Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-12 / 99. szám

1990. július 12., csütörtök üj Dunántúlt napló 5 Bemutatkoztak a művelődési tárca képviselői Nemzetközi orvosi szimpózium Pécsett A fekélykezelés új határai Ma fejeződik be A fe­kélykezelés új határai el­nevezésű, 3 napos nemzet­közi szimpózium, amelyet a Hollandiában megrende­zett 11. Nemzetközi Farmo- kológiai Kongresszus része­ként Pécsett tartottak meg az MTA Székházban. Mind az öt kontinensről, 21 or­szágból közel 100 neves or­vos specialista érkezett. — A Farmokológiai (gyógyszertan) Kongresszus egyik legnagyobb szimpó­ziuma ez, amit Pécsett rendeztünk meg — mondot­ta a jugoszláviai magyar származású 5. Szabó pro­fesszor, aki 1973 óta oktat és kutat a Harward Egye­temen. — Itt van minden fekély elleni gyógyszerké­szítmény eredet , vagy társ- feltalálója. Amiről most eszmecserét váltunk, azt a gyakorló orvos 5—10 év múlva fogja felhasználni. Szó van a betegség meg­előzéséről, az állatokon mesterségesen előidézett fe­kélyek gyógyszeres kezelésé­ről, amelyből számos új is­meret származik, meglévő anyagok új hatásairól, és új gyógyszercsoportokról is.- Miért Pécsett rendezték meg ezt a hatévente sorra kerülő tudományos találko­zót?- A pécsi kutatók világ­hírűek, és nagyon jó szer­vezők. — Roppant érdekes és változatos a szimpózium programja - közölte H. So- toh, Japán egyik legjobb fekélykutatója, aki egy tel­jesen új, közös japán- amerikai termék feltaláló csoportjának a tagja. - Nagyon vendégszeretőek há­zigazdáink, kedves és segí­tőkész emberekkel találkoz­tunk. Az előadások, meg­beszélések zsúfoltsága mi­att sajnos nem sokat lát­tam Pécsből, de az igen szép volt. Sz. J. (Folytatás az 1. oldalról) lőli szabályozásnak, azaz ki keil dolgozni a diploma, a ké­pesítés nemzetközileg is cse­reszabatos hazai értékmérőit. Erre vonatkozó egyezményünk egyelőre csak Németországgal és Ausztriával van. Úgy véli, az új szervezeti szabályok sze­rint működő egyetemi taná­csok alkalmasak lesznek az önirányításra, kormánybiztosok kinevezésére nem lesz szükség az átmeneti időszakban sem. Nagy lehetőség a kutatók, idegen nyelvet beszélő hallga­tók számára a brüsszeli szék­helyű ECU-programba való bekapcsolódás, finanszírozásá­ra 8 milliárd dollár áll ren­delkezésre az elkövetkező há­rom évben, hazai ügyeit a közelmúltban alakult Tempus- iroda intézi. A bemutatkozók közt Fekete György, a művé­szeti kérdésekkel foglalkozó ál­lamtitkár-helyettes a piacosít­ható értékek határairól be­szélt, s itt mindjárt említhet­jük Cseresznyés László közgaz­dász, pénzügyi államtitkár-he­lyettes közlését. Ahhoz, hogy a kulturális intézmények egy­általán működni tudjanak, sze­rényen számolva is legalább 800 millió forintos többletki­adásra lenne szükség, a kor­mányhoz fordultak segítségért, amely még nem tudott vá­laszt adni a kérésre. Végeze­tül Lukáts Miklós politikai ál­lamtitkár a ihitoktatás körül ka­vargó indulatökat csillapította. Az 1990. IV. törvényben már legitimáltuk a bitoktatást, ez a józan belátás szerint sem lehet kötelező érvényű, igény szerinti fakultatív bevezetése az önkormányzatokra lesz bíz­va. B. R. Dolgozókat keres a Pécsi Bőrgyár Munkaerőhiány miatt csökkenhet a termelés „Tisztelt Hölgyem/Uram! A Munkaügyi Szolgáltató Irodától nyert információnk szerint On munkanélkülivé vált, illetve mun­kát keres. Vállalatunk segéd- és betanitott munkákra dolgozó­kat keres, jó kereseti lehetőséggel, három műszakos munka­rendben. Legyen a munkatársunk! Üdvözlettel: a Pécsi Bőr­gyár." Bizonyára eléggé meglepőd­het az, akinek ilyen szövegű levelet kézbesít a postás! Pe­dig akármilyen furcsa, I ét ­számleépítéses világunkban akad még Pécsett egy olyan nyereséges, jól menő vállalat, ahol dolgozókat keresnek. Méghozzá sürgősen. — Tragikus a munkaerő el­látottságunk - mondja Szabó Ernő, a Pécsi Bőrgyár munka­ügyi főosztályvezetője. — Je­lenleg ott tartunk, hogy ha heteken belül nem találunk legalább 8-10 embert a meg­felelő munkahelyekre, csök- kentenünk kell a termelést. Mindezt akkor, amikor éppen egy igen nyereségesnek ígér­kező üzlet előtt állunk. Szá­momra egyszerűen megfejthe­tetlen, hogy a megye több mint 2000 munkanélküliiéből mi miért nem találunk 80-at? Megyénk nagyszámú mun­kakeresőjéből valóban úgy tű­nik, legtöbben még csak ba­rátkoznak a megkapott levél­lel. Van, ahonnan egyszerűen visszajön a küldemény, de akik megkapják, azok sem je­lentkeznek. Vajon miért? A Pé­csi Bőrgyár igyekszik mindent megtenni, szinte válogatás nélkül mindenkit felvesznek. Napi információkat szereznek a munkaügyi irodáktól, a Re­gionális Átképzési Tanácstól, a környékbeli tanácsoktól. A dolgozókat főleg börkikészítési munkakörökbe várják. Egy ré­szüket ugyan három műszak­ban foglalkoztatnák, de a jó körülmények, es a 9—13 000 forint közötti kereseti lehető­ség ezt is kárpótolhatja. Há­rom évente felnőtt szakmun­kás-tanfolyamokat indítanak, jelentős szociális kedvezmé­nyeket nyújtanak, évente bér- fejlesztéseket hajtanak végre. — Véleményem szerint csak a munkanélküli segélyezési rendszerben lehet a hiba — vélekedik Szabó Ernő. - Nem ösztönzi az embereket arra, hogy valóban munkát vállal­janak. Megkapják a segélyt, és csak annyit dolgoznak mel­lette feketén, amennyi a test­edzésükhöz szükséges. Itt, ná­lunk legtöbbjük csak heteket, hónapokat tölt el. Persze olyan is gyakran előfordul, hogy egy idő után visszatér­nek, mert belátják, hogy ná­lunk mégiscsak stabil kereset­re tehetnek szert. Elvégre az egyik legjobban fizető cég va­gyunk a térségben. P. V. Házakat bontanak a Pacsirta utcában Mi épül a POTE mellett? Elsőként új müveseállomás Ismét felröppent a hír, mint hosszú évek óta mindig, ha bontás kezdődik Pécsett, a 400 ágyas klinika szomszéd­ságában, a Pacsirta utcában, hogy tovább bővül a klinika. Az új nevéről is tudnak, úgy mondják, hogy az 500-as kli­nika. Az utcában valóban bontanak, a családi házak tulajdonosai örülnek ennek, hisz új helyen végre korsze­rűbb otthont alakíthatnak ki. Annak eredtünk nyomába, hogy milyen új egészségügyi létesítmények épülnek a ki­sajátított területen. — Mi már azt szeretnénk, ha a jövő évtől épülne az új müveseállomás - mondja dr. Kreka László, a POTE gazda­sági főigazgatója -, hisz idén kora őszre elkészül a terve. A tervezést, a kisajátítást anyagilag támogatja az ál­lam. Reméljük, hogy az ál­lomás megépítésében sem maradunk magunkra.- Jelenleg a művese-bete- geket az egyik Kossuth téri épület padlásterében helyezik el, kezelik. Az új hely na­gyobb, korszerűbb lesz, meny­nyibe kerül?- Mostani árszinten a be­rendezéseket is beleszámítva legkevesebb 300 millió forint­ba.- összesen 38 ingatlant sajátítanak ki. Nagy terület ez. Más létesítmény is kerül ide?- A müveseállomás után egy belklinika, majd egy uro­lógiai klinika épül. Régi fej­lesztési elképzelések valósul­nak meg fokozatosan. Fuxné Krisztián Piroska, a Pécsi Városi Tanács munka­társa elmondta, hogy a la­kástulajdonosok nem zúgo­lódnak, elegendő pénzt kap­tak (kapnak) a kisajátítás al­kalmával. Cs. J. Fotó: Proksza László Konzum­üzlet Barcson ! Philips shop, Kodak fermékek, házharhási cikkek A kereskedelem fehér foltjainak eltüntetését cé­lozta meg Barcson a Konzum Rt., a Dunaker Kft. és a Barcsi Városi Tanács a napokban át­adott, új üzletükkel. A bel­városi üzletközpont emele­tén működő „otthon-stú­dióban" a Konzum áru­cikkei találhatók meg, számos új elemmel gaz­dagítva az eddigi barcsi kínálatot. Az 51 négyzet- méter alapterületű bolt vegyes profilú, elsősorban konyha- és háztartási cik­; keket kínálnak, de órák, fotócikkek, üveg-, porce­lán- és műszaki áruk áru­sításával is foglalkoznak. Várhatóan nagy lesz az érdeklődés a pécsi Kon­zum Áruházban már is­mert és most Barcson is bevezetett Philips-shop, va­lamint a Fotex szolgálta­tásai iránt, ami szintén az új üzletben található. Az „otthon-stúdió” egyik létrehozója, a főprofilja­ként külkereskedelmi szol­gáltatásairól ismert Duna­ker Kft. most először kez­dett kiskereskedelmi tevé­kenységbe. Célja ezzel, csakúgy, mint a Baranyán túl is terjeszkedő Konzum Rt.-nek, a barcsi kereske­delmi élet fellendítése. Ennek megvalósulása máris látható a jugoszláv bevásárlóturisták rohamán — akik leginkább a kony­hai edényeket és háztar­tási gépéket veszik —, va­lamint a helyi lakosok ér­deklődésén. Mint Szabadi József ügyvezető igazgató elmondta, a nyitás óta el­ért forgalom felülmúlta a terveket, sőt már az is elő­fordult, hogy utána kel­lett lendelni egyes árucik­keknek. A jugoszláv turis­ták jelenlétét mindenkép­pen figyelembe szeretnék venni, ezért a bolt nyitva tartásának meghatározá­sakor a barcsi viszonyok mellett az ő igényeiket is beszámították. Elképzelé­seik szerint az üzlet to­vább bővíthető lesz a kö­zeljövőben, mind alapte­rület, mind árukészlet te­kintetében. Addig pedig ’ kínálatukkal és szolgálta­tásaikkal reggel 8 órától délután ötig várják a bar­csi vásárlókat. P. V. „Új Népi Kollégiumokért” alapítvány Terv már van Napjainkban egyre többet beszélünk Magyarország mo­dernizálásáról, de arról leg­többször mindenki megfeled­kezik, hogy o nagy változások feltétele, hogy a gazdálkodást irányító szakemberek, agrár­mérnökök, tanárok képzése változzon úgy, hogy ezzel az alapot biztosítsák ahhoz, hogy haladni tudjunk a 21. század Európájával. Ebből kiindulva dolgozta ki programját az ÉFISZ - Értel­miségi Fiatalok Ifjúsági Szö­vetsége —, és hozta létre az „Üj Népi Kollégiumokért" alapítványt, melyet kezdettől fogva támogat a Miniszterel­nöki Hivatal ifjúságpolitikai titkársága. Az alapítvány cél­jait Nagy Miklós mondta el: — A 21. század küszöbén már mást jelent számunkra a népi kollégium és a népfőis­kolái rendszer, mint régen, de meqőrizzük a NÉKOSZ - Népi Kollégiumok Szövetsége - eredményeit, Így például az autonómiát, a személyiség tisz­teletben tartását, az önkor­mányzatot, a magas művelt­ség, nyelvtudás iránti igény felkeltését, és a tehetségek sokirányú képzését. Ezeket a feladatokat a jelen realitásai között kell megoldanunk, így az ÉFISZ olyan kollégiumi hálózat létrehozását támogat­ja, amely már 14 éves kortól befogadja, a társadalom lefe­lé csúszó rétegeinek, például a középréteg, tehetséges fia­taljait. A népi jelleget mi tá- gabban értelmezzük, így nem csak a falusi, kisvárosi, de a nagyobb városokban élő rá­szorultakat is támogatni kí­vánjuk, hogy olyan értelmisé­givé válhassanak, akik együtt tudnak haladni a korral, és hasznos részesei lehetnek a jövő társadalmának. Egy ilyen típusú tanítási és tanulási fo­lyamat elindításához egy új­fajta pedagógiai módszer szükséges, melyen a szakem­berek már dolgoznak. Szervezetünk egyik problé­mája terveink megvalósításá­nak anyagi része. Van ugyan tízmillió forint alaptőkénk, de mint azt a gödöllői konferen­ciánkon már elhatároztuk, ami idén július 6-án volt, hogy mivel ez az összeg kevés a hálózat beindításához, ezért ezt nem használjuk még fel. Csak a felajánlásokból befo­lyó összeget fordítjuk ilyen kezdeményezések felkarolására. Konkrét támogatást még saj­nos nem kaptunk, de várjuk üzemek, bankok és magánsze­mélyek hozzájárulását is. Arról, hogy melyik intéz­ményt, iskolát segítjük a pá­lyázók közül, azt az ősszel összeülő bizottság dönti majd el. Célunk néhány iskolaterem­tő példa létesítése, így Bara­nya megyében a mecsekná- dasdi új népi kollégium ki­alakításának tervét is támo­gatni kívánjuk, de hasonló kezdeményezésekről tudunk Nyíregyházán és Debrecenben. Elképzeléseink szerint ezek a kollégiumok betölthetik egy körzetben kialakult népfőisko­lái hálózat központjának, és a helyi társadalom szellemi cent­rumának szerepét is. KG Mi KFT Lada és VW Golf személygépkocsi azonnal megvásárolható, illetve lízingelhető. További információk: KG-MARKETING KFT. Pécs, Doktor S. u. 29. Tel.: 12.647. Vállalkozók figyelmébe ajánljuk: az On által kiválasztott gépjárművet is lízingelheti a társasága számára. A. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom