Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-25 / 112. szám

1990. július 25., szerda aj Dunántúli napló Lezárult az általános vita a PTB-röl (Folytatás az .1. oldalról.) nek és egyesületeknek is meg kell adni a listaállítás jogát, továbbá kifogásolták az egyé­ni választókerületek kijelölésé­nek javasolt módját. Különfé­le elképzelések fogalmazódtak meg az önkormányzati testü­letek összetételével összefüg­gésben. A polgármestert pe­dig az SZDSZ és a szocialis­ták szerint mindenütt közvet­lenül kellene megválasztani. Egy kereszténydemokrata kép­viselő szerint azonban legfel­jebb azt tartaná pártja elfo­gadhatónak a közvetlen vá­lasztás lehetőségében, ha a települések lélekszámának ha­tárát 60 ezerben szabnák meg. A FIDESZ pontokba szedve fogalmazta meg véleményét, s javaslatot is tett egy lényege­sen egyszerűbb, áttekinthetőbb választási rendszerre. Eszerint minden településnek egy egyé­ni választókerületnek kellene lennie, ahol a törvényben meghatározott számú képvise­lőt választanának — listán. A vezérszónokok után — a jelentkezések szerint — első­sorban a szabaddemokrata képviselők kértek volna szót, hogy kifejthessék véleményü­ket. Erre azonban csak Mezey Károly (MDF) és. Kórodi Mária (SZDSZ) kapott lehetőséget, mert az ebédszünetig hátra­lévő néhány percet Kónya Imre (MDF), Kórodi Mária és Áder lános (Fidesz) kétperces szópárbaja, egymás megjegy­zéseit pontosító, személyeske­désektől sem mentes magya­rázata töltötte ki. S miután az ebédszünetet — az elfoga­dott napirendnek megfelelően - az interpellációk és kérdé­sek követték, a törvényjavaslat általános vitája minden külö­nösebb jelzés nélkül félbe­szakadt. * Új alkotmány- bíró Az Alkotmánybíróság újabb tagjának megválasztá­sára - titkos szavazással az ebédszünetet használta fel a plénum. Miután az alkot­mánybírók megválasztásához az összes képviselő kéthar­madának egyetértő szavazata szükséges, a szünet utolsó perceiben még úgy tűnt: ez­úttal nem sikerült megválasz­tani az új alkotmánybírót. Az ülésteremhez érkező képvise­lőknek sorra tették fel a kér­dést: szavaztak-e. Ekkor de­rült ki az is: a független képviselők egyáltalán nem szavaztak, mivel már a jelö­lés lehetőségéből is kizárták őket. A szavazásra sürgető invitá­lásnak végül is meglett az eredménye: az Országgyűlés dr. Szabó Andrást 259 egyet­értő szavazattal - 256 lett volna a szükséges — válasz­totta meg új alkotmánybíró­nak, aki a Legfelsőbb Bíróság elnökévé megválasztott Solt Pál megüresedett helyét tölti be. Interpellációk és kérdések A munkanap ezután inter­pellációkkal és kérdésekre adott válaszokkal folytatódott. Elsőként Kiss Róbert (SZDSZ) a Bős-Nagymaros vízlépcső ügyében interpellált a minisz­terelnökhöz, hangsúlyozva: fel­vetése azon kevesek közé tar­tozik, amelyet mind a kor­Július 29-én NÉPSZAVAZÁS. Akarja On, hogy a nép válassza meg a KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉT? IGEN Kopogtató cédula helyett: MSZP mánypárt, mind az ellenzék soraiban ülő képviselők támo­gatnak. Felhívta a figyelmet, hogy a vízlépcsőrendszer épí­téséről nem készült állapotfel­vétel - így nem látható át pontosan az építmény készült­ségi foka -, s nem ismeretes a kártérítési szakértői bizott­ság véleménye sem. Utalt ar­ra is, hogy az eddig elvég­zett munkákért fizetett 952 millió Schillingen túl a kor­mány az osztrák fél egyolda­lú nyilatkozatát elfogadva dön­tött 900 millió schilling át­utalásáról s készül újabb 700 millió schilling igazolására, ez­zel a kártérítést elismerve és a magyar fél tárgyalási pozí­cióit megsemmisítve. A kárté­rítés magyar valutabevétellel jár, mivel a magyar beszállí­számos volt vezető, s a párt­állammal szoros kapcsolatban lévő intézmény jutott itt csak­nem ingyen, elsősorban tó­parti telekhez. Nagy Ferenc Józsel föld­művelésügyi miniszter távol­létében Sórossy László állam­titkár kapott szót, s részlete­sen beszámolt arról, mit ta­lált a minisztérium vezetése az elődöktől örökölt batyu­ban. Az interpellációban szerep­lő üggyel kapcsolatban beje­lentette: minden részletre ki­terjedő vizsgálatot rendelt el. A kérdések sorát Szájer lózsel (Fidesz) nyitotta meg, aki a közvéleményt az utóbbi napokban élénken foglalkoz­tató témában, a szolgálati idejük alatt elhunyt sorkato­A Parlamentben július 24-én folytatódott az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka. Képünkön: dr. Áder János (Fidesz) beszél. MTI-telefotó V y tok mintegy 30 százalékban ré­szesednek. Ez az éves fizetési mérlegre kedvező hatású. Ér­demes-e azért 900 millió schil­lings áldozni, hogy néhány monopolhelyzetben lévő nagy- vállalat 270 millió schil­ling valutabevételhez jusson? - tudakolta a képviselő. Az interpellációra a kor­mány nevében válaszoló Sik­lós Csaba közlekedési és hír­közlési miniszter válaszát a képviselő nem, az Országgyű­lés 140 igen szavazattal el­fogadta. A használt ólomakkumuláto­rok hazai leidolgozása meg­oldatlansága ügyében inter­pellált a környezetvédelmi mi­niszterhez Komenczi Bertalan (SZDSZ). Emlékeztetett arra, hogy a Metalloglobus nagy­tétényi üzemének működését a KÖJÁL felfüggesztette, s azóta a MÉH korlátozta az ólomakkumulátorok átvételét. A felhalmozódott, helytelenül tárolt, illetve a kinyerhető ólomhulladék miatt illegálisan bontott akkumulátorok súlyo­san szennyezik a környezetet. Ugyanakkor a hazai ipar szá­mára hiányzó ólmot importból kell fedezni súlyos dollármil­liókért. Sürgetően szükséges tehát az évi 20—25 ezer ton­na hazai hulladékakkumulátor újrahasznosításának megol­dása. Tarján Lászlóné államtitkár válaszolt az interpellációra, hosszasan ecsetelve a téma összefüggéseit. Leszögezte, hogy számos gazdaságossági érv szól a gyöngyösoroszi csar­nok építésének befejezése mellett. A tárca arra vállalko­zik, hogy az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium szakembe­reivel megfelelő tervet dolgoz ki, s nemzetközileg is elismert külföldi szakértők felkérését kezdeményezi. Ennek eredmé­nyéről tájékoztatják a -képvi­selőket. A választ az interpel­láló ezúttal sem -fogadta el, az Országgyűlés 162 igennel voksolt. A Gödöllő környéki tó- és telekügyletek körüli visszássá­gok ügyében interpellált Ro- szik Gábor (MDF). A ' képvi­selő hosszasan ismertette az Állattenyésztési és Takarmá­nyozási Kutatóközpont kezelé­sében lévő terület hosszú le­járatú bérbeadásának körül­ményeit, a mára kialakult ál­datlan állapotot, amikor is - mint fogalmazott - „húsz tó és száz horgász egyesület” településeként emlegetik Gö­döllőt. Információi szerint nák ügyében kért szót. Ral- lay Ernő honvédelmi minisz­tériumi államtitkár válaszából kitűnt, hogy a Magyar Nők Lapjában megjelent adat -, amely szerint az első fél év­ben 400 katonafiú halt meg- valótlan. A döbbenetes szám nyilvánosságra kerülését követően a honvédelmi tárca vizsgálatot rendelt el, amely­nek eredménye szerint a Ma­gyar Honvédség állományá­ban negyvenen haltak meg nem természetes okok követ­keztében. A konkrét példát — a Po- zsár-ügyet - említve hangsú­lyozta: ebben a pillanatban bizonyítékok hiányában nem tudnak igazságot tenni. Hatvani Zoltán (SZDSZ) a szénbánya vállalatok helyzete és válságuk legsúlyosabb kö­vetkezményei elkerülése, illet­ve mielőbbi feloldása ügyé­ben intézett kérdést az ipari és kereskedelmi miniszterhez. Bőd Péter Ákos felhívta a fi­gyelmet az MDF gazdasági programjára, amely — mint mondta —, kidolgozott fejeze­tet tartalmaz az energiapoli­tika, ezen belül a szénbányá­szat ügyével kapcsolatban. A kormány az ország energia­helyzetének szavatolása érde­kében stratégiai fontosságú területnek tartja az ágazatot. Ugyanakkor szembe kell néz­ni azzal, hogy a bányaválla­latok mai irányítási, szervezé­si, vezetési rendszere kor­szerűtlen, nehézkes és így költséges. Ezért született dön­tés átfogó szénbányászat! rendezésre, amely úgyneve­zett összevont csődeljárás ke­retében keres megoldást a nehéz helyzetben a szénbá­nyászat 40 milliárdot megha­ladó adósságaira úgy, hogy a hosszú távon is szükséges szénmennyiség valóban ren­delkezésre álljon. Mindehhez a gazdasági kabinet a pénz­ügyi felszámolási eljárás be- fejeztéig garantálja a bért és a bányászok hűségpénzét. Az utolsó -, a volt szov­jet laktanyákkal kapcsolatos- kérdést Pap János (Fi­desz), a honvédelmi minisz­terhez intézte,1 a választ azon­ban Botos Katalin pénzügy­minisztériumi államtitkár ad­ta meg. Elmondta, hogy az objektumokat a Magyar Hon­védség alakulatain kívül a PM Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intéz­ménye, valamint a helyi ön- kormányzatok végzik. A szov­jet csapatok teljes kivonásá­ról szóló kormányegyezmény szerint az MH illetékes szer­veinek mintegy hatezer ob­jektumot kell átvenniük, ezek őrzése meghaladná a honvéd­ség lehetőségeit. Ezért szüle­tett az a döntés, amely sze­rint katonai erőkkel csak a legértékesebb objektumok, így a repülőterek őrzését kell biz­tosítani fegyverrel. Vita a PTB-ről Az interpellációkat és kér­déseket követően a képvise­lők folytatták a Pártatlan Tá­jékoztatás Bizottságáról szóló törvénytervezet vitáját. Csen- gey Dénes (MDF) úgy vélte, hogy a felállítandó bizottság semmiképpen nem lehet ha­sonlatos valamiféle bíróság­hoz, ahol — mint mondta — a szakma képviselői jelentik fel eqymást. Ezért határozottan amellett érvelt, hogy o Pár­tatlan Tájékoztatás Bizottsá­gát úgymond „meg teli állí­tani" az intézmények falainál. A Haraszti Miklós (SZDSZ) ál­tal beterjesztett törvényterve­zet pontjaival vitázva azonban az MDF-es képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az SZDSZ által elkép­zelt pártatlanság voltaképpen eltüntetné a politikai csomó­pontokat a belpolitikából. Csengey Dénes mindemellett javasolta, hogy a PTB, illetve tágdbb értelemben a tájékoz­tatáspolitika és a sajtósza­badság kérdéseiben is kez­dődjék hatpárti konzultáció. Ez utóbbival több felszólaló is egyetértett, és Gáspár Mik­lós (KDNP) konkrét módosító indítványt is a plénum elé ter­jesztett. Ennek lényege, hogy a nemzeti médiák vezetőinek kinevezését válasszák külön a PTB felállításától. Ezzel az in­dítvánnyal Antall Józsel mi­niszterelnök' is egyetértett. A PTB-ről, illetve a sajtó- szabadságról vitázva más ter­mészetű kérdések is terítékie kerültek, és az SZDSZ előte,- jesztéséről kezdett disputa egyre inkább eltért a szoro­san vett tárgytól. Különösen akkor korbácso- lódtak fel az indulatok, amikor Iván Géza kisgazdapárti kép­viselő - szinte cáfolva pártja előző nap közzétett nyilatkoza­tát - kijelentette: egy politi­kai pártnak igenis a hatalom megszerzésére kell törekednie, a kormánynak pedig arra, hogy valóban végrehajtó hata­lom legyen, s hogy ezt a sajtó ne akadályozhassa. Erre a felszólalásra Áder János (Fi­desz) az alkotmányt idézve le­szögezte: ha igaz az, amit Iván Géza mond, akkor a Kis­gazdapárt az alkotmány szel­lemével ellentétesen • cselek­szik, sőt a párttörvény értel­mében, bírósági döntés alap­ján akár fel is oszlatható. Csengey Dénes (MDF) ugyan gyermetegnek nevezte ezt a felszólalást, ám a Fi­desz frakcióvezetője, Orbán Viktor erre reagálva kijelentet­te: elérkezett az idő, hogy a Parlamentben mindenki komo­lyan vegye magát és ne han­gozhassanak el felelőtlen megszólalások. Márpedig — mint hozzátette — egy párt- körlevél nem tekinthető vala­miféle iskolai fogalmazvány­nak, s egy többpárti parla­mentben nem lehet játszadoz­ni olyan szavakkal, mint „ha­talomátvétel” vagy „fegyve­res testületek feltöltése". A Fidesz képviselőinek szavai ki­sebb vihart kavartak a,kisgaz­dapárti frakcióban, ahol szin­te valamennyi képviselő rea­gálni akart az őket ért bírá­latokra. A Kisgazdapárt politikai szándékait boncolgató heves szópárbaj után az SZDSZ tör­vényjavaslatának általános vitája lezárult. A Pártatlan Tá­jékoztatás Bizottságáról, vala­mint a közszolgálati médiák vezetőinek ideiglenes kineve­zési rendjéről szóló előterjesz­tést szerdán délelőtt ismétel­ten tárgyalja a kulturális bi­zottság, majd délután a ple­náris ülésen a törvényjavaslat részletes vitájával folytatódik a munka. Szabadság Bölcselkedésre ösztökélő (és kissé elkeseredett) pil­lanataimban arra hajlok, hogy igazat adjak a társa- dalombírák közül azoknak, akik a szabadságról, sza­badságvágyról és -érzetről sajátos elveket vallanak. Azoknak, akik állítják, a szabadság fogalma abban a lehetőségben manifesztá­lódik, hogy az ember tet­szése és ízlése szerint vá­lassza ki azt a rosszat, amely mellé ideiglenesen, vagy egész életében sorolni kíván. Még sarkítottabban: megválaszthatom hát, bogy melyik igába hajtsam a fe­jem, hogyan, kitől és meny­nyire hagyjam magam ki­zsigerelni. Persze, ez a lázadónak aligha, inkább ostobának mondható világszemlélet szögesen ellentmond tana­inknak, még inkább azoknak az írott malasztöknak, ame­lyekre esküt tettünk, mégis kell hogy legyen ebben a felfogásban valami. Még a humor sem áll meg a ma­ga lábán, ha karóul nem használja a valóságot. Ironizálni, kibelezni, kard­élre hányni csak azt a je­lenséget lehet, amely jelen­ség, tehát van. El lehet per­sze nagyolni vonásait, lehet karikatúrát faragni belőle, felnagyítani a bolhát és zanzásítani az elefántot. De a jelenség megvan, parodi­zálható, kiforgatható, ma­gyarázható és félremagya­rázható. Nem ilyen-e a sokat em­legetett „szabadság”? Akár, mint fogalom, akár mint méz a madzagon, amelyet embermilliók előtt lassú­lomha unalommal húz el az Élet. Feltétlenül abban a reményben, hogy lesz, aki belekóstol a csaliba és raj­ta ragad a madzagon. Mindezt történelmi té­nyekkel, adatokkal, valósá­gos események ábrázolásá­val lehetne igazolni. Sőt kéne is, mert akkor szavahi­hetőbb lennék. Könnyű persze általános­ságban ítélkezni. ' Könnyű szavakat hányni, egymásra lapátolni őket, hogy ko­szorút alkossanak, s hogy mögülük alig látsszon ki a mondandó, a lényeg. Hát persze, hogy az! Ma­gam is tudom! De írhatnék mégoly tudo­mányos disszertátumot is a nemcsak vélt, de igaz való­ságról, a kérdés és a hely­zet alighanem semmiben sem változna. Szabadság! - írják fel száz és száz lobogóra, tű­zik ki célul minden törté­nelminek nevezett korban és időben, adják a kezedbe, hitetik el veled, hogy bir­tokosa vagy. Eközben meg­átalkodott kovácsok vasakat formálnak fegyverekké, szá­mítóközpontok szondázzák akaratodat és hajlandósá­godat, iskolák és főiskolák zúzzák szét hitedet, remé­nyeidet és az Élet maga mutat neked fügét, ha tőle kéred számon a szabadság égisze alatt és nevében tett ígéreteit. Miért, hogy mindez sem­mit sem változik? Miért, hogy nincs hatalom, amely tisztán tudná tartani ezt a fogalmat, s óvni tudná at­tól az- emberi mocsoktól, amelyet futószalagon gyárt maga az Élet? Tán csak nem a krisztianiz- mus mégis az, amely legin­kább hitelt tud adni a re­ménynek és hitnek, hogy van szabadság? Gyanítom: igen! Nem teológiai igazságról, rítusokba fülledt zsargonok és sztereotípiák ígérgetései­ről beszélek. Inkább arról a világról, amely az ember üdvösségét helyezi a közép­pontba, minden egyéb ha­tás és tényező feltételezése nélkül és helyett. r Nem a túlvilági üdvösségre gondo­tok, hanem arra, amely egy­mástól kapható, nyerhető. Az emberség, emberiesség derűjében született üdvös­ségre, amely hirdeti és kí­vánja az egymáshoz való jóságot és szeretetet. Ezzel akar a mi valóság- bamártctt, ezért elrongyoió- dott és elszennyeződött ideológiánk lépést tartani? Néha azt hiszem: minél többen hirdetnek, kínálnak pénzért egy ideológiát, a tanok annál hamisabbak, elérhetetlenebbek I A jó bornak, így a sza­badság valós hirdetőinek és megvalósítóinak sem kell cégér. Eltévedtünk magunkban. Vagy a világ tévedt el ben­nünk. Nem tudom. De jó volna az igazság­gal, még inkább a szabad­sággal találkozni. Bokrétás András Kis magyar hajó Fa Nándor maga készí­tette hajóján újra tengerre szállt. A magányos tenge­rész útja nem csak önma­ga, no meg szponzorai hírnevét, hanem majd or­szágunkét is gyarapítja. Szakemberek véleménye sze­rint ez korántsem szükség­telen. A jó hírnév előbb- utóbb áttételes csatornákon át márkákat, dollárokat fial. Nem véletlen tehát, hogy a világ számos országa és azok vállalatai mesés ösz- szegeket költenek jó hírne­vük védelmére. S mivel ne­künk erre a célra mesés összegünk legfeljebb csak népmeséinkben létezik, mi ezt a feladatot rábízzuk a Rúbik Ernőkre és Fa Nán­dorokra. Egyébként Fa Nándor ha­jóját a szigorú célszerűség jellemzi. Azon fölösleges holmit aligha találunk. En­nek megfelelően hiányoz­nak róla a fedélzeti löve- gek is, ami azt jelenti, hogy a magyar hajós nem ren­dezkedett be körkörös vé­delemre. Lám, önnön élel­mezésének gondja legyűrte az elrettentés stratégiáját. Ez persze azt is bizonyítja, hogy a mi tengerészünk nem ellentengernagyok és testne­velésből fölmentett hadügy­miniszterek, államtitkárok művei alapján készült az utazásra. Viszont a legszüksége­Fa él­Meg ko­sebb műszereket ott talál­juk Fa Nándor kezeügyé- ben. Ha tájékozódni akár, egy pillantást vet iránytűjé­re, és máris tudja, merre van észak, merre van dél, merre van Európa. Én sze­mély szerint nagyon remé­lem, hogy útja végeztével ezt az iránytűt a parla­mentnek adományozza. Meg az óráját is. Nem, mintha a honatyák kronométere az órákat, perceket, másodper­ceket pontatlanul mutatná, hanem mintha olykor az év­tized meghatározásával len­nének gondjaik. Bevallom, irigylem Nándort a várhatóan ménygazdag utazásért, a nyugalomért, amely mótosan ringatja és ölelőn körbefogja. Például ott, a hajón nem kell attól tar­tania, hogy a 47-es alapo­kon földhöz juttatják. Ez a nyugalom minden pénzt : megér. A legjobbkor jött g neki ez a kis világkörüli ki- i ruccanás. így legalább nem « kell itthon bámulnia, amint I a két nagy párt úgy tépi I egymásról a tisztességet, 1 mint partot ért matróz öröm- 1 lányról a ruhát. Fa Nándor, a magányos magyar — újra tengerre szállt. Kívánok neki jó sze­let, nyugalmas tengert —és mire visszatér - boldogabb hazát! Bognár László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom