Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-21 / 138. szám
Győzelemmel rajtolt a PMSC Az NB I. nyitófordulójában a Videoton Waltham ellen 2-0 arányú győzelemmel kezdett a pécsi csapat. Góllövök: Lovász és Balog. (Tudósításunk a 8. oldalon.) Ütközet az örmény azeri határon Valóságos ütközet zajlott le az örmény—azerbcjdzsóni Határon. A vasárnapi csatározásnak előzetes jelentések szerint két halottja és tucatnyi sebesültje van — közölte hétfőn a TASZSZ a szovjet belügyminisztérium válságstábjának adataira hivatkozva Szép számmal gyülekeztek a hívők és délelőtt 10 órára, a nagymise kezdetére már megtelt a tér Pécsett, a Székesegyház előtt. Az ünnepi hálaadá mise. amely ez évi új kenyerünket és a most formálódó új alkotmányt is köszöntötte, a Székesegyház egyesített Palestrina- és Bár dos-kórusának énekével vette kezdetét. A gyónás, majd a könyörületért fohászkodó ének után először Szent István keresztényi küldetését, majd Pál Vörös Vince, a parlament alelnöke megszegi a helyi szokások szerint készült kenyeret. Fotó: Szundi György Horvát találkozó Felsőszentmártonban Már hosszú évek óta együtt rendezik meg a hatórmenti Felsőszentmártonban a Szent István napi megemlékezést és a horvát találkozót. A vasárnapi búcsújárók sem bontották még el sátraikat, vidáman pörgött a körhinta, dur- rogott a céllövölde. Igazi falusi ünnepi hangulatba csöppent az ide érkező vendég. A reggel 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Moyer Mihály pécsi püspök celebrálta, amelyen részt vettek a horvát egyházak képviselői is. Egy órával később a háborúban elesettek emlékművét ko- szorúzták meg a horvát vendégek, a megye és a község vezetői. A két himnusz elhangzása és Matoricz Józsefnek, a Pécsi Nemzeti Színház művészének szavalata után Stjepan Suli- manec, a horvát parlament alelnöke üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében utalt a két nép múltjának közös vo násaira, a nemzetiségek öszszefogására és az együtt kivívott szabadságra. Vörös Vince, a parlament alelnöke Szent István kiiályra emlékeztetett. Kiemelte, I. Isi ván olyan alakja történél műnknek, amelyie ma is oíz ton támaszkodhatunk. O vóí lalta fel, hogy a kalandozó nomád élethez szokott magya rókát letelepítette és elterjesz tette a vallást., A társadalom belső szerkezetét, az emberek életmódját és (elfogását változtatta meg. Mint mondotta, ma ugyanez a feladat. Az elmúlt negyven év kudarca o bizonyíték, hogy az élet erősebb az ideológiánál. Ma sem elég felismerni a tennivalókat, cselekedni kell. A közelgő helyhatósági választásokon do' el, hogy a nép kezébe veszi e saját sorsának irányítását. Az ünnepi műsor a verőcei Rodoljub együttes koncertje vei ért véget, amelyet barátságos labdarúgó-mérkőzés kö vetett. H. Zs. Amman felé tartanak a magyarok Hétfőn hajnalban autóbuszokkal Bagdadból Ammanba indult a magyar kolónia — tájékoztatta az MTI-t a Külügyminisztérium illetékese. A mintegy 900 kilométeres út sivatagon át vezet a jordán fővárosba, ahonnan a tervek szerint két Malév különgép hozza haza őket. A Kuvaitból vasárnap reggel hazaindult 149 magyar állampolgárhoz Bagdadban még 14-en csatlakoztak. Fotó: Läufer László Hosszon tartó tapssal ás éljenzéssel köszöntötte sok ezer ember hétfőn Ópusztaszeren az ott rendezett Szent István- napi ünnepségre helikopterrel érkező Göncz Árpádat és feleségét. A már hagyományos ünnepség az Árpád-szobornál tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődött. (Folytatás a 2. oldalon) apostol ephezeusiaknak írott levelét, a Jézusban megtestesült igazság, az Új ember példázatát idézték. Ezután dr. Hegyi László pápai prelátus lépett az új kenyér megszentelését váró asztalhoz, amely szegfűk tarka csokrától volt ékes, és amelyen a teret fölforrósító napfényt egy gyertya viszonozta fényével. Az ősz prelátus az evangéliumi könyvekből, Jé(Folytatás az 5. oldalon) Dr. Hegyi László pápai prelátus óldotto meg az új kenyeret Antall József Veszprémben és Szombathelyen Mecseknódosd új iskolája Fotó: Szundi György Az államalapítóra, Szent Istvánra és hitvesére, boldog Gizellára emlékeztek hétfőn Veszprémben, a királynék városában, a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt közös emlékünnepségének résztvevői. A mintegy ötezer ember előtt előbb Surján László, a KDNP elnöke, népjóléti miniszter, majd a miniszterelnök mondott beszédet. A Szombathelyen tartott egész napos Szent István-napi népünnepély több ezer résztvevője előtt, a város főterén Antall Józsel miniszterelnök mondott beszédet. Hangsúlyozta: Európa és a magyarság mindig elválaszthatatlan volt egymástól, s Szent István ezt megalapozó életműve nemcsak a múltat jelenti, erőt ad a jövőhöz is. Tisztavatás a Kossuth téren Az Országház előtt, a Kossuth téren hétfőn délelőtt 830 fiatal tiszt tett fogadalmat az új csapatzászló előtt. A ceremónia számos új vonást tartalmazott, így például a fiatalok nem ökölbe szorított kézzel, hanem két ujjúkat felemelve mondták el a fogadalom szövegét, amely szintén változott. Behozták a térre a magyar történelem kimagasló korszakainak zászlóit is. (Folytatás a 2. oldalon) Erkölcsi, lelki megtisztulás Hálaadó nagymise a Székesegyház előtt Mecseknádasd új iskolát avatott Kilenc község faluháza Nagypeterden Túl a platánok lombján, talán a parabolaantenna krémfehér tányérja az első, amely a szemünkbe tűnt az új, tizenhat tantermes iskola- épület tetején. Czehmann 1st ván és zenészei egy maga nemében páratlan, bensőséges hangulatú épület előtt játszották közónségcsalogató muzsikájukat. Bár a közönséget csalogatni nemigen kellett, a búcsúból is sereglett a mecseknódasdi nép az iskolaudvarra augusztus 19-én, vasárnap, hogy a frissen ácsolt, muskátlisortól csipkés szélű pódiumot körbe állja. Majd a zene elmaradt, és Frey Mária, az iskola igazgatóhelyettese köszöntötte elsőként a nemzetiségi falu lakóit németül és magyarul, majd köszönthette a régről ismerős vendégek hosszú sorát: dr. Manherz Károlyt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárát, Piti Zoltánt, a megyei tanács elnökét, és a művelődésügyben dolgozó kollégáit, majd Hambuch Gézát, a Magyarországi Németek Szövetségének elnökét és másokat, így Theodor Zenset, a pécsi német konzult, Walter Straubot, a testvérközség Untersingen polgármesterét és Román Lászlónét, a megyei könyvtár igazgatónőjét is. Elsőként és házigazdaként, dr. Wekler Ferenc, a Mecseknódasdi Községi Közös Tanács elnöke, országgyűlési képviselő tépett a mikrofon elé, hogy Óbánya, Ófalu és Mecseknádasd lakóinak összefogásáról szóljon, fáradozásaikat megköszönje. Szólt a kételyekről, amely döntésüket megelőzte, arról a kételyről is, amely akkor támadt, amikor a vállalkozáshoz szükséges áldozat- hozatal nagyságát felmérték, s végül beszélt a nagyon szép, Köves András által tervezett épületről is, amely az öt évvel ezelőtti első ósónyomok, a tervezés majd alapozás utón végre tető alá került. A 40 milliós céltámogatásból csak anyagot vettek, a sok társadalmi munkának köszönhető, hogy felépülhetett az iskola és hozzá a 15 ezer kötetes könyvtár, és rövidesen megkezdhetik a korszerű torna- csarnok határoló falainak fölhúzását is. A következő lépés az új óvoda felépítése lesz. (Folytatás az 5. oldalon) Lángokban a Mecsek Göncz Árpád beszéde Ópusztaszeren KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúlt QDIO I. évfolyom, 138. szám 1990. augusztus 21., kedd Ára: 4,30 Ft Gazdagodó községek Baranyában Példátlan gyújtogatási sorozat (legalábbis az eddigi fel- tételezések szerint szándékos gyújtogatás) kezdődött vasárnap késő délután a Mecsekben. Egymás után tucatnyi helyen lángolt fel a tűz és égett az erdő. A baranyaiak segítségére fél mogyarországnyi területről érkeztek tűzoltók, de segít a honvédség és a határőrség is. Akcióban a rendőrség. (Tudósításunk oz 5. oldalon.)