Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-02 / 59. szám
IO Qi Dunántúli napió 1990. június 2., szombat Tömeg, zsúfoltság, lengyelek, románok, jugoszlávok, szovjetek. - Madártávlatból a harkányi piac Läufer László felvételei Talán ez a csomag Omnia fa kénytelenek vagyunk eltűrni a piacot, feltételeket is teremteni kell hozzá! kávé, itt, a nem túl zsúfolt, belső csarnokban. Nem, ez sem. Akkor, mondjuk, egy ki- logrammnyi frottírtörülköző. Szépen összehajtogatva, és egymásra rakva, a vevő bámulatára. Mégse jó! Akkor az ürülékdarabok bűzlő jelenléte oz arborétumban, és a húgy- nyomok nedves egyhangúsága. Inkárbb más. A szögesdrótke- rités korlátozó magokelletése és rendteremtő álma. Ez is, vagy ez sem. És talán semmi. Legfeljebb a vécésnéni ötforintos mosolya és húszforintos csomagmegőrzése, legfeljebb a 'jogos ^rendőri beavatkozás és büszkeség az elfogásokért, a fogásokért és az elmaradt fogásokért. Legfeljebb a törülközőket simogató, kérges tenyerek, legfeljebb a lopóautók vezetőinek ásítása, legfeljebb a brazil kávé illata. De talán még ezek sem, óm ezek is. Harkány, 1990. Ha Kolumbusz Kristóf felfedezte akkoriban Amerikát, büszke lehetett. Az újságíró nem tudja, és nem is kívánja felfedezni Harkányt. Rájött, tevékenysége, írása körülbelül annyira lesz teljes, mintha csupán egy hamisított Adidas-trikóról írna a harkányi piac balkáni forgatagában. Történt a környéken, hogy ütöttek. Emberek embereket, ököllel, és rúgtak, lábbal. Puma-cipőben, vagy szakadt dorkóban. Történt, hogy raboltak, jól megszervezve. Történt, hogy elkapták azokat is, akik lőttek. Fegyverrel, élő emberre. Volt tanácskozás is. Csupa- csupa, jobbat akaró ember ült egy teremben, és beszámolt arról, mit kellene tenni Harkány becsületének megtartásáért, a korábbiakhoz képest kevéssé, de azért jövö- gető gyógyulni vágyókért és turistákért. Higgye el az olvasó, nem volt olyan ptlet a rendcsinálással kapcsolatban, ami ne hangzott volna el. Éppen ezért csupán a legérdekesebbeket idézem: állítsanak városkaput, és válogassák meg, ki és kik jöhetnek be. Legyen újra kaloda, és aki egy bizonyos mértéken felül vét, büntettessék meg. Aztán következett az akció. A rendőrség megerősített Harkány jSvője a tét Megerősített rendőrségi akció kezdődött erőkkel tíznapos (dekádnyi) ellenőrzésbe kezdett csütörtökön. A megyei kapitányság saját állományából is átcsoportosított, megszervezték a lopóautókat is. A lopóautó furcsa szó. A fopóautó ugyanis hivatalosan lop, olyan autókat szállít el elsősorban, amelyek akadályozzák a közlekedést. Annyi lopóautó talán a világon összesen sem létezik, amely elvihetné a harkányi, tilosban parkolókat. Megkezdődött az akció. Nézzünk egy eligazítást! Este tíz óra, siklósi kapitányság. Schmidt Henrik városi kapitány és Szőke Attila, a megyei közrendért felelős osztály- vezető. Táskás szemek, fáradt tekintetek, ironikusan okos érvelések a civilben megjelent rendőröknek. Felhívják a figyelmet először is egy furcsa családra, amelynek a figyelése segíthet. Éjjeli műszak indul a szórakozóhelyekre'. A siklósi ABC-presszóhoz, ahol diszkóban lehet kimulatni a valutázás vagy az egész napos piaci árulások fáradalmait, vagy ahol bárki jól szórakozhat, ha akar. A harkányi vendéglátóhelyekre, amelyek egyrészt örvendetesen szaporodnak, másrészt viszont - sokak véleménye alapján — egyre romlik a közbiztonság ezek környékén is. Harkány ezen a csütörtök éjszakán csendes volt, mintha elzúgtak volna forradalmai. A sétány körüli parkokban fekvők horkantásai, az út mentén itt-ott megbúvók fáradt fordulásai és sóhajai adták az alaphangot a reggelhez. Harkányban jelenleg mintegy háromezerötszáz állandó lakos van. Ez az egyetlen biztos tény. Hogy hányán jönnek ide pihenni és gyógyulni, valutázni, vagy használt bugyit eladni, nehéz megállapítani. Annyi bizonyos, hogy A tilosban parkolókat, forgalmat akadályozókat a rendőrség megbízásából a Harkány melletti gépkocsitárolóba szállítják el. Az új rendeletek szerint csak a kerítésen belül szabad az árusítói, vannak, akik mégis megpróbálják kívülről a harkányi kágéesté-piacot csütörtökre körülkerítették. Alumíniumból készült drótegyüttes vigyáz a békés egymás mellett élésre. A kerítésen kívül és belül semmi sem változott. Ugyanúgy 400 a brazil kávé, ugyanúgy 150—200 a hamis Adidas- póló, ugyanúgy 120 a nagy Marlboro, ugyanúgy 47-49 a márka, ugyanúgy olcsóbb minden, mint az üzletben. Valóban sokan próbálják magyarázgatni a harkányi piac létjogosultságát. Vannak, kik a Balkán kapujának tekintik ezt a zsibvásárt, mások szükséges rossznak tartják, megint mások megszüntetnék az egészet, hivatkozva arra a nem is oly régi jogszabályra, hogy aki 'külföldieknek árut ad el vagy vesz tőlük valamit, törvénybe ütköző cselekedetet ‘követ el. ‘De hát ki tudja, ki a külföldi Harkánybon? Dugig tele a piac egy hétköznapon is, és mindenki érti a 'kérdést: „Mennyiért adja a . . .?". Érti Dacián áruló romániai, érti valutázó szerb, érti pici, fekete szemű vietnami, érti harsány bolgár, érti Törökországból érkezett magyar, érti mindenki. Csak visszakérdez: dinárban vagy forintban kérdem az árat. Csak visszakérdez, látva, hogy sokallom az árat: magának mennyit ér. Nekem nagyon scukat és nagyon keveset, vallom be magamnak, és továbbállok. Szükségem van egy sétára. Bemegyek az arborétumba. Itt van a piac környékén. Szép fák, és Jókai Mór szobra az elején. J, ó, i, ó. Ennyi maradt meg a nagy magyar mesemondó nevéből a feliraton. Az arborétum tisztaságából legfeljebb az sz betű, az ürülék nevének magyarul másként is kifejezhető szóra utaló kezdőbetűje. Hányingerem támad. Forintjaikat, dinárjaikat, szerény vagy mutatós árukészleteiket számolgató árusokra gondolok. Gondolataimat hirtelen húgyszag zavarja meg. Optimista lévén, arra indulok, hátha ott a WC. Tévedek. A legközelebbi WC a Volán-pályaudvaron van. ötforintnyi a könnyítés. Korántsem állítom, hogy patyolattisztaságú helyre jutok, de a vécésnéni közlékeny. Elsősorban külföldiek jönnek, akik nem mindig találják el a csészét. Hallgatom a panaszt, és megtudom azt is, hogy az a soksok csomag, itt, a fülkében, megőrzendő. Egy húszas egy napra. Hiába, kiszámithatat- lan, mennyi áru fogy el. Tényleg, mennyi áru fogyhat el egy piacon, ahol évek óto megoldatlan a köztisztasági helyzet, mennyire okozhat járványveszélyt a közeli fürdőben, hogy valamikor tisztálkodni kell? Miért, hogy az utcai kútnál cserélnek bugyit és gatyát az emberek. Sohasem tudható talán meg, hogy azért koszos a környék, mert nincs megfelelő infrastruktúra, vagy azért nincs megfelelő szolgáltatási hálózat, mert „ezek” úgysem azt vennék igénybe. Grazban voltam múlt héten, egy szál gyufát nem mertem eldobni az utcán.. . Aztán egyszer csak megjelenik egy fiatalember. Hol is láttam? Nem tudom. Arra emlékszem, hogy akart valamit. Ő legalább ötlettel jött. Nem kifogásokat keresve, hogy a díszkerités'hez idő kell, várjunk vele. Hogy nincs elég személyzet, először hívjunk ösz- sze bizottságokat. Egy ötlete volt. És van is. Laszinger Tibor szeretné, ha a tulajdonában lévő, a jelenlegi területnél jóval nagyobb térségre, a mostani piactól alig kilométernyire lehetne a piac. Három héten belül megoldaná a mosakodási, vécézési, parkolási lehetőségeket. Három hét múlva, mondja ő, illő helypénzfizetések után, boldogan találhatna itt magára a rendre vigyázó zsaru, a fél Európát bekereskedő lengyel, a szappanok között pompázó jugoszláviai, a nyugati árukkal, árakkal és népművészeti szobrokkal 'társaságot vállaló vietnami, a „csak úgy kijövök, kell a zsebpénz”-féle, magyar basználtcikk-árusitó. Egyelőre nem kapott engedélyt, egyelőre minden marad a régiben. Pici Zastavát tesznek fel közben egy nagy autóra. Van is közönség. Tilosban parkolt megannyi társával, és rámutattak a rendőrök: vigyék. Három lopóautó teszi dolgát naponta erre az időszakra. 3700 forintnyi összeg lefizetése után újra kocsijába ülhet az ember, ha itt, a Drávaszabolcs- ra vezető út, a gumis melletti raktárban látja viszont. Kiderül, német és osztrák autót még nem kellett elszállítani. Ők tudják, mit jelent a tábla, hallom oz egyik lopóautós iróniáját, majd kiegészítését, amely arról szól, hogy egy hét alatt legalább kétszáz kocsit szállítottak el, nyolcvan százalékának jugoszláv rendszáma volt. Pedig az autó elszállítása azért is nehéz feladatot ró tulajdonosára, mert aludni lehet benne. Elvégre úgy legalább fedél van az ember feje felett. Nem kell egy pádon gubbasztania éjszakára az arborétum jobb sorsra érdemes fái alatt. Nem kell százért, százhúszért disznóólnak megfelelő szálláson lakni, nem kell valamivel többért szép, vetett ágyban várni a holnapot, megszámlálva alvás előtt a négy sarkot, hogy igaz legyen, hogy beteljesüljön álmunk. Úgy gondolom, azoknak az ezreknek, akik árulnak és vásárolnak a harkányi piacon, van egy álmuk. Arról álmodnak, hogy ne kelljen néha megalázó körülmények között árulniuk naphosszat, vagy, hogy ne legyenek rászorulva arra, hogy sokszor megalázó módon alkudjanak le öt forintot a lukas zokni árából. Az álmok nem hazudnak, a tények nem változnak. A harkányi piac, ahogy többekkel egyetértve megállapítottuk, következmény. Okozata az elégtelen gazdasági körülményeknek, amelyek között éltünk és élünk Kelet-Európábán, és oka ezáltal a szükségszerűen kialakuló szervezett bűnözésnek. Az említett rendőrségi akciót is elsősorban azért kezdeményezték, hogy a szervezett ‘bűnözést, a hazárdjátékokat, a nagyhalakat megfogják. A vállalkozás még akkor is dicséretes, ha eredménye nemigen lesz. Rend, pontosabban rendebb lesz Harkányban, de sem az erőszakos, sem az emberi ellenőrzés nem oldhat meg sok mindent. Továbbra is marad a pletyka, hogy nem is drágán fegyvert is lehet kapni, továbbra is marad a ki tudja, mennyire igaz pletyka, hogy ott, a temető környékén, elképzelhető, hogy kábítószer, továbbra is marad a szóbeszéd, hogy a külföldiek egyre kevesebben jönnek Harkányba. Továbbra is bizonytalan a harkányi jelen. Sokszor úgy tűnik, sokminden elkésett, sokszor reménytelenül kapunk egymás fejéhez, sokszor meglepődünk a siklósi városi kapitány véleményén: „Ne azt írják le, hogy mit koboztunk el, hogy hány reszelőt, pólót vettünk el, ne azt, hogy a legnagyobb fogásunk félmilliónyi árukészlet volt, hanem mindenki segítsen, összefogvo azért, hogy Harkányba öröm legyen eljönni . . .” Én örömmel mentem Harkányba és némileg keserű szájízzel jöttem vissza ötödik utazásom után. Felötlött bennem, hogy régen volt a sajtóval összefüggésben három darab té betű: Támogatjuk, tűrjük, tiltjuk. A harkányi közrendet és ennek egyik meghatározóját, a piacot támogatni gyakorlatilag nehéz, hiszen leírt jogszabályok bizonyítják az árusítás, az adás-vétel törvénytelenségeit. Tűrni lehet, eddig is azt tettük. Viszont, ha valamit kénytelenek vagyunk eltűrni, akkor feltételeket is teremteni illik. Ez egyelőre, nyilván sokféle, néhányszor megmagyarázhatatlan ok miatt, nem történt meg. Tiltani nem érdemes, mert az ország nagy, a piacra és gyógyfürdőhelyre szükség van. Hiába tiltom meg a csecsemőnek, hogy anyatejet szívjon, ha mást még nem tud fogyasztani. Hiába akarom, hogy az egyébként egészséges szilárd ételeket egye csak, ha még nincs abban az életkorban. Végezetül nagy szavakat szeretnék használni: morzsaként csipegetett témáimból, és talán a harkányiak, a helyiek véleményéből is kitűnhet, hogy az utolsó percekben vagyunk. Harkány jövője a tét. Ha valaha is járvány törne ki, ha továbbra is félve mennek az utcán nappal és éjjel az emberek a községben, ha továbbra is minden indok nélkül megverhetnek magyart és külföldit, ha továbbra is ürülé- kes alsóneműket mosnak az utcai kútnál, ha továbbra is az egymásra mutogatás jelei maradnak az illetékesek között, nos, akkor sokak szerint múló nosztalgia marad a harkányi fürdő, és a község ma még talán meglévő nimbusza. Én Harkánynak drukkolok, és azoknak, akik meg tudnak belőle élni. Mert, akik meg tudnak, meg akarnak élni Harkányban, azok valamit kitalálnak,- valamit ki kell, hogy találjanak, mert különben tovább halmozódik az ürülék. Bozsik László
