Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-14 / 101. szám
a aj Dunäntüli napló 1990. július 14., siombot Ötágú síp A nyugati magyar irodalom talán legerősebb műfaja, a költészet azért is megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert tiszta hongja olyan értékeket kapcsolt be az egyetemes magyar irodalomba, amelyek nélkül kevesebbet tudnánk a hazáról (a nyelv haza öntörvényűségei- röl) és önmagunkról, jelenkori és múltbeli történelmünkbe idevehetjük a verssel is próbálkozó nagyszerű esszéistát, Cs. Szabó Lózslót (1905- 1984) és a naplói, regényei mellett a költészetben is kifinomult érzésvilágú Mórái Sándort (1900—1989) is, valóban nagy nemzedék - önálló, karakterisztikus arcokkal, mór- mór hallhatatlan müvekkel. Mindannyiuk életműve monográfiát érdemelne. Határ Győző Szállongva tétovázva Gara Lászlónak A lélek néha visszajár szállongva tétovázva amely megnyugvást nem tolál s mindegyre hazajárna A lélek melyet szomjúhoz de mások elcsodálják felisszák élik szürcsölik: olthatatlan-egy hazáját Szomjúság! Olthatatlan-egy! Kisértet-repülések te éjféltáján délibáb: kutadról le ne késsek Te csali-sivatag körül melyet az álom érlel mikor medencéd megtelül a hű nyelv csermelyével Az álomárán így beszél köldökzsinórja lüktet az Éden béli bennlakók igy hívtak édenüknek A jelképes futás - a csel - a nyit visszafelé sül merülközöl megrészegülsz a nagy elégüléstül Behunyod szárnyad átszeled az óperenciákat és tüzes nyelvvel szónokolsz éjféli délibábnak A nyelv pernyéje szerteszáll hasad a hajnalének szedi irháját csürhe had - igy jár aki kisértet röl, forradalmainkról. A Nyugaton élő magyar költö sajátságos helyzetben van: távol a hazától, a szülőföldtől, s az ezzel nyilván együttjóró megannyi (politikai, társadalmi) kötöttségtől, csupán saját lelkiismeretére kell hagyatkoznia gondolatainak, érzéseinek versbe fogalmazásakor. Noha látszólag légüres térben él, szava - legalábbis a legjob- baké - messze hallik. S meri művészi fokon műveli a választott műfajt, légyen lakhelye a szülőföldtől közel vagy távol, költeménye eleven sugárzású. München (Uj Látóhatár), Párizs (Magyar Műhely, Irodalmi Újság), Róma (Katolikus Szemle), Chicago (Szivárvány) és az USÁ-ban lévő Maryland (Arkánum) fontos helyek oz egyetemes magyar irodalom térképén, hiszen régebbi és frissebb keletű, avantgárd és hagyományos folyóirataikkal maguk is bölcsői a nyugati magyar irodalomnak. Természetesen ott is, ahogy itthon, irányzatok harca zajlik, de a nyugati magyar költészet élvonalából alig említhető olyan alkotó, aki műveivel ne lenne, ne lett volna jelen eme folyóiratokban. A nyugati magyar lira nagy nemzedéke: Faludy György (szül. 1910), Határ Győző (1914), Tűz Tamás (1916), a sajnos korán eltávozott Fáy Ferenc (1921—1981), Tépett zsoltár méltósággal A nyugati magyar költészetről Fáy Ferenc megszenvedett stációi a péceli kisházát ra- qyogtatták föl Kanadában is. Faludy György a világégés, az ember meggyaláztatása ellen protestól egyszer vagabund kedvű - Villon a példa! -, másszor nagyon is komor, elégiába hajló verseiben. A londoni Határ Győző lírahöse az az átokkal-játékkal-filozófiá- val-műveltségqel megvert csör- gősipkás bohóc - egyébként e sokszínűséggel barangolják be az evilági és földöntúli történelmet regény- és drámaalakjai is -, aki a Nyugatnemzedék örököseként oly bájjal öltöztetett humorba, hogy szájpadlatán otthoni nyugalommal ragadnak meg ma is az édes szavak. Tűz Tamás, a scarboroi papköltő pedig magányban. öniróniát sem nélkülöző bölcs humorral, a biblikus éhség és az annyira vágyott „angyali’’ testközellel bekövetkező érzéki teljesség bűvöletében veti papírra sorait. Mórái Sándor máig fölüI- múlhatatlan remeklése, a Halotti beszéd amellett, hogy antológiadarab, azért is megrázó, fontos mű, mert - íme a Nyugaton élő költő különleges helyzete — akkor fogalmazódott meg (s szerencsére hamar el is terjedt a magyar nyelvterületen), amikor itthon az ötvenes években az igazi művészet hallgatásra kényszerült. A naqy nemzedéket egy, értékben uayancsak nem szűkölködő derékhad: a iobbóra az 1956-os forradalom után külföldre került írók csoportia követi. Az elmúlt három évtized igazi próba volt: nemcsak a régebbi - méa itthon indult - életpályák teljesedtek ki, hanem a nyuaati maayar irodalom naavkorúsodása is ez idő tóit következett be. A sorsdöntő év után külföldre távozott fiatalok lassan beértek - volt ki folvóiratot alaDÍ- tott (Pap Tibor és Naqy Pál —’ Maayar Műhely), többen eaye- temi katedrát kaptak (Gömöri Gvöray — Cambridae, András Sándor - Washinaton. Keme- nes Géfin László és Vitéz Györqy — Toronto, illetve Montreal), mások munkásként, vállalkozóként. úisáqíróként keresték-keresik kenyerüket, s tulajdonképp ők biztosították az utánpótlást. A derékhad költészete, bár valamennyire kötődnek az előttük iárókhoz is, más irányban feilődött, mint a leqendás idősebbeké. Náluk sokkal iobban szerepet játszik a kutatói kíváncsiság, szenvedéllyel merülnek meg a modern amerikai, angol, franKemenes Géfin László Jégvirág Leült a hóra s dudorászott sötétedésig. Vak kutyák morogtak mellette, vadászok füttyei csillogtak o ferde csapáson. A gonosz megszokott helyén állt most is és figyelte. Elhallgatott s hosszan nézte a gomolygó, lángszemü izzást. „Megformázlak" - mondta s kezében a jég fortyogott csikorogva. Egyedül lett, mire kibomlott hideg ujjai közt a rózsa. cia, stb. lírában. Többen közülük poéta doctusként művelik a lírát, s számtalan verseskönyv tanúsága szerint jó eredménnyel. (András Sándor: Mondolatok; Siklós István: Csönd erdeje előtt; Vitéz György: Missa Agnostica; Ke- menes Géfin László: Fehérló- lia stb.) E költők mellett, akik jobbára a modern törekvések jegyében indultak és váltak nemzedékük meghatározó egyéniségeivé, azonban nem szabad megfeledkeznünk azokról a poétákról sem, akik ugyan nemzedéken kívül, „magányosan" alkotnak, de műveikből mindig érezni az igaz szólás, az önfelmutatás szellemhőjét és -energiáját. Közéjük sorolandó a több műfajban is otthonos Csiky Ágnes Mária (1918) és Monoszlóy Dezső (1923), a nálunk érdeme szerint, sajnos, nem becsült Kannás Alajos (1926), az ugyancsak kevésbé ismert virtuóz, Bakucz József (1929), a magyar szerelmi költészetet szókimondásával megújító Ma jor-Zala Lajos (1930), az etnográfiára és sámánisztikára esküdő Máté Imre (1934), az avantgárd nemzedéktársaitól magát élesen elhatároló Horváth Elemér (1933), a teoretikusnak is kiváló amszterdami költő-professzor, Kibédi Varga Áron (1930), oz Északot, Skandináviát is a magyar költészet terepévé tevő Thinsz Géza (1934) és Sulyok Vince (1932), és nem utolsósorban a Pilinszky Jánossal valamenyire rokon világú Készéi István (1935—1984), aki egy párizsi hónaposszobában lehelte ki lelkét. S hol van akkor még a folyóiratalapító Mózsi Ferenc (1947), a szenvedélyesen polemizáló Makkai Ádám (1935), a halk szavú ausztráliai Cse- pelyi Rudolf (1920), a kényes versbeszédű Bikich Gábor (1923) és Csokits János (1928) - Csokitsnak most jelent meg Látogatás egy égitesten címmel kitűnő kötete —, a versek erdejében is otthonos Tollas Tibor (1920), a vallásbölcseleti tanulmányairól is híres Szabó Ferenc (1931), a - sajnos — iobbóra csak angol nyelven ismert Zend Róbert (1929— 1985), a viláqot bebarangoló Zas Lóránt (1938), és hol van' a képköltemény és performance szerelmeseinek, Nagy Pálnak Í1934). Papp Tibornak (1936), Buidosó Alpárnak (1935), és hol a hölgyek: Saáry Éva (Sváic). Forrai Eszter (Francia- orszáq). Mirtse Ágnes (Svájc), Dedinszky Erika (Hollandia), Báli Brigitta és Simándi Ágnes (mindkettő Kanada) lírája! Mind-mind egy érdekes színfolt a nyuaati magyar irodalom palettáján. Az értékkiválasztást az idő nyilván el foaia végezni, de addiq is kötelességünk számba venni az ötágú sip eme áqá- nak alkotóit. Ami a hazától való (földrajzi) távolságot illeti, a nyugati maqyar költészet ugyan — Tűz Tamás verseimével szólva — Tépett zsoltár, de méltóságqal mondott tiszta hang is, amelynek van karaktere, és sokszáz költemény sugallta kívánalma sem lehet más, mint öntörvényű tagaá lenni abban a nyelvhazában, amelyet úgy hívunk: egyetemes magyar irodalom. Szakolczay Lajos Siklós István Ikerarc (részlet) A bűntudat teljesen kihalt kihalt a bűntudat izmainkból MAGUNKRA maradtunk kavicsokkal leomló parton szirtekkel ózonban sípoló magaslaton MAGUNKRA maradtan csak idegeinket borzolja már a kihúnyt égitestek érintése az izzadtság savanyú szagával növények röptét lesve MAGUNKRA maradtunk egészen a vérszomjas önzéssel a szájon túlcsorduló nyállal a táplálékok olajával a hemzsegő bacilusokkal fertőzött oxigén burokkal a változás trágya kupacaival úszó kontinenseken MAGUNKRA egészen a sejtekkel vegyületekkel kimért térben tolongó hörgő teremtményeinkkel a közönnyel MAGUNKRA maradtunk egészen láthatatlan lobogó képeinkkel lélek égető lehelettel benépesítve az üreges időt MAGUNK Dedinszky Erika Párhuzam ha a szél ablakait ki tudnám tárni s megfésülhetném a zápor haját s az orgonák magas fogsora is eltűrné a fogkefét talán járhatóvá válna a tenger hídja talán elindulna feléd a mindig másutt heverő pénz hogy: égő, ezüst kerozin, a határok fölé hajtson egy-két évvel idébb vagy csak majd ott ahol az utolérhetetlen fény is fekete kútba szédül és megtorpan és visszafordul a földi idő találkozhat a párhuzam s nyílhatok ki neked mint a virág mint az ébredő szem melyben öröktől fogva ott él az is ki ráhajol akár az elnyelt katedrális a pontos kövekkel kivert pentaton kert a gyémánt város és az ártéri láz lassú állatai amint haló porunkban gázolva tízezer napon át jönnek? akkor robbanhat csak a teljes gyönyör ha már láb sem lesz melyet leszakítson? Csernák Árpád A farsang A gyerekeket nem szabad becsapni. A felnőtteket sem szabadna, de ők már tudják, hogy mire számíthatnak: védekezhetnek. De a gyerek még védtelen. Ma „farsang" volt az iskolában az alsótagozatosok- számára. Bálint napok, hetek óta készült: egy jelenetben próbált, bajuszt hoztam neki a színházból, jegyeket vett. A jelenet a tornaterem közepén zajlott le, rosszul szervezett körülmények között. Bálint szépen motjdta a rá „kirótt" sorokat, de a zajban alig lehetett hallani. Le- vegőtlenség, tömeg, füst . . . Jelmezbe öltözött, ide-oda mászkáló, helyüket nem találó gyerekek, parancsokat osztogató „pedagógusok", fáradt, értetlen arcú szülők és tömeg, tömeg . . . nyüzsgés, füst és füst, fullasztó levegőtlenség, ricsaj . . . Zsákbamacska jegyet mór nem kaptunk, tombola jegyet kaptunk, de a Bálint nem nyert. Gondterhelt lett, sápadt és nyúzott. Vigasztalni próbáltam:- Hát ez egy rosszul sikerült farsang, de volt már jobb és még lesz is, hiszen csak hétéves vagy . . . Bálint odabújt mellém és megkérdezte: — Apa, veszünk holnap szalagokat? — Veszünk. Girlandot is . . . — Csinálunk tombolát? — Csinálunk. És természetesen lehet nyerni. — Jó — mondta Bálint megenyhülve. — Lesznek számok? — Lesznek. írunk tombolajegyeket, és lesz olyan szám, amelyik nyer.- És zsákbamacskát is csinálunk?- Csinálhatunk.- Ügy gondoltam, hogy egy papírzacskóba beleteszünk Jtis papírokat, és amelyikre fekete macska van rajzolva, az nem nyert, de ha más színű, akkor igen . ..- Jó mondtam.- És apa, az előszobába kiteszünk egy táblát nyíllal, és rá lesz írva: BÜFÉ.- A konyha lesz o büfé. — És lehet ott majd turmixot kapni? — Legfőképpen azt lehet majd kapni — szólalt meg a feleségem. — De lesz jaffa is, meg gyümölcslevek . . . Mielőtt eljöttünk, néhány szót váltottunk Bálint tanítónőjével. — Hót igen, nem jó ez igy — mondta — dehát egész évben ez az egyetlen bevételi lehetőség az iskolában. - Tetszik érteni: BEVÉTELI LEHETŐSÉG. Másnap megrendeztük a házi farsangot. Volt tombola és zsákbamacska, turmix és zene, sütemények; táncoltunk, ittunk, vetélkedőket rendeztünk. Vendégek is voltak: néhány kollégám: Kiss Jenő és a kisfia Kiss Gergő, Erika, Anikó. A gyerekek nagyon elégedettek voltak a nyereményekkel: betűs-számos kockák, barkács-szerszá- mok, színesceruzák. Anikó énekelt. Igazán ünnepi hangulat volt. Néhány év múlva beszélgettünk erről a farsangról. Bálint megjegyezte: — És arra nem emlékszel, hogy szinkronizáltátok a Naszredin Hodzsát? — Ja, tényleg: diavetítés is volt! — Persze. Te voltál Naszredin Hodzsa, a Jenő Dzsá- fár, anya a mesélő, és Anikó Güldzsám. igy volt. Mindenre emlékezett.