Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-20 / 107. szám

Rádió Műsorok a szabadtéri színpadokon ___________________________________ ________________________________ * ______ _________ A Szélkiáltó együttes, jubileumi koncertjén Ne értsük félre a szabadságot! Az aktualitások jegyében min­dig az utolsó pillanatig nyitott a „ Jó pihenést! ” című szombati zenés magazin. A szerkesztő, Kovács Zoltán, a következő ter­vezett anyagokkal várja a hall­gatókat a készülékek mellé: mit akar a legnagyobb párt, az MDF? Hatpárti nagykoalíció a helyhatósági választásokon Somogybán. Szó lesz a Fadd- Dombori volt KISZ-tábor nyári elhagyatottságáról és a JPTE botanikus kertjének jövőjéről is. Portrét hallhatnak a 94 éves néptanítóról, és bemutatkozik a PVSK NB l-es női kosárlabda csapatának új edzője is. A kul­turális rovatban a Nyári Színház Krezla-bemutatójáról és egy baranyai rockzenekar országos sikeréről is beszélnek majd. Ne értsük félre a szabad­ságot! Ez a vezérfonala a déle­lőtt 9-től 10 óráig tartó Vasár­napi magazinnak, mondja a szerkesztő, László lajos: - Amíg a szabadság cselekvésre hív, eredményt hoz, addig a fél­reértelmezett szabadság, avagy a szabadosság bén ít, os­toba vitákra ösztönöz. A sza­badságot az érheti el, aki meg­harcolja a maga küzdelmét, elsősorban önmaga ellen, és így nem kényszerül arra, hogy embertársait bénítsa okkal, ok nélkül. Balikó Zoltán evangéli­kus lelkész erről beszél a mű­sorban. Hallhatunk a szétsza­kadt családi kötelékek szomorú következményeiről a rendőrtől, a gyámügyekkel foglalkozótól. Meglátogatunk egy olyan csa­ládot is, ahol az egymáshoz fű­ző szeretet és nem az érdek adja az élet szépségét. Felke­ressük az ország legnevesebb tojásfestő asszonyát Bátán, akit szintén a szülői gondosko­dás indított el felfelé vezető út­ján, és hallunk a pápai látoga­tás előkészítésének néhány mozzanatáról is. A műsor zenei szerkesztője Kovács Attila. A 10 órai hírek után pedig Kovács Zoltán teljesíti a hallgatók ze­nés kéréseit. Szentistvánnapi búcsú Talán vannak, akik még emlé­keznek rá, hogy öt évvel ezelőtt nagy sikerű ősbemutatót tar­tott a Pécsi Nyári Színház a Tettyén, ahol Krezla Szentist­vánnapi búcsú című darabjával ismerkedhetett meg a közön­ség. A történet Zágrábban, nem sokkal az első világháború kitörése előtt játszódik, s a kü­lönös búcsú forgatagában fel­vonulnak a kor szereplői. Szin­te látomásszerű mindez, ebben a kavargó, zabolátlan hangula­tú ünnepben alig van valami emberi, minden megtörténhet, a halott életre kel, míg mások Zenei evangelizáció Három koncertet is ad Bara­nyában a Magyar Continental Singers And Orchestra a követ­kező héten. Július 23-án 19 órakor Pécsett a Székes- egyházban, 24-én 18 órakor pedig a pécsi Ifjúsági Házban lépnek fel. 25-én 19 órakor a magyaregregyi Arnold-házban adják elő zenei evangelizációs programjukat. élő halottként járják döbbene­tes haláltáncukat. Az előadás idén más térben és másként kerül a közönség elé. A Szabad­téri Táncszínen július 27-én, 28-án és 29-én horvát-szerb nyelvű, augusztus 3-án, 4-én és 5-én pedig magyar nyelvű előadások lesznek. A Bagossy László rendezte előadás alcíme is csalogató: expresszionista játék tamburazenészekkel, kó­lóval, táncosokkal, gyertyákkal, húsokkal, polgárokkal, cigá­nyokkal, csibészekkel, komédi­ásokkal. Az előadások 21 óra­kor kezdődnek, 17 órától pedig színes vásári kavalkád veszi Előadások a hazai nem­zetiségekről A Magyarországon élő nemze­tiségek múltjáról, jelenéről lesz szó a pécsi Művészetek Háza kistermében július 27-én, pén­teken. A délelőtt 10 órától dél­után 5-ig tartó minikonferenci­án - melyen részt vesz Spíró György, Bécsy Tamás, Saro- sácz György mellett három ju­goszláviai vendég is - lehető­ség lesz az előadások kezdetét, melyben a budapesti Térszínház művészei működ­nek közre. Atettyei romoknál július 20- án, 21 -én és 22-én még látható Buckmann: Most mind együtt című színműve, akik pedig le­maradtak Hervé: Nebáncsvirág című operettjéről, július 25-én és 26-án tekinthetik meg ebben a hónapban. Countrymánia és dixilendület Folytatódik az Orfűi-Tó-Show rendezvénysorozata. Július 20-án este 8-kor a 100 Folk Celsius és Eszményi Viktória lép fel, műsoruk alcíme: A sár­meghallgatása mellett kötetlen beszélgetésre is. A rendezvény a Pécsi Nyári Színház bemuta­tójához, Miroslav Krezla Szent­istvánnapi búcsú című darab­jához is kapcsolódik. Albánia mostanában újra fi­gyelmünk középpontjába ke­rült, s így érdeklődésre tarthat számot a Ház másik, július 25- ei programja. 18 órakor a kis­teremben Hanna Spahiu ré­gész, a Tiranai Nemzeti Múzeum munkatársa beszél az albán régészet és műemlékvé­delem újabb eredményeiről, de valószínű, hogy a most zajló változások iránt érdeklődők kérdéseire is válaszol. kányölő 100 Folk pattanásai és a bűvös Eszményi Viki gyer­mekeknek /is/ szánt felnőtt koncertje, az amerikai-magyar barátság jegyében. Egy hét múlva, július 27-én a Molnár Dixieland Band-del Bontovics Kati érkezik a tószín­padra, műsoruk ugyancsak es­te 8-kor kezdődik. Orgonamuzsika a templomban A Harkányi Nyár keretében júli­us 20-án 18 órakor a szabadtéri színpadon a schreheim-i fú­vószenekar ad koncertet. Va­sárnap, július 22-én 18 órától a Véméndi Népi Együttes műso­ra lesz látható ugyanitt, őket 19 órakor az Akkorden Orcester Georg Pénz Schvabisch Gnünd fellépése követi. Hétfőn, július 23-án a katolikus templomban újjab orgonakoncert lesz, ezút­tal Krómy Judit játékában gyö­nyörködhetnek az érdeklődők. Kürt és orgona Az Abaligeti Nyár rendezői júli­us 22-én az abaligeti templom­ba várják a látogatókat, ahol 19 órakor Tolnay Gábor /kürt/ és Kölcsey Tibor /orgona/ lép fel. Aki a következő vasárnapon is arra jár, az július 29-én 15 óra­kor a Szélkiáltó együttessel ta­lálkozhat, akik a barlang bejára­tánál adnak koncertet. Fellép a Reflektor „ Akinek humora van” címmel zenés kabaréjellegű ajándék­műsorral várja közönségét az Apáczai Nevelési Központ Ref­lektor irodalmi színpada július 20-án a patacsi művelődési házban. Kellemes kikapcsoló­dást ígérő műsoruk este fél 8- kor kezdődik. Beatrice ugyancsak július 20-án lépfel, de Pécsett, a Balokány ligetben a Beatrice együttes. A csapat a lel­kes közönséget 20 órára várja. Rovatszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ Néhány sorban Gyémántdíjasok Belinda Carlislie (képünkön) is fellép az Antwerpenből közvetített koncerten, népsze­rű énekesek társaságában VASÁRNAP, 16.25 Fagylalt tölcsér nélkül A Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertes filmjében Kútvölgyi Erzsébet jobbján Mihályi Győző, balján a fiatal Seszták Szabolcs HÉTFŐ, 20.30 A polip Cattani felügyelő (Michele Placido, a képen) az új epizódban tovább folytatja a maffia szennyes ügyeinek kiderítését KEDD, 20.05 Leonard Bernstein A West Side Story lemezfelvételét vette filmre az NSZK-ban egy forgatócsoport _____ SZ ERDA, 22.15 Via Mala A háromrészes filmsorozat női főszerepét Sylvie Granotier játssza (a képen) ---------­CS ÜTÖRTÖK, 22.15 Dempsey és Makepeace Ki gondolná, hogy az előkelő angol úr baráti társa­ságában kell a gyilkost keresnie a népszerű nyo­mozókettősnek PÉNTEK, 19.00 Forgószél Cary Grant és Ingrid Bergman (a képen) a fősze­replői az izgalmas amerikai filmnek, amely egy náci összeesküvés leleplezéséről szól SZOMBAT, 20.10

Next

/
Oldalképek
Tartalom