Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-22 / 109. szám
Balatoni programajánlat VII. 22—VII. 28. VASÁRNAP: Az Edda koncertkörútjának következő állomása a bolatonföldvári szabadtéri színpad lesz, ahol 21 órakor lépnek fel. Szántódpusztán folytatódik a Jakab-napi vásár, minden látványosságával. Hőlégballon-repülésre Is alkalom nyílik. Balatonfüreden 10 órakor a Móló Kamaraszínpadon a tótvázsonyi német nemzetiségi pávakör énekel, a füredi citerazenekar játszik. 19 ófakor a református templomban a Sacred Harp Singers kórus mutatkozik be Kaliforniából. HÉTFŐ: A siófoki szabadtéri vendége a Beatrice, a koncert kezdete 21 óra. A kulturális központban fél órával előbb kezdődik a Netanya Népi Együttes folklórműsora. Ez az együttes Siofok izraeli testvérvárosából erkezett Magyarországra. A leilei Disztéren 18 órakor gyermekelőadás lesz (A kíváncsi elefántköly- kök) a Csodamalom Bábszínház előadásában. Hétfőn kezdődnek az ,.Almádi napok '90" rendezvényei, melyek keretében lesz játszóház a strandon, majorett-felvonulás és térzene. KEDD: A siófoki római katolikus templomban 20 óra 30 perckor Sirák Péter orgonahangversenye kezdődik. Balatonfüreden, a kempingben boraukciót tartanak. 21 órakor pedig a Ladánybene 27 együttes várja önöket a gyermek* és ifjúsági házban. Almádiban di- \ atbemutató, s a Benkó Dixieland koncertje jelenti az Almádi napok folytatását. SZERDA: A siófoki színházteremben a Talentum rajkózenekar játszik 21 órakor, a szabadtérin ugyanekkor az Evő—Neotont hallhatják. Leltén egész napos sörfesztivál kezdődik, mely péntekig tart. Balatonfüreden a Beatrice 21 órakor folytatja balatoni turnéját. Balatonalmádiban ez a nap a sporté: az Almádi Kupa keretében kézilabdázók, kispá lyás focisták és tekézők mérik ősz- sze tudásukat. CSÜTÖRTÖK: 10 órakor Balatonföldvór on az Állami Bábszínház várja a gyerekeket a művelődési ház színpadán (Jancsi és Juliska). Balatonalmádiban este a Bikini vendégszerepei. PÉNTEK: A köröshegyi római katolikus műemléktemplomban Elekes Zsuzsa orgonajátékában és a kaposvári Vikár Béla Kórus énekében gyönyörködhetnek 20 órakor. 21 órakor az Ex libris együttes zenél Bogláron, a Kápolna-dombon. Ba- iatonalmádi-Vörösberény Erődtemplomában is komolyzenei koncert lesz ezen az estén. A füredi szabadtérin Neoton, természetesen Évával, 21 órakor. SZOMBAT: Népi iparművészeti és kézműves kirakodóvásár kezdődik a bogiári Platánsoron és Badacsonytomajon. 20 órokor a balatonföldvári folklórtalálkozó gálaműsorát nézhetik meg. S a hét fő eseménye: e napon rendezik meg Füreden az Anna-bált. flutóskemping Zamárdiban A Siotour a hét végén újabb kempinget nyitott a Balatonnál, ezúttal Zamárdiban. A vízparthoz közeli területen 160 lakókocsinak alakítottak ki boxokat, de sátort is lehet venni. A kétcsillagos autóskemping korszerű, ezzel együtt olcsó szálláslehetőséget kínál, a sátorhely egy napra 76 forint, a lakókocsi hely 138, a szállásdij naponta személyenként 76 forint. Dombóvári képeslap Kedves Karcsi! üdvözlet nektek Dombóvárról és Gunarasról, hol - miként e képeslap fotóin láthatod - kék az ég, és zöld a fű. Hol a belváros lombos fái alatt jönnek, s mennek a helybéliek, intézik apró és nagyobb ügyeiket, bagóznak és fagyiznak, megszólítják egymást az ismerősök, a nagymami az unokát sétál tatja a babakocsiban, a hajléktalan a pádon szuszogva egyenesíti gerincét, a kamaszok BMX-el kacskaringóznak, a hosszú hajú lányok rövidke szoknyában mutatják formás lábuk. Itt várnak hangtalan a Béke park oltalmazó, s díszítő lombjai alatt az első felelős kormány miniszterei - a dús füvű parkban szétszórva, egymástól elszakítva - széttöredezett kőtömbnyi fájdalmak. Húsz évig faragta őket Hor- vay János a tízes évektől kezdve, s e korszakhoz illőn, arcukon elszántság mellett fájdalom, s kétely. Húsz évig formálta őket a mester, s alig kellett ennél több idő, a történelem új alakokat rendelt a Parlament előtti Kossuth térre. Új szobor kellett, új Kossuth - tömzsi, lendületes, rendíthetetlen népvezér. De nézzük csak inkább e remek légifelvételt, az ott látod Gunaras, a fürdőtelep, azok a pici házak, sűrűn egymás mellett a nyaralók, s ott a tavacska mellett a kék medencék, s benne, körülötte a nyaraló emberek. Itt kajálunk, sörözgetünk mi is, heverészünk, szunyókálunk a fűvön, nem csinálunk végre semmit, s ez egyszerűen nagyon jó. Figyeltem a többieket. Csaknem mindenki felsza- badultabb, jókedvűbb, mint máskor. Játszanak a gyerekkel, bugyborékolnak neki, s hagyják, hogy lenyomja a haszontalan a fejüket a vízbe, és elkapják az óriáscsúszda végénél, ha félén- kebb a többinél. Én is elvittem őket csónakázni, meg vízibiciklizni a tóra, de ez nem volt elég, holnap pe- cázni akarnak. Még bele kell egyeznem. Itt nemcsak strandolni lehet, sokan betegségüket gyógyittatni jönnek. Van kádkezelés, vizsugármasz- százs, elektromos kezelés és I ___________ má s is. Nőgyógyászati problémákra, ízületekre meg az emésztőszervekre jó a víz. Nekem is mintha jót tenne. Mondta a szomszédunk, ha iszunk belőle, segít a 'savas meg másnapos gyomrunknak. Most ha gondolod, egy kicsit hagyd abba a színes fotók nézegetését, melyeken túl kék az ég, s a fű is sö-f tétebb zöld a megszokottnál, fordítsd a lapot hátsó oldalára, s olvasd el azt is, mit a fehér lapra fekete ceruzával írtam. Mert a szomszéddal, oki a városban lakik, és itt kint épített nyaralót Gunarasban, másról is beszélgettünk. Azt mondta, hogy ez a város szerinte még mindig csak egy nagy falu, pontosabban három nagy falu, melyek kissé külön-külön élik életüket. Persze ez a falusiasság szerinte nem is rossz. Nincsenek panelek, sok a kertes családi ház. Nekik is kevés a pénzük, az új iskola utón nem marad csatornázásra, a szemétégetőre, s azt sem lehet tudni, honnan lesz az orosz laktanya lakásainak rendbetételére. Mert úgy éltek itt ők, akár otthon, vaskályhával fűtöttek a lakótelepi házban, s a Kapósba engedték az összes szennyvizet. Ezeket már az új önkormányzatnak kell megoldani, s láttam is egy felhívást, ami arról szól, hogy a polgárok alakítsanak közérdek-érvényesítő egyesületet, hogy senki ne dönthesse el helyettük azt, amit maguk akarnak eldönteni. Na de ezt nem folytatom, mert azt mondod, hogy megint politizálok. Inkább ide írom még, a lap legaljára, amit a szomszéd utoljára mondott. Szerinte ez az üdülőtelep és strand tizenöt évvel elmaradt önmagához képest, s ennek egyik oka, hogy egy csomó tulajdonos, kezelő, meg üzemeltető rendelkezik felette, de a fejlődése egyiket sem érdekli igazából. Nem tudom. Az asszonnyal mindenesetre már kiszámoltuk, lehetséges, hogy kijövünk vasárnapig tizenötezerből, azaz, itt elég olcsó minden. (Milyen kevés a hely egy ilyen képeslapon!) Puszilunk mindenkit! Béláék A gunorasi fürdő területén 1965-től működő óriás csúszda kedvelt szórakozási lehetőség gyerekeknek i s felnőtteknek egyaránt. Augusztus elejétől szaunával és masszázsszalonnal bővül a szolgáltatás. t fotó: Horváth Norbert Megszokott fonyódi pillanat: leeresztett sor aluljáró megkönnyíti majd a gyalogosok álé Aluljáró I 124 méter hosszan, a / vezet- a part- felé — ( A közműkiváltás megtörtént, augu tus végén szeptember elején megkezdil aluljáró építését, a munkálatok befe zése 1991. május végére várható — jékoztat dr. Komáromi József fonyódi nácselnök. A várva-várt aluljáró végre sínre pontosabban a sínek aló — kerül, valy Fonyódig villamosították a But pest—Nagykanizsa vasútvonalat és fc tátják ezt a munkát, ugyanakkor a lamos felsővezeték miatt megszűnt fonyódi vasúti felüljáró. Hogy ez jelent? A szezonban is türelemmel v ják a gyalogosok, a sűrűn leereszt sorompó mindkét oldalán, hogy véi folytathassák útjukat a hajóállomás, lé, illetve onnan a belváros felé. Ugyt így vesztegelnek áthaladásra várva autók is. Az átjárót a hajóállomás f egyirányúsították a gépjárműveknek, csakis arra közlekedhetnek, és nt kerülővel juthatnak csak ki a 7-es közlekedési útra. Ez kényszerhelyzet, bármennyi kellemetlenséget is ol kénytelenek tudomásul venni a fonyc ak és az ott üdülők. Azt viszont seh< sem értik, hogy járdára parkolást m engedélyezték? Ez azért zavarja a g logosokat, mert az autók úgy állnak a járdára, hogy azon lehetetlenné te: a gyalogosok továbbhaladását. így tán a gyalogos vagy megtanul repü vagy vállalva a veszélyt a forgalmas testen kénytelen kikerülni a járdán p kírozó autókat. De térjünk vissza az aluljáróra, mel már a hatvanas években is terveztek, fonyódi Delta-közből indul és 124 mé hosszan vezet majd a hetes út és vasút alatt a part felé, a felszín ah A SIOTOUR szabad férőhelyei: B.-szabadi, Gamásza: 1300 B.-szemes, Hullám C. 200 B.-szemes, Lido C. 100 B.-szemes, Bagódomb C. 1100 B.-lelle, Sellő C. 100 Fonyód-Bélatelep, Napsugár 300 B.-berény, Kócsag C. 200 Barcs, Határ C. 75 Lengyeltóti, üd. falu 500 Lengyeltóti, szálloda 64 ORFŰN, a strand mellett. Jegyek válthatók személyenként 300 Ft-os áron, a helyszínen és a Jurta vendéglőben. JÓ REPÜLÉST! FALCON KFT. Ha valami faf Orvosi ügyeletek a parton A Balatonnál is előfordul, hogy gyógyszertárba vagy orvoshoz kell menni. Kisebb tudakozódás után általában akad is valaki, aki meg tudja mondani, merre található a körzeti orvos vagy az üdülőorvos. Ez utóbbi esetében nem az üdülőkben egyre ritkábban meglévő egészség- ügyi szolgáltatást nyújtó doktorra kell gondolni, hanem arra, aki a nyári hónapokban besegít a körzeti orvosoknak. Létezik egy kiadvány is, ámít vagy meg lehet találni a nagyobb ABC-kben is, vagy nem, de amelyben július 1- jétől augusztus 31-ig benne foglaltatnak az ügyeletek, rendelések helye, időpontja. Az idei nyár csendesebben indult a csökkent idegenforgalom miatt, s így a rendelőket is kevesebben keresik föl, mint a korábbi években.- Szinte teljesen hiányoznak a csehszlovák, a lengyel és a keletnémet turisták, akik a rendelőkben is gyakran megfordultak - mondja dr. Pánczél Sarolta, a boglárlellei rendelőben. Pánczél doktornő körzeti gyermekorvos, de intézményvezető városi főorvos is, aki rendszeresen lát el központi ügyeletet.- Ogy látom, a központi ügyeleti rendszer, az üdülőorvosi hálózat, a szakrendelések megfelelnek a feladatuknak. Sokat segít a munkánkban, hogy az ügyeletes személyautónkra kaptunk megkülönböztető jelzést, s hogy a Lions Club-tál kaptunk egy felszerelt mentőautót. Nagyon kellene viszont az az engedély, amiért egyszer már folyamodtunk: nevezetesen az, hogy a körzeti orvosok a saját autójukat is fölszerelhessék a megkülönböztető jelzéssel. Napközben általában mindenki saját kocsijával közlekedik, s a forgalmi dugók emberéleteket veszélyeztethetnek. Sőt, azt tapasztalom, hogy azok a magyar autósok, akik nyugati gépkocsival robognak, általában a megkülönböztető jelzést sem veszik figyelembe, nem húzódnak az úttest szélére. De arról is beszámol a doktornő, hogy már nem egy esetben került majdnem kínos helyzetbe, amikoris a beteghívás után a helyszínre érkezve, nemhogy megköszönték volna a gyorsaságát, hanem az ittas fiatalok még veréssel is megfenyegették. Azt mondja, oz Ypsilon vagy az Dvegház diszkóinak környékére már szinte félve megy. Az sem ritka, amikor a rendőrség helyett is az ügyeletes orvosnak telefonálnak. A fonyódi tanácson Győr/ Attila osztályvezető is úgy nyilatkozott, a nyári ügyeleti, rendelési rendszerek megszervezése jónak mondható, s évek óta nem kaptak panasz- bejelentéseket. Nem állítja, hogy a hálózat bővítésére egyes helyeken nem lenne szükség, de a jelenlegi pénzügyi háttérrel erre nem nyílik lehetőségük. Kecskeméti József Siófok városi főorvosa örömmel újságolja, hogy a siófoki Fő utcai gyógyszertáron kívül a kórházhoz és a rendelőintézethez közeli Arany kígyó patika is vállal a nyáron ügyeletet. Városukban és a hozzájuk tartozó környéken szintén megszervezett a központi ügyelet, s a betegek a szakrendelésekre is elmehetnek. Gyakran keresik föl a rendeléseket külföldiek is, akik közül nem egy köszönő levelet is írt, mert meg volt elégedve a kezeléssel, a bánásmóddal. A külföldiek egyébként térítés ellenében vehetik igénybe az orvosi ellátást. Kivételt jelent az elsősegélynyújtás, amiért nem kell fizetniük. B. A. E . bii ny Als« 9). J Aszói rahán csony Bada Bada 10, 1 nát (v. 19.30, (sz. latom Bálát 10.30, na ( 11). v. 8 (sz. tonbo Bálát 9.30) , v. 9 (sz. laton 10). v. 8. 18.30) 19), v. 7 ház (sz. tongy nese reszti laton laton 10.30, 7.30) , 18.30, őszöd des di-SÓ Bálát laton 19). na