Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-24 / 141. szám
Ölcöltfilfős A PVSK ökölvívói mór a következő bajnokságra készülnek Csak átszállóhely a PYSK Nevelik, aztán továbbadják Nóbik Nóra édesapjával, aki szintén modellezik Tizenévesen a vb-n Démon, min« aranycsinälä A PVSK ökölvívó szakosztálya 1936-ban alakult, és bár a második világháború éveiben több más sportághoz hasonlóan itt is szünetelt a versenyzés, 1948-ban már megkezdték az újjászervezést. A kezdeti évek nehézségeit leküzdve Horváth Géza mesteredző volt az, aki egészen a legutóbbi évekig összetartotta a szakosztályt, élsportolók egész nemzedékét, és a mai edzőket is nevelve. A 80-as évek elejének újabb kényszerszünete után két éve született újjá ismét az ökölvívósport, és a ’89—90-es évadban már az ország öt legjobb csapata között jegyezték a vasutasokat. Idén változás következett be a szakosztály irányításában is. Muzslay István, az új technikai vezető és egyben vezetőedző a jelenről és a további tervekről is beszél: — Főleg utánpótláskorú versenyzőkkel foglalkozunk, és mi magunk neveljük az ideérkező gyerekeket ökölvívókká, máshonnan átigazolni egyálta5«. RÁBA ÉTO-PMSC TALÁLKOZÓ At eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye o PMSC szemszögéből: 57 15 20 22 59-71 51 Csak Győrött: 29 3 9 17 23-40 16 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1904-05: 2-0, 1905-Oú: 0-2, 1906-07: 1-4, 1907-00: 1-1, 1900-09: 0-1, 1909-90: 1-0. A PMSC az utolsó győzelmét 1909. október 21-én a következő összeállításban érte el: Bodnár - Kónya, Márton, Bódog, Palaczky — Megyeri, Nagy T. (Tomka), Czéh, Bérczy — Lovász, Lehota (Czérna). Gólszerző Czéh. Győrött a következő játékosok találtak be a kapuba. 2 gólos: Rónai, Dobány, öngól; 1 gólos: Lehel, Dunai dr., Török, Jánosi, Soly- Máté, Bérezési, Tüske, Jánosi, Soly- mosi, Zombori, Hosszú, Róth, Dárdai P., Mészáros, Csoboth, Czéh. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. Rába ETO (otthon): Bp. Honvéd 2-0, Haladás VSE 2-0, Veszprém 2-1, MTK-VM 3-1, Váci Izzó 1-1, DVSC 1-1. PMSC (idegenben): VideotonWaltham 0-1, Ü. Dózsa 0-1, Békéscsaba 0-1, Tatabánya 0-2, Veszprém 1-0, MTK-VM 0-1. A két csapat előző bajnokságbeLabdarúgás. A Magyar Kupa első fordulójában később lejátszott mérkőzésen: P. Gázmű-Kaposvári Építők 1-0 (0-0). Tenisz. A harkányi müv. ház és a Mecsektourist férfi egyes Ián nem szoktunk. A felnőtt korba érők anyagi és szakmai szempontok miatt általában kénytelenek megválni tőlünk, mert sem fizetést adni, sem a magasabb szintű munkához szükséges feltételeket biztosítani nem tudjuk részükre. Jelenleg 60 tagja van a szakosztálynak, ebből 12-en minősített (l.-lll. osztályú), 5- en arany-, ezüst- vagy bronzjelvényesek. Legeredményesebb sportolójuk, Hart Péter nem régen igazolt át a Paksi SE csapatába és már a címeres mezt is magára ölthette. Az ifik közül Mészáros, Perregi, Sánta és Csernus, a serdülők közül Varga nevét lehet kiemelni. Ha egyáltalán el tudnak indulni a következő bajnokságban, mert bár nagyon szeretnének, de még semmi sem biztos. Kevés a pénz, a szponzor, az egyéni versenyeken a nézők sem tolonganak. A csapatbajnokság más, ott li hazai, illetve idegenbeli mérlege. A Rába ETO előző bajnoksógbeli hazai mérlege: 15 7 5 3 23-12 26 A PMSC előző bajnokságbeli idegenbeli mérlege: 15 4 4 7 10-16 16 11. MOH ÁCS-NAGYKANIZSA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 10 1 1 8 10-20 4 Csak Mohácson: 5 113 3-54 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei. 1979-00: 0-2, 1900-01: 0-0, 1901-02: 0-2, 1900-09: 0-1, 1909-90: 3-0. A Mohács a győzelmét 1990. április 29-én a következő összeállításban érle el: Lukács — Rumszauer, Kóliós, Katona, Reit — Becker, Ritter, Lörincz, Gilitsch - Ratting, Hrotkó. Gólszerző: Gilitsch (2), Hrotkó. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. Mohács (otthon): Paksi SE 2-0, Keszthely 1-1, Nagykanizsa 3-0, Soproni SE 2-1, Szekszárd 1-0, BMTE-Törley 2-1. Nagykanizsa (idegenben): Keszthely 1-0, Dunaferr SE 0-1, Mohács és páros amatőr versenyt rendez. Jelentkezni lehet: augusztus 25-én, reggel 8.30-ig a Petőfi utcai Koncz teniszcentrumban. mindig sokan szoktak szurkolni. Már tavaly is csak annyi versenyen indultak, amennyi a pontszerzéshez feltétlenül szükséges volt, a jövőben ez várhatóan még inkább így lesz.- Mennyire adottak a jó szakmai munka teltételei? — kérdezem. bár körbetekintve az edzői szoba-szertár falai mellett sorakozó háború előtti eszközökön, előre tudom a választ.- Meg lehetne már újítani a felszereléseket, az biztos. Ezekkel a sportszerekkel edzettem még én is versenyzőkoromban, pedig az nem tegnap volt - sóhajt a vezetőedző. - Szerencsére a sportolók és edzők szorgalma és sportszeretete sokat segít a gondok leküzdésében. így, ha kissé nehezen is, de idén is fel fogunk készülni a megmérettetésre. 0-3, Soproni SE 0-2, Bp. Volán 0-2, Szekszárd 2-4. A két csapat előző bajnokságbeli hazai, illetve idegenbeli mérlege. A Mohács előző bajnokságbeli hazai mérlege: 15 9 3 3 21-12 30 A Nagykanizsa előző bajnokság- beli idegenbeli mérlege: 15 2 6 7 12-24 12 11. ZTE-KOMLÓ TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 10 5 2 3 17-13 13 Csak Zalaegerszegen: 5 1 1 3 5-93 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei. 1950-59: 0-2, 1959-60: 0-0, 1960-61 : 4-2, 1972-73: 1-3, 1909-90: 0-1. A Komló a győzelmét 1960. szeptember 11-én a következő összeállításban érte el: Kun - Kanizsai, Polotós, Komlói - Kékesi, Molnár I. - Gorái, Perényi, Rózsa, Sós, Faragó. Gólszerző: Rózsa (2), Perényi, Faragó. Zalaegerszegen a következő játékosok találtak be a kapuba. 2 gólos: Rózsa; 1 gólos: Faragó, Perényi, Buús. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. ZTE (otthon) : Komló 1-0, Tapolca 2-1, Paksi SE 3-0, Keszthely 3-0, Mohács 2-0, Volán SC 2-4. Komló (idegenben): ZTE 0-1, Oroszlány 1-3, Nagykanizsa 2-1, Tapolca 1-0, Paksi SE 3-0, Keszthely 0-3. A két csapat 1989-90-es bajnokságbeli hazai, illetve Idegenbeli mérlege. A ZTE 1989-90-es bajnokságbeli hazai mérlege: 15 10 — 5 29-17 30 A Komló 1989-90-es bajnokságbeli idegenbeli mérlege: 15 4 4 7 13-21 16 Sporthétvége Kezdenek a PMSC női kézilabdázói Ma indul a kézilabda bajnokság, legalábbis a PMSC NB I. B-s női csapata számára. A pécsiek pénteken 18 órakor a városi sportcsarnokban a Tatabányát fogadják.- Sima győzelemre számítok - latolgatta az esélyeket Koleszár György, a piros-feketék új edzője. - A lányok lelkészülése jól sikerült, még akkor is, ha az belenyúlik majd a bajnokságba. Ugyanis a rendelkezésemre állá négy hét alatt mindent nem tudtam elvégeztetni velük, egy s más még hátra van. De ennek ellenére érzem olyan erősnek a: együttesemet, hogy ezt a mai akadályt simán vegye, és önbizalmat szerezzen a későbbiekre. A pécsieknél vannak új nevek: Kulcsár (PBTC), Major (Zalaegerszegi Caola) és félig- meddig az a Tanárképzőről visszaigazolt Gergely. A többiek a régiek. * Ismét lesz rangos kézilabda torna a hét végén. A helyszin megint Komló és Sellye, csak most férficsapatok lépnek pályára. A résztvevők: Ada (jugoszláv), Békéscsaba, Dunaferr, Komlói Bányász, PMSC. Szombaton Sellyén, vasárnap Komlón lesznek a mérkőzések. Garami szeptember 4-én nézi meg a MU-t Garami József, a PMSC vezető edzője érthetően kiváncsi arra, hogyan játszik a Manchester United. Ezért még az első KEK-mérkőzés előtt megnézi Angliában a MU-t, szeptember 4-én. Akkor az angol csapat Luton Townban ban szerepel bajnokin. A pécsi szakember inkább Manchesterben nézte volna meg szívesen a MU-t, csakhogy repülőjegy és egyéb problémák miatt erre csak Luton Townban kerül sor. Ennek a veszélye viszont az, hogy nem látja meg majd a MU igazi arcát, vagyis azt: milyen hadrendet, milyen taktikát választ a saját pályáján Alex Ferguson együttese. Szó van arról, hogy Garami esetleg egy nappal korábban menne ki a Manchester United- PMSC meccsre, és akkor még egyszer látná a MU-t bajnokin, de ez még nem biztos. 2 Nem lehet ott az angol lao- darúgó-bajnokság hétvégi rajtjánál a Manchester United - a PMSC KEK-ellenfele -, és a válogatott csapatkapitánya, Bryan Robson. A 33 éves játékos a Mondialén megsérült, s lábát újból meg kell operálni. Ezzel kérdésessé vált szereplése a PMSC ellen is. Nem kimondottan női sportág a modellezés. Azzal szimpatizáló hölgyekről már korábban hallottam, azt űzőkről egészen a múlt hétig nem. Akkor azonban az ausztriai Schremsben, a motoros hajó- modellek világbajnokságán találkoztam 2 magyar kislánnyal is, akik ott részt vettek. Egyikük, az orosházi Nóbik Nóra két ezüstérmet is nyert. Olyan mezőnyben, ahol a sok fiatalember indult. Mindent gondoltak, csak azt nem, hogy egy fiatal hölgy eloroz előlük érmet.- Elsős gimnazista leszek. Orosházán élek. 1988-ban, 12 évesen versenyeztem először világbajnokságon, akkor az ifi kategóriában 5. lettem. Ehhez hozzá jött még egy 8. hely is egy másik kategóriában. Édesapámtól, aki szintén hajómodellező, kaptam kedvet ehhez a sportághoz. Azóta sokszor hármasban járunk versenyről versenyre, merthogy édesanyám is el szokott kisérni bennünket, most is itt van. Lakókocsival barangoljuk be Európát. Eléggé költséges a versenyzés a családnak, de szerencsére bírjuk pénzzel. Az ifi mezőnyben nincs alsó korhatár, Nóra a maga 14 évével mégis fiatalnak számit még az ifik között is. A schremsi vb-n rajta kívül még három ifjú hölgy állt rajthoz, A lengyelországi Poznanban, a kajak-kenu világbajnokságon csütörtökön is az előfutamokat rendezték meg. A magyaroknak már délelőtt befejeződött a versenynap, a délutáni reményfutamokban ezúttal sem kel leli senkinek rajthoz állnia. S máris elkönyvelhették, hogy eddig három döntős helyet mindegyik idősebb volt nála.- Nem is nagyon szeretném, ha elnőiesedne ez a sportág, mert akkor nehezebb lenne sikert elérni. Ugyanis a liúk, illetve a lérliak (me T- hogy Nóra a felnőtt mezőnyben is szokott indulni - a szerk.) nemigen ügyelnek oda arra az egy-két hölgyre. Márpedig így könnyebben meg lehet őket előzni. Egyelőre van kedvem a hajómodellezéshez, ezért csinálom. Kérdés, hogy a gimnázium, a tanulás menynyi időt vesz naponta igénybe. Attól teszem függővé, hogy milyen komolyan folytatom. Nóra tizenévesen már profinak számít, az Orosházi Be romfifeldolgozó ugyanis hozzájárul a Nóbik család versenyeztetéséhez. Angol hajótesttel - Démon a neve - versenyez, ilyent irányított a világbajnok is. Ki tudja, lehet, hogy egyszer nála is a Démon aranyat fog érni? H. L. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. B., nők: PMSC —Tatabánya. Pécs, városi sportcsor- nok, 18.00. Autósport. Zrínyi Kupa tájékozódási és ügyességi verseny, rajt: szigetvári sporttelep, 20.30. (férfi K-4 500, női K-4 500 és C—4 1000) szereztek. Azért csak ennyit, mert a kanusok eddig a vártnál valam'vel gyengébb teljesítményt nyújtottak, s az első két nap alatt öt alkalmat is elszalasztottak. Nekik pénteken a középdöntőben kell kiharcolniuk a döntőbe kerülést. Lehel Jenöné Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló 'RUM AJÁNLAT! Centrum hétfő 30% yisszatérítés 1990. augusztus 27-én Dacryl fonal Sandra fonal Udó fonal Hóvirág fonal Brllux fonal Gelsha fonal 550Ft/kg, 930Ft/kg, 2500Ft7Kg, 650Ft/kg, 1300Ft/kg, 1600Ft/kg. Amíg a készlet tart! Szamócapalánta szuper elit minőségben! Gorella és hakrasz-romata fajtájú palánták. Tisztaforrásból! Őszi telepítésre. Óriásszeműek, mézédesek, zamatosak. Megrendelhetők: fajtánként 50 db-tól postán, utánvétellel, termesztési útmutatóval. Darabjuk 3,50 Ft. Cím: Kéki-Kertészet, 7601. Pécs, Pf. 431. Sz. Zs. ___________________FÚKUBl_______________~ n szamok tükrében Kajak-kenu ub