Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-15 / 102. szám
♦ Az elmúlt években meg volt palackozni való a villányi üzemben. Idén már nem ennyire biztató a helyzet. Százötvenezer mázsa szőlőfelvásárláshoz négy évvel ezelőtt, az átlag 11 Ft-os árral számolva elég volt 165 millió forint. Idén legalább 240-250 millió kellene a PANNONVIN Borgazdasági Kombinát Rt.-nek.- Ilyen hitelstop mellett szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyit adjanak nekünk — mondja Halmai János vezérigazgató. — Jelenleg az a helyzet, hogy az előző évhez képest augusztus 31-ig megvonnak tőlünk 142 millió A PANNONVIN-nek nem a termelés miatt fáj a feje . Minin mm m n t t ' ■ n m ,, .......................................................— - i -.................................................. Bank ok helyett a termelők hiteleznek? forint hitelt. Mi ennek egy részét tudjuk készletleépités- sel, költségcsökkentéssel ellensúlyozni. Folytatjuk az évekkel ezelőtt elkezdett létszámleépítést is, idén 140- 150, elsősorban központi dolgozónktól válunk meg. Valószínű, hogy marad hiteligényünk. Ez a pénz a meglévő1 alapanyag mellett a normál üzemeltetéshez kell. Az új felvásárlásokhoz korábban új hiteleket kaptunk. — Mi lesz akkor, ha tényleg nem kapnak hitelt a felvásárlásra?- A termelőkkel kell egyezkednünk. Elképzelésünk szerint áz egyéni termelőknek részben kifizetnénk a felvásárlási árat, részben fizetési késleltetést kérnénk tőlük. A vállalkozóknak és a szakcsoportoknak lehetőleg a teljes öszeget kifizetnénk, az üzemeknél pedig szintén a késleltetett fizetési megállapodásra törekszünk. — Vagyis ők hiteleznének?- Érezzük azt a törekvést, melynek célja, hogy itthon is *a nyugati fizetési módozatokat valósítsuk meg. Több országban, például a franciáknál, az a gyakorlat, hogy a termelő két—három fizetési részletben kapja meg a terméke ellenértékét. Az átálláshoz egy évet kellene kibírni, ez lenne nagyon kemény. — És ha a termelők nem tudnak előlegezni? — Ha kapunk is, egyedül mi nem tudjuk vállalni. Eddig két tűz között voltunk. A fel- vásárlási árakat 1984-ben felszabadították, óriási nyomás nehezedett ránk, a termelők részére a felvásárlási ár emeléséért, miközben a fogyasztói árkötöttséget csak 1988 áprilisától oldották fel. Alig két éve, hogy vállalkozóként dolgozunk, most pedig túl drága lett a hitel. Egyszerre közel százmillió forinttal több kellene, és ez elviselhetetlen kamatterheket jelentene számukra. — Ezek szerint gond lehet a felvásárlással? — Mi arra készülünk, hogy a kilátások szerinti jó szőlőtermést felvásároljuk, méghozzá a tavalyi, átlag 14,50 Ft- os átlagárnál magasabbért. A pezsgőgyártáshoz szükséges alapanyaggal —, amit elsö- , sorban Zalából, részben Somogybái, illetve az Alföldről szerzünk be - is ez a szán-) dékunkl Annak ellenére, hogy az évek óta veszteséges keleti pezsgőexporton idén darabonként már tíz forintot vesztünk. Abban bízunk, hogy ha rendeződnek a viszonyok, akkor ez is megváltozik, s ezt a piacöt nem akarjuk elveszíteni. T. É. Seuso ezüstkincsei Dunoföldváron kellene keresni? Csak a régészek tudták, azok is szűk körben, hogy a pannóniai kelta Seuso fejedelemnek mesés értékű kincseit rejti valahol a dunántúli táj. Most pár hónapja kirobbant a világszenzáció, hogy Seuso- kincsek keltek útra még a nyolcvanas évek elején. De minden bizonytalan, miként az is, hogy most miért épp egy amerikai bank széfjében őriznek tán két tucatnyit az ezüstedényekből. A műkincs értéke 80 millió font, vagy 140 millió dollár. Visszaszerzésükért • benyújtotta igényét hazánk, Jugoszlávia, Libanon és egy angol magán-műkincske- reskedő. Mi azzal érvelünk, hogy Seuso — pannóniai, az egyik gyönyörűen munkált ezüst remekművön Bala- ton-ábrázolás látható és olvasható a tó kelta neve. S nagy valószínűséggel Polgárdi határából csempészték ki. A Magyar Nemzeti Múzeumba az elmúlt hónapokban legalább ötven bejelentés futott be, mindenki tudni véli, honnan ered a kihurcolt Seuso- kincs, vagy hol rejtőzik újabb. A legizgalmasabb állítással a szekszárdi Szabóné Varga Éva adminisztrátor rukkolt ki, aki Dunaföldvór határába helyez egy Seuso kincses raktárt, a Duna-parti kelta áldozati helyre, ahol szerinte megölték Seusot és feleségét, sőt a magaslaton, külön-külön fekete kőkoporsóban temették el őket. A lelkes amatőr régész csak fotókon látott apró, alig 10-15 centis olyan szobrokat, amelyeket az áldozati helyek forrásaiba dobtak. Két ilyen szobrocska Du- naföldvárrál is előkerült és ezeket forgatva a szoborszélek kontúrjaiból, sziluettjeiből jeleneteket olvasott ki a magányos kutató és domborzati térképeket rajzolt meg. — Nem akarom, hogy a rengeteg, kincs elkerüljön innen, illetéktelenek elrabolják, ezért lefotóztat- tam, a negatívokat elhelyeztettem a rendőrségen. így nyugodt a lelkiismeretem, mert figyelmeztettem mindenkit, még a múzeumi szakembereket is. Gaál Attila régész Szekszárdról:- Lehetetlent állít, a föld nem rejt ott kincseket. Cs. J. A strand szomszédságából, a Jurta büfé melletti területről emelkedik délutánonként a magasba a hőlégballon Gumiasztalok és hőlégballon Őrlőn Repülőgépes láteányrepülésf" terveznek a vállalkozók Szezonra Orfűn mindig történik valami, akad néhány újdonság. Az elmúlt évben — és várhatóan idén is - az elkészült csúszda jelentette a strand egyik legnagyobb vonzerejét. Ám úgy tűnik, idén sem marad a kedvelt idegen- forgalmi centrum vendégcsalogató látványosság, újszerű mozgáslehetőség nélkül. Két vállalkozó komlói fiatalember négy artista gumiasztalt állított fel a strand területén, és ami még meglepőbb, hőlég - ballonos repülésre invitálja a napot, s vizet megunó fürdő- zöket, turistákat. A vállalkozás kiötlője, Tóth László, a Repülőműszaki Főiskolán végzett. — A szovjetunióbeli kiképzés után a hazai hadseregben történt leépítések miatt itthon nem tudtak foglalkoztatni, ezért egy évig egy NSZK— magyar vegyesvállalat pilótájaként dolgoztam Olaszországban. Idén februárban itt is megszűnt a munkaviszonyom, de a nagy ötlet má^ megszületett. Újrakezdési támogatást vettünk fel, és az olasz ismerősökkel közösen egy kft.-t szerettünk volna alakítani, amelynek fő profilja könnyű kategóriájú repülőgépekkel turisztikai látványrepülések megszervezése és lebonyolítása, valamint oktató repülések beindítása lett volna. A hazai légtér kötöttsége azonban keresztül húzta számításainkat, az olaszok kiszálltak az üzletből. Maradt a hőlégballonos látványrepülés és a gumiasztal, aminek ötletét szintén a mediterrán országból hoztuk — mondta vállalkozásukról a fiatalember. A gumiasztalokon egész nap pattoghátnak az önjelölt artisták, a hőlégballon pedig a szélcsendes kora délelőtti és délutáni napszakokban emelkedik fel. — Nem mondtunk le eredeti tervünkről sem, a hazai légtér felszabadítása esetén olasz partnerünk röv-id időn belül szállítja a vízre és szárazföldre egyaránt letehető könnyű kategóriájú repülőgépeket — bizakodott a repülősök optimizmusával Tóth László. K. E. „Nem kívánom a rendőrséget cserélgetni" Regi szokás felelevenítésére vállalkozott a Belügyminisztérium s'ajtó titkársága. A patinás, latin időket idéző kávéházi beszélgetések mintájára kötetlen eszmecserére hívta össze az ország újságíróit. A színhely a BM művelődési házának bárterme. A kollégák körülzsongják dr. Horváth Balázs belügyminisztert. Míg ,,felszabadul". Aczél Endréhez, a Kurír főszerkesztőjéhez fordulok : — Hogyan indul a Kurir, és milyen szerepet szán a bünüayi rovatnak? — Remekül indult a lap, a bűnüavi hjreknek nem szánunk kiemelkedő szerepet, neiji kívánjuk az újságot tragédiákkal ..szinesiteni". Végre megközelíthető a belügyminiszter, tőle azt kérdezem, a várható életszínvonalromlás várhatóan nem kedvez a bűnügyi statisztika alakulásának, tudnak-e többletenergiát fordítani megállítására? A válasz: — Az egyik legnagyobb problémánk a pénzhiány mellett a rendőrök képzet- lenséae. — Tervez-e alsóbb szinten személycseréket? — Nem kívánom a rendőrséget „cserélgetni". Ez majd a megválasztott ön- kormányzatok dolqa lesz. Gaál György Olajriado Antall József miniszterelnök jelentette be a Parl.i- me.nf&eh; hogy á Szovjetunió kedden 9 órakor leá'- lította a Magyarországra irányuló kőolajszállítást. A kormány még aznap felvi- láqosítást kért ennek okáról. Választ nem kapott. Szerdán délelőtt 11 órakor ismét megindult a kőolaj Magyarország felé. A kiesest a szovjet fél műszaki okkal, karbantartással indokolta. A történtekről kérdeztük az ország olajszállításáért felelős Gáz- és Olajszállító Vállalat siófoki központjában Bihari Béla főosztályvezetőt. — Kivételes esetnek számit-e o 9-i olajkimaradás?- Nem. Ilyen és hasonló okból máskor is szünetelt a szénhidrogén-szállítás Magyarországra. Valószínű 9én a fényeslitkei szivattyúállomáson szolgálatot teljesítő szovjet olajátadók - talán a hírközlés akadozása miatt — nem kaptak időben értesítést a műszaki hibáról. — Megérezték-e a kiesést a fi- nomitók? — Nem. Ugyanis mintegy 14 napos tartalékkal rendelkezünk. Az olajat Fé.nyes- litkén tartályokban tároljuk. Innen kimaradás esetén is folyamatosan el tudjuk látni a fogyasztókat. — Júliusban mi a helyzet? — Sajnos, a várt 546 ezer tonna helyett csak 386 ezer tonna olajra számíthatunk. — Ez már az ellátás folyamatosságát is veszélyeztetheti? — Csak akkor, ha a kiesést a Szovjetunió később nem pótolja, vagy dollárért máshonnan nem veszünk olajat. (Szegedi) Radio mellett... Reggel az ABC-ben azt 'mondja egy ismerősöm: „Miért nem írod meg az alacsony nyugdíjakat?!". Mire meglehetősen kissé gorombán — s ezért most elnézést kérek tőle - visszavágtam: „Írja ám meg a vén...!". — Kifakadtam, mert erre is minden ökom megvolt. Ha a nyugdíjról van szó, már az idegbaj kerülget - főként, mert én is érdekelt vagyok — mert nekem is alig valamivel többet hoz a postás a „nagyátlag” öt—hatezer forintjánál, negyvenhat és fél évi munka után. Jobb lenne, ha nem szólnék egy szót sem, de azért az mégis csak elképesztő, hogy évek - évek? —, évtizedek alatt hagyták eny- nyire lerobbanni a nyugdíjakat, hogy írna már semmiféle emeléssel még csak meg sem közelíthetjük a rohamosan növekvő árakat, költségeket, inflációt. A kormány jövő héten tűzi műsorra a családi pótlékra, illetve a nyugdíjakra vonatkozó elképzeléseket, de komolyabb változtatásról ne is reménykedjünk. Jó lenne persze, de azt is belátom: nincs rá pénz, sóher az állam, melynek polgárai vagyunk. Ahogy mondani szokás: „Bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj . . .”. Harapom? Ugyan, mivel? Hiszen reggeli gorombaságom oka is többek között az, hogy egész héten fogorvoshoz járok - nem csupán baráti látogatásként -, mert minden alkalommal néhány foggal megrövidítve szédülök ki a rendelőből, nagyokat köpdös- ve a buszmegállóig. Legújabb gondom az is, hogy ha fogak sokaságát akarom számba rakatni, nem jobb lenne-e először betérni az OTP-be, ahol már amúgy is régi ismerős vagyok? De talán egy használt fogsor is megtenné már erre a rövid időre . . . Mondom, egész héten sziszegtem, okkor főleg, amikor jó kollégám, G. T., a héten — egy röpke balatoni körútja után - rövid kis cikkecskét eresztett meg lapunkban. Nem tett mást, csak egy-két balatoni vendéglő és csárda étlapjáról lemásolt néhány ételeimet, árral együtt. Nem akarom ismételni a három-, öt- és kilenszázforintos ételajánlatokat, csupán ezt: egy adag palacsinta 100 forint. Igaz, egyetlen palacsintát nem adnak adagonként, de maximum is legföljebb hármat, bár inkább keftőt. Most csak azt képzelje el valaki, hogy egy négytagú család hét végén el merészel utazni a tó partjára, és netán, fejenként a legegyszerűbb étekre térne be egy vendéglőbe: kifizetnének négyszáz forintot, amiért akár le sem ülnek, elvégre két darab palacsintát állva is bekaphatnak, vagy éppen gugolva. A héten egy fő balatoni szakértő - akit a vendéglátói árakról faggatott a riporter - azt mondta - ha nem is szó szerint —, hogy a Balatont manapság már nem a magyaroknak ta I á ItoV ki. Ez így van. Egyszer régen — még a hatvanas évek első felében — a fél ország rendőrségét leparancsolták a hét végére a Balatonra, hogy megakadályozzák anna;k a bolond ifjúságnak nagy és spontán gyülekezését. Már Pesten és a nagyobb vidéki városok .pályaudvarán leszedték indulás előtt a fiatalokat a vonatokról, megakadályozandó célba érésüket. (Persze, nekiindultak gyalog, vagy autóstoppal . . .) Néhány fiú és - lány nyilatkozott az újságíróknak, arra a kérdésre, hogy a náluk lévő - legföljebb 100 forintból — hogy képzelték el a háromvagy kétnapos balatoni tartózkodást? „Kint alszunk a fűben, vagy az erdőben, s amíg lángost sütnek a parton, addig nem éhezünk . . ." Nem tudom, most mennyi lángost kapna egy százasért? Talán reggelire, ha elég lenne. Nem olyan régen — de még akkor, amikor a piacgazdálkodásnak még hjre-hamva sem volt - egy amerikai üzletember, aki a jó ég tudja, hogyan keveredett a Balatonra, azt mondta az ámuló idegenforgalmistáknak: „Uraim! Bízzák rám csak egy nyári szezonra a Balatont, én még a napfényt is pénzért árulnám . . .". Mondhatom, az ötlet megvalósulása már látótávolságra van. Csak így tovább! Az a szép fényes Balaton... vasárnapi 3 k.
