Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-23 / 110. szám
1990. jüfius 23., hétfő ui Punontüii napló 3 Oktatási-nevelési fórum Pécsett A pedagógus fizetését ne az igazgató határozza meg Az átállás nehézségeit ecsetelte a miniszter (Folytatás az 1. oldalról.) A tárca miniszteriális szinten képviseltette magát: dr. Andráslalvy Bertalan mondott bevezető gondolatokat, őszintén ecsetelve a minisztérium gondjait, az átállás feladatait. Sokmindenről szólt, kitérve a hitoktatási vitára is. Ez utóbbi — a miniszter véleménye szerint - sokkal nagyobb port vert föl, mint amennyit a téma megérdemelt volna. Hiszen a tárca nem új dolgot talált ki, legföljebb az érvényben lévő rendeletek jegyében próbált eljárni, s végül kölcsönös kompromisszumokkal sikerült az ügy végére pontot tenni. A miniszter többek között a tárca anyagi gondjaiban dolgozó, közel 10 000 orosztanár más szakra való átképzése. Andrásfalvy Bertalan kijelentette: a minisztérium átalakítása folyik, amolyan „szolgáló" minisztériummá válnak a korábbi „utasításokat szóró” főhatalommal szemben. Kialakították azokat a szakmai team-eket, tanácsadó testületeket, melyek az átállást segítik majd. Végül szólt a pedagógus bérekről, mondván: a tanár-tanító közszolgálati alkalmazott, akit éppen a köz szolgálatából fakadóan a képzettségének és a szolgálatban töltött időnek függvényében kell megfizetni. Így azon igyekeznek, hogy megfelelő bértáblázatokat alakítsanak ki, mentes, nyugodt légkör, a gondolkodásbéli rendszerváltás. A fórum hosszas vitával — és a miniszterhez intézett javaslatokkal és kérdésekkel - fejeződött be. Summázva: mind az alapfokú, felsőfokú, középfokú oktatásban rengeteg a teendő ahhoz, hogy az intézetek falai megnyílhassanak egy, a korábbitól alapvetően eltérő kultúra befogadása előtt. Kozma Ferenc Új gyógyhészítmény - gilisztából Magyar szakemberek felfedezése alapján gilisztából is előállítható az az epaolaj, amelyet a vér koleszterin szintjének helyreállítására alkalmaz a gyógyászat. Az epaolajat általában tengeri állatokból nyerik ki, s előállítási költsége igen magas. A készítmény gyártása most Magyarországon is megkezdődött, méghozzá köny- nyen hozzáférhető alapanyagból — hiszen a bio- giliszta-tenyésztéssel több ezer család foglalkozik. Máris megalakult az Epa- ker Mezőgazdasági Kisszövetkezet; amely 200 millió forintos beruházással Dunakeszin hozza létre üzemét. Adós fizess!. de hogyan? Változik a be nem vallott jövedelmek adóztatása Egy nemrégi kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint rövidesen megváltozik az adótörvénynek a be nem vallott jövedelmekre vonatkozó része. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a be nem vallott adóköteles jövedelmet az utolsó vizsgált év jövedelméhez kell hozzáadni, és úgy megadóztatni. — Az országban mintegy 50 ezer ember mulasztotta el adókötelezettségének teljesítését, elképzeléseink szerint Baranyában körülbelül kétezer főre tehető ugyanezek száma - tájékoztatott dr. Biró Zol■ Német vendégmunkás a Pécsi Rádiónál tán, a Baranya Megyei Adó- felügyelőség vezetője. — A mulasztóknak három csoportját különítjük el, Az első kettőbe azok tartoznak, akik szándékosan titkolták el egy, vagy több forrásból származó adóköteles jövedelműiket, míg a harmadik a vétleneket (tájékozatlanokat, félreinformálta- kat) foglalja magába. Az APEH országosan vizsgálta a bevallást' be nem nyújtó emberek eseteit, és bizony nem egy ízben igen komoly büntetéssel ért fel a jelenlegi szabályok alkalmazása. A mi területünkön fordult elő, hogy a befiezetendő 915 forint helyett a vizsgálat lezárása után az adóalanynak 91 ezer forintot kellene fizetnie. Ilyen és ehhez hasonló esetekről nemcsak Baranyából érkeztek jelzések a pénzügyi kormányzathoz. A Pénzügyminisztérium ezért indítványozta a kormánynak az érvényes jogszabály megváltoztatását. Zöllner Klaus a stuttgarti és a kölni rádiót tudósítja Baranyáról ról szólt, s kijelentette: mind a közoktatás, mind a népművelés óriási pénzhiánnyal küzd. E katasztrofális helyzet nyomán elsősorban azon töprengenek, hogyan kerülhető el az a szégyen, ami esetleg egyes könyvtárak és levéltárak bezárásához vezethet, ha nem sikerül a hiányzó forintokat összekaparni. Jó hír viszont, hogy a kultúra békehadserege — több nemzetközi forrás és segítség - közeledik és érkezett meg Magyarországra. Alapítványok sora, nyelvtanárok sora. Például már 70 önkéntes tanár érkezett az USA-ból is többek között, akik főleg a vidéki iskolákban fogják a nyelvoktatást segíteni. Gond viszont az országA tv-állomáson már 20 éve üzemelő URH rádió adóantenna felújításra szorul. A felújítási munkákat július 23-án kezdik meg, és várhatóan októberben fejezik be. A munka azzal jár, hogy a tornyon 170 méter magasban lévő antenna elemeit le kell szerelni és a torony tövébe leengedni, majd a felújítás után visszaemelni a helyére. Ezek a munkafolyamatok a torony körül tartózkodókra balesetveszélyt jelentenének, ezért a felújítási tevékenység idejére bizonyos korlátozásokat vezets hogy a pedagógus fizetése e szerint, s ne az adott tan- testületi rend, vagy igazgató kénye-kedve szerint kategóri- zálódjék. így függetlenekké válhatnak a belső hatalmi harcoktól, s ez teremtheti meg igazi preztizsüket. A nem független pedagógus — manipulálható. Dr. Bárdi László megyei főtanácsos az idő- és ideg-igényes átállás feladatairól szólt, mondván: nyilvánvalóan szeptemberben nem következhet még be az az ideális állapot, melyben merőben újszellemű tankönyvek állnak majd rendelkezésre. Az oktatási intézményekben szükséges váltás lassan érlelődhet ki. De egy megteremthető: a belharcoktól tek be. A látogatók nyugati irányból, egy zárt folyosón ke- ■esztül közelíthetik meg a őrtornyot. A presszó és a kilátó ravartalanul üzemel. A Misi- natetőre közlekedő 35-ös autóbusz az alsó buszfordulóig jár, a személygépkocsik részére a buszforduló melletti erdei parkolót biztosítják. A toronyhoz vezető rövid bekötő utat lezárják. A gyalogosokra veszélyes területeket kötél keríti el, ezenkívül külön is jelzik táblákkal a tiltott részeket. A korlátozások szombatra és vasárnapra nem érvényesek. Zöllner Klaus stuttgarti újságíró ezekben a napokban fák lombkoronája alatt, a kisdiákok bári német nemzetiségi olvasótáborában eregeti pipájából a füstöt. Feladata csak látszatra a csendes szemlélődés, két rádiónak, a stuttgarti Süddeutsche Rundfunknak és a kölni Deutschlandfunknak is rendszeresen tudósít a Pécsi Rádió vendégmunkásaként.- Egy évig szeretnék Magyarországon tartózkodni, elsősorban Baranyában — mondja Zöllner Klaus hogy az itteni változásokkal megismerkedjek és tudósítsak erről. Székhelyem Pécs; a politika, a kultúra és a gazdaság kérdései egyaránt érdekelnek. Érdeklődésemet Lothar Spät, Baden Württenberg tartományi elnöke keltette fel, ő hívta fel a figyelmemet a német nemzetiségű Baranyára.- Mennyi ideje tartózkodik nálunk, mik az első benyomásai?- Három hete vagyok önöknél, úgy látom, országuk nehéz gazdasági helyzetben van, de én azt hiszem, képes lesz kilábalni ebből. Ehhez a Nyugat segítsége is kell. Meglepett, milyen kevés az emberek keresete, és ehhez képest milyen magasak az árak.- És az emberek mentalitásáról mi a véleménye? Ha van is történelmi alapja a pesszimizmusunknak, azért sokszor sötétebben, ingerültebben Ítéljük meg a saját helyzetünket, és ezzel egyáltalán nem segítünk magunkon. Sőt . . .- Nagyon sok emberrel beszélgettem eddig is, és ha tapasztaltam is pesszimizmust, én azt látom, hogy az emberek együtt akarnak működni, bele akarnak szólni a dolgokba, nem vándorolnak ki az országból — és mindez optimizmusnak fogható fel. Tudósításaimban mindenesetre megpróbálom objektiven áb rázolni a helyzetüket, mi a hazájukkal kialakítandó kapcsot latban sok lehetőséget látunk. A keleti országok közül igen sok szempontból a magyarok a legfontosabb partnereink. Például magam is szorgalmasan tanulok magyarul, különórákat veszek, részben mert személyesen is érdekel a magyar nyelv, amit nagyon szépnek tartok. B. R. — A minisztériumban kapott tájékoztatás .szerint az indítvány várhatóan egy hónapon belül az országgyűlés elé kerül. A változás lényege4 hogy a vizsgálatok által feltárt jövedelmeket a megszerzés évének jövedelméhez kell hozzászámítani. Am a tervezet kitér arra is, hogy ha a polgárnak úgy kedvezőbb, akkor a vizsgálatot megelőző utolsó év jövedelméhez kell hozzáadni az eltitkolt összeget. Hátrány nem érhet senkit, mert a folyamatban lévő ügyeket felfüggesztettük, a lezártakat pedig újra felülvizsgáljuk és a kedvezőbb elv szerint járunk el — ismertette a tervezett változást és fejleményeit a felügyelőség vezetője. Ha megvalósul, az új eljárás ugyan elnézőbbnek tűnik a réginél, talán mégis célszerűbb becsületesen bevallani a jövedelmünket. Az adóhatóság revizorai ugyanis jól dolgoznak, és a jogszabály megsértése öt évig nem évül el. A vizsgálat pedig meglehetősen nagy hercehurcával jár. K. E. Az állami gazdaságok annyi búzát vetnek, mint tavaly Ántennafelújítás a misinatetői Tv-toronyban A lopakodó bombázó titkai Biztosan mindenki többször végiggondolta már, mi lenne, ha kitörne a harmadik világháború. Ezért sem meglepő, hogy századunk írói is egyre gyakrabban nyúlnak ehhez a közkedvelt témához. Ezen könyvek sorában jelent meg Dale Brown r A bombázó című műve. Természetesen ez a könyv is a két nagyhatalom közti ellentét problémájával foglalkozik. A kölcsönös biztonság kérdése elméletileg ugyan tisztázva van, hiszen mindkét ország aláírt egy nemzetközi egyezményt, ezt nem is sértik meg, de mint az életben, itt is meg lehet találni a megfelelő kiskapukat, így például az amerikaiaknak van ugyan felfegyverzett űrállomásuk a Földön, de nem lövik fel, mert azt már nem engedi az egyezmény. Hasonló a helyzet az oroszok lézerfegyverével is, amire nem térnek ki a megállapodásban, így közvetlenül ez sem tiltott. A hajszát egy váratlan, új fegyver bevetése indítja el, melyet az oroszok fejlesztenek ki, próbaképpen egy amerikai felderítőgépet, és egy kémműholdat is megsemmisítenek vele. És mivel minden harc, vagy háború azzal kezdődik, hogy valaki visszalő — itt sem derül ki egyértelműen, ki kezdte, és ki az, aki „csak" válaszolt - Így a könyvben is rögtön kész a terv, mellyel lekörözhetik az ellenfelüket az amerikaiak. Megszületik a szuperbombázó, az „old dog” terve, a terv pedig igen gyorsan valósággá válik. A bevetésére is minél hamarabb sort kell keríteni, mert a lézer használatával az oroszok túl nagy ellenőrzött területet kapcsolnak ki az amerikai felderítő hálózatból. Mivel ezek közül bármelyik fegyvernek a bevetése elindíthatná a harmadik világháborút, nagyon fontos, hogy erre lehetőleg ne kerüljön sor. A könyvben előkerül egy lényeges aktuális kérdés. Meg lehet-e akadályozni az atomháború kitörését? Mindenki tisztában van vele, hogy ezt túlélni senkinek sem lenne esélye. Régen, amikor két vitéz, egy-egy karddal állt ki egymással vívni, még számított az ember ügyessége, egyénisége, és a lehetőség is adott volt mindkét félnek, hogy megvédje magát. Ez a lehetőség a gépek fejlődésével, napjainkban is, egyre csökken. Dale Brown leírásából megismerhetjük mindkét nagyhatalom támaszpontjainak és gépeinek leírását, és hogy milyen módszerékkel készítik fel a katonákat az új, lopakodó típusú bombázó használatára. Hogy a két nagyhatalom legújabb gépeinek összecsapásából ki kerül ki győztesként, az is kiderül a könyvből, bár egyértelmű győztesről nem beszélhetünk, ez csupán időleges lehet, hisz minden lépés egy másikat hoz magával. Hogy ki lépi azt a bizonyos utolsót az atomháborúhoz, sem a könyvből, sem a napi politika állásából nem tudhatjuk meg . . . A The Philadelphia Inquirer kritikájával kívánok minden olvasónak jó szórakozást, Dale Brown: A bombázó című könyvéhez. ,,Odaszegezett a székemhez, s ahogy egyet-egyet lapoztam, mind izgalmasabb lett." A. E. Az állami gazdaságok az idén legalább annyi kenyérgabonát vetnek, mint tavaly. Oláh István, az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése igazgató tanácsának elnöke, a Hejömenti Állami Gazdaság vezérigazgatója, az MTI munkatársának elmondotta: az egyesülés 120 tagvállalata összesen mintegy 155-160 ezer hektáron készül elvetni a kenyérnek valót, amiből jövőre az elmúlt évek átlagát elérő, csaknem egymillió tonna terméssel számolnak. Eddigi információja szerint az állami nagyüzemek többsége - kihasználva a nagyüzemi keretek nyújtotta előnyöket a búzatermelésben — a napjainkban learatott kalászosok talaját, illetve a „vetésforgó" kínálta területeket már a következő vetéshez készíti elő. Mindez azért figyelemre méltó, mert az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy ha a kormány nem emeli az étkezési búza felvásárlási árát, a termelők kisebb területen vállalkoznak a növény termelésére.