Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-18 / 75. szám
Ufó-megfigyelési adatbank ♦ A falumentő dinnyésgazda ♦ Beszélni, beszélni és beszélni 4C FIATAL ANGOL NYELVTANÁROK PÉCSETT. (3. oldal) Félezer sebesült, ezer letartóztatott Intern álőfábor Romániában Több mint ezer személyt tartóztattak le eddig Bukarestben és a sebesültek száma meghaladja a félezret. Ezt Dumitru Bitlan vezérezredes, a bukaresti rendőrség felügyelőségének vezetője jelentette ki, egyben arról is tájékoztatva, hogy folytatódik a bukaresti zavargásokban részt vevők azonosítása. Az MTI tudósitója arról értesült, hogy a megvert és letartóztatott személyeket Bukarest határába szállítják, ahol gyűjtőtóbort rendeztek be az egyik katonai laktanyában. A területet szigorúan őrzik, az elhurcolt egyetemisták szüleit sem engedik a közeibe és a táborból csak az szivárgott ki, hogy a begyűjtötteket kínozzák és vallatják. Az internálótáborba hurcolták azokat a cigányokat is, okik bosszúból, mert a bányászok szétverték viskóikat, otthonukat, az elutazókat meg akarták támadni. A fejszékkel, láncokkal, botokkal, vasdorongokkal felszeretkezett 150-200 főnyi cigánycsoport autóbuszt kerített hatalmába, és az északi pályaudvarra vitette magát, ahol rendőrgyűrűbe ütközött. Más irányból érkezett csoportok is hasonló kelepcébe jutottak, így a bá nyászok megmenekültek a vérbosszútól. Őrizetbe vettek két magyar nemzetiségű képviselőt is. Szilágyi Zsolt egyetemi hallgató, a képviselőház legfiatalabb tagja és Zsigmond László mérnök, Bukarestben, az egyetem épületének közelében a bányászok törvénytelen akciójának lett szenvedő alanya. A gumibotos bányászok igazoltatták őket, s a május 20-i választásokon képviselőnek megválasztott két RMDSZ- tag hiába magyarázta nekik, hogy mentelmi joguk van, s nem vehetők őrizetbe, mégis karon ragadták, ütlegelték, bántalmazták és a rendőrségre vitték őket. A rendőri szervek elnézést kértek az incidensért, és a két képviselőt rendőri kísérettel szállodájukba vitték. Mindezekről a két inzultált képviselő a bukaresti rádió magyar nyelvű adásában szombaton délután számolt be. ügyükben tiltakozást jelentett be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, elítélve a brutális és önkényes, teljesen törvénytelen akciót. Menedékjogot kértek Legalább 35 román focirajongó kíván politikai menedékjogot kérni Olaszországban. A 35 személy egy turistacsoporthoz tartozik, s busszál érkeztek Rómába, a román labdarúgó-válogatott Nápoly (Folytatás a 2. oldalon) „Vezeti szereit Az orosz alkotmányból is törölték Az Oroszországi Föderáció alkotmányából is törölték az SZKP vezető szerepét rögzítő cikkelyt, s úgy módosították az alapokmányt, hogy az megteremtse a többpártrendszer általános jogi kereteit. Erről döntött szombaton az OSZSZSZK népi küldötteinek kongresszusa. A szombati kongresszusi ülésnapon döntöttek arról is, hogy megszüntetik a köztársaságban a népi ellenőrzési bizottságot. A munkásfelkelésre emlékeztek Berlinben Először emlékeztek meg vasárnap az NDK-ban hivatalosan az 1953. június 17-i munkásfölkelés évfordulójáról. A Honec- ker-korszakban „ellenforradalmi puccskísérlet"-nek bélyegzett esemény fölidézése egyúttal alkalmat adott a belnémet szálak szorosabbra vonására: a két német állam parlamentjének képviselői közösen vettek részt a kelet-berlini Schauspielhausban rendezett megemlékezésen. Az ünnepség szónokaként Manfred Stolpe, a berlin-bran- denburgi evangélikus egyház konzisztóriumának elnöke szólt a mintegy ezer honatyához. Vasárnap az NDK belügyminisztere emléktáblát avatott az állambiztonsági minisztérium egykori börtönének falán. A főváros Hohenschönhausen kerületében levő épület falán elhelyezett emléktáblán ,,A sztálinizmus áldozatainak” szöveg olvasható. Vranitzky: Jó érzésseS megyek Sopronba A Magyarország és Ausztria közötti még intenzívebb kapcsolatok kezdetét látja Antall József miniszterelnökkel tartandó hétfőn, nagycenki találkozójában Franz Vranitzky osztrák kancellár, aki első kézből szeretné megismerni az új magyar kormány programját és annak értelmezését. Az APA hírügynökségnek adott nyilatkozatában az osztrák :j kormányfő azt mondta, megnövekedett lehetőséget lát a kooperációra. „Jó érzéssel megyek Sopronba. Ausztria már nehezebb időkben is sokat tett Magyarországért. Meggyőződésem, hogy szomszédunk a politikai változások után sokkal nagyobb potenciált kinál a gazdasági kapcsolatokban is. Ausztria kész támogatni Magyarországot az Európába vezető úton" - mondta a kancellár. Az EFTÁ-val néhány hónapja aláirt együttműködési nyilatkozat fontos lépés a kelet-európai politikai reformok gazdasági támogatása útján — folytatta Vranitzky, hozzátéve, ;hogy a kétoldalú kapcsolatokban az osztrák gazdaság Magyarország iránti növekvő elkötelezettsége állapítható meg. Az osztrák kormányfő „elégtétellel" vette tudomásul az új magyar kormánynak a Bécs-rBuda- pest világkiállítás melletti egyértelmű állásfoglalását. Koszorúzás Nagy Imre kaposvári szülőházánál ■ A Történelmi Igazságtétel Bizottsága dél-dunántúli szervezete és Kaposvár város tanácsa Nagy Imre miniszter- elnök mártírhalálának 32. évfordulója alkalmából vasárnap délelőtt 11 órakor koszorúzási ünnepséget rendezett Kaposváron, a Nagy Imre szülőházán elhelyezett emléktáblánál. A katonai tiszteletadással megkezdett ünnepség első szónokaként dr. Király Béla országgyűlési képviselő, oz 1956-os nemzetőrség főparancsnoka szólt az egybegyűlt 2-300 főnyi polgárhoz. Kiemelte, hogy ha a Nagy Imre által megszemélyesített hagyományt folytatjuk, akkor a nyugati országoknak nem csupán a felénk irányuló figyelmét őrizhetjük meg, hanem mind nagyobb politikai és gazdasági támogatásukra is számíthatunk. A kaposvári képviselőt követően Szabad György, az (Folytatás a 2. oldalon) Hol legyen az NSZK főkonzulátus? A pécsi polgárok véleményére is számítanak Újabb egyeztető állomáshoz érkezett az NSZK pécsi főkonzulátusának ügye. Ismert, az NSZK még 1988 őszén jelentette be, hogy Pécsett főkonzulátust kíván nyitni. Ehhez elsőként épületek megvásárlása, esetleg bérbevétele került szóba, majd a lehetséges megoldások számbavétele és megteremtése után felvetődött új építésének, illetve régi házak felújításának lehetősége is. Miközben a Külügyminisztérium felkérésére a városi tanács felkutatta és bemutatta az épületeket dr. Alexander Arnot nagykövetnek és munkatársainak, az NSZK nagy- követség képviselői önálló tárgyalásokat is folytattak, a tanácsi javaslatokon túlmenően más alternatívákat is indítványoztak. Igen széles a tanácsiak által felajánlott és megtekintett épületek köré a főkonzulátus és a rezidencia céljára: a Kossuth Lajos utca 36, a Jókai tér 11., az egykori tűzoltó- laktanya, a Kálvária domb délkeleti része, az Irányi Dániel tér északi része, Déryné utca, a Szent István tér 17., a Káptalan utca 4. és a Janus Pannonius utca 6 , a Székely Bertalan út 32., a Tettye tér feletti és a Rodostó utcai építési terület, több magán- tulajdon a Fenyves soron és a Tettye téren. A német előkészítő stáb javaslata a Hunyadi út 9„ és a Rózsakért volt. (Folytatás a 3. oldalon) Vasárnapi eredmények ÍRORSZÁG-EGYIPTOM 0-0 Végig hősiesen védekeztek az egyiptomiak, akik végigjátszottak az időhúzás széles skáláját. Az írek játéka egysíkú volt, ezért - habár akadtak helyzeteik - nem nyertek. KOREAI KÖZTÁRSASÁG- SPANYOLORSZÁG 1-3 (1-1) Udine, 35 ezer néző. V.: Guerrero (ecuadori). Gólszerzők: Hwang Bo Kwan (43. p.), illetve Michel (23., 60., 81. p.). Csere: Chung Hae Won helyett Noh Soo Jin (52. p.). Park Kyung Joon helyett Chung Jong Soo (69. p.), illetve Butragueno helyett Fernando (75. p.), Roberto helyett Bakero (82. p.). BELGIUM- URUGUAY 3-1 (2-0) Verona, 30 ezer néző. V.: Kirschen (keletnémet). Gólszerzők: Clijsters (14. p.), Scifo (22. p.), Ceulemans (46. p.j, illetve Bengoechea (72. p.). Csere: Clijsters helyett Emmers (a szünetben), Versavel helyett Vervoort (73. p.), illetve Alzamendi helyett Aguilera (a szünetben), Ostolaza helyett Bengoechea (57. p.). Piros lap: Gerets (42. p.). Volt egyszer egy iskola... Pécsett, a Szigeti úton (5. oldal) Második választási forduló Bulgáriában Vasárnap reggel Bulgáriában megkezdődött a parlamenti választások második fordulója, amelynek során 81 mandátumnak kell gazdára találnia. A múlt vasárnapi első forduló 319 képviselői hely sorsát tisztázta a 400 közül. A vasárnapi szavazás nyugodt légkörben kezdődött, a szófiai rádió szerint némileg „álmosan”. A szavazás tisztaságára most fokozottabban ügyelnek, az ellenőrzésben részt vesznek az ország sok városában sztrájkoló diákok képviselői is. Duns menti államok a környezetvédelemért Magyarország környezetvédelmi tanácskozásra hivta meg valamennyi Duna menti államot - jelentette vasárnap Dublinből, diplomáciai forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség. Az októberre szóló meghívást Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter szombaton ismertette az érintettekkel. KÖZÉLETI NAPILAP I. évfolyam, 75. szám 1990. június 18., hétfő Ára: 4,30 Ft