Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-22 / 109. szám
Felkutatják a német katonasírokat Az erdingi Paula Weininger 44 évi keresés után találta meg katonafia nyughelyét egy szederkényi, jeltelen tömegsírban. Magyar sírkatasztereket hiába böngészett, a sírt nem jelölték. Segített néki, mint sok ezer német, halottját kereső, személynek egy kasseli, valamint egy bécsi sírkereső és -gondozó szervezet. Ezek a szervezetek néhány éve beküldhetik hazánkba a régészekből, antropológusokból és hadtörténészekből álló kutató- csoportjait főként azokra a területekre, ahol a második világháború idején súlyos csaták dúltak. Ilyenek Fejér, Somogy és Pest megye, valamint a Dráva mente. Itt keresendő a legtöbb jel öl eletlen német katonai tömegsír. Any- nyit persze tudnak a külföldi sírfeltárók, hogy melyik falu határában ki lett eltemetve, ugyanis a német hadsereg térképre vezette a temetkezési helyeket, de legtöbbször nem kellő pontossággal. Azóta a helyszín jócskán megváltozott, tehát nagy szükség van az idős helybéliek sírt pontosító visszaemlékezéseire. A lakossági és egyházi adományokból alapított síngondozó szövetségek emberei feltárás közben nemcsak a német halottakat azonosítják. A szederkényi tömegsírban a 26 német mellett egy magyart és egy bolgárt találtak még, mindegyiket exhumálták és átszállították a pécsi központi temetőbe, ahol külön-külön eltemették őket. Az NSZK budapesti nagy- követsége már korábban próbálkozott, hogy hivatalból ápolja azokat a német kato- nasirokat, amelyekről még tudták, hogy kinek a holttestét őrzik. Ezekhez eljártak, járnak a hozzátartozók. Ilyen van néhány Pécsett, Csurgón három. (Fotónk az utóbbiakat ábrázolja.) A nagykövetség most újabb felhívást tett közzé, kéri a sírokról tudókat, hogy adataikat közöljék a megyei temetkezési vállalatokkal. Pécsre eddig csaknem tíz településről érkezett bejelentés, többek között Szajkról, Mekényesről, Babarcról, Gor- disáról. Nálunk is, mint a többi megyében, a megyeszékhelyen alakítják ki a német katonák központi temetőjét. Cs. J. Fotó: Mód Istvánná ..Gsoffifperaz" Zsarugate Bizonyos fokú olvasottságom ellenére némi nehézséget okoz a műfaj — riportregény — pontos meghatározása. Tanácstalan vagyok azért is, mert van egy olyan halvány gyanúm: a „riport-hányad" igazságmag- vai mellett a „regény-hányad” alkalmat kínál a szerzőnek, hogy azt adjon szereplői szájába, illetve olvasói fejébe, amit akar. Ez pedig vádakat felsorakoztató könyv esetében nem tisztességes. Mindez a legújabb gate, a Zsarugate címmel megjelent, Békés József által írt könyv kapcsán jutott eszembe. Riportregényről van szó, természetesen, s ebben a szerző a rendőrség Somogy megyei viselt dolgait borítja az asztalra. Van persze miről írnia, bőven, már csak azért is, mert főkapitányok, osztályvezetők, városi főnökök és egyéb kategóriák etikátlanságai jó alkalmat kínáltak az összefonódások, a kéz kezet mos gyakorlat, az elképesztően primitív vezetői magatartás bemutatására. Mindezt - már ami a tényeket illeti - e recenzióban nem taglalom. Két okból sem: részint nem tudom, mi igaz belőle, s mi nem. Azaz: mi regény és mi riport. Másrészt nem tetszik - jóllehet ez teljesen szubjektív - a „gate" a címben. Azt sugallja: ma, ha valamit él akarok adni — például egy riportregényt -, legjobb, ha szerepel benne az olvasók, rádióhallgatók, tv- nézők legtöbbje által lefordítani nem tudott „gate". Mondhatnám: a mézesmadzag. Vagy mások szempontjából: keserű pirula. Mármost, hogy ezt a keserű pirulát a könyvben érintettek lenyelik-e, vagy felveszik a kesztyűt, s igazságért kiáltanak, még nem lehet tudni. Békés József ugyan hivatkozik rá, hogy kötetének szereplői közül néhányon „titkos balatoni találkahelyen . . . megá1- lapodtak a teendő lépésekben", de erről sem tudom, melyik oldalhoz lehet gém- kapcsozni: a riporthoz, vagy a regényhez. Ezzel együtt számos valóban fura — hogy durvább kifejezést ne használjunk - esettel foglalkozik a szerző a könyvében, mégpedig a történeteket rendőrök szájába adva. Az olvasónak azonban komoly fejtörést okozhat: hol történik mindez, kikkel, pontosan miről is van szó . . . Mert Békés miközben a gate kifejezéssel dobálózik, s igen súlyos vádakat fogalmaz meg - amelyek egyébként lehetnek akár igazak is -, minden nevet — meglehetősen fantáziátlanul — megváltoztat. Amit akár illetlenségnek is mondhatnék: ha már bátornak tünteti fel magát, vállalja a bátorságot, s mondja ki: melyik megye, mely városai, azokban mely (volt) kiskirályok követtek el ennyi gyalázatosságot. A korábbi, hasonló könyvekkel szemben - amelyek tulajdonképpen az ötletet adhatták a szerzőnek: abből a falatból nekem is jut - ez az Deseda Triatlan *90 Ez már a jövő sportja «■ Üzemanyaghiány a Szovjetunióban A szovjet gazdaság 18 millió tonnával kevesebb kőolajat kapott az év első felében, s ez okozza a Szovjetunió több területén, így mindenekelőtt az Ukrajnában tapasztalható üzem- anyaghiányt. Ezt V. Kosztyunyin, az Állami Ellátási Bizottság elnökhelyettese közölte a Komszomolszkaja Pravda című lap szombati számában. Elmondta, hogy a kö- olajfinomitó üzemek igy is közel 11 millió tonna — már felszínre hozott — kőolaj feldolgozásával adósak. A szovjet hivatalnok mindehhez hozzátette, hogy az üzemanyagellátási helyzetet tetézik a gyakori szállítási fennakadások. Mntegy kétszázan indultak azon a triatlon versenyen, amelyet tegnap rendeztek a Kaposvár melletti Deseda-ta- von és környékén. A harminc Celsius-fok körüli melegben embert próbáló feladatokat kellett leküzdeni, hiszen a felnőtt versenyzők például 1500 méter úszás után 41 kilométert kerékpároztak, majá azonnal megkezdték a tízkilométeres futótáv teljesítését.- Ez már a jövő sportja, - mondta megnyitó beszédében Horváth Zoltán, a verseny főszponzorának számító Mikrocenter Kft. ügyvezető igazgatója. A Mikrocenter ranglistaverseny győztesei: Férfiak: ifjúsági: Bréda Balázs (Kaposvár) Junior: Léman Tibor (Budai II.) Felnőtt: Kondrat Darius (Lengyelország) Senior: Stura Ernő (Pécs). Nők: Junior: Szabó Kovács Beáta (Szekszárdi. Felnőtt: Lenti Anita (Oxigén SE). Az abszolút kategória győztesei: férfiaknál Kondrat Darius, nőknél: Lenti Anita. A versenyen a legfiatalabbak is rajthoz álltak. A tíz-tizenhárom évesek a Rókamóka miniverseny távjait teljesítették. Itt a fiúknál az abszolút győzelmet a szekszárdi Csankó Géza, a lányoknál pedig a zalaegerszegi Bérces Edit szerezte meg. V. I. Fitness-nap Egésznapos fitness-program zajlott tegnap Pécsett, az Apáczai Nevelési Központ sport- és strandterületén. A rendezvényen a nap során csaknem kétezren vettek részt, délelőtt a gyerekeknek BMX, gördeszka, és aszfaltrajz-versenyt tartottak, a felnőtteket body-bilding, karate, cselgáncs- és divatbemutatókkal szórakoztatták, valamint Go-Go-lányok színesítették a programot. A tervek szerint augusztus elején hasonló sportnapot rendeznek, a kertvárosiaknak. Läufer László felvétele elsődleges hátránya a „Zsaru- gate"-nak: a csontot már alaposan lerágták. A másik: lehet egy kötetet jól és rosszul is szerkeszteni. A „Zsarugate" nem az előbbiek közé tartozik. És írni is lehet jól és rosszul - ez nyilván tehetség és gyakorlat függvénye. Kelet-európai bevándorlók Dél-üfrikában Több mint 48 ezer keleteurópai és szovjet állampolgár kért ebben az évben eddig letelepedési engedélyt a Dél- Afrikai Köztársaság hatóságaitól - jelentette szombaton a dél-afrikai állami rádió. Az év első öt hónapjában összesen csak 375 lengyen, jugoszláv, magyar és szovjet személy érkezett az afrikai országba. A Dél-Afrikai Köztársaságnak egyetlen kelet-európai állammal sincs diplomáciai kapcsolata. Ennek ellenére az ezekben az országokban történt változások óta keleteurópaiak ezrei folyamodtak bevándorlási engedélyért a Dél-Afrikai Köztársaság nyugat-európai nagykövetségein. Monstre katonai per Romániában (Folytatás az 1. oldalról) öt napos tárgyalássorozat után pénteken ismét elnapolták a tömeggyilkossággal vádolt Nicu Ceausescu perét. A tárgyalást Nagyszebenben folytatják augusztus 21-én. A bukaresti területi katonai bíróság előtt felel tetteiért Constantin Dascalescu volt miniszterelnök, továbbá Stefan Andrei, Lina Ciobanu, Ni- co/ae Constantin, Silviu Cur- ticeanu, Gheorghe David, Miu Dobrescu, Fazekas Lajos, Su- zana Gadea, Gere Mihály, Nicolae Giosan, Ana Mure- son, Paul Niculescu-Mizil, Constantin Olteanu, Gheorghe Oprea, Dumitru Popescu, Constantin Radu, Ion Radu, Gheorghe Radulescu, Ion Stoi- an, Szász József, loan Toma, loan Totu és loan Ursu. Constantin Dascalescut, Gere Mihályt, Gheorghe Opreát és Dumitru Popescut tiltott fegyver- és lőszertartásért is vádolják. A „huszonnégyek" pere előreláthatólag több hónapig tart majd. Vadcooppamilett Ha van egy több száz fős társadalmi szervezet, melynek elnöke vagy, hívd ösz- sze közgyűlésüket egy apró újságközleményben. A személyre szóló meghívás hiányának köszönhetően a tagok ötödé jelenik csak meg, azaz a közgyűlés határozatképtelen — tehát nem is közgyűlés —, de ez ne zavarjon. Bevezető beszédedben jelentsd ki, hogy aki nem jön el két közgyűlésre, azt ki- zár(at)od —, ha valaki megjegyzi, hogy ezt csak a tag- díjfizetés elmaradása miatt lehet, teljesen másra hivatkozva fogd rá az illetőre, hogy disznóságokat követett el, és ezért hallgasson el. Ezután mutasd be az általad kiválasztott embereket, akiket a vezetőségben szeretnél látni és, az összes jelöltet egyszerre, nyílt szavazással választasd meg. Ha egy fő — talán jogász - jelzi, hogy az egész teljesen szabálytalan, s ráadásul nem is határozatképes a gyülekezet, jelentsd ki, hogy negyed órával későbbre ösz- szehívod a második közgyűlést. Ezután még az első folytatásaként — a második közgyűlés valahogy később sem ül össze — választasd újra a vezetőséget, most már személyenként, s mikor megint jelzik, hogy szabálytalan, mert az ellenszavazatot és tartózkodást nem kérdezted meg, jelentsd ki, úgy vetted észre, hogy mindenki igennel szavazott. Közben a vezetőséget ellenőrző bizottságba magadat is próbáld bejuttatni úgy, hogy kijelented, az elnök mindenhol tagja — a többek között az elnököt is kontrolláló — ellenőrző bizottságnak, s mikor ezt mór a mindennapi jogérzékű emberek is kifogásolják, lásd be, ez az egy nem sikerült. Nos, mindez megtörtént a VADCOOP nevezetű országos vadásztársaság baranyai tagszervezetének „közgyűlésén", 1990. július 21-én, délelőtt, Pécsett, a Park moziban. Torma József Elnök Úr ezúttal alaposan mellélőtt: a „közgyűlésen” jogi, vagy szervezeti értelemben semmi nem történt, csupán elhangzottak, s elszálltak a szavak. Vajon mi kerül a jegyzőkönyvbe, s ki fogja aláírni? Bozsó Béla Az az indíték pedig, hogy a piacon még juthatok némi „csontpénzhez”, nehezen elfogadható szempont. Csak az igénytelenebbjét készteti arra, hogy tollat fogjon. Ha valaki mégis el akarná olvasni a kötetecsíkét, néhány támpontot adunk, hogy tudja, hol és kikről szólnak a történetek: a kisváros = Nagyatád, a szétlőtt faszobor az itteni alkotótáborban van, a megyei első titkár: Klenovics Imre, a megyei főkapitány: Bö- röcz István, a Rózsa étterem = a Takács Gyula is megénekelte Muskátli, a Csörgő = Csurgó, a fiatal Radnai = Radnóti László, a Labanc János = Hajdú János, a Sugár Ipari Szövetkezet = Napsugár, Csurgón - és igy tovább . . . Mészáros Attila Ön bizonyára sokat gondolkozott, hogyan válhat sikeressé??? Most itt az alkalom! Legyen REKLÁMSZERVEZŐ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Baranya megyei Irodájánál! Mit kell tennie? ön felkeresi mindazokat, akik részére az Új Dunántúli Napló sikeres hirdetési fórumot jelent. Az ajánlattétel után szerződést köt az ügyféllel és ezután csak a JUTALÉK felvétele van hátra az iroda pénztárjában Legyen tehát REKLÁMSZERVEZŐ az Uj Dunántúli Naplónál! Ha minket keres, jól keres. Érdeklődni lehet Pécsett, a Hunyadi út 11. sz. alatt, az Új Dunántúli Napló-lapok reklámfőnökénél. Telefon: 15-000. 2 vasárnapi