Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-11 / 129. szám
IO aj Dunöntüli napló 1990. augusztus 11., szombat fi affi!®É«g anüBQelksn Vajaről Halálgyár egy moszkvai kolostorban (?) A Nakkas-ügy A meghiúsult merénylet után tíz évvel szabadultak A Moszkva folyó partján álló, csaknem ötszáz esztendős Novoszpasszkij-kolostorban lelte halálát a Komintern több magyar, lengyel, jugoszláv és más nemzetiségű vezetője, munkatársa? Alelfszandr Melcsikov a belgrádi Borbánok adott interjúban számolt be arról, bogy bár egy véletlen indította el a kutatást, ma már írásos dokumentumok, illetve túlélő tanúk szóbeli visszaemlékezései alapján sikerült rekonstruálni, mi is történt 1936-ban és 1937-ben a kolostor területén lévő sárgára festett téglaépületben, melynek ajtaját több mint ötven éve lakatok őrzik. Az épület a 'kolostor iszapfürdője volt, s a cári időkben világi és egyházi nagyságok használták. A forradalom ugyan bezárta a kolostort (ma az Állami Levéltár egyik részegének ad otthont), de a fürdő teljes gőzzel doíAz i*i!]iian Icddl '.[TGÜÜlö Jóllehet Albánia több évtizedes elszigeteltség után nyitni kíván a külföld felé, a kommunista vezetők számára fenntartott „tiltott negyed" Tirana szívében továbbra is el van zárva a fürkésző szemek elől. A Február 4. mártírjai útján lévő „káderdűlőt”, amely igen közel van a monumentális Lenin- és Sztá- lin-szoborhoz, nehézfegyverekkel felszerelt katonák, polgári rujiás ügynökök védik és a házakat kamerák pásztázzák. Az épületegyüttesben lakik többek között Ramiz Alia, albán párt- és állami vezető, illetve Enver Hodzsa özvegye. Azok az emberek, akik már jártak ezekben a házakban, úszómedencékről, gondosan ápolt kertekről, nyugati márkájú televíziókról, süppedő szőnyegekről, valamint drága bútorokról számoltak be. A nyugati látogatók számára ezek természetes dolgok, de nem az egyszerű albánok számára. Ugyancsak a Február 4. mártírjai útján laknak a „kevésbé" jelentős párt- és állami alkalmazottak, akiknek lakásait egyszerű — gép- pisztolyos - katonák őrzik.. A házak előtt parkoló autók láttán is következtetni lehet, hogy milyen fontos ember lakik ott. Az albán kommunista párt politikai bizottságának tagjai fekete Mercedessel járnak, a miniszterek Peuge- ot-val. Az előjogokat természetesen élvezhetik a politikusok gyermekei is. így például oz 1985-ben elhunyt Enver Hodzsa csemetéi igen fontos állami posztokat töltenek be. így Pranvera Hodzsa az ország egyik vezető építésze. Egyike azoknak, akik közreműködtek a tiranai Hodzsa- múzeum megalkotásában; olyan futurisztikus épületről van szó, amelynek költségeit a haladó albán állampolgár sohasem tudhatta meg. Hír Hodzsa a tiranai építészeti intézet igazgatója, Sokol Hodzsa, a posta vezérigazgatója, felesége pedig azATA albán hírügynökség vezérigazgató-helyettese, és a pártlap kommentátora. A jelenlegi pártvezér, Ramiz Alia gyermekei „egyszerűen élnek". A politikus egyik lánya gimnáziumi zenetanár, a másik szociológus profesz- szor, Ramiz Alia fia pedig a tiranai egyotemenen tanul. A „jó házból" való gyermekek a diplomáciában, a sajtóban, vagy éppen a külkereskedelemben keresik boldogulásukat. Ők még külföldre is uta ’-fnak, nem úgy mint az átlag albán, aki számára egy if/ n út eddig tabu volt. (Az APA, ük hírügynökség cikke) gozott tovább - egészen a harmincas évek közepéig. Addigra ugyanis annyira megteltek a moszkvai börtönök, hogy gondolni kellett a zsúfoltság enyhítésére. Akkor jutott eszébe valakinek, hogy a fürdő más cé’okat is szolgálhat. S a tagankai, és más környékbeli börtönökben attól kezdve az őrök sorra szólon- gatták az ott raboskodó szovjet, lengyel, magyar, jugoszláv és más nemzetiségű kommunistákat. Közölték velük, hogy* fürdeni mennek. A rabokat teherautóra terelték, s így vitték őket a Novoszpasszkij-kolostor fürdőjébe, ahoi már várta őket a három tagú személyzet.- Vetkőzz! - utasította egyenként a belépőket a személyzet első tagja. ■ A rabok ledobálták gönceiket. — Fürdés előtt súlymérés és magasságmérés lesz - közölték velük. Egy férfi állt az út szélén és integetett. Salvatore Lupi- no, aki most tért haza Amerikából, bizalmatlan ember volt. Végtére is, vagy harminc évig dolgozott a maffiának. Idegent sosem vett fel, de ez a fickó bizalomgerjesztőnek tűnt. Hirtelen fékezett. — Hová megy?- Prizzlbe.- Én Palermóba tartok, egy darabig elviszem. A stoppos hátravetette csomagját, aztán beült Lupi- no mellé.- Honnan jön? — Amerikából. Ott dolgoztam, vagy harminc esztendeig— Én is sokáig éltem ott — mondta Lupino. — Chicagót és Detroidot jól ismerem. Maga merre járt? _ — Mindenütt, a Niagarától Új-Mexikóig.- Remek ország - folytatta Lupino — de nem olyan szép, mint Szicília. Az itteni nők a legszebbek. És a legerényesebbek is. Az utas elmosolyodott. — Nem mindegyik. A szomszédlány például nem mondható erényesnek. Lucia volt a «eve. Tüzes volt és nagyon szép. Az apja puskával akart kényszeríteni, hogy azok után vegyem is feleségül. De én az első hajóval elmentem Amerikába. Kopott borítékot vett elő a belső zsebéből. A súlymérés befejeztével kapták a következő -parancsot:- Akit hívnak, belép a magasságmérő helyiségbe. A rabok békésen álldogáltak, várták, hogy néven szólítsák őket. Akit hívtak, belépett, s ott háttal -kellett állnia a fa! előtt lévő méterrúdhoz.- Húzd ki magad! - parancsolta a személyzet itt szolgálatot teljesítő tagja. A szerencsétlen -kihúzta magát. Abban a pillanatban a fából készült válaszfalon hangtalanul kinyílt mögötte a kisablak, és a személyzet harmadik tagja, a mesterlövész, hangtompítós revolverből golyót eresztett a tarkó- jábc. Az áldozat összeeset*. Holttestét nyomban kicipelték. Jöhetett a következő áldozat. És másnap jöhetett a — Ezt a levelet egy ügyvédtől kaptam. Azt írja, hogy én vagyok a család egyetlen örököse. Egy házról van szó, némi földdel. Jó lesz öregkoromra. így aztán hazajöttem. — Az út itt elágazik, de elviszem — mondta Lupino. Letértek és egyre karfyar- gósabb lett az út, amintffel- felé kapaszkodott a kpcsi. Már látszott a kisváros, amikor baloldalt szeméttelep tűnt fel. Lupino megszólalt. — A csomagtartóból ki kell dobni valamit, segíteni? Kiszálltak. Lupino kinyitotta a fedelet. — De hiszen ez üres — mondta a stoppos, és azonnal meg is dermedt, mert észrevette a szívére irányított hangtompítos pisztolyt. Lupino arca -meg sem rándult, amikor meghúzta a ravaszt. Átkutatta az idegen zsebeit, kivette az iratait. Az amerikai útlevél Carlo Giuliano nevére szólt, született Olaszországban, Prizziben. A hullát a szakadékhoz vonszolta és lelökte. Visszakanyarodott az autóútra és Palermo felé vette az irányt, egyenesen a Ludhesi testvérekhez ment. Az idősebb Luchesi kézbevette az útlevelet, nagy szakértelemmel kivette a halott ember képét és Lupino fotóját illesztette a helyére. Testvére ez alatt Prizziben járt és kipuhatolta, mi A „fürdési nap” végén a sírásók nagy közös sírba dob tál: az áldozatokat a kolostor északi és nyugati falánál.-Most műszerekkel vizsgálják a te:epet, és ásatásokat végeznek. Találtak is több csontvázat, de egyikükön sem sikerült felfedezniük a koponyába hatoló revolvergolyó nyomát. Ezért mondják a hatóságok, hogy ezek nem a -kivégzettek, hanem az itt eltemetett szerzetesek földi -maradványai. Memorial jugoszláv szervezet, amely a sztálinizmus áldozatainak emlékét ápolja, azonban nem adja fel. Szakértői azt állítják, hogy dokumentumokból név szerint ismerik az áldozatokat. Biztosan tudják, hogy közöttük volt o Komintern több vezető munkatársa is. S mivel itt végezték ki földelték el őket, testüknek ,s itt kell lennie a kolostor területén. (A jugoszláv Borba alapján) történt a Giuliano családdal. Főként az elhunyt örökhagyó vagyona érdekelte. Egy héttel később Lupino megjelent a hagyatékot kezelő ügyvédnél e,s Carlo Giuliano néven mutatkozott be. Megmutatta a levelet is. — Nos, Giuliano úr, szép kis birtokhoz jutott, a házhoz elég tekintélyes föld is tartozik. A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy Carlo Giuliano hazajött. Az utcán sok idősebb ember megállította, legalább azért, hogy kezet fogjon vele. A ház csakugyan szép volt. Lupino kinyitotta az ajtót és belépett. Ä lakás sötét volt és hűvös. Körbejárt, azzal a szándékkal, -hogy szemügyre veszi az örökséget. Jómódú ember lehetett az örökhagyó. Legalább itt majd nyugodtan élhet és senkisem firtatja a múltat. Ki gondolná, hogy Salvatore Lupino itt, a világ végén húzódik meg . . . Kopogtak. Ajtót nyitott. A küszöbön az egyik férfi állt, akivel délután mór lekezelt. De -most nem nevetett, puska volt a kezében.- Guiliano, elfelejtetted Luciát és az apját? Hát ez nagy hiba volt. Tudhatod, Szicíliában nem felejtenek az emberek. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Salvatore Lupino fö'di életében hallott. Anisz Nakkas úgy hitte, Allah, de legalábbis az aja- tolla-h akaratát teljesíti azon az 1980. júliusi reggelen, amikor négy társával együtt útnak indult Párizs elővárosa, -Neuilly egyik elegáns bérháza felé. A fegyver és a hamis igazolvány mindegyiküknél készenlétben volt, s a kapu előtt álló két rendőr, aki az iráni sah utolsó miniszterelnöke, Sapur Bakhtiar életére vigyázott, el is hitte, hogy újságírók akarnak beszélni a politikussal. Hárman indultak felfelé, ketten készenlétben maradtak az utcán. A lépcsőfordulóban már előkerültek a géppisztolyok — de a kommandó eltévesztette az ajtót: a szomszédos lakásba csengetett. Az ajtónyitáskor azonnal tüzeltek, s Bakhtiar szomszédasz- szonya, Yvonne Stein holtan esett össze. Amikor rájöttek hibájukra, már késő volt: Bakhtiar — egyébként páncélozott — ajtaja zárva maradt, hiába zúdítottak rá össztüzet, s a rendőrök is rohan- vást indultak feléjük. Nakkas és társai lőttek: az egyik rendőr holtan esett össze, a -másik súlyosan megsebesült egész életére béna maradt. De addigra már befutott a készültség, Nakkast és két társát a helyszínen fogták el — az elmenekült két terroristára másnap rejtekhelyükön csaptak le. Az öttagú terrorcsoport akciója egyszer s mindenkorra végétért, — a Nakkas-ügy azonban igazában ekkor kezdődött el. Egyedül Allah az én védőügyvédemet — kiáltotta Nakkas, amikor a bíróság elé került. Az egykori baloldali libanoni fiatal, a palesztin ügy lelkes támogatója, majd az iráni forradalom mindenre kész híve kikerült ugyan a tárgyalóteremből a botrány miatt, de az Ítélet így is megszületett: Nakkas és három társa életfogytiglant, a negyedik húszévi börtönt kapott a terrorakcióért. De az ügy korántsem ért véget. Párizsban a nyolcvanas évek közepén egymást követték a véres merényletek, s szinte mindegyiknél legalábbis az egyik, a terroristák által bejelentett motívum ez volt: bosszút állunk Nakkas sorsáért, kierőszakoljuk kiszabadítását. Franciaország remegett, de nem engedett — a terrorista börtönben maradt. A terrorakciók nem jelentettek járható utat Nakkas kiszabadítására. Közben azonban egészen más csatornákon is folytak kísérletek az Iránnak a jelek szerint fontos komandó-parancsnok szabadságának megvásárlására. Az akkor tájt mélyponton levő francia—iráni kapcsolatok ellenére voltak titkos tárgyalások a két ország között, - annál is inkább, mert Libanonban az Irán-ba- rá! Hezbollah ekkor még francia túszokat is fogva tartott. Bár Párizs hivatalosan elutasította az alkut a túsztartókkal, felmerült a csere lehetősége. Párizsnak egy feltétele volt: valamennyi francia túszt sza- -badon kell bocsátani Nakkas szabadsága ellenében. Az 1985 tájban megindult tárgyalások közel voltak a sikerhez: egy ízben állítólag a francia hatóságok foglyukat egészen a genfi repülőtér határáig elvitték — a repülőtér egy része francia terület — s ott várták a francia túszokat szállító iráni gépet, de az nem érkezett meg . .. Komoly formában a túszcseréről a nevezetes „koha- bitáció” idején esett szó, a tavalyi Lancia elnökválasztás előtt. A szocialista államfő, Mitterrand és a jobboldali centrum kormányának elnöke, Jacques Chirac elé ismét odakerült a túszok kicserélésének ügye. Chirac 'belügyminiszteréről, Charles Pasquaról azt állították, hogy meg is ígérte Nakkas szabadságát a még fogságban levő franciákért, bár Pasqua, Chiraccal együtt tagadja ezt. A sajtó nyíltan írt akkoriban arról, hogy Chirac elnökválasztási hadjárata nagy adujának szánja a foglyok kisza- bdítását, s végül a jelek szerint Mitterrand is elfogadta a cserét, humanitárius okokból. A túszok ki is szabadultak — Nakkas maradt a börtönben. Hogy ki mit ígért, azt aligha lehet egykönnyen tisztázni, Nakkas azonban úgy érezte, becsapták. Őszig várt ugyan, de ekkor elhatározta, maga vívja ki szabadságát — éhségsztrájkkal. Szeptemberben megkezdte a koplalást, de a hatóságok hajthatatlanok maradtak. A terrorista kommandó vezetőjét intravénás úton táplálták, s bár ekkor mór elég jelentős erők követelték — természetesen a színfalak mögött — szabadon engedését, Mitterrand keményen válaszolt: nyomás alatt nincs tárgyalás. Hogy kik, és hogyan tárgyaltak ezután, nem tudni, az azonban bizonyos: Teherán ígéretet kapott embere elengedésére, ha a látszatot sikerül megmenteni. Az üzenet megérkezett a börtönkórhárba is. Nakkas tavasszal feladta éhségsztrájkját, s Párizsban máris rebesgetni kezdték: júliusban, a francia nemzeti ünnepen kap majd kegyelmet. Ez ugyan 14-en nem következett be. Nyilván azért, mert ezt az alkalmat az elnök nem akarta ilyen célra felhasználni - csak két héttel később, de akkoi villámgyorsan: mire a közvélemény tudomást szerezhetett az ügyről, Anisz Nakkas és társai már úton voltak Teherán felé. Az állítólagos alku tehát végre megvalósult: Nakkas és társai szinte napra tíz évvel a meghiúsult 'merényletkísérlet után szabadultak. A döniés így nem „külső nyomásra" történt, a francia túszok pedig már régen otthon vannak, vagyis nem történt közvetlen csere- üzlet: mindenki arra hivatkozhat, hogy szuverén és nem jóelőre kitervelt elhatározásról vari szó. Roland Dumas francia külügyminiszter, egy kissé ködö- se í ugyan, de még egy lehetőségre utalt: francia túsz már n,ncs, Libanonban, más nemzetiségű azonban igen, s le-' hét, hogy Nakkas elegedése kedvezően hathat ki sorsukra. A francia belpolitikában persze azonnal vita robbant ki az elnöki kegyelem ügyében. Igaz, a leginkább érdekelt, s egyben Mitterrand leghevesebb bírálója, Chirac, nem nagyon támadhatja a döntést, hiszen ismert, hogy annak idején éppen ő akarta ezt megvalósítani, helyette és rajta kívül is vannak azonban mások, akik most támadják em att az elnököt. Ám Frar.ciaországban szombattól „nyári szünetet” tart a po'itika — egyesek még azt is megpendítették a sajtóban, hogy az elnök éppen ezért időzítette oentekre döntését. Mire a politikai idény - i- indul, a Nakkas :y hiúin ' ,i is -elfSiódnak következő csoport. Gorbacsov jelenlegi szovjet elnököt és kommunista pártfőtitkárt, illetve elődeit, Brezsnye- vet, Hruscsovot, Sztálint és Lenint (b-j) formázzák azok a népszerű, orosz népművészeti figurák, a matrjoskák mintájára készült faba bák, amelyeknek nagy keletjük van a moszkvai Arbaton sétáló nyugati turistáknál 1990 nyarán. Telefotó: MTI külföldi képszerkesztőség C. KSolaffí fiz örökség
