Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-10 / 128. szám

Futárautó hozta a serlegeket Veszíteni tudni kell... Labdarúgás Zomborba került a pécsi kupa Sporthétvége Ma kosárlabda, holnap foci és tófutás Mindig sok szurkolót vonzott o PVSK és a Dombóvár férfi ko­sárlabda-találkozó. Feltételez­hetően így lesz ez ma este is, amikor Pécsett, a felújított városi sportcsarnokban talál­kozik a két csapat. A szom­szédvárak vetélkedőjének ap­ropóját egy szomorú esemény adja. Mégpedig az, hogy a két csapat volt játékosának, illetve edzőjének kíváin emlé­ket állítani. Amint azt lapunk­ban már megírtuk, Erdős! La­jos a nyugat-németországi Nürnberg melletti autópályán halálos közlekedési balesetet szenvedett, és az elhunyt ham­vainak hazahozatalára gyűjte­nek a volt sporttársak, bará­tok, úgy, hogy két mérkőzést játszanak. Az elsőt kedden, Dombóváron rendezték, ame­lyen a hazaiak 110-93-ra nyer­tek, ma .pedig Pécsett kerül sor a visszavágóra. A mai ta­lálkozó 18.00 órakor kezdő­dik, és a csapatokban már szerepelnek az új játékosok is. A pécsieknél a litvánok, míg a dombóváriaknál a ju- aoszlávok és a lengyelek. A mérkőzésre nem adnak ki be­lépőket, a szurkolók és bará­tok adományait egy zárt ur­nában. gyűjtik. Szombaton érdekes labda­rúgó-mérkőzést láthatnak a pécsi szurkolók. A Szlovákiá­ban járt — nem sok sikerrel - PMSC az egyre jobban ösz- szerázódó, csapattá formálódó PVSK-val tartja ímeg a baj­noki rajt előtti főpróbáját. Ugyancsak szombaton, csak­hogy ezúttal már este rende­zik a Pécsi-tó körül a „Gyújtsd a kilométert"-akció keretében a Röviköt-futást. A 6,5 kilomé­teres távra a helyszínen, az orfűi sporttábornál lehet je­lentkezni este 6 és háromne­gyed nyolc között. A nevezé­si díjakból (100 forint) befolyt összeget a „Visszatérés” ala­pítványra fizetik be a rende­zők, amelyből a POTE Gyer­mekklinika sebészeti osztályán született, illetve kezelt, ge- rincsérves gyerekek gyógyítá­sát támogatják. A rajtszám egyben belépőjegyként szol­gál majd a szigeti szabadté­ri színpadon megrendezésre kerülő Sándor György elő­adóestjére. A női és férfi ver­seny 1—3. helyezettje 4000, 2500 és 1500 forintos vásár­lási utalványban részesül, míg a többi résztvevő között érté­kes sportfelszereléseket sorsol­nak ki a Melitta SE szervezői. A történet mesébe illő. Vagyis, mór-már hihetetlen. De mégis igaz. Ezt három kupa is bizonyítja. Balatonfenyves-alsón, a II. sz. gyermektáborban töltötték a vakáció egy részét nemré­giben a pécsi, 39-es dandár úti iskola tanulói. A szomszéd táborban grazi gyermekek nya­raltak. Fociztak naphosszat itt is, ott is, kézenfekvő volt, hogy egyszer összemérik ere­jüket a táborok. A kihívók a pécsiek voltak, az osztrákok örömmel vették a meghívást. Kispályás fociban mérkőztek meg egymással, három meccs keretében. Játszottak a 10 éven aluli fiúk, az afölötti fiúk és a 10 évnél idősebb lányok. Mind a hármat a pécsiek nyerték. A kihívást a graziak úgy viszonozták, hogy három nappal későbbre tábortűzre invitálták a győztes tábor la­kóit. Le is zajlott a műsor, aminek végén mind a három győztes magyar csapat ifjú ötödik éve nem múlik el augusztus anélkül, hogy ne rendezzenek nagy érdeklődés­sel kísért Forma—1-es autós gyorsasági világbajnoki futa­mot a Hungaroringen. A szá­guldó cirkusz mezőnye e hét végén látogat Magyarország­ra, hogy a csapatok, vagyis a márkák és a pilóták az 5. Magyar Nagydíj keretében vi­lágbajnoki pontokért küzdje­nek. Ha nem jön közbe semmi, akkor 19 csapat képviseleté­ben 35 versenyző próbál sze­rencsét. Kilenc pilótának mór a péntek reggeli egyórás elő­selejtezőn apait-anyait bele kell adnia, hiszen közülük csak négyen folytathatják a küzdel­meket. A pénteki és a szom­bati szabad és időmérő edzé­seken harmincon róhatják majd a köröket a 3968 méter hosz- szú, A9 kanyarral nehezített pályán, viszont a vasárnapi rajtnál már csak a 26 legjobb versenyző sorakozhat fel a 77 körös megméretéshez. A pénteken 8 órakor kezdő­dő előselejtezőn a következők­nek kell részt venniük az elő­selejtezőn: Olivier Grouillard (francia, Osella), Gabriele Tarquini (olasz, AGS), Yannick Dalmas (francia, AGS), Nico­kapitánya egy-egy kupát ve­hetett át. Az egyiket a grazi főpolgármester, a másikat a kulturális ügyek tanácsosa, a harmadikat egy újabb városi tanácsos (mindössze 28 esz­tendős, Ausztriában ilyen mi­nőségben a legfiatalabb) ajánlotta fel. Az egyik kupa szebb, mint a másik. Kide­rült: Ausztriában úgy szerez­tek tudomást a sporttalálko­zóról, hogy a grazi tábor pa­rancsnoka hazatelefonált, mi­re onnan futárautó hozta ló­halálában a serlegeket. Kommentár nélkül annyit: így is lehet. Mellé viszonyítás­képpen egy másik tény: a megyei ifiválogatottak torná­ját megnyert baranyai labda­rúgócsapat ott, a díjkiosztó ünnepségen a győztesnek já­ró vándorserleget az MLSZ mulasztásából nem vehette át. Azóta sem kapták még meg. Nálunk ez a módi . . . Képün­kön a három grazi kupa lát­ható. la Larini (olasz, Ligier), Phi­lippe Alliot (francia, Ligier), Bertrand Gachot (belga, Colo- ni), Roberto Moreno (brazil, EuroBrun), Claudio Langes (olasz, EuroBrun) és Bruno Giacomelli (olasz, Life Ra­cing). Közülük talán Larini és Alliot, valamint Grouillard és Dalmas a legesélyesebb a to­vábbjutásra. * Az eddig megrendezett ki­lenc vb-futam során a pilóták közül 16-an, a csapatok közül tízen iratkoztak fel a pont­szerzők közé: előbbieknél 48 ponttal a brazil Ayrton Sen­na, utóbbiaknál 77-tel a McLaren az éllovas. * Ebben az esztendőben még csak három versenyző tudott futamot nyerni: Senna és a francia Alain Prost 4-4 alka­lommal diadalmaskodott, míg az olasz Riccardo Patresét egy ízben intették le elsőként. Ami pedig a magyarországi futa­mokat illeti: az első három évben brazil győzelem szüle­tett Nelson Piquet két és Ayrton Senna egy bravúros száguldása révén, míg leg­utóbb a brit Nigel Mansell végzett az első helyen. Asztalitenisz Jubileum és klubhűség Idén ünnepli a Pécsi Vörös Meteor Sportkör megalakulá­sának 40. évfordulóját. Ezen esemény adta az ötletet, hogy az NB ll-es női csapatot mű­ködtető egyesület másik szak­osztályáról is szót ejtsünk, an­nál is inkább, mert az aszta­liteniszezők 1960-tól kezdve, valamennyi évben szerepeltet­tek csapatot valamilyen szer­vezett bajnokságban, ahol legtöbbször dobogón végez­tek. Az utóbbi 10 évben — a Tóth Béla irányította nyolcfős csapat - sorra nyerte a Pécs városi és városkörnyéki csa­patbajnoki címeket, míg a városi II. osztályú csapatbaj­nokságban négyszer sikerült az élen végezniük. Különösen so­kat tettek e sikerért azok a klubhű játékosok, akik 25 éven át - Fenyősi Gyula, Pó­kó Zoltán, Maczkó Károly és Diamant Gyula - kitartottak a Pécsi Vörös Meteor SE mel­lett. T. B. Augusztus 13-16.: 2. asztalitenisz világfesztivál Nagy sikert aratott a ta­valy első ízben megrendezett budapesti asztalitenisz világ- fesztivál, amelynek több mint félezer résztvevője volt, döntő többségben serdülők és ifjú­ságiak, a kísérők pedig - összesen 130-an — a veterá­nok számában indultak. A múlt évi sikeren felbuzdulva, a lelkes szervezők idén is le­bonyolítják a fesztivált, amely­nek augusztus 13—16. az idő­pontja. A közelgő esemény- ayel kapcsolatban kedden saj­tótájékoztató volt a Vörös Sár­kány étteremben, amelyen megjelent Pálmai József, az Országos Sporthivatal nemrég kinevezett, új elnökhelyettese, egykori kitűnő asztaliteniszező. Lipovics Gyula, Herendi Iván és Kövér Péter, az is­mert szervezői trió számolt be az előkészületekről, arról, hogy eddig 16 országból 547 nevezés érkezett. A legtöbben a serdülő fiú számban indul­nak, 170-en, az ifjúságiaknál 121-en, a serdülő lányoknál 115-en, az ifjúságiaknál 93- an indulnak, s hozzájuk jön­nek még a „veteránok”. — Nagy örömünkre, szép számban lesznek a Budapest Sportcsarnok 50 asztalán sor­ra kerülő verseny indulói kö­zött az elmúlt napokban Hol- labrunnban Európa-bajnoksá- got nyert fiatalok is — hang­súlyozta Lipovics Gyula. — A magyar válogatott szinte tel­jes létszámban indul, a leány versenyekre eljön a szovjet Kulagina-ikerpár, Tatjana és Jekatyerina, a román Nicolae, a jugoszláv Boros, a csehszlo­vák Benesova, s bár a fiúk­nál egyelőre még nem talál­koztunk ilyen „nagy nevekkel”, (jó lesz a mezőny. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Barátságos mérkőzés: PVSK-Dombóvári VSE, Pécs, városi sportcsar­nok, 18.00. Tegnap délelőtt három hely­osztó mérkőzéssel (befejeződött a PMSC nemzetközi ifjúsági labdarúgótornája. Az első he­lyért lejátszott döntőben a két jugoszláv együttes nem bírt egymással, így 1-1-re vég­ződött a Zombor—Eszék talál­kozó, amit végül is 11-es-rú- gásókkal (6-5 arányban) a .zomboriak nyertek, és lett övék egy évre a PMSC serle­ge. A 3. helyért lejátszott ta­lálkozón az Admira Wien 3-2­Előkészületi mérkőzés, Ko- vácstelep, 100 néző. V.: Takó. Komló: Adóm (Ffaff) — La­jos, Vukmann, Tigyi, Klonfár — Sági, Nagy, Béres, Stemler (Jurin) - Boday, Kiszely. Edző: Kresz László. PMSC: Bogyay — Paizs, Sólyom, Vókó — Ka­tus, Vass, Udvardi (Jóvér), Án­gyán, Kzérics — Teszárik, Var­ga. Edző: Guzsvány János. Az első félidőben hiába ját­szott nagy fölényben az erő­teljesebb focit produkáló NB ll-es csapat, nem bírt a sok hibával, de lelkesen romboló pécsi tartalékokkal. Szünet után a piros-feketék találtak előbb magúikra, és akár a vezetést is megszerez­hették volna, de Ángyán a 16-osra kifutó cserekapusba, Pfaffba lőtt, majd a kipatta­nó labdát elvezetve az alap­vonalig, beadott, ott azonban Teszárik 6 méterről a (bal ka­pufát találta telibe. Két perc múlva ugyancsak ő hagyott ki re verte Baranya válogatottját, míg az 5. helyért sorra került találkozón a PMSC 4-0-ra le­lépte a Kolozsvár együttesét. A PMSC-torna végeredmé­nye: 1. Zombor, 2. Eszék, 3. Admira Wien, 4. Baranya vá­logatottja, 5. PMSC, 6. Ko­lozsvár. Képünkön a fehér me­zes bécsi játékos szerelte a baranyai (sötét mezben) Jó- vért. Fotó: Läufer László nagy helyzetet, mert a meg dermedt kapus kezébe fejelt. Az 56. percben eldőlt a (mérkőzés sorsa. A mezőny leg­jobbja, egyben a legidősebb tagja, a komlói Stemler hú­zott el a bal oldalon, belőtt labdáját Bogyay előrevetődve kiütötte éppen a jókor érke­ző Nagy elé, akinek nem oko­zott gondot az üres hálóba terelni a labdát (1-0). A gól felrázta a vendége­ket, mert Béres révén növel­hették volna előnyüket, a kö­zéppályás azonban kisodró­dott, így a labda a kivetődő Bogyayt megkerülve gurult az alapvonalon túlra. Lefékeztek a bányászok, így a pécsiek is ellátogathattak a kék-fehérek kapujáig, s ha Vass csak egy 'kicsit is higgadtabb, akkor akár kétszer is egyenlíthetett volna, így azonban a vendé­gek távoztak győzelemmel Ko­vácstelepről. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOS! JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRi ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. ISSN 0865-9133 üj Dunántúli napló H. L. Ismét Magyarországon az F-1-es mezőny Szenvedlek a csapatok Komlói Bányász- PMSC tartalékok 1-0 (0-0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom