Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-18 / 105. szám

1990. július 18., szerda aj Dunántúli napló 3 (Folytatás az I. oldalról.) és remélhetően megszűnnek azok a gondok, amelyek az el­múlt években egyre inkább lehetetlenné tették az állam- háztartás finanszírozását. Szót kért Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnö­ke is. Kifejtette: a számvevő­szék a múlt évi költségvetés összeállítását megfelelőnek tartja, felülvizsgálata során azonban több megállapítást is tett. Többek között indokolt lenne a vállalatok nyereség­adó-kedvezményeinek szűkí­tése. A tapasztalatok szerint felesleges a jelenlegi, kiter­jedt kedvezményrendszer fenn­tartása a vegyesvállalatok szá­mára, mivel ez nem járult hozzá a jelentős nagyságú külföldi tőkebeáramláshoz. A költségvetési mérleghiány finanszírozásával kapcsolat­ban a számvevőszék elnöke alapvetően egyetértett a pénz­ügyminiszter javaslatával, ám azt is hangsúlyozta: az ál­lamháztartás nagymértékű hi­teligénye a gazdaság, a vál­lalkozók kölcsönforrásait szű- kíti.-Hagelmayer István egy fi­gyelemre méltó javaslatot is megfogalmazott. Az államház­tartás hiánya, szerinte már el­éri az 1300 milliárd forintot. Elképzelhető egy olyan lehe­tőség, hogy a kormány a de­ficit egy részét az állami vá'- lalatökhoz telepítené, Matyi László, a Parlament Költségvetési, Adó- és Pénz­ügyi Bizottságának előadója, szintén arról számolhatott be, hogy a benyújtott jelentést el­fogadhatónak tartják. A bi­zottság is szükségesnek ítéli meg a kiterjedt vállalati nye­reségadó-kedvezmények szű­kítését. Támogatják a kor­mány javaslatát a vártnál na­gyobb költségvetési hiány fi­nanszírozásának megoldására is. Mint mondotta: a múlt esztendőben a költségvetés deficitje az eredetileg terve­zett 21 milliárd forint helyett végül is 54 milliárd forint. Ie‘t. A vitában Matyi László, a Szabad Demokraták Szövetsé­gének véleményét tolmácsolva közölte: pártja tisztában van azzal, hogy a gondokat a kor- mánykoalició az előző kor­mányzattól örökölte, ezért nem gördít akadályokat a törvény- javaslat elfogadása elé, ugyanakkor az előterjesztés súlyos hiányosságai miatt a szabad demokraták támogatni sem tudják az előterjesztést. Lényegében hasonló álláspon­tot fogalmazott meg a Fiatal Demokraták Szövetséqe ne­vében Kása Lajos is, aki sze­rint a törvényjavaslat jelen formájában nem fogadható el. A szabad demokraták fenntar­tásait sorolva Matyi László a többi között kifogásolta, hogy a jelen tervezet folytatja azt a „hagyományt", hogy bizo­nyos problémákat egyszerűen továbbgörget, s nem világítja meg azok várható következ­ményeit. A költségvetési hiány finan­szírozásával kapcsolatban az SZDSZ képviselője elfogadha­tónak tartotta a pénzügymi­niszternek azt az indítványát, hogy a rövid lejáratú refinan­szírozási hitelt hosszú lejórotú- vák alakítsák át. Schamschula György a Ma­gyar Demokrata Fórum nevé­ben válaszolt Matyi László fel­szólalására. Lotz Károly (SZDSZ) Hagei- mayer Istvánnak ahhoz a ja­vaslatához kapcsolódott, mi­szerint az óriási állami defici­tet esetleg osszák szét az ál­lami vállalatok között, és a privatizálásukból finanszíroz­zák a hiányt. A képviselő ezt rendkívül veszélyes ötletnek ta rtottc. A vitában elhangzottakra Rabár Ferenc és Hagelmayer István válaszolt. A pénzügymi­niszter úgy védekezett az öt ért vádakkal kapcsolatban, hogy a' terveknek megfelelően állította össze a beszámolási rendszert, s ezért nem érzé­kelhetők azon változások. Pénzügypolitikai vitába nem kíván belebocsátkozni, mivel azt a Parlament később fogja napirendre tűzni. Úgy véleke­dett: a költségvetési hiányt finanszírozó hosszú lejáratú hitele.k feltételeiben csak a pénzügyminiszter, illetve az MNB elnöke állapodhat meg, ebben a kérdésben ők a meg­felelő emberek. Ezután határozathozatal kö­vetkezett. Az Országgyűlés el­fogadta a Magyar Köztársa­ság 1989. évi állami költség- vetésének végrehajtásáról szó­ló törvényjavaslatot, valamint az Állami Számvevőszék jelen­tését. A Parlament ezt követően az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon ke­zeléséről, hasznosításáról szóló 1990. évi VII. törvény módosí­tásának részletes vitájával folytatta munkáját. Az általá­nos vita során számos törvény- módosító javaslat hangzott el, s ezeket az Országgyűlés bi­zottságai részletesen megvitat­ták. A bizottságok előadói — Katona Kálmán (Gazdasági Bizottság), Remport Kataliij (Költségvetési, Adó- és Pénz­ügyi Bizottság), lllésy István (önkormányzati Bizottság) - ismertették a testületek hatá­rozatait. Az Állami Vagyonügynök­ségről szóló törvény módosí­tásával kapcsolatos vitát a délutáni órákban megszakí­tották: o tárgysorozatban elő­re jelzett interpellációkat és kérdéseket tárgyaltak meg a képviselők. Monostori Endre (SZDSZ) a miniszterelnökhöz intézett in­terpellációjában azt indítvá­nyozta, hogy az egykori mun­kásőrség szombathelyi székhá­zát a helyi mentőállomás kao- ja meg. Az interpellációra válaszoló Botos Katalin, pénzügyminisz­tériumi államtitkár — elismer­ve a képviselői indítványban foglaltak jogosságát — kifej­tette: a kormány álláspontja szerint a munkásőrvagyon hasznosítása költségvetési be­vételt kell hogy eredményez­zen, így nem adható ót az ingatlan térítésmentesen. Monostori Endre az állam- titkári válasszal nem értett egyet, ám azt az Országgyü lés elfogadta. Fáklya Csaba (SZDSZ) a megüresedett honvédségi szoi- gálati lakások tárgyában in­terpellált a hanvédelmi m.- niszterhez, s a fentihez hason­ló válasszal kellett beérnie. A tárca nevében válaszoló Raf- fay Ernő államtitkár ugyanis rámutatott, hogy a megürese­dett ingatlanok hasznosításá­ból ke1! a honvédelmi tárca költségvetésének forráshiányát pótolni. Szili Sándor (MSZP) az M0 körgyűrű megépítése körüli kércféseket feszegette interpel­lációjában, kifogásolva, hogy a tervezett körgyűrű voltakép­pen „belgyűrű”, s mint ilyen, a kertvárosi övezetek lakóit hátrányosan érinti. Siklós Csa­ba közlekedési és hírközlési miniszter azonban világossá tette, hogy a körgyűrű nem az eredetileg tervezett, s már ko­rábban nyilvánosságra hozott nyomvonalon épül, hanem an­nál kijjebb, a főváros határá­nál. Wachsler Tamás (FIDESZ), honvédelmi miniszterhez inté­zett kérdést - távolléte miatt — Kövér László tolmácsolta a plénum előtt. A kérdés a hon­védelmi tárca távlati koncep­ciója mellett konkrétan arra s vonatkozott: érvényben lesz-e az előző honvédelmi miniszter Vért adtak a honatyák Huszonkét országgyűlési képviselő összesen nyolc liter vért adott kedden reggel az Országos Haematológiai Intézetben. A Vöröske­reszt akcióját támogató honatyák az ülés előtt, együtt indultak a Parlamentből az intézetbe. Kántorné Farkas Erzsébet, a Vöröskereszt budapesti szervezetének munkatársa elmondta az MTI-nek: az utóbbi időben jelentősen csök­kent az önkéntes véradók száma, ami többek között azzal is ma­gyarázható, hogy a korábban biztos bázist jelentő nagy iparválla­latoknál is nehezebb megszervezni a véradást. A Vöröskereszt munkatársai a képviselők körében szervezett akció­jukkal — amelyet példaértékűnek szántak — remélik, hogy sikerült a közvélemény figyelmét ráirányítani e sokak számára létfontosságú problémára. Képernyő élölt Lukács elvtárs 1919-ben be­mászott a lövészárokbö, egyik hóna alatt mondjuk egy öreg hátultöltős puskával, másik alatt Hegel Világtörténetével, elő lehetett kapni a lihegéstől később bepárásodó távcsövet, hogy szemrevételezze a pol­gári filozófiák a jövőre néz­vést terméketlen sivatagát: a robbanások villámfényében becserkéssze Bergsont, Marxot, Spenglert, áttekintse a tere­pet Nietzschétől Dilthey-ig, Kierkegard-tól Nicolai Ha*t- mannig, Heideggertől Trocki- jig. Ezek még a kétségbeesés éjszakái voltak - hogy az ő szavaival éljünk - ahonnan nem volt más választás, mint megpillantani a forradalom ígéretét. Aztán ki is mászott a lövészárokból, hogy 1921- ben, a Komintern harmadik kongresszusán azt is megfi­gyelje, hogy Lenin késve ér­kezik a terembe, hogy később tőle idézze és biggyessze ne­vezetes Nicolai Hartmann-ta­nulmánya elé, hogy „az okos idealizmus közelebb áll az okos materializmushoz, mint a buta materializmus". Jólle­het, manapság nem ildomos Lenint citálni, de hát Lukács elvtárs az oka, aki a magyar majd a német kommunista pártba lépett be, aki igen nagyra tartotta Thomas Mannt, Euripidészt, Goethét, Gott­fried Kellert, Dosztojevszkijt, és nagyra tartott másokat is, aki Nagy Imre társaságában megjárta a romániai Snago- vot is, és akinek a temetésé­nél a gyászt gumibofos rend­őrök felügyelték. És aki mel­lesleg e század egyik legna­gyobb filozófusa volt. Ellenségei, akik nem kérnek belőle, bizonyára most meg­köveznek, követői pedig meg­tapsolnak ezért a szerény, iróniával fékentartott áhítatért is, pedig a példa, Lukács György példája a túlélő gon­dolkodás megrázóan huszadik századi drámája. Eörsi István Interjúja, amelyet a Stúdió '90 szerkesztői a vasárnapi Pre­mierben tűztek műsorra, majd az azt követő beszélgetés a szerzővel és az idős filozófust zseniálisan alakító Gábor Miklóssal, az így értelmezett drámának erről az egyetejnes jellegéről győz meg. Szólhatnánk itt a történe­lembe „vetett" egyén szelle­mi sorsfordulóiról, hitek meg- törettetéről és egyébről, a lu­kácsi életművet fordító és ku­tató Eörsi István azonban - afféle szellemi Eckermannként nem a’zt fürkészi, hogy az öregedő test képes-e meg­alázni a szellemet, nem arra kíváncsi, igazak-e Lukács fi­lozófiai premisszái, nem arra vár, hogy leleplezze, tévedé­sen kapja —, hanem e szel­lem kristályos logikájú műkö­désének a titkát, autonómiáját próbálja megfejteni. Kell eh­hez az élettörténet is, hiszen vélhető, hogy az elvontságo­kat termő, befelé forduló kri­tikai szellem csírái ott vannak az anya iránt érzett, alig le­által sorállomány számáia megígért hétnapos rendkivü.i szabadság? Raffay Ernő á: lamtitkár válaszában megeró sítette a rendkívüli szabadság érvényét. Ugyanakkor utalt ar­ra is, hogy a kormány már megvitatta a honvédelmi tör vény módosítását, s ezt rö­videsen a Parlament elé is beterjeszti. Rajk László (SZDSZ) kérdé­sé a művelődési miniszterhez szólt, .és a Hungaroton, vala­mint az Országos Filharmónia vezetőinak — véleménye sze­rint - puccs-szerű kinevezését tette szóvá. Az Állami Vagyonügynökség­ről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításából szóló törvénymódosítással kap­csolatos vitában alapvetően két ellentétes vélemény rajzo­lódott ki. Székelyhídi László (MDF) azért sürgette a vagyonügy­nökséggel kapcsolatos törvényt módosító javaslat minél előb- b' elfogadását, mert szerinte csak így lehet megakadályoz­ni a hatalomátmentést, a spontán privatizációt, ami a dolgozókat hátrányosan érinti. Végül is az elnöklő Vörös Vince lezárta a vitát, ám dön­téshozatalra nem került sor, mivel egyetlen képviselői mó­dosító indítványt 7az Alkot­mányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság még nem tudott megvitatni. A bi­zottság szerdán foglal állást a kérdésben, s így a Parla­ment is csak szerdán hozhat határozatot. A képviselők ezt követően vita nélkül elfogadták a július 29-i népszavazás előkészíté­sének és lebonyolításának pénzügyi szükségleteiről, va­lamint a nem pártként be­jegyzett társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló határozati javaslatot. Ezek után tértek rá annak a törvényjavaslatnak a tárgya­lására, amely a Pártatlan Tá­jékoztatás Bizottságának fel­állításáról, valamint a közszol­gálati eszközök (Magyar Tele­vízió, Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szól. A napirendi pont előadó­ja Haraszti Miklós (SZDSZ) volt. Mivel több törvénymódosító javaslatot a Parlament bizott­ságainak még meg kell tár­gyalniuk, ezért - az általános vitát az elnöklő Vörös Vince szerdára halasztotta. A törvényhozók szerdán 14 órakor ismét találkoznak, s folytatják a megkezdett napi­rendi pontok tárgyalását. Az Országgyűlés díszpáho­lyában a délutáni ülés alatt megjelent Wolfgang Bötsch, az NSZK Szövetségi Parla­mentje CDU—CSÜ frakciójá­nak helyettes elnöke, aki de­legáció élén érkezett Buda­pestre. Öt és a küldöttség tagjait az elnöklő Vörös Vince •köszöntötte. küzdhető megvetésben, keli tudni, miért választotta az Iliászból a Hektort és U.v Unkaszt, az Utolsó Mohikán!, és lett hűséges a sikertelenek­hez, kell tudni szerelmeiről, Selmayr Irma és a szigorú Gertrud, galvanizáló erejéről, és kell az időléptéket nem is­merő memória, amely szaba­don jár-kel e században —, élő vagy holt szellemóriásak között, az egyremegy. Mint a tévébemutatót követő beszél­getésből, az otthontala.nságát bevalló Gábor Miklós és a szerző szavaiból is kiderül, a- hűségről szólt, a hűség egye­temes érvényű határait bon­colgatta ez az érzékeny, sze­retetteljes iróniával átszőtt dráma - annak a hűségnek a határairól, amely megőriz bennünk másoknak, amely le­het a szellem sajátja, mérté­ke is, hogy segítségével leg­alább magunkban otthont te­remthessünk. Bóka Róbert Bizalmi állás kormányzati kegyből Az Országgyűlés vitájában az ellenzék éles kritikával illette az önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot. Annak egyes, közigazgatásunk hagyományaiból visszahozott intézményei, tiszt­ségei, elnevezései egyenest az „anakronizmus" minősítést kapták. Ilyen volt a vármegye elnevezés, de méginkóbb a fő- ispani tisztség visszaállítására vonatkozó javaslat. Az, hogy megye helyett a közeljövőben netán vármegyét mondunk, legfeljebb csak fur­csa lesz, de szélesebb körű vitára csak annyiban provokál, hogy nemes, vagy inkább egy­kori nemesi hagyomány fel­élesztésének tekinthető. (Bár netán néhány alföldi me­gyénk gondban fő: hol talál területén legalább egy piciny­ke várromot?) A föispáni funkció újraélesztése azonban érdemibb polémiára is okot ad. Az ezzel kapcsolatos két­ségeket, aggodalmakat, ellen­érzéseket legfrappánsabban az az ellenzéki honatya fogalmaz­ta meg, aki a föispáni tiszt­séget és funkciókat úgy jel­lemezte, hogy azok egysze- mélvben teljesítik meg a me­gyei tanácselnök, a megyei végrehaitó bizottság titkára és az egykori állampolgárt me­gyei első titkárának közéleti, politikai szerepét és súlyát. De hát milyen közigazgatá­si funkció is volt a főispánság, s honnan is eredeztethető? Kialakulásának kezdete a Szent István által kialakított államszervezetig vezethető vissza. Első királyunk birtokai igazgatására és a honvéde­lem céljára német mintára várkerületeket hozott létre. Ezek élén állt a király által kinevezett várispán, akit a német grófságok főnökei után comes-nek is neveztek. A vár­ispán a várhoz tartozó had vezére, a várkerülethez tartozó nép bírája, a közbiztonság őre, s nem utolsósorban a várkerületből befolyó jövedel­mek kezelője volt. Ezért jöve­delmek egyharmada és a ki­szabott bírságok összege illet­te meg. Az előbbiekből is kitűnhet, hogy a várispáni tisztség már a kezdetek kezdetén bizalmi állás volt: az uralkodó kegyé­től függött az ispán kinevezé­se. Tekintélyes jövedelemfor­rásnak is bizonyult, ezért az országos főméltóságok, főpa­pok igyekeztek várispáni meg­bízatást is szerezni, illetőleg a főnemesség javarésze töreke­dett örökletessé tenni - család­ja számára a várispánságot, amelyet a 15. századtól kezd­tek főispánságnak nevezni. A^ főispán 1548-ig a saját bizalmi emberét tette meg he­lyettesévé, alispánná: a köz­nemesség csak ekkor tudta elérni, hogy az alispánt maga választhassa. Ennek jelentősé­ge később nőtt meg igazán, amikor az arisztokrata főispá­nok mindinkább szép címnek hatalmi funkciónak, mintsem munkával iáró hivatalnak te­kintették tisztségüket. II. József, a birodalmi cent­ralizációs célokon túl éppen ezért főispánok helyett királyi biztosokat állított a várme­gyék -élére. Halála után azonban visszatért a régi rend egészen 1848-ig, amikor a kormány, illetve a belügymi­niszter előterjesztésére nevezte ki a főispánokat a király. A polgári forradalom szüntette meg az örökös föispáni tiszt­séget. Az 1867-es kiegyezés után a főispánok a mindenkori kor­mány bizalmi emberei voltak, s annak politikáját képvisel­ték a megyék élén, akár a választott, törvényhatósági tiszt­ségviselők ellenében is. A fő­ispánokat a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzé­sével a király, illetve az ál­lamfő nevezte ki. Lévén állá­suk bizalmi, politikai termé­szetű, bármikor elbocsáthatók voltak. Közvetlenül a Belügy­minisztériumnak alárendelten tevékenykedtek és a törvény­kezést és katonai hatóságokat kivéve hatáskörük kiterjedt a törvényhatáság területén lévő királyi, állami hatóságok mű­ködésére, illetőleg a törvény- hatóság által teljesített auto­nóm és állami közigazgatásro. A hatáskörükbe tartozó hiva­talnoknál, intézményeknél a ki­nevezésekhez, előléptetések­hez a főispán jogosult volt ajánlatot tenni. A fontosabb állások betöltésénél az illeté­kes miniszter figyelembe vette a főispán véleményét. A törvényhatósági közigaz­gatásban a főispán elnöke volt a törvényhatósági közgyű­lésnek, a közigazgatási bi­zottságnak és számos fontos választmánynak. A rendes ha­talmi jogkörébe tartoztak az általános ellenőrzési és fel­ügyeleti teendők, a jogkörö­kön belül a rendelkezés, ren­delet és utasításkibocsátás, a fegyelmi hatalom gyakorlása, valamint a szervezeti személy­zeti. ügyekre vonatkozó kine­vezési, kijelölési, áthelyezési és a hivatali beosztások módosí­tását jelentő teendők. A kor­mány, illetőleg a belügymi­niszter rendkívüli hatalommal is felruházhatta a főispánt, ha úgy találta, hogy a törvény- hatóság, vagy első választott tisztségviselője nem teljesíti a kormányrendeletekben, egyéb határozatokban előírt köteles­ségét. Ilyenkor a főispán a törvényhatóság tisztségviselői­vel és hivatalnokaival közvet­lenül rendelkezhetett, akik ren­deletéit kötelesek voltak vég-' rehajtani. Ezért őket törvény- hatóságuk felelősségre nem vonhatta; sérelmeire orvoslást csak az országgyűlésnél ke­reshetett, amelyben természet­szerűleg a kormányzópárt kép­viselői voltak többségben. A főispánság intézménye csak 1950-ben a tanácsrend­szer bevezetésével szűnt meg. Tehát 40 év múltán éledne új­ra, ha a mostani kormánykoa­líció pártjai mindenképpen keresztül kívánják vinni aka­ratukat az országgyűlés más pártjainak ellenérzéseivel szemben, amelyek a föispáni tisztség fentebb vázolt hagyo­mányos hatásköre és jellege, jogköre miatt aligha alaptala­nok. Persze nem az elnevezés, hanem a jogkör és hatásköre a lényeg. Ha közigazgatásunk­ban megmarad — már pedig ez a valószínű — a megyei szint, akkor vezető tisztségvise­lőinek valami címet is kell adni, akár a régmúltból me­rítve ötletért. De érdemes-e, ha a régiseim mögött attól je­lentősen eltérő új tartalom van? Ennél már csak az lehet furcsább és korszerűtlenebb, ha a régi címzés mögött új­nak álcázott régi tartalom rejtőzik. D. I. Lukács elvtárs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom