Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-09 / 66. szám
1990. június 9., szombat uj Dunántúli napló 11 Nyitai, nyitni, nyitni! A trianoni ' békeszerződés aláírásának a 70. évfordulója alkalmából dr. Ormos Mária történész akadémikussal. a JPTE rektorával folytatott beszélgetésünk első részében a diktátumhoz vezető útról, a döntést motiváló körülményekről volt szó. Most tovább lépünk, és az első világháborút lezáró Pá rizs-környéki békeszerződések legfurcsábbiká- nak az utóéletéről ejtünk szót. Miért szükséges ez? Tria- . non mind a mai napig be nem gyógyult sebünk, amiről az utóbbi 45 évben kényszerből nem vettünk, mert nem vehettünk tudomást. Hazánk mai lakosságának a túlnyomó többsége számára Trianon tiltott téma volt, ennél fogva a vele kapcsolatos ismeretek sem voltak mindig hitelesek. De az alábbiak megismerése azért is szükséges, mert az kulcsot adhat a. kezünkbe Európa e térségében ma zajló, sokszor viharos és tragikus események megértéséhez. Folytatjuk tehát a beszélgetést dr. Ormos Máriával:- Trianon egy teljesen új Magyarországot hozott létre területileg, demográfiailag, gazdaságilag és általában minden tekintetben. Hazánk területe (Horvátországtól eltekintve) az addigi 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent, a 18 milliónyi lakosságból 10 millió - közte több mint 3 millió magyar . nemzetiségű az )utódállamokhoz került, gazdasági erőforrásaink túlnyomó többsége mai határainkon kivülre tkerültek. Mondhatjuk-e, hogy az ún. Bethlen-konszolidáció valójában országépités volt, s ha igen, sikeresnek tudhatjuk-e?- Való igaz, 'hogy új ország született és ez minden tragikuma ellenére két pozitív ténnyel is ‘járt: Az egyik: demográfiailag egy majdnem tiszta magyar lakosságú ország jött létre, a másik: megcsonkítva és betegen ugyan, de ál lám ható Imi lag független Magyarország született. Mindazonáltal rendkívül érzékeny volt a veszteség; ezekben a méretekben szinte elviselhetetlen egy nép, egy nemzet életében. De éhhez még olyan körülmények is járultak, amikről Q kelleténél sokkal kevesebbet beszéltünk az elmúlt hét évtizedben. Ezek a csonkítások, bénitások egy merőben új gazdaságot, gazdasági feltételrendszert igényeltek volna, mint amivel a visszamaradt országrész rendelkezett. Hiszen az 1918 előtti Magyarországnak nagy erőforrásai, természeti kincsei voltak, és egy nem túl jól működő, de valamely logika szerinti organikus gazdálkodása volt. Ráadásul ez a Magyarország beleilleszkedett egy nagy bi; irodalomba, amely sok szempontból kifogásolható volt ugyan, de mégis az első regionális közös piac volt Európában. Több ország olyan együttműködése volt, amit közös vámterület keretében gyakoroltak. Ezen belül az áruk, a személyek, az eszmék szabad áramlása természetes következmény volt. Mindez Trianon által elveszett! És nemcsak Magyarország számára, de az utódállamok számára is. Megszakadtak a gazdasági, a kereskedelmi kapcsolatok, s ezek a 20-as évek derekáig nem is álltak helyre. ■Tehát új gazdasági feltételekre. újragondolásra, új szerkezetre volt szükség, amit egyáltalán nem volt könnyű kialakítani. Olyannyira nem, ihogy bár hősies küzdelmek folytak minden területen ebben az irányban, végeredményben a két világháború közötti alig két évtized az átalakulásra nem volt elegendő. Gondoljuk csak meg: Magyarország 1918-20-ban teljes gazdasági blokád alatt állt. Ehhez hozzá jött a Tanácsköztársaság idején, hogy veszélybe került a mezőgazdasági termelés is. Amikor feloldották a blokádot, tetézte a problémákat, hogy tízezerszámra jöttek a menekültek a szomszéd országoknak juttatott területekről, miközben a közigazgatóst le kellett építeni, mert nem volt szükség ok- korára, mint a korábbi ország esetében, s a hadsereget is, ■mert' a békeszerződés ezt megkövetelte. Az országra szakadt iszonyatos infláció tovább bénította a gazdasági életet. A Bethlen-kormány ezekkel a problémákkal nézett szembe. Az első stabilnak mondható kormány sokat tett annak érdekében, hogy ebben o kis országban gondolkodva - eléggé konzervatív szemlélet keretében — lábra állítsa, felépítse az országot. Mindenekelőtt a szilárd pénzügyi alapokat kellett megteremteni. Az új pengő segítségével 1925 második felétől megindult a gazdaság fellendülése; az élénkülést külföldi kölcsönök is segítették. Lassan helyére kerül tehát a gazdaság, s a kormány már arról is tud gondolkodni, hogy a kereskedelem ellehetetlenülésével szemben szerződéseket kössön. Ám hamarosan kitörő gazdasági válság, amit hosz- szú évekig tartó pangás követ. Úgy foglalnám tehát ösz- sze, hogy bár elkezdődött az átalakítás rögös szakasza, sem ez, sem a szükséges modernizálás nem ment végbe. A két világháború közötti rövid idő mindenütt — nemcsak Magyarországon! — a kezdeményezések, vállalkozások, erőfeszítések felemás, viszonylag kevéssé eredményes szakasza volt, amit azután a világháború romba is döntött.- Mindezek alapján természetesnek mondhatjuk, hogy a Trianon utáni rendszer nem tudott belenyugodni a diktátumba, főleg annak következményei miatt. Ez szülte az irredentizmust, a revízió gondolatát. De voltak-e a korabeli kormányoknak kísérletei a békeszerződés esetleges korrekciójára, mielőtt a végzetes útra, a náci Németországhoz csatlakozásra tévedt volna? — Mindenekelőtt én különbséget teszek a rendszer és o magyar politikai közvélemény között. Ha rendszerben gondolkodunk, akkor semmiképpen nem mondhatjuk, hogy az egész rendszer elejétől végéig egyformán irredenta lett volna. Más volt Bethlen. István felfogása és más Gömbös Gyula és utódai felfogása. Az magától értetődő, hogy semmiféle magyar kormány — a Befhlen-kormány sem — mondhatta, hogy ez a békeszerződés jó lenne és igazságos, mert ehhez a közvélemény egyetlen részéből sem kapott volna támogatást. Ebben az országban nem volt olyan politikai áramlat, olyan párt, amely egy ilyen kormánynézettel egyetértett volna. Elképzelhetetlen volt ebben a közegben, hogy egy magyar kormány lemondhatott volna arról a törekvésről, hogy keresse a megváltoztatás út- ját-módját. A kérdés csak az, hogy ezt milyen koncepció jegyében teszi. Koncepciója volt már Károlyinak is: előbb a franciák felé orientálódott, mojd az olasz irányzattal próbálkozott, végül a szovjet hatalom felé akart kísérletet tenni. Az 1920-ban Neuilly-ben tartózkodó magyar békedelegáció vezetői — Bethlen, Teleki Pál - előbb az olaszokkal próbálkoztak sikertelenül, majd a franciákkal; a Paléo- logue-féle kísérlet eljutott egészen bizonyos igazságtalanságok korrekciójának az ígéretéig, de Paléologue megbukott. Bethlen ezután az angoloknál próbálkozott, s ez azon bukott el, hogy o 20-as évek derekán a brit politikában felértékelődött a birodalom támogatása és leértékelődött Közép-Európa. Bethlen első külügyminisztere, Bántly Miklós reményeket fűzött a csehszlovákokkal kialakítható barátságosabb állapothoz egy bizonyos korrekció jegyében. Ez nem sikerült. Aztán a Beth- len-kormány egész időszaka alatt újra meg újra a külpolitika — és nem a közvélemény! — előterébe került egy kísérlet a Romániával való messzemenő együttműködésre, s ebben elmentek a perszo- nálunió gondolatáig. Ez sem vezetett messzire. Hivatalos lépés volt viszont a jugoszlávok felé Horthy Miklós 1926-os nevezetes mohácsi beszéde. A megegyezés létrehozására irányuló kísérlet volt ez azzal a szándékkal, hogy fugoszlóvio távolodjék el o kis-antanttól. Hor- thyék olyon egyezményhez szerettek volna eljutni, amely egyrészt jó viszonyt teremt, másrészt szabad kijutást biztosit a tengerhez. Minden gazdasági bajnál súlyosabb csapásként érzékelték ugyanis. hogy Magyarország elveszítette kijáratát a tengerhez. Mellékesen persze remélték, hogy bizonyos korrekciókra is sor kerülhet.- De jött aztán a mar- seillei királygyilkosság . . . — Ezt megelőzte az olaszmagyar barátkozás. Tulajdonképpen ez tette lehetetlenné a Jugoszláviával való jó viszony megteremtését. A magyar kormány többre tartotta egy kvózi-nagyhatalommal való megegyezést, mint Jugoszlávia súlyát és szerepét ebben a térségben. Korrekciók igényéről volt szó még Göm- ‘bösnél is, amikor 1934-ben Rómában tárgyalt. A kormány igényt formált a döntően magyarok lakta területekre, _ s népszavazást ajánlott a vegyes lakosságú területeken. Meg kell azonban állapítanunk, hogy mig a hivatalos kormánypolitikában a korrekció játszott vezető szerepet, korántsem ez a helyzet a propagandában, amely a Nem! Nem! Soha! jegyében zajlott. Vajon jót tett-e ez a hivatalos magyar politikának, vagy rosz- szat? Szerintem rosszat. Mert azonnal azt a reflexiót váltotta ki mindenkiből, hogy a hivatalos magyar javaslat csak taktikai jellegű és ezért komolytalan. A hivatalos magyar kormányok étvágya a 30-as évek végén valóban megnőtt, amikor ehhez — úgy hitték — egy igen erős támogatót találták. A magyar nemzet katasztrófája, hogy tévhitben az ország sorsát Hitler III. Birodalmához igazították. — De végül is akkor csapódott Magyarország a náci Németországhoz, amikor egyébirányú korrekciós kísérletei sorra megbuktak . . .- Az igazság az, hogy ha nincs revíziós politika, tehát ha nem az Ígérgetésekre kell számítani, sok válogatnivalója akkor sem volt az országnak. Lemondhatott volna a revízióról, nem ment volna el olyan messze a németek támogatásában, ám hatalmi helyzeten ez keveset változtatott volna: előbb-utóbb a megszállás sorsára jut az ország. Ezt az alapkérdést tekintve kényszer-- ■pálya volt ez már a javából. Bizonyos pontokon azonban az ésszerűségnek még nyílhatott volna tere. Am a kormány boldogan rohant oda is, ahová már semmiképpen sem kellett volna. Ilyen eset volt pl. a hadüzenet a Szovjetuniónak, amit a németek nem is követeltek tőle. Ezt abban a meggyőződésben tették, hogy a németek biztosan megnyerik a háborút, s így a magyar kormány érdemekkel meg rakotton a győztes oldalán ülhet majd a zsákmányt elosztók asztalánál. Ettől erősödött fel a magyar-román versenyfutás a várható csemegékért. S folyt ez akkor is, amikor már egészen nyilvánvaló volt — bár a magyar társadalom egy jelentős része ezt nem vette tudomásul —, hogy o Birodalom a háborút nem nyerheti meg. A magyar politikai és katonai elit gyászos leszereplése volt, hogy még akkor is erőltették a magyar véróídozotot, amikor már teljesen bizonyos volt, ■hogy a németek a háborút elveszítik.- A logika ennek pont az ellenkezőjét diktálta volno. A korabeli magyar vezetés valóban annyira híján volt az előrelátásnak, hogy nem ismerte fel: az országgyara- pitást akkor lehetne megőrizni, ha idejekorán az ellenietek leié fordul? — Van is a magyar történet- írásban egy olyan részletvita, miszerint volt-e mód, lehetőség a háborúból időben történő kiválásra, vagy elügyetlen- kedték a dolgokat.- Ha pl. Horthy március 19-én Hitlernél másként álla megszálláshoz .. . Ha hagyja magát elfogni. . . — Erre is vannak ellenérvek. Sokan feltételezik, hogy egy akkori magyar ellenállás esetén sokkal nagyobb lett volna a vérveszteség. Ezt lehet mérlegelni. Én azonban attól tartok, hogy nem ez motiválta a magyar politika tehetetlenségét, hanem valóban a tehetetlenség. Pontosabban a megosztottság és a tehetetlenség. A legfőbb befolyásoló tényező az volt, hogy ha szembekerülnek a németekkel, akik az ország úgynevezett gyarapításában mégiscsak szerepet játszottak, kikhez is folyamodjanak. Az angolokhoz nem lehet, az amerikaiakhoz nem lehet... És amikor világossá vált, hogy csak a Szovjetunióról lehet szó, ez bénítólag hatott a konzervatív magyar vezető rétegre, és ez a vezetés a nehéz pillanatokban nem tudott kellően határozott döntésekre jutni. Amikor pedig hosszas hezitálás után végre döntésre jut 1944. október 15-én, ezt a döntést sem tudja keresztülvinni.- Hetven esztendő telt el Trianon óta. A mai magyarság túlnyomó többsége szamára Nagy-Magyarország történelem, olvasmányélmény, s a nagy többség az 1938-1941 közötti „ország- gyarapitásnak" sem lehetett átélő kortársa. Mégis ma is egyöntetűen igazságtalannak minősítjük a békeszerződést. Hogyan lehetne megbékéltetni a nemzetet? — Illő leszögezni, hogy nagy baj volt, hogy 1947—48 táján olyan helyzet következett be az országban, ami szerint tilalmas volt Trianonról egyáltalán szólni. Ez egy borzasztó döntés volt, ami azon alapult, hogy mi nem avatkozhatunk be mások ügyeibe. A mások ügye pedig, mint láthatjuk, a mi ügyünk is volt. És ez egészen odáig ment, hogy a magyar történetiírás egy időben teljességgel elfogadta a kedvezményezett országok történészeinek az álláspontját, miszerint Trianon egy szép, dicsőséges nemzeti forradalomnak az eredménye volt, nem pedig olyan békediktátum, amelyről eddig beszéltünk.- Ez nagyon rosszat tett a magyar identitástudatnak, hiszen oda vezetett, hogy a nemzetnek bűnösnek kellett volna éreznie magát olyasmiért, amiért pedig igazán nem kárhoztatható. Tudománytalan volt, igazságtalan volt a magyar néppel szemben annak a tilalma, hogy Trianonról, a saját múltjáról és sorsáról beszéljen. Ennek nagyon rossz a kihotá- sa Trionon mai megítélésére is. Azt látjuk, hogy ismét kezd feltámadni a bűnbakkeresés; szeretnénk valaki felelőst találni, miközben megpróbáljuk magunkat úgy felértékelni, ohogy nem lehet. Ehelyett el kellene helyezni magunkatvég- re a térképen, és megérteni, hogy amint az elmúlt 70 évben, úgy ma sem tudjuk (és vélhetően a jövőben sem tudjuk) mi megszabni a nagyhatalmi politikát. Tehát ki kell tartani nekünk amellett történetileg és saját nemzettudatunkban, hogy Trianon igenis igazságtalan, csak azt ne próbáljuk meg hozzáfűzni, hogy no most változott a helyzet, hót változtassunk gyorson ezen is, mert ez nem vezet sehová. Hogyan lehetne megbékéltetni a nemzetet? Ez nagyon fontos. Ma egyetlen tudományos és egyszerű ember sem áll azzal elő, hogy meg akarja változtatni a határokat, hanem azzal, hogy legyen jobb, emberhez méltó sorsuk, a magyar népi karakterüket biztosító jogi bázisuk mindazoknak a magyaroknak, akik nem e haza határain belül élnek. Ugyanakkor a mi kötelességünk, hogy az itt élő nemzetiségek etnikai kisebbségek jogait biztosítsuk. A nemzetiségi ügyeknek van egy kulcskérdésük: a határok milyensége, azaz keménysége, puhasága, ■vagy éppen nem léte. Amikor már észrevehetetlen a határon történő áthaladás, akár személyekről, akár árukról, akár szellemi termékekről van szó, ekkor már élét veszti a nemzetiségi kérdés és minden vele kapcsolatos vita. Mi ettől még messze vagyunk. A megbékélés másik útja: tudomásul venni, megrágni, és nyitni, nyitni, nyitni. De félek, hogy ez sem egyszeri elhatározásnak a kérdése.- Felelőssé tehető-e a térség mai állapotáért Trianon?- Részben. De sokkal inkább mindaz, amit a második világháború okozott. Szó volt a térségben megindult fejlődésről, a kezdődő gazdasági összehangolódásról, amit a háború megakasztott. A szembenállás végletekig fokozásával sokat ártottak a németek. És erre jött a sztálini birodalomépítő politika. Tehát ahelyett, hogy a vérkeringés helv- reállihatott volna, éppen ellenkezőleg, a további feldarabolás ment végbe. A sztálini koncepció külpolitikailag és gazdaságpolitikailag egyaránt életképtelen államokat indikált, amelyek együttműködési alapjai ma sokkal hiányosabbak, mint voltak a monarchia bukása idején. Olyan rossz struktúráik alakultak ki, amelyek mindig ellent tudtak állni mindenfajta változtatásnak és minden valóságos együttműködésnek. Ezért már egyszerűen nem maradt más, mint ezeket erővel lebontani, és kiszabadítani a gazdaságot a béklyóból. Nem könnyű feladat! A térség állapotáért tehát nem ‘kizárólag Trianon a felelős, bár ugyancsak megtette ezért a magáét. Hársfai István
