Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-12 / 130. szám

Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: szíjártó József O Szent István napi megyei termékbemutató Nagyatádon. A kiskertek mestereinek 16. Somogy megyei termékbemu­tatójára augusztus 18. és 20. között kerül sor Nagyatádon. A vásárcsarnokban lesz a „'kiskertek mesterei" által ter­mesztett termékek bemutatója, itt állítják ki a kisgépeket és a különböző növényvédő^ sze­reket is. A művelődési ház­ban pedig előadásokra, anké­tokra, filmvetítésekre kerü]_sor A Dunántúlról - elsősorban a szomszédos megyékből - is várják az érdeklődőket. O Kielégíti belföldi igényeit a Nagyatádi Cérnagyár. A tervezettnél 125 tonnával több terméket gyártottak az első félévben a Nagyatádi Cérna­gyárban. Az exporttervek tel­jesítésén kívül ebben az idő­szakban több cérna jutott a hazai felhasználókhoz is. A hazai piacon elsősorban az alacsonyabb árú termékek iránt nőtt a kereslet, ugyan­akkor a világpiacon most át­meneti pangás tapasztalható. O Hét külföldi meghívást kapott az 1. Számú Nagyatá­di Általános Iskola 63 fős kórusa a 14. debreceni Bartók Béla nemzetközi kórushang­versenyen. A kórus negyedik helyen végzett, és elnyerte a Magyar Zeneművészeti Társa­ság különdíját is. O Fórum közéleti klub Ba­ján. Augusztus 15-én és 29-én tartja programjait a Stúdió moziban a közéleti klub. Ak­tuális közéleti, várospolitikai kérdéseket vitatnak meg, *a- lálkozók lesznek az országos és a helyi közélet képviselői­vel, valamint nyitott fórumokat tartanak majd. O Alternatív zenei klub és nosztalgia tánckert működik Baján a művelődési központ­ban. A zenei klub programjai minden pénteken 20 órától tartanak: alternatív zenei be­mutatók, koncertek, táncos rendezvények. A tánckertben pedig minden szombaton 21 órától lehet nosztalgiázni. Várható időjárás az országban vasárnap estig: országszerte napos idő lesz. Az északi, északnyugati szél főként szombaton napközben élénkül meg többször. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 25, 30 fok kö­zött várható. A hír nem új, de újabban sem tudunk arról, hogy tör­tént volna valami a Hungaro- ton-botrány körül. Mint olva­sóink bizonyára már hallot­ták, a 'Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójának, Bors Jenőnek a leváltása alaposan fölka­varta a művészvilágot. Többen állítják, hogy 15 millió dollár úszott el szép csöndesen az­zal, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium he­lyettes államtitkára, Fekete György új igazgatójának Ella Istvánt nevezte ki, akivel vi­szont a világ egyik legna­gyobb zene- és lemezkiadó konszernje, az EMI nem kívánt együtt dolgozni. Kétségtelen, hogy a világcég európai igaz­gatója, Alexis Rotelli tájéko­zódó látogatása után azzal a véleménnyel távozott: a szer­ződéskötés feltételei megvál­toztak, mégpedig annyira, hogy az EMI számára a tőke­befektetés lehetetlenné vált. Többek között azért sem tap­soltak a művelődési kormány­zat hirtelen döntésének, mert a tény, hogy az MHV új igaz­gatóját a kormány nevezte ki, előrevetíti annak a veszé­lyét, hogy minden kormány­von KRÓNIKA vön kronikaI Dél-Dunántúl közéleti magazinja Megjelent az Új DN Panoráma legújabb száma A negyedik részben meghal Cattani felügyelő Fekete pulibés 100 000 Ft értékű letéti jegyet nyerhet Megjelent az Új Dunántúli Napló Panoráma legújabb száma, mely kapható az új­ságárusoknál Dél-Dunántúl vá­rosaiban és nagyobb közsé­geiben, Baján és környékén, valamint Budapesten. Havi magazinunk ezúttal is érde­kes, izgalmas írásokkal je­lentkezik, íme, néhány sláger­eim a tartalomból: Új egyenruhák és dísz- egyenruhák a Magyar Hon­védségnél ... a terveket — el­sőként a magyar sajtóban — az Új DN Panoráma mutatja be. A brutális komlói gyer­mekgyilkosság dokumentu­ma . . . részletek Marton Gyön­gyi ri'portkönyváből. A negye­dik' részben meghal Cattani felügyelő . . . bemutatjuk a készülő jPolip 5 filmsorozat új főhősét. Emlékkereszt a Hor­tobágyon negyvenezer inter­náltnak, köztük a Dél-Dunán- túlról elhurcolt sváboknak. Újraélednék a hazai szerze­tesrendek . . . Assisi Szent Fe­renc leányai a pécsbányate- lepi kórházban. Az oroszlánt kell agyonverni . . . egy csóró madzsar isztambuli benyomá­sai. Egyház a fegyházban . . . fényképes beszámoló a szek­szárdi börtönben tartott isten- tiszteletről. Keresik Attila sír­ját .. . vesszős kutatók Tiel- nél — jövőre Kikindánól, majd pedig Szegednél próbálkoz­nak. Az Új DN Panorámában ol­vasóink ismét középen keres­* Holttal a pitiiiébei: magyar GULAG-on sék a szerencséjüket! A Me­cseki Kultúrpark harmincéves fennállása alkalmából kereszt- rejtvényt közlünk, melynek he­lyes megfejtői fekete pulit, tő­késrécét, hullámos papagájo­kat, tengerimalacokat és köny­veket nyerhetnek. A kereszt- rejtvény megfejtésének bekül­dési határideje - az erede­tileg megszabottól eltérően - augusztus 20. Középső olda­lainkon megtalálhatják a Ma­gyar Hitel Bank Rt. Pécsi Igazgatóságának rejtvényszel- vényét, mely összegyűjtve év végén sorsoláson vesz részt. A főnyeremény 100 000 forint ér­tékű letéti jegy. Keresse az Új DN Panorá­ma magazint az újságáru­soknál ! Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 32. játékhé­ten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 122 foga­dónak volt, nyereményük egyen­ként 127 372 forint; 3 találata 11 941 fogadónak volt, nyereményük egyenként 693 forint; a 2 találatos szelvények száma 284 858 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 4 millió forint. O Kát bölcsödét összevon­tak Nagykanizsán. A kanizsai III. számú bölcsőde 'kihasz­náltsága a tavalyi évben csu­pán 33% volt, ez az idei év­ben sem növekedett. Az And- rejka utcai VI. számú bölcső­dének a kihasználtsága pedig 73%-os volt. A Nagykanizsai Városi Tanács ezért a III. szá­mú bölcsődét augusztus 31 -i hatállyal megszünteti, és szep­tember 1-jével a VI. számú bölcsőde részlegeként, össze­vontan üzemelteti. O Gyógynövényeskönyv. A Pécsi Vöröskereszt és a Her- bária gondozásában megje­lent az eddig 17 nyelvre le­fordított Mária Treben Gyógy- növényes könyve. A kiadvány a gyógynövényboltokban kap­ható. O Nemezelést, fafaragást, népi bútorkészítést, bőrműves­séget, szövést, korongolást, szerszámkészítést tanulhatnak szeptember 1 —8-ig a Guzsa- lyas Egyesület nyári táborá­nak résztvevői Pécsett a JPTE Jakabhegyi úti kollégiumában. Lesz még táncház, népzene­hallgatás, a mesterek bemu­tatják saját műhelyeiket is. Je­lentkezni lehet augusztus 20- in a 7618 Pécs, Pf.: 63. címen. A részvételi díj szállással, ét­kezéssel együtt kevesebb lesz 2500 forintnál. O Ongyilkosjelölt a duna- szekcsői halastóban. Duna- szekcső külterületén egy fér­fi belegázolt a halastóba, és azzal fenyegetőzött," hogy alá­merül, mert meg akar halni. A helyszínre kiérkező tűzoltók szedték ki a tóból a férfit, akiről később kiderült, hogy el­mebeteg. Az öngyilkosjelöltet a mentők szállították el. O A Központi Munkásta­nács tegnap a Munkástaná­csok megbízottainak tanácsko­zást szervezett Budapesten. Az eszmecsere feladata a júliusi, a Körcsarnokban megtartott munkástanácskozóson történ­tek értékelése volt. O Nagykanizsai kisdiákok Németországban. A nagykani­zsai Szabadság Téri Iskola 40 tanulója németországi csere- táborozáson vett részt. A tá­borozás a pihenés és kikap­csolódás mellett a tanulok idegennyelvi ismereteinek a gyarapítását is szolgálta. A Szabadság Téri Iskola pedig még ebben a hónapban fo­gadja 10 napra a hazánkba érkező német diákokat szintén táborozás céljából. O Új játszópark Nagykani­zsán. Befejezte munkáját az úttörőház udvarán működő fa­faragó tábor Nagykanizsán. A táborban 8 fafaragó művész vett részt, akik munkája ered­ményeként gazdagodott az in­tézmény parkja szobrokkal, játékokkal és a gyermekek ál­tal szívesen használt különbö­ző eszközökkel. O Bajai kiállítások. Baján, a Kirakat Galériában Sze- methy Imre festőművész kiál­lítása szeptember 3-ig tekint­hető meg. A kiállítóteremben pedig augusztus 17-től szep­tember 9-ig látható . Urbán Annamária festőművész tár­lata. „Nem véletlen baleset!” Vidovszky László a Hungaroton-botrányról változáskor új bizalmi ember kerül a vállalat vezetői szé­kébe. Ez pedig, érthetően, nem szül óriási bizalmat azok­ban, akik a pénzüket akarják befektetni, sőt olyan furcsa gondolatuk is van, hogy ezt a pénzt biztonságban is sze­retnék tudni. Más szempontot vett figye­lembe viszont az a hatvanöt magyar zeneművész, aki .nyílt levélben fordult dr. Antall Jó­zsef miniszterelnökhöz. A dön­tés 'módjáról szólva felháboro­dásuknak és megdöbbenésük­nek adtak hangot, tiltakozva az ellen, hogy a zenésztársa­dalom képviseleti szerveit, a dolgozókat a véleményalko­tásból kirekesztették. Vélemé­nyük szerint az ilyenfajta dön­téshozatal meghazudtolja a kormányzat kinyilvánított de­mokratikus szándékait és elve­it, helyettük agresszív és dik­tatórikus módszereket vezet be. Nem ismeretlen nevek sze­repelnek az aláírók között, s a hazai zenei élet hírességei­nek sorában Vidovszky Lászlót is ott találtuk.- Mi késztette önt arra, hogy aláírja a ínyilt levelet? — Ezzel szeretnénk a kor­mányzat figyelmét felhívni ar­ra, hogyan ne közelítsen a művészetek kérdéseihez. Nem a mi feladatunk megítélni, prosperáló vagy hanyatló vál­lalat-e a Hungaroton, de az biztos, hogy itt szándékoltan figyelmen kívül hagyták a szakmai testületek vélemé­nyét. Nem vagyok elfogult, ez a cég nekem 12 éve nem ad­ta ki egy szerzői lemezemet se, de olyan veszélyt látok, ami ellen szólni kell. Lehet és von értelme bizonyos dolgok érdekében más dolgokkal szemben fellépni, ma az epri- bereknek igenis többet kell küzdeniük az igazukért és ön­magukért, mint régen. Ez azokra is vonatkozik, akik ve­lünk szemben állnak. Persze, a játékszabályokat jó ismerni és betartani, de nekem az a benyomásom, hogy itt valaki szabálytalanul vezette a mér­kőzést. Az, hogy a döntésho­zók maguk is bevallották, nem eléggé tájékozottak az ügyben, nagyfokú dilettantiz­musra vall. Ráadásul nem vé­letlen balesetről van szó, ha­sonló veszély más művelődési intézményeket is fenyeget. Most kell szólnunk, most mkg, az elején.- A levélben követelik: a kulturális kormányzat lássa be hibáját, helyezze hatályon kívül az ide vonatkozó hatá­rozatát. Érkezett valamilyen válasz minderre? — Nem, tudtommal eddig nem . . . Hodnik I. MAI MŰSOR FILM Uránia: Pretty Woman - Micsoda nő! (Dolby sztereó, 4, 6, 8). Kossuth: Ürgolyhók (10, 12), A nagy kékség (2, f5), Rain Man (7. 9). Kossuth, Klub, video: Dzsingisz kán (f 6, 8). Park: Ürgolyhók (5, 7). Park, kert: Ürgolyhók (9, rossz idő esetén a teremben). Nevelési Központ, kertmozi: Halál­osztó (21). Pécsi autósmozi, vásár­tér: Vissza a jövőbe II. (9). Kom­ló: Lángoló Mississippi (4, n7, f9). Mohács: Rendőrsztori (4), Tango és Cash (6, 8). Holdudvar, Mohács, autósmozi: Jákob Rabbi kalandjai (9). Siklós: Gyerekjáték (6, 8). Szi­getvár: Papa, én nő vagyok! (6, 8). Harkány: Kötéltánc (7). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Emberek, emlékek, dalla­mok. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műso­ra. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hűek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Zenés riport-, üzenet- és kí­vánságműsor. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: ,,lgy szól az Úr!" A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. 8.30: Családi torna. 8.35: Ferdy. NSZK rajzfilm­sorozat. 9.00: A halál gyémántja. Lengyel kalandfilmsorozat. 5. rész. 9.55: Fura futam. Angol dokumen­tumfilm. 10.45: Képújság. 13.37: Műsorismertetés. 13.40: Forma—1 Magyar Nagydíj. 16.25: A múlt tanúi. Csehszlovák dokumentumfilm. 16.40: Ibiza '92. Spanyol zenés film - ism. 17.35: Tévémozi-előze- tes a Jó reggelt, Babilónia című filmhez. 17.50: örömhír. 18.05: Mű­sorajánlat. 18.15: Delta. 18.50: Es­ti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hír­adó. 20.15: Tévémozi. Jó reggelt, Babilónia! Olasz—francia film. 22.15: Telesport. 23.30: Képújság. TV2. 9.00: Tévémagiszter. 16.00: Kép­újság. 16.10: Tv2. Benne: Riportok - Időjárás - Zene - Röntgen. 16.45: Álljunk meg egy szóra! 16.55: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Francia tévéfilmsoro­zat. 6. rész. 17.52: Tv2. Benne: Wurlitzer. 18.25: Gyerekeknek! 18.49: Tv2. 19.00: T. J. Hooker. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 19.46: Tv2. 20.00: Verdi: Attila. Operaközvetítés. 22.15: Tv2. Nap- zárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hí­rek, időjárás. 9.35: Kalandok I. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrá­rius. 12.00: Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.00: Veszélyes vidékek. 14.00: Hírek. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.00: Felfedezések. 18.45: Kalan­dok II. 19.10: Tévéfortuna. 19.30: Tévénapló I. 20.00: Ráadás - ism. 21.05: Zene, zene, zene. 21.35: Tévénapló II. 21.55: Sportszemle. 22.25: Hírek — turistáknak. 2. MŰSOR 7.30: Műsorismertetés. 7.35: Tévé­naptár. 7.45: Hírek. 7.50: Hogy volt?! — ism. 13.00: Körkapcsolás. 19.30: Tévénapló. 20.45: Hírek. 20.50: Határtalan játék és álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Ausztria ma. 10.40: Pillantás a hétre. 11.00: Ezeregy éjszaka. 12.00: Halló, Ausztria - halló, Bécs! 12.30: Tá­jékozódás. 13.00: Randevú — ism. 13.25: Az állatok paradicsoma. 13.50: Három hölgy. Sorozat. 14.15: Popeye. Rajzfilmsorozat. 14.20: Min­dig méreg van a magolással. NSZK játékfilm. 15.35: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Hörcsög hálóingben. Sorozat. 16.25: Mini hí­rek. 16.35: Ewoks. Rajzfilm. 17.00: Slágerek. 17.50: X-Large. 18.30: Knight Rider. Amerikai akciófilm­sorozat. 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Külön asztalok. Amerikai film. 22.10: Az iszlám hangja. 22.20: Lehár Ferenc: Giuditta. 23.55: Aktualitások. 24.00: Kamara­muzsika. 0.50: Hírek. SKY EUROSPORT 7.00: Az eső. 8.00: Gyermekmű­sor. 10.00: Labdarúgás fiataloknak. 11.00: Szörfmagazin. 12.00: ökölví­vás. 13.00: Motorkerékpár vb. For­ma—1. Tenisz. Vízilabda. 22.30: Ausztrál labdarúgás. 23.30: Forma— 1 vb. 1.30: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 10.00: Egy­veleg. 11.00: Európai slágerlista. 11.30: Német nyelvű vallási maga­zin. 13.30: Halló, Ausztria — halló, Bécs! 15.00: írva vagyon. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 19.30: Videódivat. 20.00: Dundee és a Culhane-ok (sorozat). 21.00: Egyedüllét (am. film). 22.40: Burke törvénye (am. sor.). Utána: Egyveleg. SAT1 8.05: Flinstone család (ism.). 8.30: Batman (ism.). 9.20: Tele­tipp (ism.). Horoszkóp. 9.30: Vi­deóklipek (ism.). 10.00: Sport. 10.30: Utazási magazin. 10.55: így láttuk. 11.00: Holnap és min­dennap (ism.). 12.50: Flinstone család (rajzfilm). 13.05: Fantázia­sziget (ism.). 13.55: Teletipp ­nevelés. 14.05: Az állatok és mi. 14.30: Fuzzy (am. sorozat). 15.20: Haditörvényszék (angol film). 17.10: Fantasztikus vagy! (am. filmkomé­dia). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hawk (am. akciófilmsoro­zat). 20.00: Starfighter (am. film). 21.50: Sport. 22.00: Vendégek a stúdióban. 23.00: Bűvös Christian (angol film). 0.30: Sport - te­nisz. 1.30: Előrejelzés. RTL 3.00: Gyermekműsor. 9.30: Rajz­film. 9.40: A brémai muzsikusok (mesefilm). 11.00: Joe Dakota (am. western). 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Rajzfilm. 13.15: Az apám egy földönkívüli (ameri­kai sorozat). 13.35: Flinstone köly­kök (amerikai rajzfilmsorozat). 14.05: Dr. Who (angol se i-fi sor.). 14.30: A szerelem visszhangja (am. film). 15.50: Sport. 16.05: Rhino (am. film). 17.35: Rulett. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Afrika (sorozat). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hammer (am. ak- ciófilmsor.). 19.30: AI Mundy (om. krimisor.). 20.15: A levegőbe rö­pítelek benneteket (NSZK krimi). 21.45: Tévétükör - magazin. 22.15: Késői kiadás. 22.30: Tutti-frutti. 23.30: Série Rose (francia sor.). 23.55: Alfred Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat). 0.20: Aerobic. Összeverve hevert az ablak alatt Már túl van az életveszé­lyen Nyalta Nándor Pécs, Ist­ván utca 26. sz. alatti lakos, akit ismeretlen tettesek au­gusztus 7-én reggelre virradó­an súlyosan bántalmaztak a lakásán. Az idős ember kopo­nya sérüléssel és agyzúzódás- sal, napokig eszméletlen ál­lapotban feküdt egy pécsi kórház intenzív osztályán, ál­lapota hét végén indult javu­lásnak. ügyében a Baranya Megyei Rendőrkapitányság nagy erők­kel folytatja a nyomozást, ám információkkal egyelőre nem tudnak szolgálni. Nyaka Nándor lakásának ablaka előtt két homokkal fel­szórt vértócsa jelzi még ma is a hetedikén hajnalban történ­tek nyomát. A nyolcvanadik életévén túl járó ember itt feküdt reggel fél 6 körül, amikor rátaláltak. Az utcában lakók elmondá­sa szerint az egyedül élő em­ber már hosszú idő óta meg­lehetősen „kétes egzisztenciá- jú" személyeket engedett be lakására, akik közül többen (elsősorban nők) nála is lak­tak. Nem egy prostituált élet­módot folytatott. Pontosan még nem tudható a cselekmény indítéka, csak valószínű, hogy rablásról le­hetett szó, Nyaka Nándor la­kását ugyanis alaposan fel­dúlták az éjszakai látogatók. Az idős ember valószínűleg az ablakon keresztül kerülhe­tett (már összevert állapotban) az utcára. Hogy kiesett on­nan, vagy kidobták, az egyéb körülményekhez hasonlóan egyenlőre bizonytalan. B. N. vasamapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom