Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-04 / 122. szám

12 ui Dunántúli napló 1990. augusztus 4., szombat Tisztelt: Olvasóink,! Hirdetőink!! i i i I S 1 X I i i i I I 1 I I I X I I I I i I i L (Hamarosan) kezdő- 1 dik az iskola. Az Új Dunán- * túli Napló augusztus 23-án | az Iskola kezdés jegyében 1 egy mellékletet kíván meg- * jelentetni. Az összeállításban, § tervek szerint, helyet kapná- 1 nak hirdetések, valamint ® olyan a közérdeklődésre g számottartó információk, 1 amelyek a szülőket, a diáko- ^ 1 kát egyaránt segíthetik. Be- ^ számolólunk arról, hogy az g egyetemeken, a közép- és 1 általános iskolákban hogyan “ történik a tanévkezdés, mit g kell tudni az ösztöndijakról, a 1 menzákról, a kollégiumi férő- ® helyekről, a tankönyv ellá- * tásról, a kollégiumi térírési | díjakról. 1 A mellékletben termé- ® szetesen olyan hirdetéseket * is szeretnénk megjelentetni. | amelyekből tájékozódni lehet. 1 hogy a tanszerek, iskolai fel- J szerelések hol, mennyiértsze- g rezhetők be. | Amennyiben igény je- I lentkezik rá, más jellegű hir- * detéseket is közlünk, és vár- | juk az állami, szövetkezeti 1 boltokon kívül a magánke- ^ reskedők jelentkezézét is. i Szívesen fogadjuk » olvasóink ötleteit arról, hogy g miről szeretnének olvasni a i mellékletben, várjuk tehát ® véleményüket, rövid, közér- | deklődésre számottartó le- 1 veleiket. A mellékletbe kerülő hirdetések leadási határideje augusztus 14. A megrendelésben kérjük feltüntetni, hogy a „Kezdődik az iskola” című mellékletben kívánják az in­formációt, hirdetést megje­lentetni. i i i I I i I I i I 1 A HÉTVÉGÉ MŰSORÁBÓL SZOMBAT PÉCSI NYÁRI SZÍNHÁZ Szabadtéri Táncszín: Szentistvánnapi bú­csú (21 óra) /magyar nyelvű előadás/. FILM Uránia: A nagy kékség (4,f7,9). Kossuth: Anagy kékség (f10,12), Drágám, a kölykök összementek ()3,(5), Lángoló Mis­sissippi (f7,9). Kossuth Klub: Video: A mélység (f6,8). Park: Űrgolyhók (5,7). Park Kert: Űrgolyhók (9) (Rossz idő esetén a teremben) Nevelési Központ (kertmozi): Erotikus fantáziák (21), Autós mozi (vásártér): Harlemi éjszakák (f10), Komló: Papa, én nő vagyok (4,6,8). Mohács: Marslakó a mostohám (4,6,8). Siklós: Tremors - Ahová lépek, szörny te­rem (6,8). Szigetvár: A rendőrsztori folytatódik (6,8). Harkány: Vak végzet (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. 8.10: Hangszemle. 8.30: Csalá­di tükör. 9.05: Ismét a javából. 10.40: Volt egyszer kőt Humorfesztivál. 12.00: Déli Kró­nika. 12.30: A metszés mesterfogásai. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.10: Sza­ván fogjuk! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Énekeljünk együtt! 15.05: Jánosy IsU ván verse. 15.10: Uj Zenei Újság. 15.40: Régi híres énekesek műsorából. 16.00:168 óra. 17.30: Ünnepek zenéje. 18.00: Esti Kró­nika. 18.20: Szemle. 18.45: Hol volt, hol nem volt... 19.05: Közvetítés a Pesti Színházbóll. Csurka István: Deficit. 21.05: Magyar tájak táncmuzsikájából. 21.45: Verseit elmondja: Jánosy István. 22.00: Késő esti Krónika. 22.20: Sporthíradó. 22.35: Min nevet....? 23.05: Hangversenymúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél. 5.30: Kakukk. 7.03: Sportszombat. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kopogtató. 8.30: Színes népi muzsika. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Rádiószínház. Min­denkit meghallgatok. Hangjáték. 9.41: Ko­vács József énekel. 10.00: Ha még nem tudná.... 10.30: Térzene a Magyar Nemzeti Galéria előtt. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Daráló. 13.35: Hangok és visszhangok. 13.45: idő-. járás-és vízállásjelentés. 14.00: Eljöhetnél hozzám. Meseregény. 14.45: Magyarán szólva. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.03: „Oroszlán-száj". 17.00: Hírek. Időjárás. 17.03: A hanglemezbolt könnyűzenei újdon­ságaiból. 17.30: Gáspár Margit-potré. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Szórakoztató zenei kaleidoszkóp. 19.45: MALÉV Interfolk Fesztivál,'90.20.15: Slágerről slágerre. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.00: A Rádió Dalszínháza. Hervé: Lili. 22.31: Diana Ross és Juiio Iglesias énekel. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Aki érdekel. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. 6.03: Népszerű muzsi­ka koránkelőknek. 7.03: In limba materna. 7.30: V materinskom jazyku. 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 8.20: Áment Fe­renc Lukács a pannonhalmi bazilika orgoná­ján játszik. 8.50: Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban. 10.00: Hang- felvételek felsőfokon. 1.38: Mesterművek. 12.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 12.30: Spanyol nyelvlecke kezdőknek. 12.45: Gitárral angolul. 13.00: Kívánságmű­sor szombaton. 14.00: Zenekari muzsika. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 16.05: Közvetí­tés a Bayreuthi Festspielhausból. Wagner: Lohengrin. Háromfelvonásos opera. 19.00. Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 21.05: Kritikus fül­lel. 22.05: Marc Antoine Charpentier: A vi­rágzó művészetek. 22.47: Magyar zene­szerzők. 23.33: Joe Haider dzsessztriója játszik. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.15: Éjfél után. PÉCSI RÁDIÓ 8.00: Jó pihenést! 10.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Strúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.58: Műsorismertetés. 7.00: Napraforgó. Balaton '90. 9.00: Képújság. 9.05: Jó reg­gelt, Istenem! 9.10: Tévétorna gyerekeknek. 9.15: Harmadik emelet. Csehszlovák ifjúsá­gi filmsorozat. 10.25: Apolip. Olasz tévéfilm­sorozat. 10. rész. (ism.). 11.25: Panoráma (ism.). 12.25: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin: 12.55: Képújság. 14.55: Képúj­ság. 15.02: Műsorismertetés. 15.05: Ez a hazám. Spanyol filmsorozat. 3. rész. 15.55: A holnap cirkusza. Francia cirkuszfilm. 16.55: Házi-barát. 17.05: Az igézet. Görög tévéfilm - 11/1. 18.05: Ez a mi bölcsőnk. 18.40: Mozgó képek. 18.55: A hét műtárgya. 19.00: Műsorajánlat. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenkinek. 20.10: Kéz kezet mos. Tévéjáték. 21.20: Ibsen: A vadkcsa. Ausztrál film. 22.-50: Jóakarat Já­tékok. 23.40: Híradó 3. 23.55: Folyton-foly- vást folytassa. Angol filmsrozat. 0.20: Paul Simon afrikai koncertje. Angol film. TV2 16.00: Képújság. 16.10. TV2. Benne: Ripor­tok-Időjárás-Zene. 16.30: Vakáció. 17.00: Nyelvlecke. 18.00.: Telesport. 18.25: Gyere­keknek! 18.50: TV2. 19.00: T.J. Hooker. Amerikai bűnügyi filmsorozat. 19.47: TV2. 20.15: Utcák, emberek Ougadougou pia­cán. NSZK útifim. 21.00.: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Melyiket a 3 közül? 22.00: TV2 Napzárta. 22.50: Hogyishívják. Francia film. (Csak felnőtteknek!). 0.20: Aludjon velünk! Déri János műsora. Benne: kb. 2.00: A leg­vidámabb játék. Spanyol film. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1- es 8.50: Tévénaptár. 10.30: Sorozat gyerekek­nek. 11.00: Informatív revűműsor. 13.00: El­mulasztották - nézzék! 14.50: Játékfilm. 15.40: Kritikus pont. 16.25: Tudományos is­meretterjesztő film. 16.50: TV-aukció I. rész. 17.20: A spliti nyár előadásaiból. 18.30: Tv-aukció II. rész. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló i 1.20.15: Alf. 20.50: Játék­film. 22.20: Tévénapló Ili. 22.35: Sportszom­bat. 23.00: Éjszakai program. 1.00: Hírek. 2- es 13.45: Tévénaptár. 13.50: Éjszakai prog­ram. 15.00: Ma együtt. 19.30: Tévénapló. 20.15: Zenei este. 21.45: Hírek. 21.50: Té­vétárca. 22.35: Filmsorozat. 23.55: Műsor­zárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1-es 9.00: Hírek / Három hölgy (ism.). 9.30: Ó- egyiptomi halotti beszédek. 10.15: A hús­evők titokzatos világa. 11.00: Videószere­lem (svájci komédia). 12.35: Város a hegyekben (dokumentumfilm). 13.30: Aktu­alitások. 13.40: Szünidő. 14.10: Rövidfilm. 14.20: Tiroli rózsák (német film). 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mínihírek. 17.05: Természet és technika gyerkeknek. 17.35: Muppet show. 18.00: Pan-Optikum. 18.24: Kérdések a vallásról. 18.30: labdarúgás. 19.00: Nyereményjáték. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Gálaműsor. 21.50: Psycho II, (am. thriller). 23.40: Aktualitások. 23.45: Mongolok (olasz játékfilm). 1.35: Hí­rek. 1.40: Ex libris. EUROSPORT 10.30: Dzsudó. 11.00: Hétvégi előrejelzés. 13.00: Kaland - magazin. 13.30: Lovaglás / Tenisz. 19.00: Kamionverseny. 20.00: Lab­darúgás. 21.30: Tenisz. 23.00: Ökölvívás. 24.00: Lovaglás. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 10.00: Egyveleg. 16.00: A nagy völgy (am. westernsorozat). 17.00: Videódivat. 17.30: Európai slágerlis­ta. 18.00: Ultra sport. 20.00: Nemzetközi hírek, kommentárok. 21.00: Szívdobbanás (am. játékfilm). 22.45: Szürkület. 23.15: Eleven holtak éjszakája (am. horrorfilm) / Egyveleg. SAT1 7.30: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.30: Charlie angyalai (ism.). 9.25: Horoszkóp. 9.30: Gazdasági fórum. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Szelleműzők (rajzfilmsor.). 11.00: Az autó­verseny (ism.). 12.50: Flintstone család (rajzfilm). 13.20: Fuzzy(am. westernsor.). 14.10: Shoerlock Holmes és dr. Watson (angol krimisor.). 14.35: Teletipp - főzés / Horoszkóp. 14.45: Menekülés Nevadába (am. western). 16.30: Teletipp - tudás. 16.40: Újdonságok a moziban. 17.05: Uta­zási magazin. 17.50: Fantázia sziget (am. sor.). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05:. Bat­man (am. sor.). 20.00: Stingray (am. akcíó- filmsor.). 21.00: Jake és McCabe (am. kri­misor.). 22.05: Különös gyilkosságsorozat (am. krimi). 23.45: Zsoldosok (am. kaland­film). 1.20: Előrejelzés. RTL 8.05: Terülj, terülj, asztalkám! (NSZK mese­film). 9.35: Klack. 10.15: Mesék. 10.45: Tudni, hogy hogyan. 11.00: Robin Hood kalandjai (am. kalandfilm). 12.30: Klasszi­kusok délidőben. 13.00: Flintstone kölykök (rajzfilm). 13.25: C.O.P.S. (am. sci-fi-sor.). 13.50: Mutánsok (am. rajzfilmsor.). 14.15: Játssz velünk! 14.30: Sport. 16.00: Hegyi mentők (am. sor.). 16.45: Autó, autó. 17.45: Csodálatos évek (am. sor.). 18.15: A főnök (am. krimisor.). 19.00: Sípszó - focishow. 19.45: Híradó, időjárás. 20.15: A Poszeidon lángokban (román katasztrófafilm.22.00: Minden, semmi, vagy?! (játék) 23.00: Forró shili (am. erotikus komédia). 0.30: Percy (angol filmkomédia). 2.10: Előrejelzés. VASARNAP HP/. ??'% Jr ■ PÉCSI NYÁRI SZÍNHÁZ Szabadtéri Táncszín: Szentistvánnapi bú csú (magyar nyelvű előadás) 721 óra/. FILM Uránia: A nagy kékség (4,f7,9). Kossuth: A nagy kékség (f10,12), Drágám, a kölykök összementek (f3,f5), Lángoló Mississippi (f7,9). Kossuth Klub: Video: Fegyvere van, ve­szélyes (f6,f8). Park: Űrgolytiók (5,7). Park Kert: Űrgolyhók (9). (Rossz idő ese­tén a teremben) Nevelési Központ (kertmozi): Én a vízilo­vakkal vagyok (21), Autós mozi (vásártér): Nicsák, ki beszél 0), Komló: Papa, én nő vagyok (4,6,8). Mohács: Marslakó a mostohám (4,6,8). Siklós: Tremors - Ahová lépek, szörny te­rem (6,8). Szigetvár: A rendőrsztori folytatódik (6,8). Harkány: Vak végzet (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.25: Műsorismerte­tés. 8.30: Világóra. 9.05: Mínuszban. 10.05: Énekszóval, muzsikával. 10.44: Az élő nép­dal. 10.54: Édesanyanyelvünk. 11.05: Gon­dolat-jel. 12.00: Déli Krónika. Sport. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Egy hang... 13.05: Radioton korongok: 13.30: Szonda. 14.10: Művészlemezek. 15.05: Öt­ágú síp. 16.05: A szülőföld muzsikája. 16.50: A világlíra gyöngyszemei. 17.05: Ön- kormányzat - üdülőkkel vagy nékülük? 17.35: Részletek az Eper és vér című film zenéjéből. 18.00: Esti Krónika. 18.20: Ko­molyzenei lemezlovas. 19.05: Hol volt, hol nem volt... 19.20: Remekírók hangszala­gon. 19.56. Találkozásom a népzenével. 20.52: Bessenyei György versei. 21.05: Örökzöld dallamok. 22.00: Késő esti Króni­ka. 22.25: hangszerszólók. 22.45: Goethe: A napló. 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. Időjárás. Totó. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. 6.03: Dallamkektél. 7.03: Az evangélikus egyház félórája. 7.33: Vasárnapi orgonamuzsika. 7.50: Körzeti időjárás. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Erdőn túli veszedelem. Rádiójáték. 8.34: Kököjszi és Bobojsza. Meseregény. 8.50: Hátizsák. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Tip-top parádé. 9.35: Oxigén. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.08: Vasárnápi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Stúdió­világ. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Többet ésszel. 15.00: Hírek, Időjá­rás. 15.03: Táskarádió. 16.00: Poptarisz- nya-sporttal. 17.00: Hírek. Időjárás. Sport. 18.45: Sportösszefoglaló. Totó. 19.00: Hí­rek. Időjárás. 20.00: Operettkedvelőknek. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: A kígyó pillan­tása. Regény. 21.23: Társalgó. 22.20: Dzsessz a 80-as években. 23.00: Hírek. Időjárás. Totó. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Közvetítés a II. Tokaji Rock Gyermekei Tá­borból. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. 6.03: Népszerű mu­zsika koránkelőknek. 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 8.15: Komolyzenei kíván­ságműsor. 10.20: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Európa hang­versenytermeiből. Közben: 11.54: Hírek. Időjárás. 12.41: Kamarazene. 13.00: Já­nosy István versei. 13.05: Szemle (ism.) 13.30: Szerelmi bájital. Részletek Donizetti vígoperájából. 13.59: A heavy metal kedve­lőinek. 14.53: Erich Kleiber vezényel. 16.05: Angora. Vasárnapi vitaműsor. 17.00: Ünnepek zenéje. 18.23: Verseit elmondja: Tóth István. 18.30: A MR szerbhorvát nyel­vű nemzetiségi műsora. 19.05: AMR német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: Világ­hírű vonósnégyesek. A Guameri vonósné­gyes. 20.35: A St. Martin-in-the-Fields-i ka­marazenekar játszik. 22.00: Basszusáriák. 22.36: „Az orgona Varnusz Xavérja". Impro­vizált portré egy kanadai magyar orgona­művészről. 23.18: Átkozott vagyok. Doku­mentumjáték (ism.) PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzá­rás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Zenés riport, üzenet és kívánságműsor kül­földi és hazai németek számára. 21.30: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 1-es 7.58: Műsorismertetés. 8.00: „így szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. Óvodások fílmműsora. 8.30: Családi torna. 8.35: Kerek Világ. Óvodások műsora (ism.) 8.50: Ferdy. 5. rész. 9.15: A halál gyémánt­ja. Lengyel filmsorozat. 4. rész. 10.10: Vál­tozó égbolt. Kanadai ismeretterjesztő film. 10.40: Hol-mi? Ifjúsági magazin. 11.40: Kép­újság. 15.00: Képújság. 15.07: Műsoris­mertetés. 15.10: Igézet. Görög tévéfilm. II/2. rész. 16.10: Jóakarat Játékok. Össze­foglaló. 47.00: Örömhír. A református egy­ház negyedórája. 17.15: Műsorajánlat. 17.25: Kerék-bár. Utazási vetélkedő 18.15: Delta. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Az utolsó vonat Gun Hillből. Amerikai westernfilm. 21.50: Tele­sport. 23.20: A második eset: Nyina. Doku­mentumfilm. 0.10: Képújság. TV2 9.00-12.00: Tévémagiszter. A művelő­dési főszerkesztőség műsora. 16.00: Ké­pújság. 16.10:Tv2. Benne: Riportok-Idő­járás - Zene. Teledoktor. 16.50: Álljunk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor. 17.00: Kurtizánok tündöklése és nyomo­rúsága. Francia tóvéfiimsorozat. IX/5. rész (ism.) 17.57: Tv2. 18.25: Gyerekek­nek! 18.50: Premier. A Stúdió '90 műsora. 19.03: Mulatság. A béke és a zene napja Nagykállón. 20.03: Hívogató. A székely- földi Alsócsernáton néprajzi gyűjteménye. 20.30: Parasztbiblia. Játék két részben szólásokból, közmondásokból. 22.00: Tv2.22.10: Dire Straits. A Wembley stadi­onban 1985-ben megrendezett koncertfel­vétele. kb. 23.10: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1- es 9.30: Hírek. 9.35: Vasárnap délelőtt gyere­keknek. 11.00: Mezőgazdasági műsor. 12.00: Komolyzenei program. 13.00: Film­sorozat. 14.00: Hírek. 14.05: Vasárnap dél­után. 16.00: Tudományos ismeretterjesztő műsor. 17.00: Játékfilm. 18.45: Rajzfilmso­rozat. 19.10: Tóvéfortuna. 19.30: Tévénap­ló II. 20.00: Hazai sorozat. 21.00: Szórakoz­tató műsor. 21.30: Tévénapló III. 21.50: Sportszemle. 22.40: Éjszakai program. 0.40: Hirek. 2- es 7.45: Tévénaptár. 7.55: Hírek. 8.00: Éjsza­kai program (ism.) 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Sportdélután. 19.30: Tévénapló. 20.00: Külföldi dokumentumprogram. 21.00: Hírek. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.15: Dokugientumprogram. 22.45: Bizo­nyítások. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1-es 9.00: Hírek. 9.05: Arat (ism.) 9.55: ATurka- na-tó (dok.film) 10.40: Pillantás a hétre. 11.05: Szakadékok és lagúnák (dok.film) 12.00: Halló, Ausztria - halló, Bécs! 12.30: Tájékozódás (ism.) 13.00: Pan-Optikum (ism.) 13.25:1000 mestermű. 13.35: Három hölgy (sorozat) 14.00: Lópofa (angol komé­dia) 15.35: Közlekedési műsor gyerekek­nek. 15.40: Hörcsqg hálóingben (sor.) 16.25: Minihírek. 16.35: Ewoks (rajzfilm­sor.) 17.00: X-Large. 18.30: Knight Rider (am.sor.) 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Öapriccio - egyfelvonásos. 22.55: Látomások. 23.00: Csipkerózsika - balett. I. 10: Hírek. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 10.00: Egyveleg. II. 00: Európai slágerlista. 13.30: Halló, Ausztria - halló, Bécs! 15.00: írva vagyon. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 19.30: Videódivat. 20.00: Dundee és a Cul- hane-ok. 21.00: Megszegett Ígéret (ameri­kai játékfilm) 22.50: Burke törvénye (ameri­kai sorozat). EUROSPORT 10.30: Dzsudó. 11.00: Nemzetközi sport. 12.00: Ökölvívás. 13.00: Szörf - magazin. 13.30: Motorkerékpár VB - Lovaglás - Te­nisz. 19.00: Ausztrál labdarúgás. 20.00: A Matterhorn megmászása (dokumentum- film) 21.30: Tenisz. 23.00: Motorkerékpár VB. 24.00: Lovaglás. RTL 8.00: Gyermekműsor. 9.30: Rajzfilm.. 9.45: Max és Moritz (NSZK mesefílm) 11.00: A zsákmány (olasz western) 12.30: Klasszi­kusok délidőben. 13.00: Rajzfilm. 13.15: Az apám egy földönkívüli (amerikai sorozat) 13.35: Flintstone kölykök (amerikai rajzfilm- so.) 14.05: Dr. Kicsoda (angol sci-fi-sor.) 14.30: Sport. 16.00: Mindenkinek a magáét (színházi közvetítés) 17.35: Rulett. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Afrika (sor.) 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hammer (am.akciófilm-sor.) 19.30: AI Mundy(am.kri- mísor.) 20.15: Papírtigris (angol játékfilm) 21.45: Tévétükőr - magazin. 22.15: Késői kiadás. 22.30: Tutti frutti. 23.30: Halotti tor (am.krimisor.) 0.15: Série Rose (francia erotikus sor.) 0.40: Alfred Hitchcock bemu­tatja. Kedves Watson barátom! (am. krimi­sor.) 1.05: AI Mundy (ism.) 1.50: Aerobic. $AT 1 8.05: Flintstone család (ism.) 8.30: Batman (ism.) 9.20: Teletipp - főzés (ism.) / Horosz­kóp. 9.30: Újdonságok a moziban (ism.) 10.00: Sport. 10.30: Utazási magazin (ism.) 10.55: így láttuk. 11.00: Menekülés Neva­dába (ism.) 12.40: Európa közepén. 13.10: Berlini beszélgetések. 14.00: Teletipp - szabadidő. 14.10: Fejecske, fejecske - kvíz. 14.35: Fuzzy (am. westernsor.) 15.25: Fury kapitány (am. film) 17.10: Elvesztett szerelem (angol kalandfilm) 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: HaWk (am.akciófilmsor.) 20.00: A szájkosár (NSZK komédia) 21.40: Sport. 22.00: Vendégek a stúdióban. 23.00: Játékszenvedély (francia-olasz játékfilm) 0.35: Hawk (ism.) 1.25: Sport. 1.55: Előre­jelzés. keresztrejtvény MOSOLYSZÜRET Vízszintes: 1. - Apu, mit vegyek neked a születésnapodra? (A választ lásd itt; zárt betűk: S,N,Á,M). 14. Elektrosztati­kus hajtóművű repülő szerkezet. 15. ... Petries Soma; Petőfi képi megörökrtője. 16. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizott­sága angol nevének rövidítése (ECE). 17. Fűcsonk, Arany János szavával. 18. Közméltóság az ókori Rómában. 19. ... de Molina, középkor végi spanyol dráma­író. 21. A bicepsz is ez. 23. Itt van a Bakonyi Természettudományi Múzeum. 24. Az Északí-Dvinába ömlik (Vaga). 25. Az ozmium vegyjele. 26. Május eleje! 27. Szintén. 28. Szélnek enged. 30. Buda­pesti hotel. 32. Kiemelkedő olasz költő (Torquato, 1544-1595). 33. Plusz. 34. Gyötrelem. 35. Hőn vágyó. 37. Duplán: Gauguin útinaplója. 38.... Modul, az Ap- olló-rendszerű űrhajók holdkompja. 40. Savak és bázisok egymásra hatásakor keletkeznek. 41. A Bélteky-ház írója (András, 1786-1864). 43. Mettől fogva? 45. Gallyazás. 47. Különböző korú lovak versenye. 49. Kezdődő roham!50. Talmi. 52. Levéltávirat, röv. 53. Irányába. 54.... Sharif; egyiptomi filmszínész. 56. Egy­szerű lábbeli. 58. Híres bronzszobra a Diszkoszvető. 59. Mezőgazdasági esz­köz. 61. Egyenlő, idegen előtagként. 63. Zenei félhang. 64. Bizonyos kort megérő. 65. Reggeli italt is kortyolunk belőle. Függőleges: 1. Mit tesz a skót, ha talál egy csomag tyúkszemtapaszt? (A vá­laszt e sorban rejtettük el; zárt betűk: S,V,G,S). 2. Társadalmi, angolul, franciá­ul (Social). 3. A modern iparban nélkülöz­hetetlen tudományág. 4. Mister, röv. 5.... Grosso; magas táblás vidék Brazíliában, az egyik tagállam neve is ugyanez. 6. Ritkán, de így is becézik az Ilonákat. 7. Agorafóbia az orvosi neve. 8. Kisipari termelőszövetkezet, röv. 9. India határai! 10. Előny a sportpályán. 11. Aszívárvány színeiben játszik. 12. Becézett Albin. 13. Latin eredetű női név. 18. Atúlium vegy­jele. 20. Állja a ...; kitart. 22. Következ­mény kiváltója. 24. Holland város. 26. Nagyközség Budapesttől nem messze. 29. Felingerel. 30. Fél perc! 31. Harci felderítőeszköz. 33. Az egyiptomi szultá­nok testőrségét alkották. 36. Kisebb lavi­na, régies szóval. 39. Lándzsás...; réte­ken, legelőkön tenyésző növény. 42. Gödröt mélyít. 44. Figyelmeztet. 46. ... vesz; rendelkezési jogot hatóságilag fel­függeszt. 48. Juttat mindenkinek. 51. Be­lőle egy nem erdő! 55. Festmény, néve­lővel. 56. Súlyarány, röv 57. Zenés, táncos összeállítás. 58. Miska. 60. Bíró­sági ügy. 62. Római szám és a negyven- szerese. 65. Tizedrész! 66. Sértetlen. Schmidt János Beküldendő: vízszintes 1., függőleges 1. sorok megfejtése, legkésőbb augusztus 13-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134, Új Du­nántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi u. 11. címre. A július 21-i lapban közölt rejtvény meg­fejtése: Azért van ez, drágám, mert töb­bet használod a szádat, mint a fejedet. Könyvutalványt nyertek: Fábik István­ná, Komló, Alkotmány u. 62., Horváth Lajosné, Szágy, Kossuth u. 57., Megyeri Edit, Pécs, Szikorau. 10., Rohonyi Zol­tánná, Pécs, Madách u. 5/B., Szentke­reszti László, Pécs, Sarohin t. u. 104. A könyvutalványokat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom