferencvárosiak vezető edzője a következőkben látta: — Minden külföldi országban segítik a bajnokot az erősítésben, s többnyire a BEK-ben induló együttesre épül a válogatott is. Nálunk éppen az ellenkezője történt: Dóczi elvesztése után Pardi szereplésére számítottunk, ám az ismert okok miatt a center nélkül, 12 játékossal kellett elutaznunk. A hazai vízilabdázásban elszabadult a pokol, soha még annyi; ba nem került egy játékos, mint amennyit a Tungsram kért Páráiért. Nem sikerült leigazolnunk, ráadásként még Rázga is elment tőlünk. — A CSZKA és a Polar ellen „félidőig” tartottuk magunkat. Az utolsó két negyedben azonban hiába hajtották, űzték egymást játékosaim, a túlerővel szemben tehetetlenek voltak. A szovjeteknél egyébként tíz, a hazai medence előnyét élvező hollandoknál pedig öt válogatott jelentette a „túlerőt". Egyetlen centerünk, Fazekas jól játszott, ám hosszú távon azt a funkciót nem tudja betölteni, amit például Dóczi tudott. Az FTC-Törley BEK-selejtező eredményei: Politechnic London (angol) 16-5 (3-1, 5-1, 5-2, 3-1), CSZKA Moszkva (szovjet) 7-11 (2-2, 2-2, 1-5, 2-2), Polar Bears (holland) 7-11 (2-2, 4-2, 0-3, 1-4), Burgazada (török) 18-7 (4-2, 4-1, 5-2, 5-2). Magyar asztalitenisz-sikerek Frankfurt közelében nemzetközi asztalitenisz-versenyt rendeztek a múlt hét végén. A több napos viadalon magyarok -is részt vettek, győzelmeket, helyezéseket szereztek. A női párosban a Bátorfi, Urban kettős első lett, az egyesben pedig Bátorfi második, Urbán harmadikként végzett, akárcsak a Kriston, Harczi férfipáros. Az ifjúsági fiúversenyt Pagonyi nyerte, miután a döntőben Gárdost győzte le, s együtt megnyerték a páros számot is.