Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-19 / 167. szám

/ Kiküldött munkatársunk, Pauska Zsolt jelenti Negyvenezer szurkoló előtt az Old Mordban Egy bombariadó és az 1996- os olimpia megrendezésének joga tartotta izgalomban ked­den a manchesterieket - a helyi televízió reggeltől éjfélig tartó programjának hírműso­raiból legalábbis ez derült ki. A televízió a KEK-mérkőzés- sel érdekes módon alig-alig foglalkozik. Nem így az újságok! A 270 000 példányban megjelenő helyi lap, a Manchester Evening News például majd­nem egy egész oldalnyi terje­delemben foglalkozik a mécs­eséi, a cikkhez mellékelt fotón pedig a pécsiek egy csoportja látható reggelizés közben. A M. E. N. írásából persze nem csak az derül ki, hogy a pé­csiek bizakodnak, de az is, hogy a manchesteriek öltöző­jében az utóbbi időben nincs minden rendben. Nemcsak, mert a liverpooli 0-4 kicsit visszafogottabbá tette a ma­gabiztos angolokat, de mert egyik legjobb csatáruk, Mark Hughes bejelentette: az ellen­lábas Leeds Unitedhez igozol. Alex Ferguson, a MU első­számú főnöke a következőket mondta lapunknak az ügyről:- Hughes sehova sem megy, ezt én mondom önöknek. Szük­ségünk van rá, annak ellené­re is, hogy az utóbbi időben nem ő a sztár. Robins egy időre kiszorította, de ez nem azt jelenti, hogy Hughes már nem fog játszani a MU-ban. Olyannyira nem, hogy Fer­guson még mindig nem dön­tötte el, McClair, Robins és Hughes közül melyik kettő lesz az, aki ma este helyet kap a manchesteriek csatársorában. Az angol újságírók szerint a Hughes-Robins duóra érdemes fogadni, bármennyire is titkol­ja ezt az edző. írásunk elején szót ejtettünk egy bombariadóról. Nos, mint késő délután kiderült, a rend­őrség csak „falból" hivatko­zott bombariadóra, amikor le­zárta a Baker Street egy 800 méteres szakaszát, valójában arról volt szó, hogy az IRA fegyveresei meggyilkoltak egy angol tábornokot. . . S mindez a PMSC szállás­helyétől, a Hotel Piccadillytől három utcára történt! Az esetről a játékosok egyébként nern szereztek tudo­mást, Garami Józsel minden­től, ami a mérkőzésről elvon­hatná figyelmüket, óvja őket. Szükség is lesz szerda estig a nyugalomra, hiszen a piros­feketék nincsenek túl rózsás helyzetben. A legújabb rossz hírt dr. Kincses Józseftől, a csapat orvosától hallottuk:- Megyeri bokája a hétfő esti edzés után újra beda­gadt. A Békéscsaba ellen ka­pott rúgás valószínűleg azt jelenti, hogy a csapatkapitány Szerda este nem léphet pó­lyára az Old Traffordban. Balog sincs teljesen rend­ben, de úgy tűnik, őt egy mérkőzés erejéig rendbe lehet hozni. Fájdalomcsillapítóval játssza végig a MU elleni ösz- szecsapást. A pécsiek kedden délután újabb edzést tartottak. — A következő összeállítás­ban lépünk pályára - mond­ta az edzés után Garami Jó­zsef. - Bodnár helye biztos a kapuban. Balog lesz a közép­hátvéd, a manchesteriek két ékét pedig Kónya és Braun fogja majd. A középpályán Tomka, Bérczy és Palaczky biztos, hogy pályára lép, s nagyon szeretném, ha Megye­rit sem kellene kihagynom. A csatársorban Lovász és Lehota szerepel. Bízom a döntetlen­ben, de egy egygólos vereség esetén sem lennék túlságosan csalódott. A MU összeállítása: Sealey — Irwin, Donaghy (vagy Pal- lister), Bruce, Blackmore — Phelan, Webb, Beardsmore (vagy McClair), Ince — Ro­bins, Hughes (vagy McClair). A mérkőzésre 40 000 nézőt várnak a rendezők. Szabad pályák, szabad küzdőterek Játékegyetem a Tanárképző Karon Hazai és nemzetközi vizs­gálatok tanúsága szerint a gyerekek a sportmozgásokat leghatásosabban 7 és 10 éves koruk között sajátíthat­ják el. Sajnos, az éppen ebben az életkorban levő al­só tagozatos tanulók a köz­ismerten rossz feltételek miatt sok helyen nem jutnak be a tornatermekbe. Az osztályokban vagy folyosó­kon tartott testnevelés órá­kon nem lehet biztosítani a mozgástanuláshoz szükséges feltételeket. Ezeken az órá­kon nincs lehetőség az élet­kornak megfelelő játékfog­lalkozások megtartására, pe­dig pont az ilyen korú gye­rekek legfontosabb tevé­kenysége a játék, amellyel egy életre megalapozható a testnevelés és sport iránti igény. Ennek érdekében a JPTE Tanárképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete alsó tagozatos tanulók ré­szére „Játékegyetem" néven tanfolyamot szervez, melynek célja, hogy elősegítse az előzőekben említett felada­tok megoldását. A foglal­kozások keretében a gyere­kek játékos formában is­merkedhetnek meg a külön­féle labdajátékokkal, ezáltal könnyebben megszerethetik e sportágakat. A változatos játékanyaggal a sikerélmény nyújtása mellett további cél, hogy o tehetséges tanulókat sportegyesületekhez irányít­sák. A Játékegyetem foglalko- A Mecseknádasd NB H-es férfi kéxilobdacsapata, felső sor, balról jobbra: Kófiás Endre edsö, Kerner, Steer, zásait az intézet oktatói Gungl, Hegedűs, Schlapp, Gillich; alsó sor: Arnold, Amrein, Sebestyén, Hauch, Werb. Fotó: Läufer Lósiló tartják a Tanárképző Kar játéktermében, heti 2x1 órá­ban. A foglalkozások októ­ber 1-jén 16 órakor kezdőd­nek. Jelentkezni és bővebb fel­világosítást kérni a 27-622/ 148-as telefonszámon lehet. Tenisz. Városi amatőr te­niszverseny lesz a Balokány- ligetben szeptember 21—23-a között. Nevezés: 20-án, 19 óráig a Balokányban. A ver­senyszámok: férfi, női egyé­ni, férfi szenior és férfi pá­ros. Lövészet. Tömegsportklu­bok megyei bajnoksága, kis- állomási lőtér. Győztesek. Légpuska, 20 lövés, ifjúsági fiúk: Kovács (Komló), felnőtt férfiak: Benkő (Pécs), felnőtt nők: Almásyné (Pécs). Kis­puska, 20 lövés, ifjúsági fiúk: Sód (Komló), felnőtt férfiak: Harmati (Szigetvár), felnőtt nők: Antalné (Pécs). A csapatversenyt a Pécs nyerte a Komló és a Ge- resdlak előtt. Kézilabda. Mecsekná- dasd—Zalaszentgrót 24-18 (14-8). NB II., férfiak. Me- cseknódasd. V.: Mike, Sza­bó. Legjobb gólszerzők: Steer (8), Schlapp (5), Gil­lich (5). Kerékpár. „Gyújtsd a kilo­métert!" akció, Kozármis- leny. Győztesek. Nők: Berta­lanná. 14 év alatti fiúk: Mó­di (TASI). Férfiak, 14-40 év között: Varjas (PSC). 40 év fölött: Bacsó. Teke. Eszék, pályaavató barátságos mérkőzés. Eszék válogatott—Pécsi Gázmű 6-2. A pécsiek legjobbjai: KoncsecSkó, Körmöczi és Fó­bián volta. Felhívás! A Baranya Me­a Mecseknádasd az NB ll-ben Osztályváltás öt év után gyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottsága szeptember 24-én, 16 órakor tartja ala­kuló ülését. Helyszíne a MISO székházában (Pécs, Megye u. 21.) lesz-. A ren- j dezők minden aktív és nem működő edző megjelenésére számítanak. Ismét Trapp-nap Pénteken este ismét az egészségéért futhat minden­ki, aki rajthoz áll Pécsett, a Trapp-nap valamelyik ver­senyszámában. A Baukomp- lex-kismaraton 20,4 km-es távján valószínűleg az iga­zolt versenyzők lesznek több­ségben, de természetesen ezen is elindulhatnak ama­tőrök is, csakúgy, mint a 6,8 km-es Konzum trappon, va­lamint a legrövidebb szám­ban, a Tritex futás 3,4 kilo­méterén. A helyszín a törté­nelmi belváros, rajt és cél a Szent István téren. A ver­seny 21-én, 18 órakor kez­dődik. Korhatár nincs, neve­zési díj van, mégpedig 50 forint. Tévőnként az első 25 helyezett feliratos mezt kap, a kismaraton első három befutója pedig 2000, 1500, 1000 forintos pénzjutalom­ban részesül. A fődlj a Menthol Utazási Iroda 5 napos törökországi útja lesz, a legidősebb versenyző pe­dig 1 napos bécsi utat nyer.- A kapusokkal kezdem: Hauck, Amrein és Keller, a mezőnyjátékosok között pedig Arnold, Gillich, Schlapp, Gungl J., Gungl A., Werb, Kerner, Sebestyén, Frej, Gradwohl és Veith.- Anyagi támogatásban ki­re számíthat az együttes?- Csakis a tanácsira, ép­pen ezért szeretnénk, ha szé­lesebb körű baráti kör alakul­na ki a górcfa mögött. Annál is inkább, mert Keszler János irányításával a tartalékegyüt­tesünk a megyebajnokságban szerepel, s nem mindegy, hogy milyen utánpótlást biztosít.- Vereséggel kezdett Ercsi­ben a gárda ...- Valóban egygólos vere­séget szenvedtünk idegenben, itthon azonban a jó erőkből álló PEAC-ot sikerült megver­nünk. így minden remény meg­van arra, hogy még népsze­rűbbé tegyük Nádasdon a ké­zilabdát. K. L. laBHH IFI PB Hl ,; j : . .■> emm :• ■ ■ * I !•'! mj \ \ jLy Magyar hőlégballonosok sikere A spanyolországi Leridában rendezték a 7. hőlégballon Európa-bajnokságot, amely nagy magyar sikert hozott. A 17 értékelt versenyszám alap­ján a kontinens bajnoki címet Molnár Csaba szerezte meg, 13 990 ponttal. A második he­lyen a nyugatnémet Uwe Schneider (13 032) végzett, a harmadik a svéd Bengt Kunar- son (12 902) lett. Atlanta rendezheti az „Arany olimpiát” Tokióban magyar idő sze­rint 13.47 órakor csúcspontjá­hoz érkezett a NOB 96. ülése a Pamir kongresszusi központ NHK tanácstermében. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke - aki egyébként a döntésiben nem vett részt - a tv-.társoságok élő közvetítésé­nek jóvoltából csaknem 4,5 milliárd rtéző előtt nyitotta fel a titkos szavazás végeredmé­nyét tartalmazó borítékot. Az 1996. évi „Aranyolimpia" rendezési jogáról 87 NOB-tag, köztük Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke dön­tött. A küldöttek az Egyesült Államok pályázó városára, Georgia állam fővárosára, At­lantára adták voksukat, így 12 évvel a Los Angeles-i játékok után ismét az amerikai konti­nens láthatja vendégül a vi­lág legjobb sportolóit. Nem igazolódott tehát az a várakozás, mely szerint a NOB-tagok - főként érzel­meikre hallgatva - az 1896. évi athéni játékok 100 éves évfordulójának tiszteletére a görög főváros mellett dön­tenék. Mai sportműsor Kézilabda. NB II.. férfiak: PEÁC —Zalaszentgrót, tanárképző kor, 17.00 Büntetett a fegyelmi bizottság gesztette, így ők a következő mérkőzéseken is pályára lép­hetnek. Fa Nándor a 7. helyen Az MLSZ Fegyelmi Bizottsá­ga megtárgyalta a legutóbbi, ötödik bajnoki fordulóban ki­állított labdarúgók ügyét. Szé- csi János (Veszprém) négy, Somogyi József (Rába ETO), Julian Michalache (Szeged), Zsivótzky Gyula (0. Dózsa) és Ka/'dy György (Bp. Volán) két- két bajnoki, illetve kupamér­kőzésre szóló eltiltást kapott. Szécsi, Michalache és Zsivótz­ky büntetésének letöltését a testület nyolc hónapra felfüg­Az egyszemélyes vitorlás ha­jók föld körüli versenyén a dél- afrikai Bertie Reed kormányoz­ta Grinaker vezet, a magyar színek képviselője, Fa Nándor Alba Regia vitorlásával a 7. helyen áll. KÖZÉLETI NAPILAP Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260- forint. ISSN 0865-9133 uj Dunántúli napló Hegyháti ÁFÉSZ Sásd, Dózsa György u. 34. árverés útján értékesíti 1-db IFA W 50 L/Sp fixplatós, 1 dbZUKAH B nyitott gépkocsiját Az árverés ideje: 1990. szeptember 25-én, 9 óra. Helye: a fenti cím, ahol a gépkocsik előzetesen is megtekinthetők. (4190) Röviden ötször nyert .megyebajnok­ságot, háromszor megjárta az osztályozót, .mégis csak az idén lett NB ll-es a Mecsek­nádasd férfi kézHabdacsapata. A baranyai nagyközség férfi sportolói több mint évtizede állandó szereplői a megyei szabadtéri és a teremben meg­rendezett bajnokságoknak, sőt mintegy fél évtizede megha­tározói a megyebojnoksógnak. Kitartásukat végül is siker ko­ronázta, mert az idén beérett munkájuk gyümölcse, bajnok­ként besorolást nyertek az át­alakított NB II. délnyugati csoportjába. Az együttes hely­zetéről és jövőjéről Kófiás Endre, a csapat edzője adott információt.- Fél évtizedes próbálkozás után léphettünk felsőbb osz­tályba. Jóllehet háromszor részt vettünk az osztályozókon — kétszer Kecskeméten, egyszer pedig Komlón - kétszer na­gyon közel is állítunk a felke­rülésihez, hiszen mindkét al­kalommal két győzelemmel kezdtünk, de a tapasztalatlan­ság, valamint az, hogy két­szer a nálunk nélkülözött te­remben folytak a mérkőzések, elütöttek bennünket az osz­tályváltástól.- Mecseknádasd mindig ar­ról volt hires, hogy csak egy- egy légióst foglalkoztatott, a csapat nagyobb részét a he­lyiek adták.- Most is így van. Idegen- légiósként csupán a pécsi — NB l-et megjárt - Hegedűs és Steer van nálunk.- Kik alkotják a csapat já­tékoskeretét?

Next

/
Oldalképek
Tartalom