Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-12 / 38. szám

1990. május 12., szombat ui Dunántúlt napló 11 A HNF utolsó kongresszusára készülve A névtáblát kifényesíteni reménytelen vállalkozás Vélemények az önfeloszlatási javaslatról A népfrontmozgalom részben ugyan hosszan elhúzódó bel­ső, de mégis mindenekfölött legitimációs válságából a HNF legutóbbi, októberi kongresszusán — majd az azt követő hó­napokban méginkább — szinte csak az a kiút látszott, hogy bár nem pártként, de mégis indulva az országgyűlési vá­lasztásokon, annak eredményével bizonyítsa társadalmi lét- jogosultságát, tömegbázisának erejét. Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy ez a kiút egy igen kes­keny és labilis deszkaszál a széles és mély szakadék fe­lett, minden lépés kockázatos, a legkisebb bizonytalankodás, megszédülés végzetes lehet. A pesszimista jósoknak lett iga­zuk: a Hazafias Választási Koalíció a választásokon mész- sze elmaradt a minimális cél­tól, a parlamenti képviseletet biztositó szavazati aránytól. A Hazafias Választási Koalíció kudarca magával rántotta a mélybe a Hazafias Népfron­tot. A HNF Országos Elnöksége viszonylag gyorsan, alig négy héttel az országgyűlési válasz, tások első fordulója után a kudarcnak számító eredményt előidéző okok elemzéséből igen radikális következtetések­re jutott. Május 12-re, szom­batra összehívta a Hazafias ■Népfront rendkívüli kongresz- szusát, amely elé többek kö­zött a következő javaslatokat terjeszti: a rendkívüli kong­resszus mondja ki, hogy a Hazafias Népfront utolsó kong. resszusának tekinti önmagát: 1990, június 30-val mondja ki a kongresszus a HNF-nek, mint társadalmi szervezetnek az alapszabály szerinti jogutód nélküli feloszlatását; a Haza­fias Népfront a döntéstől füg­gően adja át még meglévő vagyonát, vagy annak egy ré­szét a kormánynak, azzal a kéréssel, hogy központi és megyei székhazait bocsássák a civil szervezetek rendelkezésé­re, a civil társadalom támo­gatására. Mivel ezek a következteté­sek a HNF Országos Elnök­ségében csak többségi szava­zattal támogatotton fogalma­zódtak meg, s kisebbségi vé­leményként ott is megjelent az a nézet, hogy a HNF jog­utóddal szűnjön meg, illetve maradjon továbbra is társa­dalmi szervezet, sőt olyan hal­vány negyedik változat is fel­merült, hogy induljon el a pártosodás útján, nagyon va­lószínű, hogy a rendkívüli kongresszus sem lesz mentes a szenvedélyes vitától, a né- zetkülönbségek csatáitól. Az egykori küldöttek né'há- nyától - túlnyomó többségük részt is vesz a rendkívüli kong­resszuson — előzetes véleményt kértünk: mire voksolnak, s miért? Frankovics György, a Hor- vót Szövetség elnöke: — Hiba lenne azt állítani, hogy négy évtized alatt kizá­rólag rossz ügyek szellemi hamvedre lett volna a nép­frontmozgalom. Gondoljunk csak arra: a pártállam fize­tett apparátusával sem tudta elérni, hogy a településeit mindegyikében szervezetet építsen ki. Ugyanakkor ezt a HNF megvalósitotta hangsú­lyozottan az önkéntesség el­vén. S nem emlékszem rá, hogy bárki más elvégezte vol­na helyette a társadalmi mun. kát, a közösségépítést, a hely- történeti kutatásokat, miköz­ben a másként gondolkodók párbeszédének fóruma is volt, s belőle eredeztethető jó né­hány mostani politikai tömö­rülés is. Azon viszont el kell gondolkodni, hogy Pozsgay tá­vozása után kik és milyen irányba vitték vagy éppen nem vitték tovább a megváltozott kor szellemének igényei sze­rint a mozgalmat. Itt egyesek személyes felelőssége is tet­ten érhető. Nyilvánvaló, hogy csak egy HNF-jogutód nélküli szellemi mozgalom életre ho­zása, s hangsúlyozottan nem újjáalakítása képzelhető el, méghozzá sürgősen, mert a jelenlegi pártok össztaglétszá- móból kitűnik, hogy a magyar társadalom nagy többsége nem fogadja el a pártosodás szükségességét. Ugyanakkor vi­déken, ahol a választópolgá­rok négyötöde él, a rendszer­változás érdemi eredménye még nem látszik. A vidéki rendszerváltáshoz még kell az önkormányzati törvény utáni demokratikus és szabad hely. hatósági választás. Tévedés lenne azt hinni, hogy az ön- kormányzati testületekben ak­kora erőt tud összevonni a hat parlamenti párt, mint amek­korát a népfront összefoghat­na. Új szervezeti keretek kel­lenek a pártokon kívülieknek, akik szervezeti kötöttség nél­kül kiállnak egy-egy konkrét ügyért. S ez kizárólag a nép­frontmozgalomban képzelhető el. Huszka Gábor, a HNF Kom­ló Városi elnöke, OTP fiókve­zető:- A HNF jogutód nélküli megszűnését tartom reális lé­pésnek. Az októberi kongresz- szus hangulata túlzottan op­timista volt és szinte minden, kit félrevezetett, megalapozat­lan reményekkel töltött el. Sőt, tudatos félrevezetésről is le­het beszélni, hiszen azóta úgy tűnik, hogy az optimiz­mus sugárzása néhány appa­rátusbeli pesti ember egzisz­tenciájának fenntartását szol­gálta. Hiszen akkorra már nagyjából világos lehetett előttük, hogy a HNF-nek gyakorlatilag nem maradt konkrét funkciója. Az alkot­mányjogi funkcióról lemondott a népfront, az Egyesületi tör­vény után az addig a moz­galom keretei közt működő szerveződések önállósulhattak, a lakóterületi funkciót hama­rosan az önkormányzatok pó­tolhatják, a koalíciót megte­remtő, összefogó funkció be­töltésére pedig már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem tartanak rá igényt a pártok. Akkor mi maradt, ami a HNF további létjogosultságát alá­támasztaná? Gyalogné Varga Ilona pedagógus:- A Magyar Cigányok De­mokratikus Szövetsége Bara­nya megyei szervezete épp- hogycsak néhány hónapja jött létre. Anyagi lehetősé­geink minimálisak. Egyedül a népfront volt, aki felvállalt bennünket és működésünket támogatta. A pártoktól mi nem kaptunk semmit. Hosszú ideig szükségünk lesz rá még, ■hogy álljon mellettünk valaki. Eddig ez a népfront volt. Ne­vezzék úgy, ahogy akarják, de szeretnénk, ha megmarad­na. S ez a többes szóm csak itt, Baranya megyében 25- 30 000 embert jelent. Dr. Sipos Béla, a JPTE Közgazdaságtudomá­nyi Karának tanóra, a HNF Országos Tanácsának tagja:- Én már a IX. kongresz- szust is múlt év októberében úgy értékeltem, hogy azon az apparátus győzött. Hogy mennyire pirthuszi volt az a győzelem, azt az országgyűlési választások egyértelműen be­bizonyították, A népfrontmoz­galom nem tudott megújulni tavaly ősszel, a választásokon pedig kiderült, hogy a nép­frontnak csak az egypártrend- szerben volt szerepe, a több­pártrendszerben ez a szerep elolvadt. Megdőlt az a felté­telezés, hogy akik nem tág­jai a pártoknak, azoknak a jelentős hányada a HVK-ra fog szavazni. A HNF Orszá­gos Tanácsa a HVK megalakí­tása előtt nagyon is kiélezte a kérdést, hogy a népfront­mozgalom csak akkor tud megmaradni a politikai po­rondon, ha indul a választá­sokon. Megjött a kérdésre a kiprovokált válasz. Akik ed­dig, 40 évig a HNF jelöltjeire szavazhattak csak, most, ami­kor igazán választhattak, nem is a jelölt személyeket néz» ték, hanem természetesen pár­tok közül választhattak, s volt választék, hogy valamelyik­kel nagyjából azonosulhassa­nak. A többpártrendszerek­ben Nyugat-Európában sehol sincs népfront jellegű szerve­zet. Itt sincs már létjogosult­sága: személyes tapasztala­tom, hogy nincs rá már igény. Szűnjön meg hát jog­utód nélkül. Ha bármi más változatot fogadnak el, én az OTP-tagságomról lemon­dok. Steinhőler Károly, a HNF Baranya Megyei Bi: zottságának titkára:- Nincs más hátra, mint el­fogadni a nép Ítéletét. Ez ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy egy ilyen típusú moz­galomra a közeljövőben nem lesz szükség. Sőt, én azt mon­dom, hogy ma is szükség lenne egy ilyen mozgalomra. Régen rossz lenne, ha a honismereti, a városvédő-köz. ségszépitő, környezetvédő mozgalom pártpolitikai elvek alapján építenék fel. Azt hi­szem, hogy ezekben az ál­lampolgári mozgalmakban pártállásra tekintet nélkül részt vehet mindenki. Ezek összefogásához, támogatásá­hoz, működésükhöz szükséges infrastruktúra biztosításához feltétlenül kell valamilyen ál­lampolgári közösségek szerve­zete.- Mennyiben sajátos a HNF Baranya Megyei Bizott­ságának a helyzete? Mi van, mi lesz a vagyonával, bérle­ményeivel?- A HNF Baranya Megyei Bizottsága az Egyesületi tör­vény szerint bejegyeztette magát a bíróságon, tehát ön­álló jogi személy. Ez valami­vel nagyobb mozgásteret kí­nál abban az esetben, ha itt a megyében az érintettek úgy döntenek, hogy az esetleges országos megszüntető aktus­sal mi nem szűnünk meg. Egy ilyen esetben a mozgási lehetőségünket arra szeret­nénk használni, hogy azok az évek óta meglévő és a nép­frontmozgalomban tevékeny­kedő, bár időközben önállósult szerveződések a korábbinál jóval inkább otthont találja­nak székhazunkban. Szeret­nénk alapítványt tenni e szer­vezetek megsegítésére, ter­mészetesen nem a nekünk juttatott állami támogatásból, hanem egyéb bevételekből. Gondolunk itt a Mezőgazda­sági Kistermelők Baranya Me­gyei Szövetségére, a Fogyasz­tók Tanácsára, a Magyar Ci­gányok Demokratikus Szövet­sége megyei szervezetére, a Pécsi Nyugdíjasok Egyesületé­re és a HNF Pécs Városi Bi­zottsága volt székházéban mű. ködött különböző baráti klu­bokra. A városi bizottságunk székházának bérletét április 1-jével felmondtuk, s ugyan­így tettük Komlón, Mohácson, és Szigetváron is. Jelen pil­lanatban a megyei székház áll kezelésünkben, valamint a siklósi székház, amely köztu­dottan a helybeliek társadalmi munkájával készült. Baranyá­ban ez a még meglévő „úgy. nevezett” vagyona a népfront­nak, amelyet elherdálni, szét­verni, szétosztani nem szabad. Várható hogy visszaadjuk a székház kezelési jogát a kormányzatnak. A ház tiszta fenntartása 500 000 forint évente. Dunai Imre Az ellenségtől az ellenzékig D eméljük, nem feledkezünk meg arról, hogy nem is oly régen még alig volt különbség ‘'ellenfél, ellenzék és ellenség között. Lehetett szabadon és nyilvánosan szeretni, dicsérni a rendszert, de ennek ellenkezője már erőteljesen attól függött: hol, mikor és kik előtt nem dicsérem, avagy nem szeretem. Az ellenzék és az ellen­ség közötti különbségtétel eltüntetése többek között azért is káros, mert az el­lenségnek általában a meg­semmisítésére szoktak töre­kedni, viszont ha már a ve­lem egyet nem értőt is le­győzendőnek tartom, akkor. előbb-utóbb magámra ma­radok. A tavaszi választások eredményeképpen majdnem másfél száz képviselő tekint­heti magát ellenzékinek, tu­catnyi pártnak reménye sincs arra, hogy érdemi ha­talmi tényezőként működ­hessen, utcán, sajtóban, könyvben megszólalhat szinte mindenféle politikai törekvés. Érdemes hát leg­alább egy rövid összegzés erejéiq számot vetnünk az­zal, hányadán is állunk most azzal, hogy ki az ellenzék és mi lehet a szerepe? összezagyvólt fogalmaink lassanként kitisztulhatnak. Az elmúlt két év változá­sai a politikai szókészlet vi­lágában mutatkoznak meg leginkább. Az évtizedeken át gyakorolt és nehezen vi­selt EGYSÉGMITOSZ sokak fejében egybeolvasztotta az ELLENFÉL fogalmát az EL­LENSÉGÉVEL. s az ELLEN­ZÉKET az ELLENSÉGGEL. Mindennek jegyében az el­lenzéki az ördög cimborája, kártevő, összeesküvő meg minden . egyéb volt - csak viselhető politikai kategória nem. Mostanában megtanu­lunk különbséget tenni e három fogalom között. El­lenfele mindenkinek lehet, aki a politikai-közéleti cse­lekvés mezejére téved, s ez igencsak természetes jelen­ség. Egy párton, egyetlen politikai platformon belül is sokféle módon lehet köze­ledni ugyanazon problémák­hoz és lehetnek időleqesen egymás ellenfelei azok is, akik egyébként számos fon­tosabb kérdésben egymás szövetségesei. Kisebbségi szerep Az ELLENZÉKKEL már bo­nyolultabb a dolog. A min­denkori hatalomgyakorlókat sohasem fogja teljes egyet­értés övezni és a politikai élet demokratikus működé­sének nélkülözhetetlen fel­tétele az, hogy a hatalmi küzdelemben valamilyen módon alul maradók (pél­dául, mert kisebbségi véle­ményt képviselnek) is hal­lathassák hangjukat, részt vehessenek a politikai köz­életben. Ellenzéki helyzetben lenni korántsem jelent örökké ki­sebbségi szerepet. (Elegen­dő talán a jelenlegi parla­menti képviselők nagy ré­szének eddigi politikai élet- útjára gondolni.) Azokban az országokban, ahol a po­litikai intézményi szerkezet lehetővé teszi a különböző irányzatok, pártok rendsze­res megméretését, ott egy- egy politikussal élete fo­lyamán gyakorta előfordul, hogy a politikai szereplés mindkét oldalát átélheti: épp olyan valószinűséggel lehet miniszter, mint aho­gyan ellenzéki figura. Mind­ez a változások normális részeként a demokrácia- egyik feltétele. Úgy tűnik, hogy e finom­ságok és különbségtételek megtanulása hosszú folya­mat lesz Magyarországon - s ez teljességgel érthető is. A tavaszi választások után egy időre leosztódnak a szerepek; lesz három kor­mányzati felelősséget viselő pórt és lesz másik három, amelyek képviselőinek mód­ja nyílik — hazai viszonyok között - a parlamenti el­lenzék szerepének gyakor­lására. Az is kétségtelen azonban, hogy e három utóbbi párt között (SZDSZ, MSZP és a FIDESZ) attól még jelentős különbségek vannak - és lesznek - mert ők jelenleg egyaránt ellen­zéki politikai erőkként létez­nek. A képet még tovább bo­nyolítja annak felvetése, ho­gyan minősítsük mojd azo­kat a pártokat, akik be sem jutottak a Parlamentbe? Nyilvánvalóan azok, akik túlélik önnön választási ve­reségüket és továbbra is te­vékenykedni szeretnének majd, egyértelműen meg fogják fogalmazni politikai álláspontjukat mind a kor­mányzati hatalmat gya­korlókhoz, mind pedig az ellenzéki pártokhoz képest. Á szavazás csak egyszeri ítélet E vázlatos áttekintés is al­kalmas talán arra, hogy előre jelezhessük: az érdek­lődő állampolgár nem lesz könnyű helyzetben az elkö­vetkező időkben. Figyelmét kénytelen lesz megosztani a többszörösen tagolt politikai erők között — és az állan­dóan változó politikai erő­viszonyok közepette kevéssé remélheti biztosítottnak ál­láspontja változatlanságát. Akik valamelyik párthoz szervezetten tartoznak, azok­nak véleménye és maga­tartása együtt fog mozogni pártjukéval, hiszen ők is va­lamelyest alkotó tényezői e mozgásnak. Jól tudjuk azonban azt, hoqy az ösz- szes párt EGYÜTTES TAG­SÁGA nem éri el még a választási jogosultak szá­mának tíz százalékát sem. Ezért az igazi talány ma még a magát politikailag meg nem nevező óriási többség minősítésének a kérdése. Rendkívül nehéz megjó­solni azt, hogy a lakosság ellenzéki, kormánypárti avagy érdektelen, semleges észjárás és érzelemvilág je­gyében viszonyul-e az új ha­talmi struktúrához. Ha kiszámoljuk, hogy az első fordulóban (amikor még pártokra szavaztak) mekkora volt a támogatott­sága ama három pártnak, akik most kormányzati koa­lícióra lépnek, akkor azt láthatjuk, hogy kb. 2 millió százezer választó támogat­ta őket. Az ellenzéki hár­mas pedig szintén valami­vel több mint kétmillió sza­vazatot kapott. Igaz, a vá­lasztópolgárok NEM IS KOA­LÍCIÓRA, nem is ELLENZÉKI POZÍCIÓRA hatalmazták fel pártjaikat; mégis érdemes azonban e fenti számokon elgondolkodni. Tény, hoqy a szavazói maqatartás: EGY­SZERI VÁLASZTÓI ÍTÉLET. S mindebből egyáltalán nem következik, hogy az új kor­mányzatnak eleve számolnia kellene kétmilliós potenciá­lis ellenzékkel-. Hiszen azok, akik valamely más pártra szavaztak, egyáltalán nem biztos, hogy nem fogják tá­mogatni az új kormányt. De az ellenkezőjén is el kell töprengeni; ugyanis a vá­lasztói bázis egyáltalán nem automatikus támasztéka a majdani koalíciós kormány­nak. Vagyis: a közeljövő kor­mányzatának LEHET NA­GYOBB IS, MEG KISEBB IS az ellenzéke, mint amit eme 2—2 milliós ide-oda meg­osztottság kifejez. Az embe­rek nagy valószinűséggel a kormányzati döntésektől függően fognak kormány­párti, ellenzéki avagy töké­letesen érdektelen szerepe­ket választani. Ez a több­párti struktúra ugyanis túlon­túl fiatal ahhoz, hogy a ta­vaszi pártválasztások ered­ményeit hosszabb távon is meghatározó erejűnek vél­jük. A választás szabadsá­ga, a sokpárti kínálat még friss élmény; a politika és a politikusok utálata és a velük szembeni bizalmatlan­ság viszont nagyon is erő­sen meggyökerezett, s több generáció életében megta­pasztalt hagyomány. S ép­pen e bizalmatlanság foly­tán nagyobb a késztetés a csöndes, elfojtott, morgoló­dó, házi sütetű ellenzéki szerepre, mintsem a kor­mányzat aktív támogatásá­ra. (Ez utóbbi amúgy is gyanús, mert leginkább a politikából élők „kiváltsága” szokott volt lenni.) Áz újabb erőpróba: Mindeme - elvontnak lát­szó - elmélkedésnek nem is oly soká nagyon is gyakor­latias és mindennapi jelen­tőségét fogjuk átélni. Mi­helyst fölállnak a központi hatalmi szervek, azután nyomban át fog tolódni a politikai küzdelmek súly­pontja a HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOKRA. Vala­mennyi magót komolyan ve­vő politikai erő ugyanis tisztában van azzal, hogy a tavaszi választásokon a rendszerváltásnak CSAK A FELSŐ RÉGIÓKBAN MEG­VALÓSÍTHATÓ RÉSZE tör­ténhetett meg. Az igazi vál­tozást azonban az hozza, ha majd a száznál több város és az ezernyi falu ve­zérkara is lecserélődik. A helyhatósági választá­soknak nem lesz majd ak­kora zaja, nem lesz annyi plakátja és tévéreklámja, mégis az emberek jobban fogják tudni, hogy őket érin­tő, szolgáló változásokról lesz szó. A helyi küzdelmek­ben egészen más módon vetődnek mojd föl az ellen­fél — ellenzék — ellenség problémák. Saját települé­seiken a leendő választók összehasonlíthatatlanul job­ban meg tudják ítélni azt, hogy ki a legalkalmasabb közügyeik intézésére. Tagad­hatatlan annak is a jelen­tősége, hogy az egyes je­lölteket mely pártok támo­gatják, s az is valószínű, hogy A MÁR HATALMI HELYZETBEN levő pártok je­löltjei előnyösebb helyzetben lesznek. Mégis, a fordítottja is megfontolandó: a párto­kat is erőteljesen minősíti majd az adott város, falu közössége előtt az a tény, hogy mennyire tudnak hite­les, elfogadott személyeket megnyerni jelöltnek. Ebből pedig fura kombinációk ala­kulhatnak majd ki. Kormány- párti szavazók ellenzéki he­lyi jelölteket támogatnak, ellenzéki pártolt szavazói nyugodt szívvel fogadnak el kormányzÓDÓrti ielölteket - ha őket látják alkalmasabb­nak. Vagyis: a ma is eléggé bonyolult belpolitikai képlet további metszeteiben válik még tarkábbá, mindez oe- dig valamennyiünk számára tanulási folyamat. Megta­nulhatjuk — akár alakítani is — azokat a közállapotokat, ahol is az ember végre ma­gától döntheti el, hogy kit és mit támogat, minek-kinek lesz barátia vagy ellenzéke. S méq ha fáradságos és hosszú is ez a tanulási fo­lyamat, még mindig jobb (és európaibb) annál, mint amikor az ember szándéká­tól függetlenül — mások és másutt — döntötték el, hogy ellenfél vagy ellenzék le­gyen belőle. Az alattvaló­nak általában nincs válasz­tása. Kéri László politológus

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom