Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-31 / 148. szám

1990. augusztus 31., péntek J. aj Dunántüli napló 3 Profittermelő uránbányászat a Mecsekben (Folytatás az 1. oldalról.) felet illeti. A közös ' vállalat megalakulásáig rengeteg a tennivaló. folytatnunk kell a létszám- leépítést, hiszen a tervezett közös vállalat létszáma mind­össze 1800 és 2500 dolgozó között lesz. Mindezek ellensú­lyozásaként az ír fél a műkö­déshez szükséges tőke folyósí­tásán túl 'közreműködik- a gépi fejlesztésben, a szakember- ellátásban, valamint a piaci értékesítés megszervezésében. Terveik- szerint a közös válla­lat mintegy 550—600 tonnás évi uránfémtermelésre lesz ké­pes, amelynek 60 százaléka megy a szovjet feldolgozó­piacra, a fennmaradó részt pedig szabad piacokon sze­retnénk értékesíteni. A szindikátusi szerződés tele- fa »másolatának kézhezvételét a MÉV vezetése még tegnap jelentette az Ipari Miniszté­riumnak. Bőd Péter Ákos mi­niszter a jó hírt a mai ruda- bányai központi bányásznapi ünnepségen tárja a nyilvá­nosság elé. Kaszás E. Tanulószállítás - körzeti iskolákba A Pannon Volán Vállalat a most kezdődő tanévben is naponta mintegy 7000 kis­diákot szállít a megye 84 kör­zeti általános iskolájába. A tanulók havi bérletét a helyi közös községi tanácsok váltják meg — az eddigi gyakorlat szerint még jóval a tanév­nyitók előtt. Idén ezúttal né­mileg késlekedtek azók, akik­nek e munka elvégzése a dolguk, olyannyira, hogy még a nyári vakáció végének közeledtével sem rendelték meg a 'bérleteket. A megyei tanács művelődési osztálya és a Pannon Volán kénytelen volt megkeresni a tanácsokat, 'hogy adják le a tanulók bérlet- igénylését, ennek ellenére e hét elején még több ezer diák bérletét nem váltották meg. A tanácsokon mivel indokol­ták a késést? Néhány helyen arra hivatkoztak, hogy nem tudnak kapcsolatot szerezni a körzeti iskolákkal, másutt azt mondták, az aparótus mással van elfoglalva. Végül is a volánosok utá­najárása nem volt eredmény­telen, ennek ellenére tegnap a. 67 közös községi tanács közül négytől, valamint a pé­csi - egy kivételével - és a szigetvári körzeti iskolákból még mindig nem érkezett meg a vállalathoz a bérletigénylés, ami számításaik szerint mint­egy ezer tanulót érint. Róluk megfeledkeztek vagy remény­kedhetnek? Még három nap visszavan az iskola kezdeté­ig.. . R. N. Sertéspestis Kelet­Szlovákiában Sertéspestis-megbetegedé­seket észlelnek Kelet-Szlovákiá- ban augusztus eleje óta — je­lentette szerdán az Új Szó című pozsonyi napilap. Elő­ször a nagymii'hályi járásban lévő Tasula községiben pusz­tult el négy sertés bizonyít­hatóan ebben a kórban. A fertőzést vaddisznók terjesztik. Kedden elrendelték egész Szlovákiában a teljes háztáji állomány kötelező védőoltá­sát. A klasszikus sertéspestist vírus okozza, ami az emberre ugyan nem veszélyes, de ha ilyen fertőzött állattal vagy fiússal kerülünk kapcsolatba, akkor a vírus passzív terjesz­tői lehetünk. Elmarad a tűzijáték Bányásznapi ünnepségek és mulatságok Nagy Bandő András bemutatkozik m focicsapatban Komló Pécs Az idei bányásznap központi ünnepségére szeptember else­jén délelőtt 10 órakor a Pécsi Nerrlzeti Színház kamaratermé­ben kerül sor. Itt adják át a kitüntetéseket. A műsorban a Mecseki Szénbányák koncert fúvószenekara működik közre Mármarosi lózsel vezényleté­vel. Ugyancsak szombaton a Ho Si Minh parkban tartják a Bányásznapi randevút. 8—13 óráig kispályás labdarúgó­bajnokságot bonyolítanak le, 15 órakor nyit a „CSIMPI" ru­havásár és nyereményakció a No 1. Grund Kft. rendezésé­ben. 15 órakor kezdődik a Szivárványszín kosár című gyermekprogram. 16 órakor a Zengő együttes műsorát hall­hatják, 16.30-kor a PMSC- Volán labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. 17 órakor hőlégbal­lon bemutató, majd 17.30-kor a VÍZIN együttes műsora zár­ja a Bányásznapi randevút. 20 órakor a csertetői megem­lékezésre kerül sor, majd a szombati program zárásaként diszkót rendeznek a József At­tila Művelődési Házban. Szeptember 2-án, vasárnap a pécsi program a bányász­napi vásárral veszi kezdetét, 9 órától térzene, 10 órától szintén a Ho Si Minh park­ban gyermekeknek szóló szó­rakoztató műsorok (pónilovag- lás, videovetítés, játszóhoz), 14 órától felnőtteknek szóló szórakoztató műsorokra kerül sor (néptáncbemutató, bűvész- műsor, a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészeinek műsora Bl- BÁ-BÓ bábegyüttes, zenetur­mix), majd 22 óráig utcabál a Mellody együttes közremű­ködésével. A kézilabdapólyán 15 órától Völgyi Melinda lép fel, 15.30-tól karate, Body Bil- ding, cselgáncs, aerobik be­mutató látható. Szeptember elsejei progra­mok: 8-17 óráig a Színház- és Hangversenyteremben törpefa 'kiállítás és -vásár, 9—19óráig a Gyermek- és Ifjúsági Ház­ban díszmadár-, galamb- és kisállat kiállítás, videofilmek vetítése, a ház előtt pónilo- vaglás, kedvezményes virágvá­sár. 16 órakor ugyanott fotó­kiállítás megnyitó, 17 órakor a Lenin téren a Komlói Bá­nyász . fúvószenekar térzenét ad, 17.30-kor olasz népitánc­együttes műsora, 18.30-kor a Bányász emlékmű koszorúzása. 19 órakor a Mecsek Tánc- együttes bemutatója, 20 óra­kor Házaspárok a színpadon címmel zenés szórakoztató mű­sor, 22 órától szabadtéri diszkó. 2-án, vasárnap, reggel hat órától a Komlói Bányász fú­vószenekar ébresztője a város területén, 8 órától a színház előtti téren kézműves vásár, az erre a célra felállított pa­vilonban a Komlói Újság, a Mecseki Bányász és a Külvá­ros munkatársai várják olva­sóikat, 8.45-kor térzene, 10 órakor a színházban újra fel­lép az olasz néptáncegyüttes. Bányásznapi programok lesz­nek még a megyében Nagy- mányokon, Szászváron és Si- kondán. A Szociáldemokrata Párt Baranya megyei szervezete szeptember 2-án 9 órától 17 óráig várja az érdeklődőket, ismerősöket, családtagokat, barátokat a malomvölgyi ki­ránduló központba, ahol prog­rammal (jutjó-. hangszer­bemutató) várják a látogató­kat. Kedvezményes árú büfé­ben sört, üdítőt, bográcsgu­lyást árusítanak. A „gulyás­pártiak” tányért és kanalat vi­gyenek magukkal. Az ALFA Sportklub is szer­vez bányásznapi programot 2-án, vasárnap a hősök terei futballpályán. Délelőtt 9.30-tól hőlégballon-bemutató, 10-kor őrző-védő kutya bemutató, 11- kor vetélkedő gyerekeknek (zsákba futás, palacsintaevő­verseny stb.). Délután női lab­darúgó-mérkőzés az Alfa SC és a Fortuna SC csapatai kö­zött, 16.30-tól férfi labdarúgó­mérkőzés az Alfa SC és a Hosszúhetényi SC csapatai kö­zött, melynek érdekessége, hogy az Alfa csapatában Nagy Bandó András is játszik, majd eredeti szakmáját gyakorolva show-műsoráva! lép a közön­ség elé. 20 órától diszkóba torkollik a hősök terei prog­ram. G Gy. Pannónia *90 — Maple tiny Kemény kérdések - őszinte válaszok A földtörvénytervezet tovább formálódik |------------------------------------------;— --------------------------------------------------------------------------------­K ormánynyiSatkozat ­földkérdésben A Magyar Távirati Irodát felhatalmazták az alábbi kormánynyilatkozat közzété­telére: Az elmúlt időszakban a termőföldtulajdon rendezé­sével kapcsolatos viták so­rán több olyan nyilatkozat is napvilágot látott, melyek hatásaként bizonytalanság mutatkozott a kormány szán­dékait illetően a mezőgaz­dasági termelők körében. A kormány ezúton is ki­nyilvánítja azt a határozott szándékát, hogy a termő­földtulajdon rendezésével kapcsolatos végleges javas­latainak megtételénél csak olyan megoldást választ, amely biztosítja: a termő­föld azok tulajdonába ke­rüljön, vagy maradjon, akik azt az adott feltételek kö­zött a leghatékonyabban képesek megművelni, s akik hosszú távon érdekeltek ter­mőképességének megtartá­L. sóban, illetve javításában. Célunk, hogy minden törvé­nyes eszközzel megőrizzük a mezőgazdasági termelés fo­lyamatosságát, az ország la­kosságának ellátását és a nemzetgazdasági szempont­ból fontos exportot Ezeket az elveket a tulaj­donrendezési törvényt elő­készítő munka során a kor­mány határozottan érvénye­síteni kívánja. Ezért a kormány kéri a mezőgazdasági nagyüzeme­ket és az egyes termelőket, hogy a betakarítási és a jövő évi termést megalapo­zó munkákat időben a ko­rábbi években tapasztalt szakszerűséggel végezzék el. A kormány-a földtulajdon­rendezés végrehajtása során - megteremti a jogi biztosí­tékát annak, hogy a terme­lőmunka eredménye azé le­gyen, aki a munkát, egyben el is végezte. Munkahelyteremtő ipari park Pécsett (?) Tőkehiány gátolja a vállalkozásokat A szövetkezeti szakemberek országos találkozójának csü­törtök délelőtti programján napjaink együk legizgalma­sabb kérdése, a földtörvény- tervezet vitája szerepelt. Meg­hívott előadóként lójárt László földművelésügyi minisztériumi tanácsos ismertette a legújabb (augusztus 28-i dátumot vise­lő) tervezetet az agrárszakem­berek előtt. — 'Ebben a tervezetben —, mely a kormány gazdasági ka'binettje elé kerül — mór lé­nyeges változtatások nincse­nek a megelőzőhöz képest, hisz a leglényegesebb kérdé­sek vonatkozósálban már a legutóbbi változatban is al­ternatívák szerepeltek. Néhány részletet mégis érdemes tisz­tázni — mondta Jójárt László. - A földtulajdonnal nem .rendelkező szövetkezeti alkal­mazottak, állami gazdasági, erdőgazdasági dolgozók ked­vezményes térítés fejében, 1,5 hektár földet kaphatnak az állami-, illetve szövetkezeti tulajdonból. E körül a másfél hektár körül azonban sok a félreértés. Ezt ugyanis úgy kell értelmezni, mint törvényi minimumot. Ha ugyanis a nagyüzemeknek az igények ki­elégítése utón még további földjük maradna, akkor az imént említett kör, (akiknek a mezőgazdasághoz szoros kötődésük van), további föld­területeket igényelhet kedvez­ményes áron. (Mely alatt az adott aranykoronaérték 500-tól 2000-ig terjedő szorzatának megfelelő forintösszeget kell érteni.) Ami az eredeti tulajdonosok örököseinek földigénylési le­hetőségeit illeti, Jójárt László kifejtette, hogy ebben az eset­ben nem helyes örökösökről beszélni, ugyanis az örökha­gyó tulajdonában már nem volt föld, hisz az szövetkezeti tulajdonba került. Egyébként értelmezéstől füg­getlenül is lényeges változta­tás történt ebben a vonatko­zásban a tervezetben. „Örö­kösként" már csak az egye­nesági leszármazottak, a gyer­mekek jöhetnek szóba, s így szűkül az igénylők köre. A tervezetek kidolgozása so­rán sokáig mintha figyelembe sem vették volna, hogy a szö­vetkezeteket a korábban fel­vett bankhiteleik miatt komoly adósságok terhelik. Ezeknek a terheknek a rendezése az utóbbi 2—3 hétben különösen izgalmas kérdéssé lépett elő, legkinább a Pénzügyminiszté­rium és a Bankszövetség szor­galmazására. Az eredeti elképzelések sze­rint a volt tulajdonosok teher­mentesen kapták volna meg a földeket. A legújabb variá­ciók között már az a változat is szerepel, hogy az eredeti tulajdonosok is megterhelve kaphatják csak meg a földet, s úgy tűnik, ez az elképzelés mindinkább előtérbe kerül. Cseh Sándor, a Baranya Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője felszólalásában kifej­tette, hogy a tulajdonrendezé­si terv sajnálatosan sokkal inkább politikai, mint gazda­sági aspektusú. Emiatt a gaz­dálkodás komoly veszélybe ke­rülhet. Igazságtalannak tartot­ta, hogy míg néhány ezren, tízezren 100 hektárnyi, vagy ahhoz közeli nagyságrendű te­rülethez (több milliós értékhez) juthatnak ellenérték fizetése nélkül, addig az egyéb reha­bilitációs területek rendezetle­nek. Ugyanígy furcsának találta a 100 hektár és a másfél hek­tárok arányát. Mint mondotta, „másfél hektár területe a job­bágyoknak is volt a középkor­ban". Márpedig azok, akik az utóbbi 20 évben a szövet­kezetbe léptek, már nem tud­tak földet bevinni.- Ez két nagy igazságta­lanság, amely a törvényterve­zet realizálása esetén olyan ellenségeskedést válthat ki vi­déken, amelyet már egyetlen párt és kormány sem tud ke­zelni — fejezte be hozzászó­lását. Többen helyeseltek, mondván, hogy nem kíván sen­ki cselédsorba kerülni. Tegnap délután a vállalko­zásokról folytattak vitát Pé­csett, a volt MESZÖV-szék- házban, a mind szorongatot- ta’bb helyzetben lévő vállal­kozók (VOSZ, Ipartestület, KISOSZ és a Dél-dunántúli Gazdasági Kamara, valamint a kis- és középcégek vezető') a városi és a megyei tanács, a pártok képviselői és dr. Biró Ferenc, valamint Nagy Varga Dezső országgyűlési képviselő. A már rég megálmodott, ám jószerint csak a kezdeti lépé­seknél tartó pécsi Ipari Park, avagy ipari zóna megszületése- mely az országban az első ilyen lenne - a jelek szerint még várat magára. Pedig a- kényszerlépés következtében- az S. B. H.-Ipari Park Kft. által szervezett 10 hektáros, a hőerőmű környékén megépí­tendő kis ipari park 340 em­bernek teremtene munkahe­lyet, csarnoképületet, admi­nisztrációs és egyéb kiszolgá­lást, valamint menedzselést és garanciát, hogy az ott gyár­tott termékek 75—80 százalé­kát exportálni lehetne. A te­rületet megvették - egymilliót fizettek idén, a maradék négy­millió kifizetése jövőre esedé­kes -, feltöltöttek, kezdik a közművesítését, elkészítették, a terveket, felhajtották a külföl­di támogató bankoka't és cé­geket. . . Ám, most a Foglal­koztatási Alap 'befagyasztásá­val patthelyzetbe kerültek, mert pénz nélkül nem léphet­nek tovább. A Pécs Városi Tanács és az olasz trieszti ipari zóna közötti ígéretes tárgyalásokat fékezi a pénz­telenség is. Kár, mert 200 hektáros területen közösen lét­rehozandó ipari park meg­valósítására igencsak kedvező feltételekkel ígér segítséget az olasz fél. Abban megegyez­tek a résztvevők, hogy az ön- kormányzatnak mindenképp támogatásra ajánlják mindkét munkahelyteremtő lehetőséget. A kisvállalkozások helyzete Baranyában sem rózsás, a jelek szerint már csak őzéit sem, mert — mondjuk ki vég­re — távol vagyunk a fővá­rostól, így a lehetőségektől is. A hatékonyabb vállalkozói érdekképviselet érdekében el­határozta VOSZ, az Ipar­testület és a KISOSZ, hogy az önkormányzati választáso­kon egyéni és listás jelölteket állít megyénk településein. M. L. Balog Nándor Megkezdődött Bolyban a komló szürete. A söralapanyagnak valót az elmúlt napokban kezdték meg betakarítani a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát sátorhelyi gazdaságában. Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom