Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-05 / 92. szám
12 üj Dunántúli napló 1990. július 5., csütortíjl ■usztriában az átlagos szőlőterület 1,2 hektár Szőlőtermelés- korszerűen * Szőlész és borász szakemberek csoportjával Ausztriában jártunk. Megtekintettük a Becsben rendezett Vinova nemzetközi borászati kiállítást, ahol a világ minden részéről 500 kiállító mutatta be a szőlészeti és borászati gépeit, berendezéseit és termékeit. iM'vel Ausztriában 58 000 hektár szőlőt 48 000 termelő műveli, a kiállítás igazodott az átlagos 1,2 hektáros szőlő- területhez. Minden üzemmérethez, talaj- és domborzati viszonyokhoz van gép, amely- lyel a kézi erőt minimálisra lehet csökkenteni. A szőlősor- közöket és a tőkék alatti sávot egymenetben megművelő (kaszáló) gépekre már vegy- szerezőt is szereltek, amely automatikusan lepermetezi her- biciddel a szőlőtőke környékének néhány centiméternyi területét, tehát azt sem keli kézzel megművelni. Érdekesek voltak számunkra a környezetkímélő és létakarékos permetezőgépek, amelyek megakadályozzák a vegyszer szétszóródását és elcsepegését, így igen gazdaságosak is. Az egyszerű, kézi működtetésű vagy motoros gépekkel nemcsak a szőlő feldolgozása, hanem a bor kezelése, tisztítása, palackozása, címkézése is megoldható, jó minőségben. A borászati folyamatokhoz szükséges sterilizálásban kisteljesítményű gőzfejlesztő, ill. porlasztó berendezés segít. Az osztrák háttéripar, ill. a kiemelkedő kereskedelmi munka biztosítja a szükséges anyagokat - egyszerű laboru- tóriumi eszközök, borászati anyagok, parafadugók, palackok, rozsdamentes hordóabroncsok stb. —, amelyek könnyen hozzzáférhetővé váltak a kisgazdáknak is. Ezek a lehetőségek fellendítették a házi borpalackozásokat, a színvpnalas borkóstolókat, házi boreladásokat, amelyek a kulturált borfogyasztás szerves részét jelentik. Jelentős helyet foglaltak el a kiállításon az osztrák és külföldi cégek. bor-pezsgő bemutatói. Az ízlésesen kialakított standokon minden terméket meg lehetett kóstolni az osztrák Zöldveltelini és. Zweigelt bortól az olasz Chiantiig vagy a chilei Char- donnayig. Sajnos, országunknak igen szimpla volt a bemutatkozása, csak az EGERVIN és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság állított ki. Bécs után Klosterneuburgbo mentünk, ahol a szőlő- és gyümölcstermesztési kutatóintézettel ismerkedtünk meg. Az intézményben a kutatás és szaktanácsadás, borászati ellenőrzés mellett főiskolái szintű oktatás is folyik. Stájerországiban ellátogattunk Gumpoldskirdhenbe és Silíberbergbe, ahol a .szőlészeti gazdaképző szakiskolák munkájával ismerkedtünk. Elmondták, hogy Ausztriáiban 5 —15 ha az a szőlőterület, ami már önálló megélhetést biztosít a családnak. Nagyon sokan foglalkoznaik azonban 0,5 —1 ha-on szőlőtermeléssel. Szemet gyönyörködtető volt a szinte összefüggő szőlőültetvények látványa. A magyarországi üzemi ültetvényeknél keskenyebb sortávolságot alkalmaznák, o sorok vezetése hegy-völgy irányú, a sorközök sóik helyütt füvesítettek. Általános a magasmüvelés Guyot-, kordon-, Sylvoz-elemes metszésmóddal. Főbb szőlőfajtáik: zöldveltelini, rajnai rizling, fehérburgundi pinot blanc, újvári, ct- tonel muskotály, rizlingszilváni, olaszrizling, piros és fűszeres tramini, cirfandli, oportó. zweigelt, kékfrankos, blau- burger. A szüret időpontját a helyi közigazgatás határozza meg. Az asztali boroknál többszörösen drágább minőségi és a késői szüretelésű borok (prädikatswein) készítéséhez felhasznált szőlőtermelés többféle állami ellenőrzésen megy keresztül. November végéig szüreti jelentést kell készíteni. Minden fajta minden tételét hivatalos helyen le kell mér- legeltetni, ott minősítik is azokat a forgalmazási engedélyhez. A borokat országosan mintegy 1000 vizsgáztatott kóstoló szakember minősiti. A gazdák pincekönyvet vezetnek. Jártunk Seggauban, egy 300 éves érseki pincében, ahol 30 -35 hl-es ászokhordókban érlelték a borokat. A jellemzők azonban a fahordókkal és rozsdamentes fémtankokkal berendezett pincék. Minden üzemhez szervesen kapcsolódik a palackos bortároló pincerész, ahol értékesítésig érlelik cimkézetlenül a palackokat. A nagyobb tételeket fából, fémből készült konténerekben tárolják, amelyek könnyen mozgathatók. A borok tükrösen tiszták, finom illatúak és zamatúak voltak, elegáns szavakkal, kissé vékonyabbak, mint az itthoniak. Utolsó szakmai programunk a Graz környéki kisvárosban, Gamlitzban lévő Weinkultur- kióllítás megtekintése volt. Az április 28—november 11. között nyitva tartó kiállítást eddig 50 ezer látogató tekintette meg, de 300 ezret várnak. A kiállításon Stájerország szőlő-borkultúrájának történetét, a bor kapcsolatát a zenével, irodalommal, képzőművészetekkel, motorizációval, egészséggel kiemelten mutatják be. A szőlőtermelés-borászat hagyományos módszerei mellett helyet kaptak az új dolgok is, mint a szőlőnél a tőkemüve- lésmódok, gépek bemutatása, vagy az automatikus pero- noszpóraveszélyt jelző készülék. Mivel már könnyen utazhatunk Ausztriába, és Gamlitz elég közel van, javasoljuk, hogy a téma után érdeklődők tekintsék meg a kiállítást. Dr. Lisicza István, Pintér Béla Környezetkímélő éi-létakarékos permetező Mentsd meg Velencét - a magyaroktól! Az „Adria királynőjét újra keleti hordák fenyegetik” — húzta meg a vészharangot az olasz sajtó az elmúlt hétvége nyomán. Vasárnap délig nem kevesebb, mint 1200, a délutáni órákra pedig több mint 1500 turistabusz érkezett Velencébe, ahol a Piazzale Roman, a buszvégállomáson már rég nem volt hely, ezért a környező községek területén tudtak csak parkolni. A buszok zöme csehszlovák rendszámot viselt, de szép számmal akadt köztük magyar is. Mindkét országgal a közelmúltban törölték el olasz részről a vízumkényszert. A hazai újdonsült utazási Irodák kedvelt kínálata a jelek szerint a néhány száz vagy ezer forintos,. egy-két napos velenci kirándulás. A keleti turistatömeg egyre terebélyesedik, nem kis aggodalmat váltva ki a velencei idegenforgalmi szakemberekből. A hullám a múlt vasárnap tetőzött: legalább 80 000 cseh, szlovák, magyar, lengyel és keletnémet látogató növelte a csúcsidényben amúgy napi 20—25 ezerre tehető egyéb külföldi turista számát. Velence — az emberiség „gyöngyszeme” és közős kultúrkincse — természetesen mindenkié, és az idegenforgalomból él. A kereskedők és közterület-felügyelők azonban cseppet sem örülnek ennek az új áradatnak. A cseh vagy magyar látogatók lepusztult autóbuszaikban általában éjszaka utaznak. Fáradtan, gyűrötten szállnak ki az áhított célponton, és a városi kutaknál tisztálkodnak. Általában gyalog közlekednek, mert a kishajók drágák. A méregdrága üzleteknek csak a kirakatait bámulják. A drága éttermekbe se térnek be: a legtöbben nejlonzacskóban cipelik a szendvicseket és kóláspalackokat. „A Szent Márk tér és a Rakpart ezen a vasárnapon piknikező kirándulóhellyé alakult: mindenütt családok falatoztak a szabad ég alatt, iszonyú mennyiségű szemetet hagyva maguk után" — írják a beszámolók. Az érem másik oldala persze, hogy Velence nincs felkészülve a látogatókra: kevés a szeméttárohó, a meglevőket sem ürítik, mert a köztisztasági hivatalnak nincs elég embere. Az éttermi árak (20—30 ezer líra, 1000—1500 forint egy ebédért) magasabbak, mint máshol.' A belföldi turistáknak ez persze megfizethető, csak az „egynapos látogatóknak” okoz gondot. Magyar nyelvű prospektusok ugyan nincsenek a városról, de a bóvlikat kínáló utcai árusoknál már megjelentek az első cseh és magyar nyelvű csalogató és kínáló feliratok. A helybeliek, az idegenekből élő kereskedők, szállodások megértik a vasfüggöny mögül szabadulok „nyugat-éhségét”. Azt is. hogy pénzt áldoznak még az ilyen sanyarú körülmények közötti utazásra is. Érthető azonban, ha nem túl lelkesek a kelet-európai áradat láttán. „Tennünk kell valamit” - jelentette ki a „toprongyos turisták" miatt fokozódó elégedetlenség nyomán Mimmo Greco, a városi tanács idegenforgalmi felelőse, és levelet írt a római magyar, csehszlovák és lengyel konzulnak, amiben közli: a városi hatóság fontolóra veszi, milyen módon lehetne esetleg szabályozni a látogatók áradatát. A La Republica főcíme pedig eképpen hangzik: „Vasárnapra be kell zárni Velencét a kelet-európaiak elől . . ." A tanácsos persze finomabban fogalmaz: „javaslatokat dolgozunk ki annak érdekében, hogy a város meglátogatása, a múzeumok megtekintése hétfőtől csütörtökig legyen könnyebb”. Együttműködést kért e célból a magyar hatóságoktól. A városi tanács mindenesetre felállított egy különbizottságot, amely a „vészhelyzet elhárítására'' részletesen kidolgozza a javaslatokat, ötleteket. Első intézkedésként máris megerősítette a helyi köztisztasági hivatalt, a közlekedési vállalatot, a közterület-felügyelők ügyeletéit. Nem ismert, mi lesz a magyar illetékesek válasza a felkérésre. Azt sem tudni, hogy a piacgazdaság viszonyai között lehet-e hatóságilag ajánlani vagy tiltani utazási irodáknak az „egynapos utak” szervezését Velencébe. Az viszont bizonyos, hogy akiket ilyen utakra csábítanak, azokat az utazási irodák valahol becsapják. Velencét ígérik nekik, amiből - a pénzhiány miatt - végül nem sokat kapnak. Legfeljebb a lagúnák, hidak sikátorok festői képét. De már a Dozse palotában most látható, 500. évfordulóra készült gyönyörű Ti- ziano-kiállításra csak előjegyzéssel lehet bejutni, az egynapos látogatók hiába szeretnék megnézni. S ez a helyzet sok más látnivalóval is. Az is biztös, hogy a Szent Márk téren nejlonzacskóból ebédelő magyar turista még Velencében sem jutott közelebb Európához, s rontja eséyünket, mindannyiunkét, hogy valaha is eljussunk oda. Ellenszenves (ha érthető is) a velencei tanács megnyilvánulása, amely kitiltással, hátrányos megkülönböztetéssel véli megoldhatónak a problémát. Joggal válaszolható erre: de hiszen Európában éppen a kölcsönös közeledés és együttműködés korszaka jött el. Egyebek között éppen Velence, a magyar—velencei kapcsolatok évszázados történelmi hagyománya talaján és egy velencei származású politikus (Gianni de Miche- lis) ötlete nyomán jött létre az ötoldalú együttműködés, amely az Alpok-Adria—Duna térség lakóinak kölcsönös egymásra utaltságát politikai intézményi keretbe foglalja. Ez a kezdeményezés néhány hét múlva Velencében kormányfői értekezleten kap remélhetően új lendületet. Sajnálatos lenne, ha a velencei kormányfői találkozón a kelet-európai turisták városromboló áradata is napirendre kerülne. Hogy ne így legyen, ezért otthon is tenni kellene valamit. Magyar Péter (Róma) „H bolgárok lámadtak, a németek pedig átengedték őket a hídon... Történelmi tévedés A z Új Dunántúli Naplóban olyan írások jelentek meg, melyek arra utalnak, hogy az olvasók körében téves hiedelmek élnek a németek 1945 márciusi áttörésével kapcsolatban. Ennek korrigálása érdekében megpróbálok egyes tévedéseket kiigazítani. Először is nem fedi a valóságot, hogy a Drávaszabolcs— Donji-Miholjác közötti Dráva- hidon keresztül történt a németek áttörése. A híd az Osztrák-Magyar Monarchia legutolsó. hídjaként épült a Dráván és 1912-ben adták . át a forgalomnak. Három íves, 316,5 m hosszú és főleg vasúti közlekedésre épült. Mivel a triononi szerződés a Drávát, mint határfolyót jelölte ki, a rajta lévő hidat is megosztotta. Éspedig, hogy az ország területének kétharmadát adta idegen kézbe, a hídnak is kétharmadát adta Jugoszláviához, és egyharmadát hagyta nekünk. Vagyis két ivköz került át és egy maradt nálunk. É híd biztosította annak idején Pécs—Zágráb, Pécs- Eszék közötti vasúti forgalom bonyolítását. Alkalmas volt a közúti forgalomra is. A trianoni szerződés után Pécs és térségének Magyarországhoz való visszacsatolásával az átmenő forgalom .megritkult, majd a vasúti forgalom végleg meg is szűnt. Normális vízállásnál a víz a magyar ív alatt folyt, míg a jugoszláv két ív alatt főleg ártér maradt. A Dráva ez időben, 1945 előtt, nem volt úgy szabályozva, mint ma. Szélessége 80-300 méter közölt változott. Mélysége sok helyen elérte az 5 métert is. A Dráva akkoriban köztudottan az ország egyik legtisztább és legsebesebb folyója volt; tele örvényekkel, forgókkal. Partszele legtöbb helyen erdős, bokros, az erdőkben, mivel ártéri erdők vannak, gyakori a limán és a mocsár. A németek 1941. április 6- án kezdődött jugoszláviai bevonulásakor a jugoszlávok a Dráva-híd két ívét felrobbantották. A magyar oldal íve épen maradt. 1944 őszén megkezdődött a szerémségi németek menekülése, melynek útvonala a szovjetek előretörésével a hídhoz terelődött. Egy monitor után kapcsolt kompra 5-6 kocsit hajtottak, majd egy-egy öreg katona kíséretében 25—30 fogatot kitevő oszloppal elindultak Harkány felé, onnan pedig a drávavölgyi országúton tovább nyugatnak. A jugoszláviai menekülő németek átkelése még november 30-án is tartott, holott a szovjetek ekkor már Alsó- szentmártonnál voltak. A baranyai és a jugoszláviai németek alig két napi előnytartással haladtak az utolsó hátvéd alakulat, azok pedig alig fél, egy noppal a szovjetek előtt. A németek igyekeztek lassítani a szovjetek előretörő menetütemét. Ennek egyik formája volt, hogy az utóvéd német alakulatok előtt egy nappal, december 1-jén este, egy utász alakulat haladt végig a drávavölgyi országúton és az alsó falvakon, hogy felrobbantsa a térségben lévő hidakat. így került felrobbantásra az Egerszegi, a Feketevíz, a Pécsi-víz szinte minden hídja. Többek között a Dráván ekkor még álló Dráva- híd magyar ive is. Tehát a Dráván ettől kezdve csak roncsok maradtak, melyek kiszedésére az új híd megépítése előtt került csak sor. Ezek a roncsok, a rendelkezésre álló fényképek szerint teljesen alkalmatlanná váltok arra, hogy azokon bárkik is átkeljenek bármelyik oldalra. Még akkor sem, ha ,,a. . . bolgárok támadtak, a németek pedig átengedték őket a hídon.».” vagy ha „a történetbe bele is fér a hídon átkelés a ruhacsere is . . ." és a „német katonák olyan cselt sem csináltak, hogy átjöttek a hídon Jugó felől." A rendelkezésre álló fényképeken tisztán látható a híd az 1941-es, április 6-i felrobbantása előtt, után és az 1944. december 1-jei robbantás után. A németek átjöve- tele tehát semmiképpen sem történhetett a Dróva-hídon ót, •főleg mivel az áttörés nem is a hídnál, Drávaszabolcsnál történt, hanem attól kilométerekre nyugatra, illetve keletre a tésenfai, palkonyai és a gordisai határban volt. Kovács Sándor
