Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-13 / 100. szám

Nyolcoldalas mellékletünk MAGAZIN | 1990. július 16-22. I Minden pénteken Göncz Árpád Prágában Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök meghívá­sára csütörtökön egynapos hi­vatalos csehszlovákiai mun­kalátogatásra Prágába érke­zett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnö­ke. Göncz Árpádot, akinek kíséretében van Szunyogh Ká­roly, a köztársasági elnöki tit­kárság vezetője és Szokai Im­re külügyminisztériumi helyet­tes államtitkár, a prágai ru- zynei repülőtéren ünnepi kü1- sőségek között Kari von Schwarzenberg, a csehszlovák köztársasági iroda vezetője, Sasa Vondra, Václav Havel külügyi tanácsadója és Robert Harencár külügyminiszter-he- iyettes fogadta. Göncz Árpád először A!e xander Dubcekkel, a csehszlo­vák szövetségi parlament el­nökével találkozott, majd ez­után kezdte meg tárgyalásait Václav Havellel. Göncz Árpád tiszteletére a csehszlovák el­nök ebédet adott. A magyar államfő ezután Pozsonyba utazott, ahol a szlovák parla­ment és kormány vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Találkozott a politikai pártok és mozgalmak képviselőivel. Göncz Árpád délután Po­zsonyban sajtótájékoztatót tar­tott, majd este visszautazott Budapestre. Thiirmer Gyula köszöntötte Mihail Gorbacsovot Thürmer Gyula, a Munkás­párt (MSZMP) elnöke távirat­ban köszöntötte Mihail Gor­bacsovot az SZKP KB főtit­kárává történt újraválasztása alkalmából. Kifejezte remé­nyét, hogy a XXVIII. kong­resszus politikai és személyi döntései hozzájárulnak a szo­cializmus megújulásához és megerősítéséhez a Szovjet­unióban. A keletnémet szakszerveze­tek sikerrel harcoltak ki je­lentős mértékű béremeléseket, kétséges azonban, hogy a vállalatok képesek lesznek fi­nanszírozni ezt. Szerdán, a vegyipari mun­kások elérték, hogy 35 száza­lékkal emeljék fizetésüket, csakhogy szakértők vélemé­nye szerint 20 százaléknál na­gyobb mértékű béremelés csődbe sodorhatja a vállalato­kat. Sok olyan cég van, amely már az e havi béreket sem tudja kifizetni, s ezek hitel- garanciáért ostromolják a kormányt -, ennek birtokában tudnak ugyanis kölcsönöket felvenni. A közgazdászok figyelmez­tetik a szakszervezeteket, hogy az NDK, ahol a termelékeny­ség mindössze fele a nyugat­németországinak, nem képes elviselni nagyvonalú béremelé­seket. A nyugati cégek attól tartanak, hogy a keletnémet bérszint hamarosan eléri majd ' ............... Ur ántermelés közös vállalattal (2. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP OJ Dunántúlt napló I. évfolyom, 100. szám 1990. július 13., péntek Arat 4,30 Ft Csökken a vetésterület? Rekordtermés várható húzóból Az alacsony felvásárlási árak miatt kényszerpályán mozognak a gazdaságok A görcsönyi termelőszövetkezetben 822 hektáron aratják a búzát. Képünkön: megérkezett a bú­za szállítmány o regenyei határból. Fotó: Proksza László A Pécsi Nyári Színház programjában bemutatót tartanak mo este a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei, Buckmann: Most mind együtt című darabja kerül színre. Interjúnk Lázár Katival, a darab rendezőjével az 5. oldalon. Margaret Thatcher hazánkba látogat Antall József miniszterelnök csütörtökön fogadta □ hiva­talos látogatáson Magyaror­szágon tartózkodó Nicholas Ridley brit kereskedelmi és ipari minisztert. Ridley átadta Margaret Thatcher személyes üdvözletét. A megbeszélésen hangoztatták: mindkét ország­ban azzal a várakozással te­kintenek Thatcher asszony ko­ra őszi budapesti látogatása elé, hogy az újabb lendületet ad a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erő­sítéséhez. Antall József kifejtette, hogy a magyar kormány sokoldalú, kiegyensúlyozott külpolitikai és gazdasági kapcsolatokra tö­rekszik, és ezek keretében szívesen látná az angol be­fektetők és bankok tevéke­nyebb bekapcsolódását a ma­gyar gazdaság piacorientált átalakulásába. Ridley a brit kormány tá­mogatását ígérte Magyaror­szág Európa tanácsi felvéte­léhez és az Európai Közös­séggel kötendő tartalmas, a teljes jogú tagság felé veze­tő társulási szerződésének megkötéséhez. Hangoztatta, hogy a brit kormány ösztön­zi o sokoldalú kapcsolatépí­tést Kelet-Európábán Magyar- országgal, Lengyelországgá! és Csehszlovákiával. A két államférfi egyetértett abban, hogy mindkét ország érdekelt a kiegyensúlyozott európai biztonsági rendszer létrehozásában. A látszat néha csal! Ezt az állítást támasztja alá a búza felvásárlásával kapcsolatban kialakult patthelyzet is. Ma­gyarországon változatlanul po­litikai kérdés a mezőgazdaság irányítása, a szakembereknek nincs beleszólása a termelés­be. A kényszerpálya ellenére az eddig betakarított mennyi­ségek ismeretében idén re­kordtermésre számítanak Bara­nya megyében a szakemberek búzából, de ha továbbra sem emelkedik a felvásárlási ár, a gazdaságok a vetésterület csökkentésével számolnak. A megyei tanács mezőgaz­dasági osztályától kapott tájé­koztatás szerint Baranyában körzetenként változó a helyzet a búza betakarítását illetően. a nyugat-németországit, pe­dig az alacsonyabb fizetések jelentették eddig a legfőbb vonzerőt a beruházások szá­mára. Persze a bérkövetelések előre láthatóak voltak, annál is inkább, mivel a nagykeres­kedelmi hálózatok, legyenek bár magántulajdonban, még mindig monopóliumokként vi­selkednek: elfogadhatatlanul magas árakat állapítanak meg. Jellemző, hogy nem rit­kán azonos termék ára ala­csonyabb az NSZK-ban, mint az NDK-ban. A kormány in­tézkedéseket kíván hozni a monopóliumok megtörésére. Mig a kereskedelmi mono­póliumok még virágzanak az NDK-ban, addig például a sörgyártók helyzete egyre rom­lik. Olyannyira, hogy szerdán tiltakozásul a „tisztességtelen verseny" miatt, kamionokkal zárták el a forgalom elől a német-német határátkelőbe lyeket. Magyar-jugoszláv gazdasági együttműködési megállapodás Mig Mohács térségében né­hány napon belül befejezik a búza aratását, addig a megye északi és nyugati területein előre láthatólag csak a jövő hét végére készülnek el o nyár legnagyobb munkájával. Jelenleg a megyei átlag alap­ján a betakarítás felénél tar­tanak a gazdaságok. A búza hektoliter súlya átlagon felüli, de a sikértartalma és az egyéb sütőipari minősítők csak az átlagos szinten mozognak. Az utolsó becslés alapján 5,8 tonna búzára számítottak hek­táronként, de az első adatok ismeretében, feltételezve, hogy nem adódik a betakarítás so­rán semmi probléma, 6 tonna körül várható a hektáronkénti termésátlag. A Dél-Dunántúl legnagyobb vetőmagtermelőjénél. o Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban 7,1 tonna a búza termésátla­ga, a 3700 hektáros vetésterü­leten néhány napon belül be­fejezik az aratást. Túri János általános vezérigazgató-helyet­tes véleménye szerint rendkí­vül nehéz helyzetbe hozta a mezőgazdaságot a búza ala­csony, a tavalyihoz képest szinte változatlan, 5700 forin­tos tonnánkénti felvásárlási ára. A takarmánybúza viszont szabadáras, és nemegyszer meghaladta az ára az étkezé­si búzáét, jelenleg is 6500 fo­rint körül van tonnája. A né­hány évvel ezelőtti kormóny­(Folytatás a 2. oldalon) Új együttműködési megálla­podást írt alá Tolnay Lajos, a Magyar Gazdasági Kamara és Milan Pavics, a Jugoszláv Gazdasági Kamara elnöke Budapesten, a kétnapos ma­gyar—jugoszláv gazdasági ve­gyesbizottsági ülés zárásaként. A mostani megállapodás a korábbiaknál nagyobb teret ad a regionális szervezetek - így a szabadkai és vajdasá­gi, valamint a dél-alföldi ka­marák - közötti kapcsolatok erősítésének. A 30 tagú jugoszláv válla- lolati delegáció több magyar céghez is ellátogatott, és szá­mos üzleti tárgyalást folytatott a két ország közötti árucsere­forgalom növelésére. Ennek értéke tavaly 700 millió dol­lár volt, és főként jugoszláv ipari termékek importjára, va­lamint magyar vegyipari cik­kek és élelmiszeripari termé­kek exportjára terjedt ki. A mostani tárgyalások célja, hogy a kölcsönös szállítások listáját új árucikkekkel bővít­sék ki, illetőleg mindkét fél számára előnyös kooperáció­kat hozzanak létre. Pécsett, a JPTE Tanárképző Karót átalakítják és bővítik. Képünkön a készülő étterem, aula és könyvtár látható, melyeket várhatóan 1991 nyarán adnak át. Az építkezést a Komplex Kft. végzi Fotó: Proksza László Borisz Jelcin kilépett a pártból Borisz Jelcin, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának elnö­ke csütörtökön az SZKP XXVIII. kongresszusán bejelentette, hogy kilép a pártból. Döntését azzal indokolta, hogy a többpártrendszer kere­tei között párttagságát nem tudja összeegyeztetni az orosz- országi parlament elnöki tisz­tével. Jelcin hozzátette, hogy kész a jövőben bármilyen po­litikai párttal együttműködni. Elmondta, hogy kilépési szándékát eredetileg pénteken akarta bejelenteni, de mivel jelölni akarták az SZKP most megválasztandó új Központi Bizottságába, kötelességének érezte, hogy most megtegye bejelentését. Borisz Jelcin a kilépési szán­dék bejelentése után el is hagyta a kongresszus üléster­mét. Béremelések az NDK-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom